➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

Még mindig az előbbi eseményekre gondolva, sietek a folyosón a táskámat szorosabban fogva nehogy leessen a vállamról. Nem értem miért vagyok ennyire zaklatott mióta láttam az osztályfőnököt a japán tanárnővel enyelegni. Jó, ez azért túlzás, hiszen csak megérintette a vállát, azonban ahogy nézet rá, valami furcsa érzést keltett bennem. Még a neve se tetszik. Mishil, gyönyörű királyság. Miért épp egy történelmi alak nevét adtak neki, mikor mennyire ronda? Nem is illik rá a név, bár ha azt nézzük, hogy elvileg a Silla-dinasztiában, a férje mellett még szeretője is volt és három király ágyasa, akkor nem tévedtek olyan sokat a szülei a névadásnál. Hiszen ebben biztosra veszem, nem tévedtek. Ott virít az eljegyzési gyűrű az ujján, ő mégis már férfiakra is szemet vett.

– Soyi, várj kicsit – szólít meg a legjobb barátnőm, mire mosolyogva fordulok felé. – Ma lesz egy buli, amire Chaeyoung mindenkit meghívott.

– Nem is tudom Heran – húzom el a szám oldalra pillantva. A szüleim biztosan nem engednek el, főleg a „rossz" jegyem miatt. De apa egyébként se engedne, mivel ez nem hozzám illik, az már más kérdés, én mit szeretnék vagy mit gondolok erről.

– Jaj ugyan már Soyi, én is ott leszek. Megérdemelsz egy kis kikapcsolódást – fogja meg a kezem nagy szemekkel pislogva rám. Megértem, hogy ő szívesen menne, azonban ez nekem nem olyan egyszerű. Ha megpróbálnék megszökni pár órára, még nagyobb baj lenne, hiszen akkor nem csak Heran-t de a többieket is bajba keverem. Ismerem apát annyira, hogy tudjam, gondot okozna nekik. Chaeyoung édesapja a cégnél dolgozik, apa pedig biztosan képes lenne kirúgni, emiatt a lány pedig meggyűlölne, esetleg Yoongi szüleivel a szerződést megszünteti. Én pedig az ilyeneket el akarom kerülni, mert bár még nem volt rá példa, de bármit kinézek belöle, még ha alaptalan is a döntése.

– Nem igazságos Soyi, nagyon nem az – sóhajt fel lemondóan a padlóra szegezve tekintetét. Most olyan akár egy kisgyerek, aki rosszat tett és a szülei épp most szidják le.

– Sajnálom Heran, de nem akarok bajt. Tudod jól, apa milyen szokott lenni – vallom be őszintén egy mosollyal ajkaimon, hogy ne érezze olyan rosszul magát.

– Az arcod, hogy van? – mutat az említett területre. Nos igen, nem véletlen a legjobb barátnőm. Próbáltam a pofon helyét alapozóval eltüntetni, ám nem sok sikerrel jártam hiszen Heran észrevette. Elfogyott a nagy fedésű alapozom, ezért kénytelen voltam két rétegben felvinni a bb krémet, csakhogy az nem tüntette el teljesen. Az iskolába meg nem mehettem piros foltokkal, így történt az, hogy kölcsön kértem tőle az alapozót.

– Semmi baj, már szinte nem is látszik – vigyorodok el büszkén, reménykedve, hogy jobb kedvre derítem. Utálom ha szomorú.

– Egyébként Jungkookal mi történt? Ugyan még bús, de sokkal élettel telibb – vált témát, aminek nagyon örülök.

– Csak adtam neki egy kis önbizalmat.

– Soyi, ide jönnél egy percre? – már épp válaszolna legjobb barátnőm, mikor ezt az osztályfőnök megakadályozza. Vajon mit akar? Észrevette volna, hogy múltkor néztem az ablakból? Vagy nem jó a szorgalmi? Nem szeretem, mikor nem mondanak semmit, mert minden sötét dologra gondolok olyankor. Kissé remegő lábakkal indulok el szeretett tanáromhoz, majd felnézek rá mikor odaérek.

– Tessék? – pislogok rá ártatlanul, hátha megkegyelmez az elzárástól. Ma valamiért mindkét szülöm hamarabb ér haza, és ha elzárást kapok, akkor bizony az üres lakás fogja őket fogadni.

– Gyere velem, édesapád már vár rád – mosolyodik el biztatóan, majd elindul az egyik terem felé. Nagyot nyelve próbálom leplezni idegességem, miközben minden rémképre gondolok. Vajon mit akarhat? Soha nem jött az iskolába, még csak a szülői értekezletre se, mindig felhívta a tanárt, és úgy érdeklődött.

– Régóta vár? – kérdezem ezzel megszakítva a csendet. Így kevésbé gondolok butaságokra és nem kínos a csend.

– Pár perce érkezett, de nem én hívtam – nyugtat meg, aminek örülök. Az osztálytermünk előtt megáll, majd kinyitva az ajtót engem előre enged. Logikus, hiszen nekünk most tesi óránk lenne. – Foglalj helyet Soyi – szol nekem kedvesem, ami akaratlanul is mosolyt varázsol ajkaimra, bármennyire is vagyok ideges apa jelenléte miatt.

– Szia apa – köszöntöm szülöm, mellé ülve, ám ő csak biccent egyet. Ez természetes nálunk, ám ahogy látom a tanár igen meglepődik rajta.

– Nem értem mi baj a lányával uram, hiszen kitűnő tanuló – szólal meg az osztályfőnököm, amint helyet foglal a tanári asztalnál.

– Ezt mondja maga, de ez nem azt mutatja – dobja oda a tanárnak a matek dolgozatom, ami miatt múltkor kaptam a pofont. Megilletődve tekint a lapra, majd a kezébe véve kezdi azt tanulmányozni.

– Én ugyan nem vagyok matek tanár, de ezen két apró hiba van. Mi a gond vele?

– Az a két hiba. Mindig kitűnő volt, de mióta idejár folyton csak a baj van vele – emeli fel apa a hangját. Fájdalmasan sóhajtok egyet. Én szégyellem magam a szülöm viselkedése miatt. Ekkora szégyenek kitenni egy hülye dolgozat miatt.

– Én nem akarom az ön nevelését megkérdőjelezni, főleg nem Soyi tudását, hiszen mint mondtam kitűnő, de nem felejthetjük el, hogy ő is gyerek. Nem viszonyulhat ennyire szigorúan hozzá, mert ez kihat az osztálytársaival való barátkozásban – áll fel az eddigi helyéről majd ide adja a dolgozatom. Én azonban csak egy szóra tudok gondolni. Gyerek. Az ő szemében csak egy gyerek vagyok, ugyan olyan mint a többi diákja. Nem is értem miért reménykedtem másban, mikor nyilvánvaló, hogy nem tekint rám nőként, és nem is szabad.

– Engem nem érdekel más, az én lányom kitűnő kell legyen, és ha ön ebben nem segít neki, teszek róla, hogy ne tanítson soha többé.