A délután folyamán tartottunk egy kis családi megbeszélést, ami során a vészesen közelgő iskolakezdés volt a téma. Holnap el fogunk menni vásárolni füzeteket, ruhákat, Jekatyerinának új tolltartót - a tavaly vett hercegnős már nem jó, már a tánc a menő -, ma pedig bevisznek a suliba. Egyrészt azért, hogy megmutassák, hogy jutok el odáig, másrészt be kell iratkoznom, és még el kell intéznem mindenféle adminisztrációs dolgot, beszélnem kell a tanárokkal, és még szakkört - ha úgy tetszik, modult - kell választanom.

  Felvettem egy fekete csőnadrágot, és egy farmeringet, mert az szexi, és egy nulla dioptriás szemüveget, csak úgy divatból. Imádom az ilyen kiegészítőket. No, tehát sikeresen felöltöztem, és mire felvettem a cipőmet is a bejárati ajtó előtt, a többiek már kint türelmetlenkedtek a kocsinál, hogy menjünk már. Még mindig nem tudom, hogy képesek ilyen gyorsan elkészülni. Na, meg az sem tiszta, hogy miért kellünk mind a hatan az én beiratkozásomhoz. Jól esett a törődés, nem azt mondom, de furcsa volt, hogy ennyien kellünk hozzá.

  Igazság szerint nem nehéz eljutni az iskolába, kicsit hosszú, de nem nehéz, hamar sikerült memorizálnom az utat. Meg reméltem, hogy az elején még azért majd mindig együtt megyünk.

  Az iskola sokkal szebb volt, mint ahogy számítottam rá. Egy hatalmas, öt emeletes, zsemle színű épület volt, hosszú, fekete kerítéshez tartozó, hatalmas vaskapuval, mely már tárva-nyitva várt ránk. A kerítésen belül óriási, szinte parknak mondható udvar köszöntött minket árnyékot adó fákkal, rengeteg paddal, még egy kisebb szökőkút is volt! Megáll az eszem.

  Egy rövid lépcsősoron felcaplatva értünk el az iskola barna ajtajához, amin belépve egy tágas előcsarnokba kerültünk. Kezdtem úgy érezni, ez nem is iskola. Balra tőlünk egy sötétebb, elhagyatott folyosó volt, ami szerintem csak egy átvezetőfolyosó volt egy másik helyiségbe, mert nem láttam egy ajtót sem a falakon. Előttünk pár lépcsőn lehetett feljutni az első emeletre - félemelet? - ahonnan eljuthattunk az igazgatói irodához.

  Bent egy negyvenes férfi ült, s úgy nézett ránk, hogy nem tudtam eldönteni, hogy inkább fussak el sikítva a másik irányba, vagy mosolyogva köszönjek neki. Fekete hajában megbújt pár ősz szál is, szája jobb sarkában egy fehér heg szelte ketté ajkait, ahogy bal szemöldökét is. Azt hiszem, nem akarom tudni, mi történt...

  Miután - kinézetéhez képest viszonylag - kedvesen köszöntött minket, elkezdett magyarázni valamit az évről. Azt hiszem besorolhatjuk a "gáz" kategóriába a szitut, mert a szavak hetvenöt százalékát nem értettem, és csak nagy bociszemekkel tudtam nézni rá, s néha a mellettem ácsorgó Kostjára néztem, aki próbálta visszafogni nevetését arckifejezésem láttán. Köszi szépen. Egyszer csak a férfi abbahagyta, és rám nézett.

 - Érthető? - Na, persze, hogy ezt már értettem, de előtte nem igazán fogtam fel semmit a mondandójából.

 - Igen - feleltem határozottan. Mert, ha határozottak vagyunk, nem néznek furcsán ránk. Ezután a folyosón azért odasúgtam Kostjának, hogy majd otthon magyarázza már el, miről dumált a diri.

  Az igazgatói iroda után egyik teremből mentünk a másikba, ami különböző emeleteken volt, meglátogattuk a szakköröket. Furcsálkodva láttam, hogy augusztus utolsó hete van még csak, mégis több diák lézengett az iskolában, egészen pontosan a szakkörös termekben. Egészen érdekesek voltak.

  Volt mondjuk fizika, kémia, meg hasonló borzalmak, de akadtak ott jók is, mint például a fotószakkör, médiakör, színjátszó és a sportkör. Ezeknek a szórólapjait el is olvastam - igen, még szórólapjuk is volt! Elképesztő.

  Illetve szívesen el is olvastam volna, ha nem azokkal az átkozott cirill betűkkel írták volna. Már javult az olvasási képességem, de még mindig nem volt jó, ugyanis a médiakört simán migyeakörnek olvastam. Valaki mondja már meg, mit jelent a migyeakör?!

  Mivel még ma csatlakoznom kellett, végigjártuk az összes termet, és megérdeklődtem, miről is szól pontosan az egész. Ebben segítségemre volt Sanja, aki angolul tolmácsolta azokat a szavakat, amiket nem értettem. A legjobban a színjátszó, sportkör és a médiakör tetszett a legjobban, s a végén ezek között vaciláltam.

  Végül a médiakör mellett döntöttem, és a vezetőjével váltottam pár szót.

  Ekkor tudtam meg, hogy nem ám csak odamész, és felfirkantod a nevedet a papírra, hanem komoly jelentkezési lapot kell kitölteni. Felírtam a nevemet, a nemzetiségemet, koromat, osztályomat, és a tapasztalataimat, ami valljuk be, nem sok volt.

  Utána megérkezett egy körülbelül velem egykorú lány, és amint meglátott, szeme felcsillant, mintha megnyerte volna a főnyereményt. Aztán megtudtam, miért viselkedett így. Egyszerűen azért, mert ugye a médiakör három részre tagolódik: a videósokra, a fotósokra és a modellekre. Na, a modellre nem úgy kell gondolni, mint mondjuk az amerikai Chloe Norgaard vagy Cara Delevingne, csak olyan lányok és fiúk, akik jól néznek ki vagy épp stílusosak, és ezért őket kapják le. A lány közölte a főpasassal, aki kitöltette velem a papírokat, hogy nem is gondolkoznak azon, bevesznek-e, mert tökéletes lennék a videósoknak, hogy felvegyenek.