Sziasztok!
Tudom kicsit késve érkezett a rész, amit nagyon sajnálok. 😔
De most itt van, ráadásul egy Louis szemszög. 😉
Köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket, a vote-kat és a kommenteket is. ❤️❤️Valamint átléptük a 200 vote-ot! 🥳🥰
Jó olvasást kívánok! 💋
xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

Miközben a gyerekek jól szórakoztak, és készítettek egy halom képet ismert emberek viaszszobraival, mi El-el sétálgattunk és szemmel tartottuk őket. Beszélgettünk, főleg sulival kapcsolatos dolgokról, meg nevetgéltünk. Hát van egy két nevetséges pletyka a tanárok között is. Például Mrs Evans-ról, aki annyira szenilis már, hogy egy tanórán fél órán keresztül magyarázza a tananyagot, majd megkérdezi az osztályt, hogy ő most tulajdonképpen milyen órát is tart most. Már több tanár is kifejtette a véleményét, hogy el kéne már küldeni nyugdíjba a hölgyet, de ő makacsul ragaszkodik hozzá, hogy kiváló tanár.

Amikor már úgy látjuk, hogy az összes diák a kijáratnál van, mi is odamegyünk. Amíg El megszámolja őket, addig én a tekintetemmel máris a szívemnek legkedvesebb szempár tulajdonosát keresem. De csilingelő nevetése előbb eljut füleimbe. Egy kicsit eltávolodva az osztály többi tagjától ott állnak négyen, Emily Zayn mellett, és éppen nagyba vigyorognak valamin, míg szegény Niall-nek tiszta vörös a feje. Nézem, ahogy Zayn átkarolja Emily-t és valamit a fülébe suttog, és akármennyire barátinak tűnik a laza mozdulatsor, attól még a féltékenység mardosni kezd belülről. Mert én akarok az lenni, aki ezt csinálja. Én akarok mosolyt varázsolni az arcára, azt akarom, hogy az én idióta vicceimen nevessen, és rám nézzen ilyen cinkosan ragyogó zöld szemeivel. De van köztünk az a fránya 10 év, ami nem tűnik annyira soknak, csak jelen helyzetben, ahol ő még egy diák, egy tini, aki előtt még ott az élet, én pedig a tanár, az igazi felnőtt kor küszöbén állva lassan, ahol már társadalmi elvárás lenne a házasság és a gyermek vállalás.

-Kész vagyok. – jelenti ki Eleanor. – Meg van mindenki, szóval szerintem indulhatunk is haza. – látom az arcán a megkönnyebbülést.

Felszállunk a buszra, ahol már ott vannak a csomagjaink, hisz már reggel összepakoltunk és elhagytuk a szálláshelyet. Így már tényleg nincs sok hátra csak ez a háromórás út hazafelé. Szinte felszállunk a buszra, és az osztály már kezdi is üvöltetni a zenét, hallom az édességes zacskók szakadását, és hirtelen bulis hangulat alakul ki. Sose értettem miért az osztálykirándulásról hazafelé menet jön meg a jókedvük. Amikor annyi idős voltam, mint ők, én az osztálykirándulás minden pillanatát élveztem. Mindig csináltunk valami hülyeséget a srácokkal. Igen, tanár létemre zűrös tinikorral rendelkezem, de hát mikor éltem volna ki magamat, ha nem akkor? De azok a tanárok közé tartozom most is (és belőlük nincs sok), akik értékelik a humort, és kisebb csínytevékenységeket. Engem is szívattak az első évemben, de ahelyett, hogy mérgesen kiabáltam volna velük, és buktatással fenyegetőzöm, inkább velük együtt nevettem. Rájöttek, hogy velem lehet szórakozni, persze a jó ízlés határain belül, és ez miatt az összes osztállyal, akiket tanítottam vagy tanítok elég baráti viszonyom van. Persze, ha szükséges tudok én is nagyon szigorú lenni, de amíg jó hangulatú órákat tartok, és a diákok jól teljesítenek, addig nem veszem elő a szigorú énemet. Mint most is. Igaz, hogy már nem vagyok mai gyerek, így nem is vagyok annyira tisztábba a mai slágerekkel, de valahogy egyik se tetszett, így szerencsére hoztam magammal fülhallgatót, a saját zenéimet hallgathatom. Kényelmesen elhelyezkedtem az amúgy kényelmetlen széken, és csukott szemmel próbáltam lazítani.

Talán egy 10 perccel később mozgást érzékeltem magam körül. Csak résnyire nyitottam ki a szememet, de ennyi elég is volt, hogy felfedezem Emily ül tőlem karnyújtásnyira és éppen mozog a szája. Szinte megijedve a tudatól, hogy talán hozzám beszél rántom ki a fülesemet, de ekkor meghallom magam mellől El hangját.

-Miért ültél előre? – kérdezi tőle kedvesen.

Nos mint minden osztálykiránduláson itt is megvan a szokásos ülésrend. Hátul vannak a nagymenők, akik jelenleg is a zenét hallgatják, valahol középtájon a csendesebbek, akik a jó sztorikért ülnek közel a menőkhöz, és elől a nagyon csendesek, akik nagyon utálják a menőket, és persze a tanárok legelöl. Emily olyan középtájon ült eddig a barátaival, de most ideült legelőre, ahol senki más nem tartózkodott csak Eleanor és én.

-Nem szeretem ezeket a zenéket, és gondoltam itt hátha nem lesz olyan fülsüketítő. – válaszol az osztályfőnöke kérdésére, de közben látom, hogy végig engem néz. -És otthon hagytam a fülesemet, így nem tudok mást hallgatni. De még a telefonom is lemerült. – biggyeszti le a száját olyan édesen, hogy legszívesebben magamhoz ölelném, és vigasztalnám.

A kezemben lévő telefonra nézek, amin most is a Spotify lejátszási listám megy. Hátra sandítok a barátai felé, de úgy tűnik őket nem zavarja ez a zene, sőt mintha amúgy is ezt hallgatnák.

-Ha szeretnéd én kölcsönadom az enyémet. – nyújtom felé a saját készülékemet, mire elkerekedett szemekkel néz rám.

-Nem szeretném elvenni a tanár úr telefonját, majd elfoglalom magam valahogy. Hisz telefon előtt is volt élet nem? – vicceli el a dolgot, pedig látom mennyire zavarba jött a felajánlásomtól.

-Akkor hallgassuk együtt. – próbálkozok, és remélem, hogy nem tűnők nagyon rámenősnek, de látom már magam előtt, ahogy egy fülesen osztozunk, egymás mellett ülve, és érezhetem a közelségét.

-Oké. – egyezik bele fülig pirultan.

Átülök mellé, és átnyújtom neki a fülesem egyik felét. Amíg azzal van elfoglalva gyorsan végig pörgetem a lejátszási listámat, hogy nincs-e benne semmi olyan, amit nem mernék felvállalni. De hála az égnek nincsen. Elindítom hát a következő dalt, ami Oasis-től a Champagne supernova című szám, amit nagyon szeretek.

-Szeretem ezt a számot. – hallom meg magam mellől Emily hangján is.

-Én is. – mosolygok rá, amit viszonoz.

Miért ilyen szép ez a lány? Miért ragad magával ennyire? Miért érzem úgy, hogy nincs megállj? Mintha napról napra jobban beleszeretnék. Miért nem lehetnék az, aki neki kell? Miért játszik velem ilyet a sors?

Végül így telik el a hosszú út, hogy egymás mellett ülve hallgatjuk a számokat, miközben Emily éppen hozzáfűzi, hogy melyik számot ismeri esetleg szereti. Ez miatt csak még jobban kezdem megszeretni, hisz tudom jól magamtól is, hogy a listámon vannak bár ikonikus, de régebbi idők előadói és dalaik, és nem a mai fiatalok által annyira kedvelt tuccosított zenéért vagyok oda, amire a discoban ugrálnak. A szívem még hevesebben ver, amikor szinte felcsillannak a szemei, ahogy megszólal a I Don't Want to Miss a Thing az Aerosmith-től.

Utunk végére érve a legtöbb diákért jött a szülője, néhányuk pedig valami buliba volt ma még hivatalos. Már örömmel üdvözöltem Emily anyukáját, Ms Smith-et is, aki persze odajött hozzám, hogy megérdeklődje milyen volt az osztálykirándulás. Miután letudtuk a kötelező köröket, ő továbbment, hogy Eleanor-ral is összeismerkedjen, Emily pedig a baráti társaságához ment. Én is indulóba voltam már, csak Lottie-ra vártam, aki valamit nagyon sutyorgott Sara-val. Inkább visszanéztem Emily-re, de szinte a szívem megszakadt, ahogy néztem Zayn milyen szorosan öleli magához, mintha megváltozott volna köztük a dolog, mert tudom, hogy eddig elég távolságtartóak voltak, és nem is voltam meglepődve ezen Zayn múltja miatt, de most annyira bensőségesnek éreztem. Lehet köztük valami?