Az ebéd fenséges volt, főleg miután Kostja megnyugtatott, és családja figyelmét is felhívta rá, hogy kicsit lassítsanak. Az anya próbált bevonni a beszélgetésbe, s hogy megértesse magát velem, illetve engem megértsenek, gesztikulálni kellett, ami lelassította az evést, így kettőtől fél négyig ebédeltünk.

  Megtudtam, hogy az ikrek egy főiskolába járnak - ez olyan, mint nálunk a középiskola - és idén lesznek végzősök, s majd én is abba az iskolába fogok járni, de kettővel alattuk. Elvileg csak egyel lennék alattuk, de mivel másik országban, idegennyelven fogok tanulni, ezért évet kell ismételnem. Jekatyerina idén kezdi az alapiskolát - vagyis általános iskolát.  Beszélgettünk arról, mit fogunk csinálni az elkövetkezendő két hétben, amíg még tart a nyári szünet. Terveztek mindenfélét, például kirándulást, városnézést, csak hogy az érdekesebbeket említsem. Már nagyon vártam.

  Ebéd után Sanja felvetette azt az ötletet, hogy társasjátékozhatnánk. Először kicsit megijedtem tőle, de mikor rájöttem, hogy ezzel gyakorolnám a nyelvet, elűzném az unalmat és még hozzájuk is közelebb kerülnék, örömmel bólintottam rá. Jekatyerinával letelepedtünk a nappaliba, Kostja csinált egy halom popcornt, Sanja pedig kihozta a szobájából az... Activityt.

Mégis rossz ötlet volt ez.

  Mégis, hogy gondolták azt, hogy én ebben jól tudok szerepelni, amikor nem vagyok épp toppon oroszból. Remélem, legalább cirill betűkkel lesz - remélem érződött a gúnyos hangsúly. Sanja láthatta a félelmet az arcomon, és azt, hogy ezért nemsokára kimentem magam valamilyen ürüggyel, ezért gyorsan párokba osztott minket. Én Kostját kaptam, ő pedig Jekatyerinát, gondolom így volt igazságos.  Megbeszéltük, hogy én kezdek - pontosabban elmutogatták, mire húztam is egy kártyát, hogy a kis ceruza melletti szót lerajzoljam.

Hát, persze, hogy cirill betűkkel volt, remek.

  Mivel Kostja már tudta, hogy olvasásban nem vagyok valami perfect, ezért rögtön odahajolt, hogy elolvassa, majd tölcsért formált a kezéből, és a fülembe súgta a szót alaposan artikulálva, hogy az agyamnak legyen ideje felfogni, és lefordítani csehre. Szerencsémre a szó könnyű volt - még én is értettem!  Le kellett rajzolnom azt, hogy "reggeli". Az már kevésbé volt könnyű, hogy hogyan rajzoljam le.

  Órákat játszottunk. Volt olyan szó is, amiről halvány lila gőzöm sem volt, ezért Kostjával egy ideig a telefonomon lévő fordítót böngésztük, majd végül tőmondatokban sikerült körbeírnom az adott dolgot, de olyan is volt, hogy nagyjából rájöttem arra, mit takar egy-egy rajz, de nem tudtam, csak csehül, ezért ott ültem, és csehül ismételgettem a szót, míg a fiúk hangosan röhögtek rajtam, ahogy pattogok egy helyben. Nagyon könnyen beleéltem magam a játékba annak ellenére, hogy kvázi idegenekkel játszottam, és nem is az én nyelvemen volt.

  Egész délután Activityvel játszottunk, majd nyolc körül előkerültek a szülők is - hogy addig hol voltak, az örök rejtély - és elküldtek minket sorba fürdeni.

  Amíg Jekatyerina elfoglalta a lányfürdőt, én a szobámban feküdtem az ágyamon, s a telefonomon skype-oltam Jenkával. Kicsit bűntudatom volt, amiért olyan jól éreztem magam egész nap, hogy teljesen megfeledkeztem róla. Éppen arról mesélt, milyen családja van, és milyen aranyos kisfiúk van a házaspárnak, mikor belépett a szobába Kostja. Nem kapcsoltam ki a telefonomat, csak letettem az ágyra, majd a fiú fel fordultam.

 - Beszélni valaki? - kérdezte csehül, és a telefonomra nézett. Gondolom az érdekelte, hogy zavar-e, de azt nem tudta. Mondjuk én sem tudtam volna oroszul...

 - Barátnőmmel - mosolyogtam. Ráncolni kezdte a szemöldökét, ezért nevetve kikerestem az agyamból az orosz megfelelőjét ennek a szónak. - Podruga.

 - Ladno - mosolygott, és elkezdett kihátrálni a szobából. Nem akart zavarni. Gyorsan tiltakozni kezdtem, nem akartam, hogy elmenjen: kíváncsi voltam, mit akar mondani.

 - Chto proiskhodit? - Kérdeztem tőle, igazán érdekelt, hogy mi történt, miért keresett.

  Megállt az ajtóban, egy pillanatra elgondolkozott, majd belépett a szobába, s becsukta maga mögött az ajtót. Érdeklődve figyeltem minden mozdulatát. Nem értettem, mi olyan "titkos" vagy kínos vagy nem is tudom, hogy csukott ajtónál kell megbeszélni, ráadásul ilyen nyelvtudással.

 - Te jó Activity-ben, nappaliban - Jó voltam az játékban. Elmosolyodtam, és oroszul megköszöntem. Egy gondolat hirtelen előfurakodott az agyamban, s nem tudtam nem megkérdezni, így mikor Kostja megfordult, és elindult kifelé, utánaszóltam, és megfogtam a karját.

 - Kostja - kezdtem, s nem tudtam, hogy tegyem fel a kérdést. - Zachem... Vy... Cheshskiy? - Jobban nem tudtam összerakni azt a mondatot, hogy "Miért tanulsz csehül?", csak azokat a szavakat ismertem, hogy "Miért... Te... Cseh?". De ő így is megértette.

  Szétterült arcán egy aranyos félmosoly, kinyitotta az ajtót, és kihátrált a szobából, de még el tudtam kapni a kacsintást, és egy cseh szót erős orosz akcentussal.

 - Miattad.