➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

Nem gondoltam volna, hogy apa valóban betartja „ígéretét" miszerint nem barátkozhatok Jungkookal, de sajnos nagyon komolyan gondolta. Az első napokban olyan messzire elment, hogy konkrétan ellenőrizte a mobilom, sőt még egyedül sem engedett az iskolába. Mindig pontos időben ott volt a sofőr, így esélyem sem volt elmenni bárhova is a többiekkel. Ugyan ott volt a lehetőség, miszerint az épületen belül kommunikálok a fiúval, viszont féltem, hogy baja lesz ezért pedig szép lassan visszahúzódtam. Nem igazán beszélgettem a többiekkel, az órákon sem voltam valami aktív fél -mint ahogy most sem-, minek köszönhetően a tananyag negyedét sem voltam képes megérteni. Jungkook és Heran természetesen észrevették már elsőre, hogy valami nincs rendben, de letudtam egy „nem aludtam eleget" szöveggel bízva abban, hogy békén hagynak. Nagyon rosszul érzem emiatt magam, hiszen jól érzem magam a társaságukban de a félelmem ennél sokkal erősebb. Emelet apa elkezdett randevúkat szervezni azzal a bizonyos Hoseokkal.

– Soyi, tudom, bizonyára unalmas vagyok, de kérlek figyelnél az órára? – szólal meg Seokjin tanár mire felkapom a fejem. Észre sem vettem mennyire elkalandoztam kellemetlen helyzetbe hozva a tanárt. Bár őt ismerve bizonyára nem fog megharagudni, azonban akkor is tiszteletlen ez a részemről. Szégyenlősen bólintottam, majd a tanár megköszörülve a torkát folytatta tovább az órát. Egy nagy sóhaj kíséretében szorgalmasan kezdem el feljegyzetelni, ami lemaradt, igyekezve, hogy még a kicsengetés előtt befejezzem. Azonban nem tudok teljesen odafigyelni, hiszen mindvégig a „randevú"ra tudok gondolni. Nem azért mert annyira várnám, csak minél előbb túl szeretnék rajta esni, hogy aztán a nap hátralevő részében csendben eltöltsem a macskával, ugyanis az utóbbi időben kissé elhanyagoltam szegényt. Nem tudom ettől szörnyű gazda lennék, de igyekszem mindig a legjobbat adni neki.

Pár perccel később becsengettek, de szerencsére még időben be tudtam fejezni a jegyzetelést, ezért vélhetőleg nem maradok le semmiről. Igyekszem gyorsan összepakolni a dolgaimat, hogy aztán elhagyhassam a termet, nehogy Jungkookkal találkozzak. Vicces, mert bár egy osztályban vagyunk, mégse jön oda hozzám de tudom, hogy ha például az ajtóban találkozunk, akkor szóval tartana. És ezt mindenképp szeretném elkerülni, már csak az ö érdekében is. De még mielőtt kiléphetnék, a tanár megállít.

– Ne haragudj Soyi, de lenne egy perced? – szigorúbb mint Taehyung hangja mégis érződik egy csepp játékosság benne. Talán furcsának hangzik, de Seokjin tanár hangja mindig is azt az érzettet kelti bennem, hogy bár játékos mégis nagyot üt ha kell. Válaszként bólintok majd lassan a tanári asztalhoz sétálok idegesen tördelve ujjaim, hiszen nem tudom mit szeretne éppen tőlem. Kis ideig vár míg kimennek a többiek a teremből, gondolom annak érdekében, hogy nyugodtan el tudja mondani amit szeretne. Míg várakoztunk a tanár szépen eltette jegyzeteit, illetve az előző beszámolókat nézegette, az én figyelmem pedig nem tudta elkerülni Jungkookot. Nem olyan kis játékos, és az órákon sem vicces mint eddig, az arckifejezése pedig valami keserű dologról árulkodik. Mindenkinek azt mondja, mennyire megviseli az exe hiánya, viszont én tudom, hogy kicsit sincs így. Minden miattam van, mert ennyire hirtelen ellöktem magamtól, számára ok nélkül. De csak meg akarom őt védeni, és ezt látom a legjobb megoldásnak. – A beszámolódról lenne szó. Először is nincs semmi gond vele, minden stimmel, jól kifejeztél mindent, mintha csak ott lettél volna a felfedezésen – jól este szavai mert az igazat megvallva elég sokat szenvedtem ezzel. Jó pár évvel ezelőtt egy tudós talált egy különleges tárgyat az egyik ásatáson. Egy királyi ékszer volt. Gyönyörű darabnak bizonyult, csak az volt vele a gond, hogy nem lett volna szabad léteznie. Finom, precíz vonásaiból ki lehetett venni, milyen ékszer is, azonban az volt a gond, hogy női. Első érvelésként a már ismert három női uralkodó valamelyik tulajdonaként nevezték ki, viszont itt is volt egy apró kis bökkenő. A kor nem stimmelt. – Tetszik, ahogy szépen érthetően felvezeted az éveket, a kultúrát és csempésztél bele egy kis ókori hétköznapi életet is, úgyszintén a császár részéről is, de... – itt egy pillanatra megállt majd kikereste a kívánt szöveget – nem azt kértem, hogy igazat adj a pletykáknak. Semmi sem bizonyítja száz százalékban, hogy az ékszer az utolsó uralkodói évekből van.

– De az ellenkezőjét sem tanár úr, hiszen a vizsgálatok kimutatták melyik korból lehet – lapoztam kettőt és az egyik cikkből kivett szövegre mutattam. Habár biztos voltam benne, hogy a tanár tudd erről.

– Ebben igazad van, viszont semmi sem támassza alá az elméletét.

– De mi van ha mégis igaza van? Ha nem akkora hibbant mint hiszik, és valóban négy női uralkodónk volt? – teszem fel a kérdést a tanárnak ami őt is elgondolkodtatja. Nem feltétlen hiszem el, de más elfogadó magyarázat nem igen van. – Lehet tett valamit, vagy olyasmibe keveredett ami a vesztét okozta, és emiatt törölték a történelemből. Hiszen ez már megtörtént más kultúrában is, a mienkbe miért ne lehetne?

– Akár igazad is lehet Soyi, de amíg nincs rá kézen fogható bizonyíték, nem kezelhetjük tényként. – rázza meg kissé a beszámolóm ezzel némán jelezve mire is értette – Természetesen ezért nem fogok levonni semmit, de legközelebb ne tényként foglald össze, rendben? – válaszként bólintok és amint tudatomra adja, csak ennyit szeretett volna, megköszönve kedvességét indulok én is a többiek után, akik valószínűleg már a kapunk túl vannak, haza tartva.