Miután bejött, végignyúltunk az ágyon és úgy beszélgettünk, szinte mindenről. Ő mesélt néhány dolgot az ő gyerekkorából, aztán én is néhány emléket az enyémből.

Van néhány közös dolog bennünk. Például neki egész életében nem volt apja, nekem meg a fontosabb dolgokból maradt ki egy apa. Aztán jött Tim, és akármennyire is szeretem, de ugyebár nem mindent lehet pótolni...

Aztán már csak alap dolgokról dumáltuk, mint hogy mi a kedvenc kaja/szín/banda/énekes/színész. Ebben is hasonló az ízlésünk. És rájöttem valamire. Akármennyire is paraszt, jól ki lehet vele jönni. Ezzel a gondolattal pedig el is aludtam.

Reggel arra keltem, hogy valaki a nevemet mondogatja. Egy kezet éreztem a derekamon, és hamar leesett ki a tulajdonosa. Viszont a hang az női volt. Basszus...

- Nyugi, csak én vagyok - ismertem fel Nelly hangját.

- Ah, baszki. A szívbajt hoztad rám.

- Bocsi. De igazából megmentelek titeket egy kínos szitutól. Az este benéztem hozzád, és láttam, hogy elaludtatok. Gondoltam nem keltelek fel titeket, így korán keltem. A szüleid még nincsenek ébren.

- Mennyi az idő?

- Fél hat. Bocs, ha túl korán, csak gondoltam időben szólok - azzal ki is ment.

Hu, jövök neki egyel. Na most jön még a neheze. Jesset próbáltam óvatosan lökdösni, de semmi. Szólítgattam, ismét semmi. Simogatni kezdtem a karját, de ez sem hatott. Végső elkeseredettségemben puszikat nyomtam az arcára. Erre már elmosolyodott.

- Ébren vagyok egy ideje, csak kíváncsi voltam meddig mész el - nyújtózkodott.

- Oh, te büdös nagy paraszt - rúgtam le nevetve az ágyról.

- Auch. Figyi, ha nem röhögöm el magam, meg is csókoktál volna?

- Nem. A következő ötletem a tökön rúgás lett volna.

- Haha, aranyos vagy, amikor hazudsz.

- Na tünés inenn! - pattantam ki az ágyból, és párnával kezdtem püfölni.

- Jól van, megyek már. Holnap ugyanitt - kacsintott majd leugrott az erkélyről.

Kiléptem utána, majd hozzávágtam a párnám, amit magával vitt. Elképzeltem, milyen röhejesen nézhet majd ki, ha egy párnával a kezében sétál az utcán. Elnevettem magam, majd visszamentem a szobába.

- Miért vagy Daniellel?

- Jesszus, egy nap már másodszorra hozod rám a frászt. És hogy érted?

- A vak is látja, hogy mi van köztetek Jessevel. Hogy-hogy még Daniellel vagy?

- Dannel már együtt vagyunk lassan egy éve. Nem fogom eldobni ezt Jesse miatt.

- Még nem láttalak Daniellel, de Jessevel nem vagy semmi.

- Hé - löktem meg játékosan - Jesse max haver.

- Ja ezt bizonyítja az elmúlt éjszaka.

- Ezt most úgy mondod mintha történt volna bármi is.

- Tényleg nem történt semmi? Egy csók sem?

- Semmi.

- Na ezt most úgy mondtad, mintha baj lenne.

- Nem, ez nem baj. Örülök is, hogy nem volt semmi. Hiszen maga az hogy itt aludt, az sem semmi.

- Hát nem. De ha tényleg nem volt semmi, akkor mit csináltatok?

- Dumáltunk, aztán elaludtam.

- Te aludtál el hamarabb? - válaszul bólintottam, és folytatta - Hát akkor miért nem ment haza?

Jesse sem nagyon büszkélkedik azzal, hogy intézetben él. Gondoltam, ha megbízott bennem és elmondta, én nem fogom továbbadni.

- Nem tudom - vontam meg a vállam.

- Én tudom. Tetszel neki.

Nekem más elméletem van. Csupán, ki akarna önként menni egy intézetbe, ha jobb helyen is lehet?

- Jajj, ne hülyülj már.

- De most komolyan. Elmehetett volna, de inkább itt maradt veled. Tuti bejössz neki.

- Oké, lehet így van. De akkor sem lehet, és nem is lesz köztünk semmi - remélem...