Vagy százszor nyomtam le a fiúkat a víz alá, de elég nagy hendikeppel indultam, ugyanis ők jóval magasabbak is voltak, erősebbek is, ja, és azt említettem, hogy én egyedül voltam, ők meg ketten?! Na, igen, ez egy eléggé nagy probléma, szerintem.

  Mikor kifelé mentünk, hagytam, hadd menjenek előre a fiúk, majd nekilódultam, és nekifutásból felugrottam Kostja hátára, hogy aztán úgy vigyen ki egészen a törülközőmig. Szülők, bizonyítva, hogy ők márpedig fiatalok, nem messze tőlünk röplabdáztak más felnőttekkel, Jekatyerina pedig ez idő alatt egy egész királyságot épített homokból, s csatlakozott hozzá két kislány is, így aranyosan eljátszogattak, míg mi a fiúkkal hülyültünk.  Éppen azzal szórakoztunk, hogy én próbáltam levenni a vizes ruhát, hogy csak a fürdőruha legyen rajtam, Kostja és Sanja pedig folyton lökdöstek, ezért elestem, és tiszta homok lettem, mikor egy közelben álló fiú elkiáltotta magát.

 - Sascha! - Ez volt Sanja másik beceneve. Az említett felkapta a fejét, mire mi Kostjával lefagytunk, és a hang irányába néztünk. Én éppen félig a földön feküdtem, Kostja pedig fölöttem térdelt, és így próbáltam szétverni, hogy eleresszen végre.

  Egy körülbelül velünk egykorú fiú tartott felénk hatalmas mosollyal az arcán, s fejével bólintott nekünk köszönésképpen. Sanja azon nyomban felpattant, ahogy meglátta őt, majd szorosan megölelte, mint rég nem látott barátot.  Kostja kihasználta figyelmetlenségemet, és megragadta a pólómat, hogy lehúzza rólam, de én is észrevettem ám, mire készül, de a kettőnk hirtelen mozdulata azt eredményezte, hogy hangos sercegés következtében kettészakadt a pólóm. Döbbenten néztem a két rongydarabot Kostja kezében, és nem tudtam eldönteni, hogy nevessek vagy megverjem. Végül elkönyveltem magamban egy balesetnek az egészet, és a fejembe véstem, hogy Kostja tartozik egy pólóval, majd röhögni kezdtem szinte a felettem lévő fiúval egyszerre.

  Nagy nehezen feltápászkodtunk a földről, és Sanja és az idegen felé indultunk, akik nagy sztorizgatásba merültek. Mikor odaértünk eléjük, a srác felénk fordult.

 - Kostantin - köszönt, s kezet fogtak. Egy kicsit feszengtem, hiszen ezek szerint csak én vagyok itt idegen, de aztán emlékeztettem magam, hogy ez még csak a kezdet, hiszen nemsokára egy egész iskolányi idegen fog körbevenni, és akkor a fiúk sem lesznek ott, hiszen nyilván van jobb dolguk, mint engem kísérgetni, vagy ha nem is hagynak egyedül, csak a szünetekben segíthetnek, hiszen az órán teljesen egyedül leszek. - Ona tvoya podruga? - Net, net, net - kezdett heves tiltakozásba nevetve Kostja, majd - gondolom - elmagyarázta, hogy egy évre cserediák vagyok. Remélem, azt is megmondta Mr. Idegennek, hogy nem tudok oroszul.  Az orosztudásom már tartott ott, hogy tudjam, a "podruga" barátnőt jelent, így nem volt kérdéses a mondat többi része, de mondjuk értettem azt is, hiszen csak annyi volt, hogy "Ő a barátnőd?" ebből minden szót ismerek.  Az idegen a tiltakozó Kostjáról rám nézett, és jól láthatóan végigmért tetőtől talpig, majd kezet nyújtott.

 - Georgij Makarov - mutatkozott be teljes nevén.

 - Milka Sobotka - feleltem mosolyogva. - Net podruga - Nem barátnő, vigyorogtam.

  A nap további részét Sanja nélkül töltöttük, akit Georgij elrabolt, így Kostjával csatlakoztunk Jekatyerina királyságához, és olyan pöpec homokvárat csináltunk, hogy csak ámultunk, és az arrafelé strandolók közül páran le is fotózták. Mikor kezdett lemenni a nap, lenyomtunk egy röplabdameccset a szülők ellen.

  Még sötétedés után kicsit várnunk kellett Sanjára, és addig is a kocsiban melegedtünk, főleg azért, mert Kostja széttépte a pólómat, a váltásruhám pedig hasonló vastagságú volt, így dönthettem, hogy halálra fagyok, vagy hibernálódok.  Jekatyerina már az igazak álmát aludta, a felnőttek is pihentek, de halkan - hogy Katyát fel ne ébresszék - beszélgettek, ahogy mi is Kostjával a leghátsó ülésen. Hátamat az ajtónak támasztottam, lábamat pedig Kostja ölében pihentettem, s közben csehül tanítottam káromkodni, s a kiejtésén röhögtem. Vissza kellett fognom magam, hogy ne nevessek hangosan, így csak prüszkölés és halk cincogást hallhattak elől.  Sanja negyed tizenegy körül támolygott be a kisbuszba, és már indulhattunk is. Mivel gonosz vagyok, és nem voltam hajladó felállni a kényelmes lábtartóm mellől, megmondtam Sanjának, hogy vagy Jekatyerina mellett ül, vagy a csomagtartóban. Persze ezt az egészet kevésbé folyékonyan adtam elő oroszul, de megértette, s csak ez számított.

//Ne haragudjatok, hogy ez most ilyen rövid. Az elkövetkezendő napokban kevésbé leszek aktív, de hétvégére ígérek egy jobb, izgibb, hosszabb fejezetet :) //