Csak feküdtem az ágyamon, körülbelül a harmadik cigit szívtam zsinórban, s bámultam magam elé. Nem telhetett el sok idő mióta hazaértem, mikor hangos csapódást hallottam meg kintről, de meg se rezzentem. Nem érdekelt, ki jött meg, csak mozdulatlanul fekve bámultam a plafont, és szívtam. Nem is kellett aggódnom, hogy valamelyik szülő lenne az, ugyanis fél pillanattal a ajtócsapódás után meghallottam Kostja hangját, amint a nevemet kiáltja, majd be is rontott a szobába.

 - Milka - Aztán meglátott, s alaposan végigmért. Láttam, ahogy barna szemeit végigjártatja rajtam, ahogy végigsiklik lábujjamtól a ruha alól kilátszó lábamon át egészen a fejem búbjáig, egy kicsit elidőzve fedetlen kulcscsontomon, de... De aztán a bűnös másodperc után gyorsan megrázta a fejét, és felém lépve egyértelmű célja volt: a cigiért nyúlt. - Nem lehet bent cigarettázni - Csak ennyit mondott rekedten.

  Sajnos nem voltam eléggé gyors, és sikerült elvennie, mire felpattantam, de Kostja  a magasba emelte a kezét, s jól tudta, még lábujjhegyen vagy ugrálva sem fogom elérni, de azért én megpróbáltam.

 - Hé! - emeltem fel a hangom ugrálás közben, ő pedig arról magyarázott, hogy a lakásban szigorúan tilos cigizni, persze jelen pillanatban pont le se szartam, hogy miről papol, csak adná már vissza azt a rohadt füstölőt! De nem adta. Rohadék.

  Összeszedtem minden erőmet, és ugrottam egy hatalmasat, mire végre elértem a csuklójáig, s abba belekapaszkodva kezdtem el visszazuhanni a földre, de ahogy leérkeztem...

  Igazából halvány lila fingom sincs, hogyan történt, de...

(Kostja szemszöge)

  Ahogy rántotta le a csuklómat, elvesztettem az egyensúlyomat, s elkezdtem én is előre dőlni. Aztán... Valahogy a következő pillanatban már ismét találkoztak ajkaink, mintha csak be kéne pótolni a reggel elhalasztott csókot.

  Nem távolodtam fel, de felkészültem rá, hogy Milka megteszi, de azt kellett látnom, hogy szemész behunyja, s ezért én is egy tettem megkönnyebbülten. Kiesett kezemből a már csak füstölgő cigaretta, rendesen felegyenesedtem, s teljesült hosszú ideje leghőbb vágyként dédelgetett álmom: mindenféle ellenkezés vagy gátlás nélkül, derekát megmarkolva magamhoz húztam, de olyan erősen, ahogy lányt még soha!

  Nem lökött el. Mámoros, bódult aggyal is éreztem, tudtam, hogy mérlegeli a helyzetet, szinte hallottam a fogaskerekek kattogását az agyában, de nem érdekelt, mert a következő pillanatban már nyakam köré fonta karjait, s még közelebb hajolt.

  Csókunk átváltozott. Eddig úgymond csak kóstolgattuk egymást, az idegeken táncoltunk, s most megéreztem, hogy lábujjhegyre áll, és bal lábát elkezdi felhúzni, mintha rám akarna mászni.

  Nem ellenkezem, ha így, hát így.

(Milka szemszöge)

  Kostja a következő pillanatban a combom alá nyúlt, s hirtelen felkapott. Nem akartam a részletekre gondolni, nem akartam semmire sem gondolni, csak vele akartam lenni. Lábaimat a dereka köré fontam erősen, s egyik kezemmel elengedve nyakát, úgy látatlanban elkezdtem kigombolni az ingét. Vele akartam lenni. Szenvedélyes volt a csók, Kostja meg követelőző. Minél többet kapott, annál többet akart, még, még, még.

  És nekem ez tetszett.

  Mert vele akartam lenni.

  Éreztem, hogy lép párat, s nem sokkal később már az ágyamon feküdtünk. Ekkorra sikerült kigombolni azt a makacs inget, s lerángatni róla, amit ő nem könnyített meg, mert közben már az én ruhám cipzárjával matatott, és az sem volt egy könnyű eset. Mindenesetre megküzdöttünk vele, de végül sikerrel járva a padlón landoltak a ruhadarabok. Mind.

  A testem minden porcikájával vágytam rá, hogy vele lehessek, és nem csak itt és most, hanem bárhol bármikor. Azt akartam, hogy reggelente mellette ébredjek, s egy puszival köszöntsön, végig akartam vele sétálni az utcán kézen fogva, s akkor akartam megcsókolni, amikor csak lehetett, mindenki előtt. Bárhol bármikor.

  De nem lehetett.

  Ki akartam verni a fejemből ezt a tiltást, s a pillanatnak élni, mert vele akartam lenni, ezért még szenvedélyesebben csókoltam meg, s kezeimmel és lábaimmal is átkaroltam, hogy immár ruhátlan testünk egybefonódjon, amennyire csak lehet.

  Mert most ezt akartam, és nem érdekelt semmi és senki. Csak ő volt és én. Mi. Vele voltam.

(Kostja szemszöge)

  Testünket körbefonta a takaró, s mozdulatlanul feküdtünk. Karom finoman pihent hasán, s a lepedőn át, derekát simogattam, míg arcomat kulcscsontjánál pihentettem, s orrommal nyakát cirógattam. Meghitt volt. Szerintem... Ő csak feküdt a hátán, kis kezét karomra fektette, s a plafont bámulta. Gondolkozott valamin. Nem tudtam, merjem-e megkérdezni. Ha olyan a válasz...

 - Kostja - Nem kellett kérdeznem. - Ez nem ismétlődhet meg.

  A kurva életbe, úgy éreztem! De annyira éreztem!

 - Miért? - higgadt volt a hangom, pedig magamban őrjöngtem. Tipikus. Végre, nem csak a csókot viszonozza őszintén, még le is fekszik velem, majd közli, hogy ez egy hiba volt. Kösz szépen, Milka, nagyon köszi, rendes vagy igazán.

 - Mert nem szabad - kezemet továbbra is fogta, s így fordult felém. Szemében láttam, hogy nem akarja kimondani ezeket a szavakat, de muszáj volt. Mi... Biztos Mischa miatt! Tuti amiatt a gyökér miatt! - Mikor jelentkeztem a programba, alá kellett írnom egy papírt, hogy "nem létesítek kapcsolatot a fogadócsalád egyetlen tagjával sem" - forgatta meg barna szemeit. Mégsem Mischa.

 - Nem kell tudnia senkinek - suttogtam, s közelebb csusszantam hozzá. Istenem ez a lány.

 - De... - már kezdte volna a vitatkozást, de nem akartam, hogy ellenérveket sorakoztasson fel, így egyszerűen csak megcsókoltam.

  Már tudom, mit érzek iránta. Szeretem.