Vee

Szórakozottan sétálok vissza a medencéhez, nem maradhattam a szobában, mert akkor olyat teszek, amit nem akarok. – Hogy tehettem neki ilyen ajánlatot? –Elment az eszem, az már biztos. De ha arra gondolok, hogy másnál keressen vigaszt, mikor itt vagyok, rosszul érint.

Nem, nem éledtek fel az érzéseim, de a vadászösztön azért bennem van. Ő pedig hatalmas trófea lenne számomra, kiküszöbölné azt a hatalmas csorbát, amit régen rajtam ejtett. Amíg itt vagyok, más nem nyúlhat hozzá. Bár abban is biztos vagyok, hogy nemet fog mondani. – Csak nem olyan ostoba, hogy belemegy? – Amióta ismerem, mindig is tudtam róla, hogy ő a domináns fél, bár amíg nem próbálta, ki tudja? Talán még megszeretné.

Tény, élveztem a helyzetet, ahogy kapkodva vette a levegőt, orrlyukai kitágultak, és az sem mellékes, hogy reagált a közeledésemre. Régen nem így volt, legalábbis nem ennyire. Akkor ő volt előnyös helyzetben, uralkodott rajtam minden tekintetben, de az már a múlt. Sokat tettem azért, hogy magabiztos és gyakorlott legyek.

Éveken át edzőterembe jártam, vért izzadtam, hogy megszabaduljak túlsúlyomtól, bőröm tiszta és egészséges legyen. Ahogy terheimtől megszabadultam, felfigyeltek rám az emberek, elkezdtem találkozgatni velük, de komolyabb kapcsolat nem érdekelt. Igaz, nem is találkoztam olyannal, aki miatt elköteleztem volna magam, így hát maradt a gyakorlás. Tudásomat tökélyre fejlesztettem.

Visszamegyek a pultoshoz, aki már mosolyogva fogad. Kezembe nyomja Mark cuccait, én pedig megköszönve helyet foglalok.

– A csini fiút hol hagytad? – kérdezi.

– A szobában, had följön a saját levében.

– Visszajött az a srác – mondja.

– Melyik?

– Akivel beszélgetett, itt hagyta a számát – nyújtja felém.

Elolvasom, mi áll rajta.

„ Hívj fel, ha te is úgy érzed, hogy egyedül vagy. Toy" . Legvégén pedig a telefonszáma. – Sose fogja úgy érezni! – Mérgemben összegyűröm, és kidobom a szemetesbe.

A pultos orra alatt somolyogva törölgeti a poharát. Nem egy ilyen helyzetnek lehetett már szemtanúja.

– Van egy tollad és egy papírod? – kérdezem.

– Persze – kutakodik egy kicsit, majd elém tolja.

Valami frappánsat kellene válaszolnom, ezért töröm egy darabig a fejemet, majd miután kitaláltam papírra vetem.

„ Kedves Toy! Bármennyire is szeretnéd, sose fogom egyedül érezni magam. Ő az igazi. Mark"

– Odaadnád ezt neki? – hajtom félbe a papírlapot.

– Persze – veszi el, a borravalóval együtt.

– Köszönöm – mosolyodok el. – Egyébként tudsz egy csendes, de mégis szép helyet?

– Ahol az ember kettecskén lehet, minden zavaró tényező nélkül?

– Igen – bólintok.

– Tudok hát.

– És még valami, ha tudnál segíteni, azt megköszönném.

– Hallgatlak...

– Szükségem lenne két lányra, holnap...

– Minden is megoldható –kacsint, majd megbeszéljük a részleteket.

A végén elmagyarázza, hogy találom meg azt a csodás helyet, amit említett. Mindent lejegyzetelek, majd elindulok megkeresni, remélem tényleg olyan tökéletes, mint ahogy mondta.

Késő este érek vissza, miután felfedeztem a helyet. Tényleg olyan, mint amit kerestem, és már alig várom, hogy elvihessem oda, minden hátsó szándék nélkül, vagy azzal?

– Megjöttél? – morogja.

– Nem látod? – kérdezek vissza, mire forgatni kezdi szemét.

– De, nem vagyok vak!

– Pedig már azt hittem.

Ő már az ágyban van, kicsit megpirult fehér bőre.

– Merre jártál? – kérdezem.

– Csak lementem a partra – vonja meg a vállát.

– Engem miért nem hívtál?

– Hogyan is tudtalak volna? Itt hagytál, egyedül, és még a számodat se tudom.

– Ha nagyon akartál volna, megtalálsz.

– Lehet, hogy nem akartam – szegi fel állát.

– Az a te bajod, nekem teljesen mindegy.

Bevonulok a fürdőbe, és csak akkor kerülök elő, amikor tisztára sikáltam magam, illetve lenyugodtam. Szavai, még ha nem is akarom, hatással vannak rám. Jobb lesz, ha gyorsan letelik ez a pár nap.

Befekszem mellé az ágyba, nézzük a tévét, de semmi érdekes nincs benne. Nem baj, legalább nem kell beszélgetnünk, úgyis csak fárasztana. De nincs ekkora szerencsém, egy idő után megszólal.

– Vee.

– Hmm?

– Szerinted miért csalt meg?

– A vőlegényed?

– Mégis ki más?

– Talán, mert ő is lyukra szeretett volna lőni. Lehet unta, hogy folyton az ő kapuját döngeted.

– De sosem mondta, hogy fordítani szeretne.

– Megtetted volna? – pillantok rá.

– Nem.

– Na látod, ennyire egyszerű. Annyira önző vagy, hogy elvárod, mindig az legyen, amit te akarsz.

– Persze, rúgjál még belém.

– Csak az igazat mondom, mindig is ilyen voltál.

– Akkor minek kellett barátkoznod velem, ha ennyire kiállhatatlannak tartottál? – hangjában sértődöttség csendül.

– Jó kérdés, akkor elvarázsoltál, de ez már a múlté.

– Mégis imádtál a közelemben lenni!

– Ja, meg is szívtam – mondom pökhendin.

– Mit tettem ellened?

– Még kérdezed? Soroljam? – ülök fel, és az ujjaimon kezdem el számolni. – Egy, mindig azt kellett csinálni, amit te akarsz. Kettő, azt ettük, amit te szeretsz. Három, mindig a te problémáidról kellett beszélni. Négy, ha nekem kellett volna a segítséged, akkor mindig találtál valami kifogást. Öt...

– Elég! – dob meg egy párnával. – Ha ilyen rossz barát voltam, kár volt megismerkednünk.

– Végre valamiben egyetértünk!

– Átkozom a napot, amikor találkoztam veled – hátat fordít nekem, tudom, hogy megsértődött, de nem érdekel.

– Mintha én nem átkoznám – vágom fejéhez.

Eltelik egy kis idő, vállai rázkódnak, talán sír? Az ágy is meg-megremeg, nem bírom szó nélkül hagyni.

– Mi bajod?

– Semmi.

– Nyögd már ki – türelmetlenkedek.

– Attól függetlenül, nekem mindig te voltál a legkedvesebb emlékem – szipogja. – Egyedül rád volt érdemes visszagondolnom.

– Sajnálom – azt hiszem, túlmentem egy bizonyos határon.

– Ne zavartasd magad, legalább tudom, hogy ezzel csak én voltam így.

– Mark – nyúlok felé, de megállítom kezemet.

– Ne törődj velem! Érezd jól magad, vedd kárpótlásnak a rossz bánásmódom miatt.

Közelebb húzódok, hátára görgetem. Szeme kipirosodott a sok sírástól, szempilláján még ott rezeg pár könnycsepp, amit letörlök. Tudom, hogy igazam van, de nem szép dolog még jobban belerúgni egy emberbe, aki már így is a padlón van.

Szépsége mit sem változott, ugyanúgy csillog a szeme, csak most fájdalom is vegyül benne. Kisöpröm szemébe hulló haját, végigsimítok szemöldökén, orrnyergén, száján, állán.

– Mit csinálsz? – rebegi.

– Megvigasztallak –suttogom, és ajkára hajolok.

Ahogy összeérintjük szánkat, tűzijáték robban lelkemben. Mézédes, mint akkor, régen, amit soha nem tudok véglegesen száműzni emlékeimből. Teste megmerevedik, de nem tol el. Tenyeremet végigsimítom karján, érzem benne a feszültséget, ökölbe szorított kezét szétfeszegetem, és összefűzöm ujjainkat. Valamennyire megnyugszik, résnyire nyitja ajkát, én pedig behatolok birodalmába. Nyelvünk összeér, óvatosan tapogatódzva, mintha az első lenne, ami igaz is, hosszú idő óta az első. Nem is sejtettem, hogy ennyire sóvárogtam utána. Addig helyezkedek, hogy teljesen fölé kerekedek, betakarom őt.

Kihúzza kezét szorításomból, majd a nyakam köré fonja karjait. Elveszek csókjában, egyre vadabbul csókolom, mintha be akarnám pótolni az elvesztegetett időt, pedig azt nem lehet. Apró, érzéki nyelvcsapásai hatással van nemesebbik részemre, és ha nem hagyjuk abba, nem tudom kivárni, amíg ő maga nem kéri. Összedörzsölöm ágyékunkat, és boldogan veszem tudomásul, hogy én sem hagyom hidegen.

– Megnyugodtál – suttogom ajkainak, és félig lehunyt szemébe nézek.

– Ühüm – túr bele hajamba.

– Akkor jó – elhúzódom, és újra a tévét kezdem el bámulni.

Szerintem sokkot kapott, gonosz benső énem vigyorog. Próbálja rendezni légzését, de nem nagyon megy neki. Újra a hátát mutatja felém, de most már nem rázkódik a sírástól.

– Sokat javultál –suttogja.

– Volt gyakorlásra bőven időm, és partnerem.

– Azt elhiszem – sziszegi, és többet nem mond.

Egy idő után egyenletesen emelkedik teste, párszor megbököm, de nem reagál. Elaludt.

Óvatosan, hogy fel ne ébredjen, karjaimba húzom, fejét a mellkasomra fektetem, beleszippantok hajának ismerős illatába, amit mindig is szerettem. Karja önkéntelenül átöleli derekamat, szusszant párat, és folytatja tovább az alvást.

– Tudod, szerencsés voltam, hogy a barátom voltál – puszilok bele hajába, és lehunyom szemem.

Minden viszontagságunk ellenére még mindig azt gondolom, hogy örülök megismerkedésünknek, még ha rosszul is sült el a vége, megérte.

Reggel Yoo üzenetére ébredtem, megkérdezte, hogy hogy haladok. Annyit válaszoltam, hogy jól, mire pillanatokon belül jött a reakció.

– Megdugtad már?

– Még nem.

– De rajta vagy? – bolond gyerek, csóválom fejemet.

– Szerinted?

– Ki ne hagyd, itt a nagy lehetőséged!

– Mire gondolsz?

– Ha megszerezted, végre túl tudsz jutni rajta, elfelejtheted.

– Értettem.

– El akarod egyáltalán felejteni?

Utolsó kérdésére nem válaszolok, mert magam sem vagyok benne biztos. Elfelejteni? Kitépni újra az életemből, úgy ahogy ő tette? Mikor csak most tért vissza? Mi lenne a jó megoldás?

Tényleg öt napot adtam magamnak, de az nem túl kevés? Már csak két éjszakánk maradt, és még nem állok sehogy. Vagyis állok, de az teljesen más tészta. Ráadásul még bele sem egyezett, és abban se vagyok biztos, hogy fog. Őt ismerve, nem hiszem. Sose ment bele semmibe meggondolatlanul, velem ellentétben, neki szüksége van az érzelmekre. Mindig csak olyanokkal feküdt le, akiket kedvelt valamilyen szinten, és már jártak. Utána persze jött a csalódás, sírás-rívás, több száz papír zsebkendő elhasználása. Tényleg béna a párkeresésben, ahogy az utolsó példa mutatja.

Nem ismerem a volt vőlegényét, de biztos nincs ki mind a négy kereke. Engem hol érdekelne a pénze? Csak az számítana, hogy a karjaimban tarthatom, kényeztethetem, semmi más. Legalábbis régen erre vágytam. A pénz nálam nem opció. Eddig is megvoltam, ezután is megleszek.

A pénz csak akkor ösztönöz, ha magamnak kell megdolgoznom érte, nem más által megszereznem. Jellemtelen emberre utal az ilyesmi. Ez a felsőbb kör igazán visszataszító, így már valamennyire Mark-ot is megértem, nehéz onnan kiszakadni, és tényleg be kell hódolni a szülőknek.

A vagyon is egyfajta bélyeg, gúzsba köt, nem szabadulsz tőle, meghatározza életedet. Remélem, most már erőt vesz magán, és talpra áll, mindenki megérdemli, hogy úgy élje életét, ahogy akarja, még ő is.

– Vee – szuszogja.

– Felébredtél? – szorosabban fonja karját derekamra.

– Nem úgy néz ki?

– De...

Hirtelen észbe kap, felül és bámulni kezd.

– Mégis hogyan? Mikor? – mutat rám.

– Az éjszaka közepén rám csimpaszkodtál, és nem tudtalak lerázni.

Elszégyelli magát, fülig pirul, majd kipattan az ágyból.

– Sa-sajnálom – rebegi.

– Sajnálhatod is! Teljesen elzsibbadtam – mozgatom meg vállamat.

– Akkor én most kimegyek a mosdóba – toporog, majd megfordul.

– Nem akarsz még mondani valamit? – kérdezem, hátha be tudom húzni a csőbe, fogy az időm.

– Nincs mondanivalóm neked – azzal elrohan.

Ha így haladunk, tényleg nem fog összejönni, pedig én már igencsak csőre vagyok töltve, két hete használtam utoljára fegyveremet, még berozsdál a végén, azt pedig nem hagyhatom.

Lemegyünk reggelizni, a megrakott asztalok körül keringünk, összeszedjük a fogunkhoz valót. Derekát fogva terelgetem, és még csak észre sem veszi, hogy ez mennyire intim dolog. Ilyeneket barátok nem tesznek. De muszáj vagyok, mivel túl sok szempár méregeti őt, nem mintha engem nem, de rólam lepereg. Eldöntöttem, hogy a zsákmányom lesz, és addig nem nyugszom, amíg célt nem érek.

– Leülhetünk végre? – kérdezem.

– Egy pillanat, szeretnék még bacont és egy kis rántottát – csillogó szemekkel közelít az említett ételek felé.

Megunom a lassúságát, jókora adagot halmozok tányérjára, majd elvonszolom onnan.

– Ez rengeteg! Tudtam volna magamnak szedni!

– Egyél inkább, ne a szád járjon – húzom le mellém a székre.

Apró darabokra vágja a paprikát, paradicsomot, uborkát, majd a bacont. Figyelem, ahogy villájára szúr egy kis rántottát, amit a zöldfélék követnek, végül a szalonna. Jóízűen bekapja, és megrágja, majd egy újabb falat. Nem tehetek róla, megkívánom, és amikor a következőt emeli szájához, megfogom csuklóját és a szám felé irányítom. Folyamatosan a szemébe nézek, ahogy élvezettel bekapom, majd elengedem.

Nagyot nyelve fordul vissza a tányérjához, gondolatai máshol járnak, látom fülének vörösségéből. – Gyerünk Mark, add meg magad! – Már nem sok kell hozzá, érzem, és ezen segíteni fogok.

Két lány ül le velünk szemben. Kedves, mosolygós arcúak, igazán csinosak. Először Mark-kal szeretnének kapcsolatot teremteni, de ő nem veszi a lapot, ezért értetlenül pislognak egymásra, gondolom, nincs nekik megszokva az ilyesmi. – Ha tudnák, hogy miért nincs esélyük! – Nem szólok és semmit, falatozgatok tovább, néha elcsenve tányérjáról ezt, azt, amiért megrovó pillantásban lesz részem, de azért közelebb tolja tányérját.

– Mióta vagytok itt? – kérdezi a szőke lány.

– A harmadik napja – hangsúlyozom, hogy Mark vegye a lapot. – Két nap múlva indulunk haza.

Kezében a villa félúton megáll, és rám néz, én pedig csak visszamosolygok rá.

– De kár – sóhajtja a másik lány.

– Miért is? Kérdezem.

– Mivel ti is ketten vagytok, és mi is – kuncog a szőke – elüthettük volna együtt az időt.

– Valóban, nem lett volna rossz –felelem.

– De jó se – szúrja közbe Mark.

Szúrós szemeket meresztenek rá, nem értik ellenségességét.

– Este partit tartanak, van kedved csatlakozni hozzánk? – ez a kérdés csak nekem szól.

– Mégis mit csinálnánk?

– Jól éreznénk magunkat.

– Próbáljatok meggyőzni – villantok egy szexi mosolyt, amit még Mark is észrevesz.

– Te, mi, kellemes zene, tánc, italozás, és talán még más is beleférhet.

– Itt minden nő ilyen könnyűvérű? – tolja el tányérját Mark.

– Azok lennénk? – neveti el magát a szőke. – Mi csak jól akarjuk érezni magunkat.

– Azt látom – dünnyögi. – Vee, menjünk.

– Várj egy kicsit, még nem végeztem – nyomom vissza a székre.

– Szóval, benne vagy? – kérdezik egyszerre.

– Nem ér rá, programja lesz –mérgelődik tovább.

– Mégis micsoda? – pillantok felé, ő pedig a fülemhez hajol és belesúgja.

– Benne vagyok –majd feláll és távozik.

Hosszan nézek utána, gondolatban összedörzsölöm kezemet, besétált a gondosan szövögetett hálómba, és innen már nem fog tudni kiszabadulni.

– Sajnálom lányok – állok fel –, jobb ajánlatot kaptam. További jó étvágyat.

Magukra hagyom őket, és megkeresem kedvenc pultosomat, segítségre van szükségem.

Most is ott találom, ahol eddig is. – Nem unja meg? – Bármikor találkozunk, ő mosolyogva törölgeti fényesre a poharakat. Ilyen ember jól jönne nekünk otthon, megbízható, dolgos, és felettébb segítőkész, ha kap érte egy kis plusz juttatást.

– Miben lehetek a szolgálatodra? – kérdezi méregetve.

– Estére el kellene intézni nekem valamit, meg tudod oldani?

– Olyan nincs, amit ne tudnék! Csak hát tudod, mindennek megvan az ára.

– Ebben biztos voltam, hidd el, bőkezű leszek.

– Miről lenne szó?

Gyorsan elmondom neki, hogy mit szeretnék, mire mosolyogva bólogat, és közli, hogy ezt bizony gyerekjáték lesz megoldani. Megbeszélünk minden részletet, utána pedig megkeresem a legközelebbi boltot.

Nem tudom, hogy hová tűnt Mark, szégyenében biztos bujdosik, nem mer a szemem elé kerülni. Adok még pár órát neki, addig elintézem a dolgaimat. A boltban beszereztem a szükséges síkosítót, az óvszerkínálatnál kicsit bajban voltam, nem tudtam, hány darabosat vegyek, de aztán arra jutottam, hogy a nagy kiszerelésűt veszem meg, ki tudja, mennyire lesz hosszú az éjszaka, és ha már lehetőségem nyílt rá, ki is fogom használni. – Mark, nem tudod, mire vállalkoztál!

Olyan könnyű volt kelepcébe csalni, elég volt hozzá két szabadszellemű lány, egy jó terv, na meg egy tökéletes pultos.