- Na de tényleg, el kell mondanod neki! -rázogatom a vállainál fogva, folyamatosan vigyorogva tekintve rá. Tényleg olyan lehetek mint egy őrült idióta lány...

- Miért? Én nem akarom. -halovány pír jelenik meg ábrázatán, amitől iszonyú aranyosnak találom barátom.

Sehun mindig is nagyon félénk volt. Ha tehette inkább az ágy alá bújt, minthogy valaki elé álljon. Nagyon aranyosnak találom a viselkedését. Luhannal pedig teljesen kiegészítik egymást. Tökéletes párt alkotnának...

- És ha azt mondom hogy neki is tetszel? -kérdezem, amire szemeimbe bámulva tartja arca előtt nagy mancsait.

- Hazudsz.

- Nem! Ez teljesen komoly. Luhannak is bejössz. Igaz egy pár éve már hogy örzöm a titkot, de ha ez kell ahhoz hogy lépjen valamelyikőköt a másik felé, akkor legyen. -felállok és a vöröses vászon kanapén kezdek el ugrándozni.

- Hazudsz... -motyogja az orra alatt, ám még így is simán értem amit mondd.

- Nem Hunnie!

- Ahj, de ez akkor is reménytelen! -kiált fel, mire abbahagyom az ugrálást és kérdőn meredek rá.

- Mert? -döntöm oldalra fejem.

- Mert mindketten fiúk vagyunk... Gondolj bele, ha elterjedne az osztályban, vagy ne adj isten az egész suliban hogy egy sráccal vagyok, kicseszettül baszogatni fognak miatta.

- Na és? Az ilyenekkel nem kell foglalkozni. Csak szard le, hogy ki mit gondol. Az én hátam mögött is pletykálnak, mégsem érdekel. -rántok vállat.

- Tényleg? És mit? -pislog sűrűbben, majd megfogja mancsom és visszahúz ülőhelyzetbe.

- Csak olyanokat hogy lefeküdtem az exemmel, meleg vagyok meg ilyenek... De nem lényeges.

- Áh. Biztos hogy nem érdekel mit mondanak? -kérdezi, amit egy pár bólogatással le is rendezek. Ezután ajtó nyitódásra leszünk figyelmesek, aztán egy felénk szaladó kutyusra, ki azonnal hogy meglátja gazdiját, az ölébe ugrik izgatottan csóválva farkát. - Vivi! De hiányoztál drágám. -öleli magához a hófehér szőrű szépséget, egy-két puszit is hintve buksijára.

- Azt hittem csak hallucinálom Sese hangját. -pillanatok alatt egy fülig érő mosolygós kínai tárul szemeim elé.

- Szia Hannie. -viszonozza a mosolyt másik barátom, végül megpaskolja közöttünk a kanapét, jelezve a kisebbnek hogy üljön mellé.

- Na, akkor én azt hiszem most, jobb ha elmegyek aludni. Fáradt vagyok... -állok fel, megnyújtóztatva elgémberedett végtagjaim.

- Rendben. -a colos bólint, azonban Lu az istenért se venné le szemeit a mellette csücsülőről. Olyan aranyosak lennének együtt...