Hollófekete éhínség zabálta a világot. Megette a tavaszt és felemésztette a telet, a torkára gyömöszölte a nyarat, hogy az őszt már rágás nélkül nyelhesse le. Ébenszürke felhők simultak az égre határozottan, nem fodrozódtak, inkább kúsztak, mint giliszta a hamvas földben. Terjeszkedett és sikoltozott, ahogyan egyre csak nagyobb lett, hónapok alatt pedig olyan áthatolhatatlan gomolyag vált belőle, amibe belevész az ember. A földön élő emberek riadtan hátráltak a hatalmak elől. A Sci-Fi őrültek egész nap, munkájukat hátrahagyva rohangáltak a mezőkön távcsövekkel és mindenféle olcsó szerkezettel bámulva az eget. Tömör láncokba rendeződtek, és ha egyikük felfedezett valamit az égbolton, egymásnak ordítva adták tovább az illúzió hírét. A meteorológusok a fejüket fogva álltak a fellegek alatt és nem értettek semmit.