➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

Sietve szedem lábaim az öltözőbe, mert már így is elég sokat késtem. Az első óra testnevelés, és bár nem fogok részt venni, mert nem érzem jól magam, illendő lenne hordanom. Kénytelen leszek beszélni a tanárral, hogy ma nem tudok részt venni az órán, csak azt nem tudom mit hozzak fel mentségül. A női problémám még jelét se mutatja, szóval az kilőve, az igazságot nem mondhatom el, viszont betegnek se vallhatom magam, mert akkor kérné az igazolást. Mondjam azt, hogy hirtelen rosszul lettem? Ez talán még jó és választ is kapna a késésemért, ugyanakkor én nem vagyok ilyen. A hazudozás nem az erősségem, annak ellenére, hogy jó pár napja mégis ezt teszem. Az még nem minősül hazugságnak, ha nem beszélek, arról ami otthon fogad. Kissé lihegve zárom be magam után az ajtót, majd a szekrényemhez lépve nyitom ki azt, hogy kivegyem a ruhám. Kapkodó mozdulatokkal veszem le az egyenruhám, a következő pillanatban pedig a sport szettbe bujtatom testem. Nagyot sóhajtva lépek ki az öltözőből. Remélem a tanár megérti és nem fog faggatózni.

– Soyi – az ismerős hangra megtorpanok és nagyot nyelve fordulok felé. Az ösztályfönök mosolyogva közeledik felém, jobb kezében a naplóval. Úgy látszik ő is késésben van, ami furcsa. Eddig még soha nem késet, kivéve az első elzáráson.

– Jó reggelt – motyogom alig hallhatóan, ám ő meghallva hangom szélesebbre húzza ajkait. Talán még egy gyereknek se ilyen édes a mosolya mint neki.

– Nem odakint kellene lenned? Ha jól látom Jimin már elkezdte az órát – igazát mutatva, kinéz az ablakon, tekintetemmel pedig követem őt. Az osztály a sorban állt, miközben a tanárra figyeltek, aki gondolom a neveket olvasta fel. Ugyan volt aki kevésbé figyelt rá, de a felnőtt nem foglalkozott ezzel. Tisztában volt azzal, amint megfúja a sípot minden egyes szempár csak őt fogja figyelni.

– Nem igazán érzem jól magam – motyogom rá vezetve tekintettem. Azt már meg se említem, hogy picit elaludtam, kihagytam a napi arcápolási rutinom ezért a koszos arcomra vittem fel az alapozót. Úgyse értené, meg aztán gyanús is lenne, mivel eddig nem igen használtam ilyen terméket. Bár erről neki fogalma sincs.

– Mi a gond? Ha nagyon rosszul vagy, nyugodtan menj le az orvoshoz. Én majd beszélek Jiminnel, sőt ha kell még igazollak is erre az órára – aggódó szempárral lép közelebb hozzám, mitől szívem hevesebben kezd el verni.

– Biztos nem aludtam eleget, de most már megyek, mert nem szeretnék büntető kört futni – hajoltam meg elköszönésképp, majd megfordulva igyekeztem az udvarra. Igazából nem tudom honnét szedtem ezt a butaságot, mert a tesi tanár csak fiuknak add büntető kört, a lányoknak marad a felülések. De valamit ki kellett találnom, még mielőtt elpirulok előtte, úgy mint múltkor. Azt hitte rosszul voltam, pedig csak kissé pikáns rajz készült róla, ahol épp meztelen volt. Heran azóta is cikiz ezzel.

– Elnézést tanár úr – hajolok meg közvetlen a felnőtt előtt, ki csak felhúzott szemöldökkel pillant rám.

– Heran szólt, hogy nem érezed jól magad. Ha gondolod pihenj ezen az órán, viszont következőn várnak a felülések – int a padok felé. Akaratlanul is barátnőmre pillantok. Szorgosan bemelegít, akárcsak a többiek, hiszen már jócskán elkezdődött az óra.

– Köszönöm – hajolok meg ismét, ezután a padokhoz indulok, hogy egy nekem tetszőre leüljek. Örülök, hogy végül is nem kellett magyarázkodnom, mert őszintén fogalmam sincs mit hoztam volna fel mentségül. Szünetben meg kell köszönöm ezt legjobb barátnőmnek. Legszívesebben felnéztem volna twittere, többek között, hogy lássam válaszolt-e VanTae az üzenetemre, viszont nem akartam gyanús lenni, tehát eldobtam ezt az ötletet, helyette a többieket néztem. Bevallom, féltem idejönni. Új iskola, új barátok, igaz, alapból ott volt Heran, de ez nem jelentette azt, hogy ne lennék a többiek célpontja. Néha vannak kegy-két összetűzéseink, azonban egyik se komoly. Eddig mindent meg tudtunk oldani és remélem így is marad. Szeretnék szép emlékekkel elmenni innen, a szüleim által óhajtót egyetemre.

– Minden rendben? – hirtelen leül mellém valaki. Annyira a gondolataimba merültem, hogy észre se vettem ki az, ezért amint megszólalt nem kicsit ijedtem meg.

– Persze, csak kicsit elbambultam. Hogyhogy idejöttél? – mutatok érdeklődve a padra, mire Jungkook vállvonogatva adja tudtomra válaszát.

– Nem volt kedvem focizni, így beadtam a tanárnak, hogy fáj a lábam – biccent a felnőtt felé, aki épp felénk néz. Mintha érezte volna, róla van szó, de kizárt, hogy hallotta. Túl messze van ahhoz.

– Csak nem elfáradtunk? – incselkedve megbököm vállát mire félmosolyra húzza ajkait.

– Tényleg nem érzed jól magad? – érdeklődik, ám én válasz helyet lehajtom a fejem. Bosszantó, hogy ennyien észreveszik. Pedig annyira próbálkozom eltüntetni a jeleket, de még a túlzottan használt smink is feltűnt nekik. Főleg Lisa-nak. Minden erőmmel próbálkozom, de ez nem mehet így sokáig. Épp azon vagyok, hogy valami oltári baromságot próbáljak neki beadni, mikor is hirtelen lábam elé gurul egy labda. Gondolkodás nélkül hajolok le, hogy aztán mosolyogva dobjam oda osztálytársaimnak, ám leülve megpillantom Jungkook aggódó szempárját. – Az ott mi a derekadon? – meg se várva válaszom húzza feljebb a felsőm, ezzel teljes rálátása van a lila foltra.

– Leestem – motyogom talán tul gyorsan, közben arrébb tolom a fiú kezét, lehúzva a felsőm.

– A francot estél le. Ez ütés nyom Soyi. Ki bántott? – mélyítette el hangját, mitől akaratlanul is összébb húztam magam. Nem tehetek róla, de még mindig félek az újabb ütéstől. – Ki mert kezet emelni rád?

– Nem számít – hangom halk, szinte alig lehet hallani, és ha nem lenne ennyire közel hozzám, biztos fogalma se lenne mit mondtam. El kellene mondanom valakinek, lehetőleg egy felnőttnek, jól tudom de túlságosan is félek a következményektől.