//  Az előző posztom, miszerint szünet van, még érvényben van egy olyan módosítással, hogy lesznek részek, de nem olyan gyakran, mint eddig. Természetesen ez átmeneti időszak, így ha tényleg megoldódott minden szerény személyem életemben, visszatérek a gyakori fejezetekkel :)  //

  A kis jelenetünk után a választós improvizációban ő volt a csapatkapitány és beválasztott rögtön, ami nagyon jól esett. Beszélgetni kezdtünk, és kiderült, hogy osztálytársak vagyunk, így tesin és irodalmon is együtt leszünk.

  Dráma után - ami reggel nyolctól tizenegyig tartott - orosz irodalom következett. Ekkor már lüktetett a fejem a folyamatos koncentrációtól, hogy megértsem az órán történteket.

  Irodalmon együtt volt az egész osztály - nem úgy, mint előzőleg, mert akkor ugye lehetett választani a rajz, a zene és a dráma közül. Igor Parislov, az osztályfőnök először üdvözölt mindenkit - engem külön - aztán kinyittatta velünk a szöveggyűjteményt, hogy olvassunk el egy verset. Egy három oldalas verset. CIRILL-BETŰVEL!

  A többieknek maximum öt percig tartott az olvasás, én ennyi idő alatt elolvastam az első nyolc sort - olyan elképesztően gyors vagyok! Hihetetlen.

  Először nem tudtam eldönteni, hogy hagyjam-e a francba az egészet és figyeljek az órára, vagy küzdjem végig a verset. Bizonytalanul felnéztem Parislovra, majd vissza a versre, és végül úgy döntöttem, elolvasom. Az első pár sorból ígéretesnek tűnt, és az osztályfőnök is csak észreveszi, hogy épp csatát vívok a betűkkel, így folytattam.

  Épp a kilencedik sort fejeztem be, mikor rájöttem, hogy én már olvastam ezt, még otthon - mármint Prágában. Így végiggondoltam, és miután megállapítottam, hogy emlékszem az egészre, agyamat gyorsan visszakapcsoltam oroszra, és az ofő bá' mély hangjára próbáltam koncentrálni.

  Ahham... Szóval valami halálról van szó... Fekete... Valami fekete, és ez a halál jele. Ahha! Ez a holló lesz! Aztán, hallgassuk tovább. Tehát ez szimbolizálja a halált, és még valamit, amiről fogalmam sincs micsoda... Bezumiye... Az mégis mi a...? Na, jó, gyerünk, Milka, gyerünk! Mi lehet az, ha egy fekete hollóval szimbolizálják, mint a halált?

  Na, ezzel el is voltam egy ideig, majd mikor meghallottam, hogy teljesen máshol járnak már a többiek, inkább újra Parislovnak szenteltem a figyelmemet. Tök büszke voltam magamra, hogy az óra negyvenöt százalékát értettem, de újat nem tudtam meg a versről. Pedig szerettem ezt a verset! Mindig lenyűgözött a hangulata, a megfogalmazása, egyszerűen zseni volt ez a fickó!

  Irodalom után matek következett, és mivel nem volt kötelező ott ülnöm, inkább elmenekültem a második emeleti, hatalmas könyvtárba. Halkan, kedvesen köszöntem, mikor beléptem, majd mikor eljutott kicsi agyamig, hogy nincs több hely az asztalnál, elindultam a könyvespolcok labirintusában. Kerestem magamnak egy barátságos kis sarkot az "ifjúsági irodalom" polc végén, és letelepedtem a földre.

  Először elterveztem, hogy én márpedig most cirill-szarokat fogok tanulni. Kipakoltam a cseh-orosz munkafüzetet, és törökülésbe helyezkedve írogatni kezdtem a névmásokat. Izgi... Na, igen, hogy én végigtanulok három tanórát tesiig szép és jó volt, de azzal nem számoltam, hogy körülbelül fél órával később el is aludtam. Ekkor már terpeszben ültem, s csak annyit vettem észre, hogy elkezd lecsukódni a szemem, s álomtalan álomba zuhantam.

  Mikor magamhoz tértem, még mindig terpeszben ültem, de két lábam közé, a könyvre hasalva feküdtem... Talán még egy kis nyállal is kidíszítettem a szürke szőnyeget... khm... majd azt mondom, hogy kiborult a vizem... Mindenesetre elgémberedett tagokkal keltem fel, hogy aztán rájöjjek, pár perce elkezdődött a tesióra. Na, remek.

  Íme egy kis tanács Milkától: Ha első napod van a suliban, és be akarsz illeszkedni, nem kell mást tenned, mint alukálni a könyvtárban, aztán elkésni az órádról. De ez csak akkor működik, ha tényleg az első napodon csinálod meg!

  Minden cuccomat bedobáltam a táskámba, és mint az eszelős kezdtem el rohanni, hogy megkeressem a tornatermet. Mivel volt a földszinten egy egész nagy terem bordás falakkal, kötelekkel és szekrényekkel, valamint több gyerek is ott futott és ugrált, úgy döntöttem, valószínűleg ez lesz a keresett hely. Halkan beosontam, hogy ne keltsek feltűnést, és megpróbáltam leülni az egyértelműen felmentettek csoportját alkotó pár emberhez, de a szigorú, rókaképű tanárnő elkapott.

 - Hát, maga? - pirított rám.

 - Milka vagyok, a cserediák. Elnézést a késésért, nem találtam a termet - füllentettem, s bepróbálkoztam egy "aranyos vagyok, szeress!" somolygással.

 - Ne csak mosolyodjon, ni, itt van a mayka sportivnaya - azzal kezembe nyomott egy fekete tornadresszt. Ha nem adta volna oda a dresszt, tuti visszakérdezek, hogy mi a halál az a mayka sportivnaya. - Öltözzön.

  Mivel nem tudtam megnyerni magamnak a vén szatyrot egy tipikus Milka-mosollyal, elsiettem arra, amerre az öltözőt mutatta. Bent ledobtam a táskámat, levetkőztem, majd méregetni kezdtem a dresszt. Most komolyan...? Nem csak, hogy tényleg egy dresszről van szó, még szerintem egy számmal kisebb is, mint én. Mindenesetre azért felvettem, és úgy ahogy voltam, cipő hiányában, mezítláb sétáltam vissza.

  Mrs. Szatyor végigmért, majd elhúzta száját lábam láttán. Most komolyan, senki nem mondta, hogy kéne hoznom valamit a testnevelés órára!

 - Cserediák - szólított meg. Igen, a Milka nem játszik? Hát, akkor mondja, Szatyorka. - Most fel fogom mérni, mennyire tud tornászni - közölte. Nem tudtam, hogy van oroszul az, hogy "mikor fiatalabb voltam, több évig voltam tornász", ezért inkább csak bólintottam. Mivel valószínűleg rájött, hogy nem tudnám a szakkifejezéseket oroszul, ezért odahívott egy lányt, hogy megmutassa, mit kell csinálnom.

  A lány bemutatott egy cigánykereket, egy kézenállást - amiből majdnem összeesett -, majd egy hidat. Rekordidő alatt, simán leutánoztam - mondjuk én nem estem össze majdnem, de mindegy... Aztán, hogy örüljön a feje, lenyomtam egy hátraszaltót is. Áh, nem, dehogy vagyok felvágós.

  Gyerekek, azt a döbbent arcot, amit vágott... Na, azért megérte bemelegítés nélkül szaltózni.

  A nap végén oda jutottunk, hogy megpróbált beszervezni a tornászcsapatba, de megmondtam neki, hogy előbb meghalok, minthogy megint csapattag legyek. Na, jó, nem így mondtam, de nagyon kedvesen tájékoztattam, hogy nem szándékozom csatlakozni.

  Már épp indultam volna haza, mikor Masha lépett mellém.

 - Pár csajjal elmegyünk tetováltatni, nem jössz? - mosolygott kedvesen.

 - De, persze - vigyorogtam. De jó...!

 - Viktoriya - A vörös, szeplős. - Nastya - Az alacsony, velem egy magas körülbelül. - és Katerina - A magas, barna hajú.

  Mindenkit bemutatott, majd elmesélte nekik, hol találkozott velem, és mekkora tehetség vagyok... Ezzel mondjuk vitatkoznék, de azért jól esett. Ezután elindultunk, és én teljesen rájuk bíztam magam.

* * *

  Masha egy óriási álomfogót tetováltatott a hátára, miközben a csajok azzal nyaggattak, hogy én is tetováltassak. Nem akartam, hiszen ha egyszer varratok, akkor az jelentsen valamit, most viszont nem tudom, mit csináltathatnék. Illetve ez nem igaz. Ötletem az lenne, de eddig nem volt bennem ez úgy, hogy én márpedig a bőrömbe akarom ezt vésni.

  A lányok egyre csak biztattak - még Masha is a tű alól, és Katerina is a függöny mögül, ahol egy kigyúrt, kopasz pasas épp a nyelvpiercingjét lőtte be.

* * *

(Meglepetésként: Kostja szemszöge)

  Milka szokás szerint későn ért haza, és amint meglátott a konyhába, besietett a szobájába, hogy elkerüljön. Talán ő nem akarta azt a csókot, de én nem mondom neki soha azt, hogy megbántam, ez száz százalék. Nem bántam meg egy tizedmásodpercet sem abból a pár pillanatból. Én aztán biztos, nem kérek bocsánatot!

Viszont jó lenne, ha kibékülnénk, szerettem vele beszélgetni.

  Na, igen, Konstantin, gratulálok, többek között ezért is csókoltad meg.

  Mindenesetre ezután fogtam magam, és inkább bevonultam a szobámba, már úgyis elmúlt tíz. Ősök már lepihentek, Sanja készült a másnapi kosárválogatásra, Katyusa meg biztos csak tettette, hogy alszik, mikor magára hagytam, és most Milkával csacsog. Egyszerűen odavan érte, imádja, hogy végre van egy nővére.

  Felkaptam a törülközőmet, hogy elmenjek fürdeni, majd átsétáltam a szomszédos helyiségbe. Már épp csuktam volna be az ajtót, mikor a kis résen megláttam, hogy Milka kilép a szobájából, és a szemközti fürdő felé veszi az útját. Szokása szerint - hmm, nagyon jó szokás - egy szál fehérneműben volt - ahh, fekete és csipkés -, s kezében lóbálta zöld törülközőjét. Szívem a torkomban dobogott, és elöntött a forróság. Ah, nem igaz ez a nőszemély! Ahogy vonul... Csípőjét kecsesen billegtette jobbra-balra, egyenes háttal járt, kihúzta magát, egyszerűen... Olyan kecses volt!

  Mikor azonban megvilágította a fény, ami kiáradt tőlem, és az ő fürdőjéből, megláttam valami újat rajta... Egy friss, rózsa alakú tetoválást a csípőjén jobb oldalt. Istenem! Meghalok, esküszöm, úgy megbabonáz!