EGYÁLTALÁN. NEM. AJÁNLOM.

Kapaszkodok egy elnyűtt fürdőköntösbe, pedig vadi újra emlékszem. Az előbb még itt volt. Szánalmasan csúszott ki a szatén az ujjaim közül. Esküszöm. Láttam! Láttam, félvak szemeimmel, hisz órákulum napellenzőm kissé homályosít. Mocsok tapad rá, szinte már lehetetlen megmondani, a múlt átka, vagy a jövő híre e. Mindegy is. Eltakarja a kilátást, pedig csontokból, csillagokból akartam kiolvasni olvadáskész, káoszos jövődet. S káoszod megfelelő. Ahogy besétálsz, és az összes bukszás nagyfiú remegve bújik a mosógépek mögé. Te centrifugára kapcsolsz egyet, a mosószer hiányzik, ruhád meg sose volt, de háttérmelódiának jó lesz. Kiroppantva nyakadat indulsz meg feléjük, elvegyülsz a jazzben, és észre sem veszed, ahogy beszippant a szemben lévő kisállat-üzlet halas akváriuma. Fuldokolnál, de már halott vagy. A halak között úszik megfeketedett lelked, amíg a csillagokig nem menekül egy unalmasabb péntek 13-adikai zárórán. Eladtak. Újra és újra, és tested csak nézte kábán és fiatalon, hogy mit tesznek veled az időt és az órák. Roncs vagy. Roncs vagy már. Mégsem akasztod fel magad, mégsem ugrassz a sínek elé. Mi van ma veled? talán nem vagy öngyilkos hangulatban? Tudom, nem szép ezzel viccelődni, de mit tegyek, ha nevetséges vagyok? Tükörhöz beszélve égnek apró helyei ezer meg ezer éve elfeledett könnyeimnek, s ahogy anno egyre több lett, most úgy érzem az összeset egyszerre. Cseréljünk bőrt. Az enyém hanvas, és fehér, friss, mint az imént elejtett névtelen vad húsa, tiéd öregebb, de nem papirusz. Puha, sőt selymes. Nevenincs napokon láttam utoljára szeplőidet és hatalmas pigmentfoltjaidat. Odáig vagyok a színes emberekért. Színes test, színes lélek. Hisz én kívül belül fakó vagyok - saját tapasztalat. Emberek rég látogatott szellemvárosaiban közlekedő kísérlet, hajthatatlan vágy az indokolatlan, indíttatásokat hanyagoló, fékeveszett éjjeleken. Mire holnap mindenki megjelenik, én már rég aludni fogok. A kérdés csak az, hogy az igazak vagy a hazugok álmát, és pondosan mennyi időre. Lehet te szociális lény vagy, de ez nekem nem megy. Nem is akarom. Hisz tudod ki akar beolvadni? Én biztos nem. Ha a falba is simulok, sohasem akarok hozzájuk hasonlóvá válni. Üres vásznú, tömött utcájú, filmes westernvárosban ragadtam egy hosszú, dérfehér hajú kislány alakjában. Neveletlenül kíváncsian nézelődöm, hol szét, hol óvatlan hölgyek szoknyája alá, de elnézik, mert gyerek vagyok, habár a testem valaha egyidős volt a legfényesebb csillaggal ezen a miénknek kikiáltott, áldatlan égen. Mikor szakad vajon plafonostul a nyakunkba? Vajon elég lesz a Föld lakóinak összes valaha elhangzott hazugsága ahhoz, hogy romba döntsük az atmoszférát? Hisz miért ilyen bonyolult? Nem lehetne egyszerű? Csak egyszer! Ígérem, utána átvészelem! Csak tudni akarom, milyen érzés. Hadd függjek rá! Hadd legyek egyszeri használó és örökös epekedő, hamár a saját drogomat soha a büdös életben nem kaphatom vissza. Mondanám, hogy miattatok van, mert lelőttétek a beszállítómat, de kit érdekel az a köcsög. Elmenekültél. Pedig azt hittem, tetszeni fog. Mindig azt mondtad, bárcsak szerepelnénk valami filmben, s most tessék, filmbe illően romboltam porig mindent önkényes, burjánzó és fiatal akaratom alapján. Most kissé őrültnek tűnhetek. Megjegyzem, nem alaptalan a felvetés. Egyszer már magam is jártam egy pszihológusnál saját elhatározásból, de megijedhetett, mert mindenre csak bólogatott, majd elrohant. Az is lehet, hogy az őrültek házát tárcsázta fékezhetetlen izgalommal. Megvan a szökött beteg. Még akkor is, ha túllakás van, és már így is két karral tiltakoznak újabb elvetemült ellen. A következő állomás a halottasház, majd idegenvezetőnk túráját a krematóriumban zárja, ahol elválnak útjaink. Kellemes szórakozást, aggódni felesleges, a ravatalozáson, ahol egy rakás egymás számára idegen ember fog együtt sajnálkozni porcelán urnákon., majd találkozunk. Rácsodálkoznak az élet szépségére (nemes kerámiákról lesz szó) és megbeszélik, mennyire sajnálnak mindenkit. Aztán elmennek egy kávéra. Dehát ez az élet rendje, nem? Lassan továbblépni. Semmi baj, ha nagyon hiányoznál, majd elmegyek meglátogatni. Csak azt nem ígérem, hogy nem hozom a cimboráimat is. És bummm! Apokalipszis! Pfummmm!