Sokat beszélgettünk aznap, de egyre jobban azt éreztem, hogy fáradt vagyok.

- Jól vagy, Alice? – kérdezte anya.

- Felmegyek egy kicsit. Gyengének érzem magam.

Elindultam a lépcső felé, de meg kellet kapaszkodnom valamiben, mert elestem volna.

- Vajon mi lenne veled nélkülem? – kérdezte a bátyám és felkapott a karjaiba és felvitt az emeletre.

- Köszönöm, hogy te itt vagy velem. – mosolyogtam rá.

Ezek után már nem emlékszem sokra csak arra, hogy letesz az ágyamra. Másnap fájt a torkom és magas lázam volt. Anya kihívta az orvost, aki kiirt 1 hétre.

Otthon pihentem. A lázam már lement, de beszélni nem tudtam a torokfájástól. Egyedül voltam otthon, mert anyának el kellett mennie otthonról. Bekapcsoltam a TV-t és elkezdtem váltogatni a csatornák között. Minek 100+ mikor egyiken sincs egy jó film se. Mikor már elegem lett a filmkeresésből bekapcsoltam a bátyám hangfalát és azon hallgattam zenét.

A zene átjárta minden porcikámat. Nem bírtam megállni, hogy ne táncoljak. Talán fél óra telhetett el, amikor elment az áram. Vagyis én csak ezt hittem, mert egy túlismerős hangot hallottam a hátam mögül.

- Látom egészséges vagy. – mondta Diego.

- Mit keresel te itt? Ez birtokháborítás. – mondtam halkan, amennyire a torkom bírta.

- A bátyád kért meg, hogy nézzek rád.

- Akkor jó. Láttál szóval elmehetsz. Hiszen én egy Rogers vagyok. – a saját szavaimon nagyon meglepődtem. – Hiszen utálsz engem nem igaz. – a sírás kerülgetett engem. – Menj el.

Nem maradhattam a közelében, mert elsírom magam. Felmentem a szobámba és bezártam az ajtót. Vettem néhány mély levegőt nyugtatás képpen. És valahogy sikerült. Nem sírtam el magam. Erősnek kell lennem. Ennyi nem borít le a lábamról. Többet is kibírtam már.

Nem tudom, hogy jó ötlet volt elküldeni. De fájt a mellkasom, ha a közelében vagyok. Viszont, ha nem akkor üresnek éreztem magam. Nem tudom melyik a jobb.

Fél órát ültem a szobámba, de még mindig hallottam, hogy itt van. Fel alá járkált a szobám előtt.

- Nem mennél el? – kérdeztem.

- Nem ameddig ki nem jössz. – hallottam a hangját.

- Akkor maradsz egy darabig.

- Most miért vagy ilyen? Azt hittem barátok vagyunk. Hiszen a bátyáddal is olyan jól megvagyok.

- DE ÉN NEM BARÁTKÉNT GONDOLOK RÁD. – kiabáltam el magamat. – Nem vagyok olyan, mint ő.

- Most csak viccelsz ugye? – hallottam az ijedt hangját.

- Nem. Ez igaz. – mondtam. –  Én, szeretlek te hülye.