Basszus, tényleg! Chanyeol bevallotta hogy meleg... Hogy lehetsz Baekhyun ekkora idióta? Várjunk csak... Miért viselkedem úgy, mint egy menstruációs nő? De ami még inkább zavar, hogy miért reagáltam így a kérdésére...

Amint eljut agyamig az információ, szószerint homlokon baszom magam összeszorítva pislogóim, aztán a mögöttem ülőnek döntöm hátam, fejem a nyakhajlatához helyezve.

- Bocsi... -motyogom égő arccal nézve a televíziót.

- Nincs azzal semmi baj, ha féltékeny vagy. Teljes mértékben megértem. -kuncogja el újra magát.

- Nem vagyok féltékeny! -tagadom az igazat. Tényleg féltékeny lettem volna?

- Oh, de igen. Látnod kellett volna a pofidat! Komolyan, nagyon aranyos volt! -csipkedi az arcom, amire nyarvogásba kezdek.

- Chan én nem-

- De! De az vagy. -ölelget szorosabban, egy apró puszit lehelve homlokomra. Cselekedetétől menten elvörösödöm. Na tessék. Már megint ez az elpirulás...

- Állj már le... -makogom magamnak alig hallhatóan.

- Tessék baba?

- S-semmi! Nem mondtam semmit... -vörösödök el ha lehet még ennél is jobban. Ezután Chan hirtelen elenged és megfogja a csuklómat, hogy maga alá húzhasson ő pedig lábaimat széthúzva, férkőzhessen azok közé. Rákvörös tekintetem az ablak felé fordítom amikor buksiját a mellkasomra hajtja, s gyengéden elkezdi cirógatni oldalam. Ajkamba harapok, amint pólóm alá vezeti mancsát és úgy simogat tovább.

- Milyen gyorsan ver a szíved. -töri meg a csendet, ami egy ideje beállt közénk. Erre viszont nem tudok mit mondani. Fogalmam sincs mit kéne válaszolnom...

Igen gyorsan ver, mert a közelemben vagy? Igen, mert mindig zavarba hozol? Nem is kéne így viselkednem. Ő a tanárom. Már arra sem emlékszem hogyan lettünk mi ilyen jó barátok. Szinte mindennap átjárok hozzá, elmegyünk kettesben sétálni vagy vacsorázni, főzőcskézünk, nemsokára külön órákat is veszek tőle. Most meg, attól lettem féltékeny hogy egy szőke lányt megemlített. Pedig meleg...

- Baek. -szólít, de eszem ágában sincs ránézni. Az hiányzik hogy azért is cukkoljon mert tiszta piros az arcom...

- Igen?

- Nézz rám, kérlek. -simít puha kezével arcomra. Bármennyire sem akarom megtenni, mégis késztetést érzek rá, hogy sötét szemeibe figyeljek. Várom hogy mondjon valamit, ám ez nem igazán akar bekövetkezni.

- Mi a baj? -kérdezem végül, amire somolygós tekintettel fejet ráz.

- Nincsen semmi csak... Olyan szép vagy.

- Most állj le!

- Nem, tényleg az vagy! Nagyon szép... -nyom egy újabb puszifélét a homlokomra.

- K-köszönöm... -sütüm le látószerveim, lányos zavaromban. Ne csináld ezt Park! Ilyenkor nem tudom eldönteni mi van velem...

- Lenne egy kérdésem. Eljönnél velem randizni?