Leszel e oranjearim?
Leszel e az, mije másnak nem lehet?
Jelentesz-e majd többet, mint egy kertet túlbuzgó kertésszel és hadakozó virágágyásokkal?
Üvegpalota voltál. Ablakaid óriásiak
S utánozhatatlan volt minden csökött szavam, melyet rád nézve aznap még kinyögtem
Kritikusként érkeztem a pálmakertbe
Nemesített növényeket mutogattak nekem
Szebbnél-szebb,
színes,
Hamis illatú muskátlikat és orchideát
-hisz most a banális rend a népszerű
Vigyorgó, köpcös nemesítő ugrált előttem,
És a mai napig nem értem,
Miért akarta rám sózni
Valamennyi ültetvényét,
Hisz nem tudtam volna fizetni eleget,
Mégha azt is mondtam,
Hogy valami különlegeset keresek.

Punnyadva, karótnyelten vonultam végig
A hatalmas parkon,
Tele volt minden,
Hol virág, hol bokor,
S a fűre lépni tilos,
Hisz minden növényt egy újabb személy őrzött
Féltve, szigorok között
Átkos magányban és fegyelmezetten

Valljuk be, egyik sem tetszett
De hogy is tetszhet
Egy sárga kankalin hajlott orrú, egyenes hátú, morc nőszeméllyel az oldalán
S bár hiába mondják, hogy a virágot nem ember alapján választják,
Minden őr egy külön személyiség,
S személyiségük átszövi a palántát.

A köpcös úr mutogatva rohan
Kimért, fiatal lépteim mellett,
Megpróbál mindent eladni,
Mire egy ilyen fanzontól csak telhet
De egy sem érdekel -
Én valami különlegesért jöttem,
S ha kell, itt hagyom a Kertet
Keresek más virágárust ebben az elvetemült pódiumban

Ám abban a pillanatban, mikor végre
Megfordulni készültem a
'Fűre lépni tilos' tábla mellett
Megláttam azt, amit kerestem
Pedig fogalmam sem volt
Létezésének szenvedélyességétől.
A hatalmas fűzfák között,
A fű közepén, hogy a jól nevelt, szabálytudó ember el se érje
Ott állt az utolsó üvegház
A többi frissen mosott után.
Amik mellett eddig elhaladtam,
Az mind új volt és kecsegtető -
Valaki számára, aki a biztosat kereste
Ám nekem
Csak az összeomolni készülő,
Barnára mocskolt üvegház intett

Legyökerezve álltam,
Hagyva, hogy a tulaj megpróbáljon elrángatni
Felesleges erőfeszítésekkel akadályozni a nyilvánvalót:
Miszerint ma egy vendég bizony a fűre lép.
Lassan haladtam,
S közben mohón faltam a befogadhatatlan látványt, ami a kiárusítási tábla értéke alapján hamarosan az enyém lesz,
Néztem a tüneményt,
Ahogy letűnt korok régi fényében tündököl,
Mégha csak a délután volt is az,
Aki tréfásan belógott oda engedetlenül.
Az üvegpalotát kívülről mosta egy lány.
Arany-vörös haja a hátát csapkodta,
S amikor megfordult,
Hogy szemembe nézhessen jöttömre,
Hát velem is megfordult a világ

Virágot jöttem venni,
Egy helyet, a szívemnek kedveset
Üvegházra tettem félre sok-sok évvel ez előtt
Mert már semmi más nem okozhat nekem örömet,
S ebben a szent pillanatban,
Mintha minden elhagyott virág és eladott pillanat
Egy újabban érvényesült volna,
Ahogy a kötekedő úr elhallgattatására odaszórtam neki minden vagyonom,
Le sem véve a szememet az orajeari-ről,
Mely hamarosan az enyém lehet

Mosolygott a lány, de
Különösebben nem érdekelte,
Csak visszaállt gyönyörűbbé tenni
Az ezer éves gyönyört
És még a mai napig nem tudom,
Hogyan jutottam este haza a virágintézetből, de emlékszem,
Hányszor meg hányszor villant eszembe
A vintage megszégyenítője,
Minden, amit egy oranjerie csak képviselhet

Várj, csak várj drága oranjearim
Jövök érted