Mark

Elaludtam. Ezzel nem is lett volna semmi baj, de igen furcsát álmodtam. Mégpedig a mellettem szuszogó pasiról. Borzasztó, hogy ez megtörténhetett velem. Oldalamra fordulok, és tanulmányozom a beszűrődő napsugarak fényében. Az emlékeimben élő személy teljesen más, mint aki itt alszik.

Amikor tegnap este megjelent előttem ruha nélkül, a vízcseppek gyöngyöztek kidolgozott mellkasán, azt hittem, kiugrik szívem a helyéről. Elképesztően dögös, legyen felöltözve, vagy a ruhái nélkül. De mégis, a kép, mi bennem van sokkal édesebb. Az első találkozásunkkor belém égett mosolygós dundi arca, és tudtam, hogy fontos szerepet fog játszani életemben.

Az, hogy újra összetalálkoztam vele, biztosan a sors keze, és talán még azt is mondhatom, jobban örülök annak, hogy ő van itt, mintha Nuea lenne az. – Az a tökfilkó! – Majdnem bepalizott, és én naiv, minden szavát elhittem. Összehasonlítva őket, ha csak a kinézetüket nézem, Vee magasan veri a volt vőlegényemet, ha pedig a személyiségüket, akkor össze sem hasonlítható. – Ezt a pasit utasítottam vissza? – Most nem a külsejére gondolok, hanem a belső értékeire. Csodálom őt, hogy annyi viszontagság után, a megaláztatást is beleszámítva, mégis eljött velem.

Mocorogni kezd, ezért gyorsan lehunyom szemem, és úgy teszek, mintha aludnék, de felesleges. Csak a hátára dőlt, és folytatja az alvást. Világos bőre tökéletes, sehol egy heg, ami igen ritka, annyi pattanás után, ami neki volt. Nem értem, miért tetováltatta így ki magát, de tetszik. Még a vállára is jutott a fekete tintából, sőt a mellére is. Legszívesebben közelebbről vizsgálgatnám, de nem akarom túlfeszíteni a húrt.

– Már felébredtél? – dünnyögi álmos, karcos hangon.

Lebuktam, hogy bámulom, de égő. Tuti, hogy elvörösödtem, semmi kétségem.

– Igen, én aludtam a repülőn is – felelem.

– Igaz – fordul meg, és automatikusan átöleli derekamat.

– Jól aludtál? – araszolok hozzá közelebb.

– Régen nem aludtam ilyen jól – motyogja.

– És ez minek köszönhető? – incselkedek egy kicsit.

– A kimerültségnek – mondja mindezt egy mosoly nélkül.

Ez a kijelentése leforrázott. Egyből visszahúzódok biztonságos csigaházamba, és nem erőltetem a dolgokat. – De akkor miért van a karja még mindig a derekamon? – Mozgolódok egy kicsit, hátha lecsusszan a mancsa, de meg sem mozdul.

– A karod! – morranok rá. – Vedd el.

– Jó helyen van, így kényelmes – mosolyodik el.

– Az nem számít, hogy nekem nem?

– Most füllentesz! – húz közelebb. – Ne feledd, tudom, hogy mikor hazudsz.

– Nem hazudok – húzom feljebb a takarót, hogy ne láthassa mosolyomat.

– Ha te mondod – nevet fel. –Mit reggelizzünk? – tekintetével azt üzeni, hogy legszívesebben engem falna fel.

– Mit szeretnél? – nem mintha jelen pillanatban jól tudnám lakatni.

Meg amúgy is, egy kapura játszunk, és ezt sem szabad elfelejtenem. Legalábbis szerintem. – Vagy mégsem? – Mi van, ha ő alul szeret lenni? Végigmérem, és most először gondolok arra, milyen lenne, ha alattam vonaglana a gyönyörtől. Hazudok, mert régen, amikor megcsókolt, akkor is bevillant ez a kép, és egyáltalán nem riasztott el.

Nem, felejtsd el. Nem gondolhatsz ilyenekre, most nem, mikor még pár napja egy másik férfi feküdt a karjaimban, ráadásul ő Vee, akivel közös múltunk van, csúnya különválással, és annál meglepőbb újra találkozással.

– Nem is tudom, – gondolkozik el – valami finomat.

– Lent eszünk vagy ágyban?

– Ágyban! – feleli. – Még soha nem volt ilyen kényeztetésben részem.

Félig átmászok rajta, nyúlok a telefonért és felhívom a szobaszervízt. Miközben lediktálom a rendelésemet, lökdös, hogy guruljak már le róla, de szigorúan pillantok rá, ujjamat szám elé teszem, hogy maradjon már csendben.

A reggeli elfogyasztása után kipattan az ágyból, kotorászik a ruháim között, felvesz egy rövidnadrágot, ami rendesen feszül rajta, minden porcikája kirajzolódik, legnagyobb örömömre. Felkapott egy inget hozzá, majd szó nélkül magamra hagyott. Még azt se kérdezte meg, hogy vele szeretnék-e tartani, vagy milyen programokat tervezek mára. Csak fogta magát és elment.

Itt az ideje, hogy visszahívjam Kamphan-t, a többiek nem tudnak érdekelni. Kimegyek a teraszra, kényelmesen elhelyezkedek, gyönyörködöm a kilátásban, közben hívom barátomat. Kihangosítom, és a fülemhez teszem. Párat csörög, majd felveszi.

– Végre már! Hol az istenben vagy? – szól dühös hangja. – Igaz, hogy arra biztattalak, ne csináld, de így eltűnni!

– Nyugi! Jól vagyok, legalábbis a helyzethez képest.

– Mondanám, hogy sajnálom, ami történt, de nem volna igaz...

– A szüleim?

– Ne akard tudni! – neveti el magát. – Teljesen kiakadtak! Odalett a két cég egyesülése.

– Ez a legnagyobb bajuk? – szomorodom el.

– Az segít rajtad, hogy majd elsüllyednek szégyenükben.

– De nem miattam!

– Azt hiszem, téged is hibáztatnak.

– Miért?

– Szerintük hozzá kellett volna menned, majd utána megbeszélhettétek volna a dolgot.

– Mivel lett volna jobb?

– Hát akkor nem éleznék a nyelvüket rajtuk. Tudod, a presztízs...

– Nem érdekel – szorul össze szívem, mert igenis bánt.

A szüleimnek csak az a fontos, amit kifelé mutatnak, az, hogy én mit akarok, hogyan érzem magam, az már nem számít. Áruként kezelnek, ha jó üzlet van kilátásban, a kutyák elé vetnek. Csak ennyit számítok, nem többet.

– Téged nem – mondja –, de őket... Mondtam már, hogy állj a lábadra, neked kell a saját életedet irányítanod!

– Most már az lesz – valamiért Vee arca jelenik meg előttem.

– Hol vagy most?

– A nászútamon.

Hosszú csönd, csak a lélegzetét hallgatom.

– Képes voltál egyedül elmenni? – hangjából duzzogás szivárog át a készüléken.

– Nem egyedül vagyok.

– Most megleptél, mégis kivel?

– Nem ismered.

– Talán már vigasztalódsz is?

– Bolond, nem! Egy régi barátommal vagyok itt – mosolyodom el.

– Miféle régi barát?

– Hmm... Jóféle...

– Dögös?

– Az nem kifejezés – kuncogom.

– Dögösebb, mint Nuea?

– Egy lapon se lehet említeni a kettőt! – a gondolatra is elpirulok.

– Ki lehet az? – töpreng.

– Ő.

– Ezzel most sokat mondtál – panaszkodik.

– Az a srác, akiről meséltem neked, még az egyetemi éveimből.

– Pufirizsa?

– Hát, már nem olyan pufi!

– Ezt nevezem én a tökéletes időzítésnek. Hol futottatok össze?

– Meghívóval jött az esküvőmre.

– Ki hívta meg?

– Hát ez az! Csak neked meséltem róla, de a nevét még neked sem mondtam el.

– Igazi rejtély!

– Az, de nem bánom.

– Uh... Valami van a levegőben?

– Dehogy! Képzelődsz!

– Figyelj, ha esetleg lehetőséged adódik...

– Kamphan, túl nagy a fantáziád!

– Jól van, feladom. Mit fogsz csinálni, ha hazajössz?

– Nem tudom, de nem akarok visszamenni apám cégéhez, saját lábra állok.

– Büszke vagyok rád! De most leteszem, pihenj, élvezkedj, és semmit ne hagyj ki, amit én se tennék!

– Bolond! Majd még hívlak.

Egyáltalán nem rózsás a helyzet, de most ez érdekel a legkevésbé. Erre a pár napra szeretném elfelejteni az összes bajomat, és csak magammal foglalkozni.

Egy szatyorral kezében tért vissza, jóval dél után. Igencsak jókedvében van, dudorászik, valahová készülődik.

– Menjünk le fürdeni – mondja, miközben öltözködik.

– Nincs kedvem.

– Mi bajod lett? – néz rám érdeklődve.

– Beszéltem Kamphan-nal.

– Az meg ki? – fordul felém, és méregetni kezd.

– Egy barátom.

– Csak barát?

– Mi más lenne? Tegnap még jegyben jártam – ülök le a fotelbe.

– És most? – támaszkodik meg a fotel karfáján, és szemembe néz.

– Most mi? – harapom be ajkamat.

– Jegyben jársz?

– Annak vége – suttogom.

– Jó döntés – húzódik el.

– Neked van most valakid?

– Attól függ.

– Mégis mitől?

– Nem tartozik rád – újabb elutasítás.

Bármit is szeretnék róla megtudni, legyen az múlt vagy jelen, folyton elutasításban részesülök. Megértem, hogy haragszik rám, de az már régen volt. Ennyi idő után túltehette már magát, felnőttünk, öregedtünk, és valamennyire bölcsebbek lettünk.

– Akkor menj egyedül.

– Nekem mindegy, csinálj, amit akarsz – bemegy a fürdőszobába.

Jól mondja, azt is fogom csinálni! Kuporodok össze az ágyban, és átkozom magamban. Amikor fiatal volt olyan jól kijöttünk, most meg makacs, mint az öszvér.

Újonnan szerzett fürdőnadrágjában szambázik ki, vállára csap egy törölközőt, mosolyt villant rám, és az ajtót maga mögött bevágva távozik. Amennyire szerettelek, annyira utállak Vee Vivis.

Majdnem két órát szenvedtem, és ha már itt vagyok, igenis jól fogom érezni magam. Egy citromsárga fürdőnadrágot húzok magamra, kiemeli fenekemet, és annyit mutat, amennyit kell. Fogom a törölközőt és a naptejet, majd elhagyom a szállodai szobát.

A Medencéhez érve körbepásztázok, de nem találom. Az egyik napozóágyat elfoglalom, lerakom a dolgaimat, leülök és nézelődök. Gyerekek lubickolnak a kis medencében, a fiatalok kihasználják a csúszdát, hatalmas sikoly kíséretében csobbannak bele a vízbe. Az idősebbek az árnyékos részen üldögélve beszélgetnek, vagy éppen körbe-körbe úszkálnak.

Valaki a mélyebb medencében szeli a hosszokat, egyenletes karcsapások kíséretében. Mikor a medence széléhez ér, felbukkan, megrázza haját, miből a vízcseppek szanaszét hullanak. Kár, hogy háttal áll, bár így is nagyszerű látvány széles válla, izmos háta, karján a tetoválás eléggé feltűnő. – Várjunk csak! Ez Vee! – Fejemet fogva borzadok el, folyamatos kísértést jelent számomra.

De ezért nem vagyok olyan bolond, hogy ne vizslassam tovább. Lassan kiemelkedik a vízből, feneke kerek, gondolom, kemény is, hosszú combján megfeszülnek az izmok. Kíváncsi vagyok, mit fog csinálni. Odaballag az italpulthoz, helyet foglal, és beszélgetni kezd a pultossal. Jól elvannak, nevetgélnek, jönnek-mennek az emberek.

Hirtelen egy lány jelenik meg a semmiből, rózsaszín, fodros bikiniben. Szőke haját hátradobja, megigazítja cicijét, hogy megfelelően álljon, majd odamegy a pulthoz, rátámaszkodik. Se a pultos, se Vee nem figyel fel rá, mire gonosz mosoly jelenik meg szám szélén, de egy pillanat alatt le is olvad róla. Megszólítja barátomat, aki felé fordul, és végigméri, majd beszélgetésbe elegyednek.

Azt hiszem, ideje odamennem, és bemutatkoznom. Megfogom a dolgaimat, és közeledni kezdek. Már messziről hallom kacérkodó hangját, az apró érintéseket Vee izmos testén, és ez valamiért nagyon nem tetszik.

Leülök mellé, köszörülöm a torkomat, de egy unott pillantásnál többet nem kapok. – Ennyit rólam! Már rég elvesztettem a varázsomat.

A pultos megkérdezi, hogy mit kérek, átfutom a koktél lapot, és rámutatok egy színes italra. Meg is kapom, az alja kék színű, feljebb zöld, legfelül narancssárga, ananásszal díszítve. Beleszívok a szívószálba, az ízek berobannak számba. – Ez nagyon jó! – Úgy csinálok, mintha teljesen lekötné figyelmem újonnan szerzett italom, de a fülemet azért hegyezem.

– Nemsokára visszamegyek Bangkokba – csiripeli a lány –, esetleg megtalálhatlak.

– Túl nagy város, hogy akarsz megtalálni? – feleli Vee.

– Ha esetleg megadnád a számod? – forgatom szemem, úgyse adja meg.

– Mennyire szeretnéd?

– Mindent megadnék érte – húzza végig karcsú ujjait mellkasán.

– Legyen – veszi elő a tárcáját, és előhúz belőle egy fekete alapon arany betűkkel nyomtatott névjegykártyát.

Óvatosan kilesem, de csak a logóját látom, különböző poharak egy tálcán, alatta a V&Y betük díszelegtek. Sajnos többet nem tudtam róla lelesni, mert odacsúsztatta a lánynak. – Nekem biztos nem adná meg –Fordulok el, és a poharat kezdem el forgatni.

Tovább beszélgetnek, oh nem, flörtölnek, amit még hallgatni is rossz. Bár azt azért elismerem, hogy Vee nagyon jól tud flörtölni. Ha a lány helyében lennék, tuti bedőlnék neki, amit meg is tesz.

– Elnézést, van egy gyújtód? – szólít meg egy férfihang.

– Sajnálom – fordulok felé –, de nem cigizek.

– Nem is baj, árt az egészségnek – mosolyodik el –, leülhetek?

– Persze – viszonzom mosolyát –, nincs foglalva.

– Köszönöm – ül le a bárszékre –, egyébként Toy-nak hívnak.

– Mark – emelem poharamat.

– Egyedül? – érdeklődik közelebb hajolva.

– Attól függ, mire gondolsz.

– Gondolom nem egyedül jöttél egy ilyen paradicsomi helyre? – támaszkodik meg székem háttámláján.

– Valóban nem, egy barátommal – nézek szemébe.

– Milyen barát?

– Valaki nagyon kíváncsi – szívok bele az italomba.

– Hát, ha valami érdekeset találok...

– A barátja itt ül mellette – húzza közelebb székemet Vee, karját derekam köré fonja.

Megilletődve pillantok fel rá, szeme haragosan villan. Megfogja államat, felemeli, hüvelykujjával végigsimít alsó ajkamon. Közeledik. – Meg fog csókolni? – Tényleg megteszi?

– Bocs a zavarásért, nem tudtam! – szabadkozik Toy, de nem tudok ránézni, barátom szorosan tartja államat.

– Most már tudod, elmehetsz – utasítja Vee.

– Oké, oké! Itt sem vagyok!

Távolódnak léptei, de nem érdekel. Csak a csípőmet becézgető ujjakra, az ajkamra hajoló szájra tudok koncentrálni.

– Végre elment – enged el, és még el is távolodik.

– Ezt most miért kellett? – nyöszörgöm.

– Csak ki akart használni.

– És? – értetlenkedek.

– Nem vagy beszámítható.

– De ezt nem neked kell eldöntened!

– Valóban? – ragadja meg kezemet és felrángat. – Megyünk!

Mindent otthagyva vonszol fel a szobánkba, az emberek csak pislognak utánunk, fejüket csóválják.

– Ott hagytam a cuccomat! – mondom, és már húznám is visszafelé.

– Meglesz az! Gyere már!

Kivágja az ajtót, beráncigál egészen az ágyig, majd rálök. Gyorsan feljebb mászok, felkönyökölök, nem tudom eldönteni mi baja lett. Egyik percben még a lánnyal flörtöl, a másikban pedig már engem védelmez.

– Mégis mi bajod van? – kérdezi.

– Nekem? Szerinted? – kiáltom.

– Magyarázd el, mert nem értelek!

– Egy nap alatt felfordult az életem, egy ismeretlen ismerőssel jöttem el a nászútamra, és ami a legrosszabb, hogy még a nászéjszakám is oda van!

– Ez nem akkora tragédia!

– Neked! Nekem egy új élet reménye volt!

– Mi köze ehhez a nászéjszakának?

– Ez a legfontosabb kérdésed? – dünnyögöm. – Az a legjobb része a nászútnak!

– Ha csak ezen múlik a boldogságod, – mászik rám – tőlem megkaphatod – suttogja közel a fülemhez hajolva.

– Miket beszélsz?

– Teljesítem, egy feltétellel – húzza végig orrát arcélemen. – Érdekel?

Még csak megszólalni se tudok, kapkodom a levegőt, mindez csak álomnak tűnik.

– Mondd ki, ha érdekel.

– Nem mondok neked semmit.

– Makacs fiú, akkor is elmondom – szegezi csuklómat fejem fölé, és simogatni kezdi. – Ami itt történik, az itt is marad.

– Nem akarok tőled semmit – sziszegem.

– Ne mondd ezt, nem lenne jobb egy ismerőssel túljutni, mint egy idegennel.

– Már te is idegen vagy – fordítom el fejemet.

– Akkor emlékezz vissza, hogy milyen voltam, és akkor nem leszek idegen.

– Hülyéskedsz? – nézek szemébe.

– Nem – érinti össze orrunkat.

– De azt tudnod kell – már szája súrolja az enyémet –, én mindig felül vagyok.

És mielőtt megcsókolna, feltápászkodik rólam, és az ajtó felé megy.

– Az ajánlatom csak az ittlétünk alatt érvényes, utána érvényét veszti.

És már itt sincs. – Mihez kezdjek az ajánlatával? – Fúrom arcomat a párnába. Semmi esély, hogy én legyek felül, ezen a szemétdombon bizony, ő a nagyobb kakas, és már csak az a kérdés, hogy beadjam-e a derekamat vagy sem. Nem szokásom átállni a másik oldalra, főleg ha az a másik oldal teljesen ismeretlen terep számomra.