➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

A figyelmem teljesen máshol jár. Nem akar együtt működni velem, hogy megértsem éppen az igazgató próbál magyarázni nekünk, ami az úgynevezett zaklatást illeti. Nem gondoltam volna, hogy az osztályfőnök valóban beváltja ígéretét és tesz ez ellen. Habár semmi sem történt- hála Jungkooknak-, ő mégis véresen komolyan veszi, ami egyrészt megnyugtat, hiszen valóban törődik velünk, ugyanakkor aggaszt is, mivel félek a következményektől. De ez akkor sem változtat azon, hogy túlzásnak érzem ezt az egészet, meg ha az osztályfonók teljesen más véleményen van. Az kissé felold, hogy apa nincs itt mivel fontos üzleti úton van. Nyilván az mindig fontosabb lesz mint a családja, elvégre a semmiségért hívatták be az a szülőket. Abszurd igaz? Az előbb meg panaszkodtam mennyire fölöslegesnek tartom ezt a lépést, nem kellett volna idehívatni a szülőket, de valahol mégis jól esik. Látom anyán mennyire megrémítette a hallottak és hogy aggódik értem. Jól esik de mégsem érzem helyesnek, azonban választ nem tudok adni, miért. Feszengve ülök a széken, mivel már szeretnek innét kimenni. Frusztráló, hogy ennyire sokat kérdezősködnek és sokszor azt sem tudom kire figyeljek oda. Mindvégig érzem valaki tekintetet rajtam, viszont mivel nem akarok feltűnést okozni, csendben előre nézve hallgatom, ahogyan Jungkook édesanya kioktatja a fiát. Nem erőteljes a hangja, olyan mintha megparancsolna dolgokat, hanem sokkal inkább lágy és aggódó, ami apró mosolyt csal ajkaimra. Nem sokat mesélt a szüleiről Jungkook, de azok alapján amit eddig megosztott, nagyon kedvesek. Habár tudnak szigorúak is lenni, de mindennel jobban szeretik őt. Ami most nagyon meg is látszik.
– Elnézést, hogy közbe szólok, de nem lehetne, hogy ne tegyünk feljelentést? – érdeklődve fordulunk Jungkook édesanya felé. Épp azon gondolkodtak, mit kellene tenni ebben az esetben, azonban eddig mindenki tanácstalanul meredt maga elé. –  Ha jól értettem, a gyerekek nem látták a személyt, és azóta sem volt ebből probléma. Lehetséges csak egy részeg tinédzser volt, aki azt sem tudta milyen világon van, így pedig fölöslegesnek tartom bármiféle komolyabb lépést tennünk. – fejezi be mondatát egyfajta nyugodtsággal ami némileg -nem feltétlen-, megrémiszt. Számomra hihetetlen mennyire jól kezelik Jungkook szülei az ilyesfajta helyzeteket, mert azért valljuk be, nem valami kis könnyed téma amiről bárki szívesen elfecsérel. Néhány másodpercig néma csönd áll be közénk, mindenki a nő szavait ízlelgeti és keresik benne a bukkanót vagy éppen, hogy mennyire lenne okos ötlet. Én személy szerint örülnék ennek, hiszen azt jelentené, nem kell fölösleges perceket, illetve megkímélnének a kínos helyzetektől. Jobban belegondolva Jungkook édesanya szavaiba, lehet benne igazság, sőt. Lehetséges valamelyik osztálytársam volt az, vagy más diák az iskolán belül, aki esetleg megtudhatta a címem, azonban ez akkor sem add választ arra, hogy ki lehet az a felhasználó.
– Én ezt megértem hölgyem, viszont mint az intézmény igazgatója kötelességem valamit tenni az ügyben – behunyja szemeit, kezét pedig az asztalra helyezi, és úgy sóhajt egy hatalmasat. Óvatosan Taehyungra pillantok, aki szigorú tekintettel mered előre, mintha gondolkodna valamin. Akaratlanul is kissé több ideig marad rajta tekintettem, szemügyre véve öltözékét. Mindig divatosan öltözködik, de mégsem viszi túlzásba. Most is egy egyszerű farmer-ing kombó van rajta, ami fekete, illetve fehér színben van.
– Nem is azt mondtam, hogy nem kellene semmit sem tenni, csupán nem ennyire véresen komolyan venni, hiszen lehetséges csak egy diák csíny.
– És ha minden órámon beszélnék erről? Felvezetném a gyerekeknek mennyire nem helyes és, hogy ilyenkor mik a szükséges lépések. Lehetséges így kiderül ki tette ezt – hosszú percek óta most szólal meg először a tanárom, mély megnyugtató hangján, ami apró mosolyt vállt ki belőlem. De hamar összeszedem magam, nehogy valakinek feltűnő legyen. Megköszörülve a torkom, kezdek el kissé mozgolódni úgymond egy kényelmesebb helyet keresve a széken, mire anya rosszalló pillantást vett rám. Soha nem szerette, ha a fontos beszélgetésekben nem maradok nyugton, mivel illetlennek gondolta. Összehúzva magam ülök, próbálok úgy ülni ahogy ő elvárja, ami annyit tesz, hogy ki kell húznom magam, amennyire csak tőlem telik és egyenesen felemelt fejjel előre nézek. Egész kicsi korom óta így kellene ülnöm, azonban mindenki megfeledkezik róla, mennyire kényelmetlen. – De ha nem is, tisztában lennének azzal mennyire nem szabad ezt tenniük – fejezi be érdeklődve pillantva rám és anyára. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, hiszen mindenkinek feltűnt mennyire máshogy viselkedem csupán egy rosszalló pillantás után, ezért tördelni kezdtem ujjaim. Természetesen úgy, hogy anya ne lássa, és arra vártam mikor fejezik már ezt be, hogy utána ki tudjak innét menni.
– Ez egyáltalán nem rossz ötlet, sőt…
– Elnézést, de én ezzel nem értek egyet. A lányomat valaki meg akarta támadni, önök pedig csupán egy kis kioktatással elintéznék? – szólal meg anya, amire már viszont odakapom a fejem, nem foglalkozva az illemmel.
– Nem hölgyem, nem oktatunk ki senki. Ennek az lenne a lényege, hogy…
– Nem érdekel a maguk buta elve – és itt volt az a pont ahol már nem bírtam tovább csendben maradni. Nem hagyhattam, hogy továbbra is a butaságaid mondja, ezért szépen felálltam a székből majd édesanyám felé fordultam.
– Kérlek anya fejezd ezt be. Úgysem tudunk tenni semmi okosabbat, és én a helyedben inkább örülnék, hogy ilyen tanárok veszik körül a gyermeked. Elnézést kérek – fordultam az igazgató felé majd kisétáltam a helyiségből, figyelmen kívül hagyva anya szavait.