➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

– Hogy mi? – hatalmas szemekkel figyelem Jungkook minden mozdulatát, aki csak szorgalmasan teszi bele a táskába, a szerinte legfontosabb dolgaim. Nem értettem miért ilyen. Mi történhetett, hogy így döntött, de legfőbbként ki se kérte a véleményem. Ezek szerint mindegy én mit akarok, ő már ezt eldöntötte a tökéletes buksijában, és vele kell mennem. Nem mintha annyira ellenemre lenne, hiszen mégis csak egészen közel kerültünk egymáshoz, de csak nem élhetek együtt vele és a családjával.

– Nem fogom engedni, hogy teljesen tönkre tegyen az apád – motyogja orra alatt a fehérneműim közt válogatva. Furcsállva pislogok rá, hiszen azokat veszi ki a szekrényből amit még Heran-al vásároltunk. Ami azt jelenti, hogy kissé eltér az én stílusomtól, átmenve egy csipkés kissé szexi divattá. Azonban a szavai még jobban felkeltik az érdeklődésem. – Mond csak, mégis mikor akartad elmondani az osztályfőnöknek, hogy apád folyton megver? – csattan fel, mitől megijedek. Egy lépést teszek hátra, ám meggondolom magam. Ez az én szobám, és bár ő férfi, akkor se engedem, hogy így beszéljen velem. Neki nem. Nagyot nyelve nézek elszántan dühös íriszeibe, amikben most a megbánás csillan. – Azt hittem megbízol bennem Soyi, és megfogadod a tanácsom – ezúttal sokkal kedvesebb a hangja. A kezében szorongatott fehérneműt a táskába ejti, majd közelebb lép hozzám. Nem ölel meg, pedig nagy szükségem lenne rá, hogy érezzem fontos vagyok valakinek. Folyton az oldalam nézni, ahol a szivárvány minden egyes árnyalata díszíti ki testrészem. Csakhogy ezt ő nem láthatja, és nem is volna szabad tudnia róla.

– Megbízom de... – suttogom a padlód kémlelve mert zavarba hoz ez az aggódó tekintette.

– Nincs semmi de, ha valóban bízol bennem – nem hagyja, hogy végig mondjam és félbeszakít. – Nézd Soyi, tudom, meg kellett volna ezt előbb beszélnünk, de kérlek értsd meg, hogy csak neked akarok jót. Nem helyénvaló az amit apád tesz – rosszul kellene éreznem magam, hiszen helyettem döntött, azonban ott a tény, hogy igaza van. Apa viselkedése tényleg nem helyes, de attól még kissé rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Mi van ha emiatt bajba kerül? – Nagyon fáj? – mutat a sérült részre, mire elhúzom a számat.

– Azt akartam kérdezni, hogy honnan tudod. Nem mondtam el senkinek – végre felteszem a kérdést, amit az előbb szerettem volna. Talán anya hívta fel és kérte meg, hogy jöjjön értem? Nem hiszem, mert akkor inkább már elvit volna a nagyszüleimhez.

– Tőlem tudja – szólal meg az eddig csendben lévő legjobb barátnőm. Az ajtóban állt zavartan figyelve minket. – Fel volt csúszva a felső és megláttam az oldalad. Tudtam, hogy édesapád bántott, így elküldtem Jungkooknak és az osztályfőnöknek. Ne haragudj Soyi – kér bocsánatot barátnőm. Nem tudtam rá haragudni, pedig rosszul esett, hogy ezt tette. Megígérte, hogy nem fogja senkinek elmondani, hiszen mégis csak arról az emberről van szó, aki felnevelt. Úgy éreztem mintha elárult volna Heran, holott nem ez történt, csupán féltett. Nem tudtam mit mondhatnék, így inkább hallgattam. Ezt láttam a legjobbnak, habár illendő lett volna legalább megköszönöm. Csakhogy nem volt rá alkalmam, mivel Jungkook időközben mindig szükséges dolgot a táskába tuszkolt, majd azt becipzározva nézett rám várakozóan.

– A többi holmidért majd máskor eljövök, bár nemsokára itt lesz a tanár úr is, de nem akarlak itt többé tudni, azzal a barommal egy fedél alatt. A szüleimmel már megbeszéltem, és nincs semmi baj. Amíg le nem záródik ez, nyugodtan maradhatok nálunk édesanyáddal. Mehetünk? – mosolyodik el, amitől nekem is jobb kedvem lesz, ugyanakkor rosszul érzem magam. Pont ezt a felhajtást akartam elkerülni, de úgy látszik nem sikerült. Továbbra sem tudok mit mondani, mivel úgy érzem ha kinyitom a szám, csak veszekedés lesz és megbántom őket, amit végképp nem szeretnék. Magamhoz véve a mobilom indulunk el, de mindvégig rossz érzésem van. Vajon ez helyes? Lassan haladunk a nappaliba ugyanis elkezdett fájni az oldalam. Lehet kellett volna fájdalomcsillapítót vennem.

– Ez mégis mit jelentsen kislányom? – jön be apa a házba amivel igencsak meglep. Úgy volt, hogy még pár napig nem jön haza, most mégis itt áll előttünk dühös tekintettel végigmérve Jungkookot.

– Elnézést, de a lánya elköltözik – kerülné ki apát, ám ő elállja az utat. Talán mondanom kellene valamit, amivel megvédhetem őt, de akárhányszor próbálkozom ezzel nem jön ki hang a számon. Rettegek, hogy újra bántani fog, és most hogy tudja, mások is tisztában vannak azzal, amit tesz még jobban félek. Hiszen őket is bánthatja.

– Soyi itt marad. Itt kell maradnia – erősködik apa ellenmondást nem tűrően, ám ez nem hat a fiatal férfira. Elszántan nézz apa szemébe, ám mégse mond semmit. Frusztráltan felsóhajt majd kikerülve apát indul az ajtó felé, de ahogy teszek egy lépést, újra megszólal – Nem mehetsz csak úgy el lányom. Én etettelek kicsi korod óta, én neveltelek és ezt érdemlem? – kiáltja el magát, mire összehúzom magam.

– Ha egy kicsit is szereti a lányát és a feleségét, akkor összeszedi magát és megváltozik, vagy egyedül marad – taszít egyet rajta Jungkook, amit én is meglepődöm hiszen majdnem a földre kerül a felnőtt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen erős.