Vee

Nehezen tudom kinyitni az ajtót, a lakásban hegyekben állnak a dobozok. Lábbal próbálom arrébb lökdösni őket, hogy kényelmesen be tudjunk jutni.

– Mi ez a sok doboz? – érdeklődik mögöttem Mark.

– Nem ismerős véletlenül? – pillantok hátra vállam felett.

– Ezek az enyémek? – döbbent hangja csendül a néma lakásban.

– Ki mást akartam volna ideköltöztetni?

– De mégis, hogyan? – már majdnem a hálószobánknál járunk.

– Kamphan ideküldte – felelem vidáman. – Módosította a címet.

– Ti mindenre gondoltatok? – neveti el magát.

– Ez csak természetes! – büszkén állok meg a szoba közepén.

– Őrültek vagytok! – átölel, fejét mellkasomon nyugtatja.

Ha tudná, hogy mennyi mindenre képes lennék érte, nem csodálkozna. Álla alá nyúlok, felemelem, és pihekönnyű csókot nyomok édes ajkára.

Önfeledten adja át magát, miközben gondtalan sóhaj szakad fel torka mélyéről. Mellkasára csúsztatom tenyeremet, behatolok az öltönye alá, fel a válláig, majd lassan lesimogatom róla. Leengedi karját, a ruhadarab akadály nélkül siklik le testéről, majd a földre hull.

Továbbra is az ajkát kényeztetem, ő mozdulatlanul várja következő lépésemet. Kihúzom a nadrágjából ingjét, majd felülről elkezdem lassan kigombolni. Elválunk egymástól, a levegőt szaporábban veszi, elveszek csillogó szemében.

Remegő kezekkel vetkőztetni kezd, kívánatos ajkát harapdálja. A gombokkal felveszi a harcot, megküzd velük, de végül győzedelmeskedik. Boldog mosoly terül szét ajkán, lábujjhegyre áll és megcsókol.

– Azzal ugye tisztában vagy, hogy büntetés vár? – suttogom fülébe, miközben a nadrágjával vacakolok.

– Férjem – suttogja izgató hangon –, van szíved megbüntetni?

– Fura hallani a szádból ezt a szót... – simogatom végig gerincoszlopát, mitől megremeg.

– Melyiket? – incselkedik. – A bünti – markol bele fenekembe – vagy a férjem...?

– Az utóbbit – felkapom, és az ágyra fektetem.

Megszabadulok az ingemtől, majd a nadrágomtól. Felette tornyosulok, szeme vágyakozva szikrázik, izgatóan nyalja meg ajkát.

Odasétálok a szekrényhez, kinyitom és turkálni kezdek aljában. Meg is találom, amit keresek. Fekete bársonyzacskót húzok elő, lóbálva viszem vissza.

– Mi van benne?

– Ajándék, tőlem – neked! – rafináltan elmosolyodok.

Gyorsan felül, rácsap a tasakra, kibontja, tartalmát a takaróra önti. Óvatosan kotorászik közötte, majd félve pillant rám.

– Ezeket szeretnéd használni?

– Mindenképpen – emelem fel a bimbócsipeszt –, csak mert megérdemled!

– Ezt is? – ujján billegtetni kezdi a neki szánt bilincset.

– Ühüm – vállába kapaszkodva döntöm hátra.

Lecibálom róla a felesleges ruhadarabokat, szétfeszítem lábát, és közé térdelek. Előrehajolok, megérintem nyakát, kellemesen cirógatni kezdem, majd lejjebb húzom kezemet. Szorgos ujjaim bejárják felsőtestét, nincs olyan bőrfelület, amit kihagynék.

Mellbimbója keményen feszül, üveget is vághatnánk vele. Megpöckölgetem, mire felszisszen, és óvatosságra int.

– Ha rajtam múlik, semmi finomságnak nem lesz itt helye – mormogom és mellbimbójára hajolok.

Szívni, szopogatni kezdem, másikat morzsolgatom. Mikor már hangosan nyöszörög, áttérek a másikra, és azt is kezelésbe veszem.

Itt az ideje, hogy a csipeszeket felavassam. Kicsomagolom, és a bimbójára csíptetem. Hangosan felszisszen, és megrovóan néz. De még csak most kezdem, és nem áll szándékomban abbahagyni. Hosszára fonom ujjaimat, most még félkemény, de pár rántás után, már áll is, mint a cövek.

Újra kutakodni kezdek, kikeresem a gumigyűrűt és felhúzom farkára, egészen a tövéig. Mocorogni kezd, de nem zavartatom magam. Kicsit hátrébb kúszok, és egyetlen mozdulattal megfordítom. Megpaskolom gömbölyű fenekét, majd széthúzom. Ez a legcsodálatosabb látvány, iszom szememmel az elém táruló képet.

Nyúlok a síkosítóért, jókora adagot csorgatok, két félgömbje közé, ami szépen lassan lefolyik egészen a bejáratáig. Elkezdem bemasszírozni, majd benyomom hüvelykujjamat, mire kéjesen felnyög.

– Hogy tetszik? – kérdezem, közben előre hajolok és beleharapok formás fenekébe.

– Szokatlan – nyöszörgi –, de nem kellemetlen.

– Az jó – nevetem el magam, és az újabb segédeszközért nyúlok.

– Az meg mi? – néz hátra válla felett.

– Ugyan, biztos ismered! – lógatom arca elé az egymás után sorakozó golyókat.

– Basszus – nyög egyet, és lehunyja szemét.

Lassan végigcsókolgatom hátát, minden csigolyát egyesével, egészen puha fenekének pereméig. Fénylik a rácsorgatott géltől, de nem érdekel. Harapdálom, csapkodom, annyira, hogy már meglátszik rajta tenyerem lenyomata.

Csípője alá nyúlok, kényszerítem, hogy feltérdeljen. Nyöszörögve csúsztatja fel egyik lábát, majd másikat. Újra végigsimítom hosszát, érintésemre megremeg. Minden egyes sóhaj, nyögés, lihegés örömóda füleimnek.

Eljött az análgolyók ideje. Az első golyót benyomom rózsáján, cuppanva nyeli el. Ezt követi a következő három, de mire az utolsót is elnyeli, egész teste beleremeg. Háta már nyirkosodik, hintázni kezd előre, hátra.

– Maradj így – puszilom meg hátát –, meg ne merj mozdulni!

– De... Nehéz...

– Mindjárt jobb lesz – ejtem ki a vigasztaló szavakat.

Játszadozni kezdek, kihúzom az utolsó golyót, majd vissza. Aztán kettők ki és vissza, és így tovább. Tiltakozásom ellenére előre mozdul, amiért tenyerem a fenekén landol.

– Á! Vee, ez már fáj!

– Mondd azt, hogy nem élvezed, és abbahagyom! – nézek szemébe.

Szorosan összezárja száját, dacosan visszanéz. – Na ugye? Tudtam én! – Élvezi, látszik rajta, de sértené a büszkeségét, ha bevallaná.

Segítek neki a hátára dőlni, kényelmesen elhelyezkedik, én pedig farka fölé hajolok. Megnyalom a végét, mire nagyot rándul. Bekapom fejét, majd tövig elmerül barlangomban. Jár a fejem, hangosan cuppogok, élvezem, hogy újra szophatom.

Hajamba markol és lenyomja fejemet, szorosan tartja, nem engedi, hogy megmozduljak. Így csak szürcsölni tudom, kicsorduló nedvét. Ujjaimmal matatni kezdek bordáin, felfelé egészen a csipeszekig, amiket meghúzok. Hirtelen összerándul, ezernyi érzés keríthette hatalmába.

– Vee, szenvedek – suttogja.

– Szerinted ennyi elég? – kérdezem. – Mit éltem én át, amikor leléptél?

– Sajnálom – rebegi –, de csak meg akartalak védeni.

– Meg kellett volna beszélned velem – rántom meg újra az egyik csipeszt, mire felszisszen.

– Mondtam, hogy sa-sajnálom! –kiáltja hangosan.

– És szerinted ennyivel el van intézve? – nyúlok le és egy golyót kihúzok.

– N-nem – véletlenül még egy kicsúszik szoros gyűrűjén, ezért visszatolom őket.

Farkának végéből vékony csíkban csordogál nedve, érintésemre megrándul. Élvezem az alattam hánykolódó törékenynek nem mondható, de mégis kis testet.

– Szeretnéd bekapni? – simítom végig hosszomat.

– Ühüm... – bólogat hevesen.

Ráülök mellkasára, feje alá egy párnát igazítok. A fényes makkomat végighúzom nedves ajkán, amit résnyire nyit.

Megsimogatom arcának finom ívét, szeme izgatottan rebben, kidugja nyelvét és megérint. Már ettől az egy érintéstől minden idegszálam pattanásig feszül. Előre tolom csípőmet, teljesen elveszik szájában. Nyelvével körbe járatja vastag rúdamon, majd szívni kezdi. Annyira felizgat, hogy ki kell húzódnom belőle, különben szájába robbanok.

– Most – lihegem – muszáj...

Felnyúl és morzsolgatni kezdi bimbóimat.

– Mit muszáj? Hmm? – incselkedve felhúzza szemöldökét.

– Benned lennem! – nyögöm.

Egyszerre kényezteti bimbómat, keze szorgosan jár le és fel farkamon. Önkéntelenül mozgatni kezdem csípőmet, már alig várom, hogy elnyeljen forró belseje.

– Akkor mire vársz? – kérdezi szemtelenül.

Ennyi pont elég, hogy leugorjak róla, és visszahelyezkedjek immár jogos helyemre. Teljesen szétfeszítem lábát, egyetlen hirtelen mozdulattal kihúzom a golyókat, amik nedvességtől csillognak.

Mivel a férjem, eszem ágában sincs gumit húzni, érezni akarom teljes valójában. Olyan könnyedén csússzanok be, mintha tegnap csináltuk volna utoljára. Lábait a vállaimra rakom, erősen tartom, miközben elkezdek mozogni. Nyalogatom, szopogatom vékony bokáját, miközben erős lökésekkel ostromlom.

– Hiányoztál – dünnyögöm.

– Te... Te is ne-nekem – dadogja lökésem ütemére.

Kitapogatom ágaskodó hosszát, és húzogatni kezdem. Combjába kapaszkodok, homlokomon gyöngyözni kezd az izzadtság.

A gumi miatt nem tud elélvezni, pedig erősen rángatózik. Elégedetten nézek rajta végig, gyönyörű látvány, lehetetlenség betelni vele. Önfeledten simogatja hasát, mellkasát, a csipeszeket kerülgetve, majd gondol egyet és húzogatni kezdi. Hangosan nyöszörög, ajkát nyalogatja, félig lehunyt pillái alól bámul fel rám.

Nem bírom sokáig, lehetetlenség, kikészít.

– Fordulj oldalra – nyögöm.

Szó nélkül megteszi, így még mélyebbre tudok benne haladni, imádom, ahogy forró járata körbeölel. Önzőség tőlem, de eszem ágában sincs bevárni őt. Érzem a kialakuló csomót alhasamban, és egy utolsó lökéssel belé élvezek.

– Mondanám, hogy sajnálom – borulok testére –, de nem így van – lihegem.

– Semmi baj, megértem – dünnyögi bánatosan.

– De nem így van, igaz? – puszilom meg vállát.

– Ühüm...

– Mivel tudnálak kibékíteni? – őszintén kérdezem tőle.

– Először is, vedd le ezt az izét!

–Ezekre gondolsz? – gyors rántással lehúzom az egyik csipeszt, mire hangosan feliállt.

– Őrült vagy! – ütögeti mellkasomat, mire a másikat is lerántom. – ÁÁÁ!

– Talán nem tetszett?

– Ez a része nem! – gyengéden simogatja meg bimbóit.

– És ezzel mit csináljak? – tenyerem farkára simul, majd mozgatni kezdem rajta.

– Vee, mi lenne, ha?

– Ha micsoda? – puszilom meg nyakát, majd arcélét.

Végül felém fordítja fejét és hosszasan megcsókolom. Hossza már kőkemény, robbanásra kész.

– Szóval, tudod, szeretném...

– Mondd ki, nem harapom le a fejed – mosolygok rá.

– Szeretném, ha az enyém lennél – süti le szemét.

– De hát a tiéd vagyok!

– Úgy is...

– Hogy úgy? – értetlenül nézek rá.

– Hát, tudod – húzza végig ujját mellkasomon –, benned akarok lenni!

– Mi? – döbbenve gurulok le róla.

Életemben nem voltam alárendelt, és nem is szeretnék az lenni. A gondolatra is feláll a szőr a hátamon. – Nem akarom! – De ahogy ráemelem tekintetem, látom szomorúságot sugárzó szemét. Ajka megértő mosolyra húzódik, viszont ez egyáltalán nem őszinte.

– Megértem, hogy nem akarod – suttogja –, és semmi baj.

– Ennyire szeretnéd? – kérdezem félve.

– Nem – fordítja el fejét.

– Hazudsz! – húzom közelebb, és szopogatni kezdem fülét.

Lenyúlok, és addig birizgálom a gyűrűt, míg az legurul hosszáról. Megkönnyebbülve sóhajt fel, örül, hogy végre megszabadult tőle.

– Tényleg jó így, csak segíts elmenni...

Felém fordul, kezemet rászorítja farkára és mozgatni kezdi. Lehunyja szemét, próbálja ellazítani magát, de szerintem elszállt a hangulata. Rossz így látni, főleg, hogy tudom, mire vágyik. – Feladjam az elveim? – Végül is, ha azt vesszük, ő is képes volt rá, miattam.

– Legyen – egyezek bele –, de ne szokd meg.

– Vee, mit mondtál? – szeme egyből kipattan.

– Azt, – csókolom meg – hogy benne vagyok.

– Biztos? – ül fel és méregetni kezd.

– Ha még egyszer visszakérdezel, visszaszívom!

Arca sugárzik a boldogságtól, vágytól és a szerelemtől. – Ilyen könnyű boldoggá tenni? – Hát, ha ennyi elég, lehet máskor is ráveszem magam, de előtte várjuk ki a végét, hogy mégis mennyire viseli meg önérzetemet.

– Akkor – húzódik az ágy szélére –, feküdj középre.

Megteszem, bár minden sejtem ellenkezik, de próbálom nem mutatni, nem akarom, hogy lássa rajtam, mennyire kényelmetlenül érzem magam.

Gyengéden szétrakja lábaimat, annyira óvatos, hogy megzabálom érte. Először rám fekszik, csókolgatja nyakamat, vállamba harap, simogatja felsőtestemet. Mellbimbóra cuppan, lágyan szívogatja, fogai közé csippenti, rászorít, majd lehúzza. Foga összekoccan, amikor kicsúszik közülük bimbóm, ami kéjesen fájdalmas érzést kelt bennem.

Hajába túrok, lehunyom szemem, és kényeztetésére koncentrálok. Forró csókjai beborítanak, érintései nyomán lúdbőrözök. Tényleg nagyon rajta van, hogy felengedjek, igazán édes. Kezét becsúsztatja közénk, kitapogatja szervemet, amit masszírozni kezd.

Egyből éledezni kezd tagom, de még nem az igazi. Végig nyal bordáimon, majd a köldökömet becézgeti. Végül elér a legnemesebb részemhez, ajkai közé veszi és játszani kezd rajta. Ez már eléri a kellő hatást, kőkeménnyé válok.

– Szeretlek Mark! – jelentem ki, mire mosoly jelenik meg szája szegletében.

– Én is téged – dünnyögi, farkammal szájában.

Észre se vettem mikor pattintotta fel a síkosító flakon tetejét, már csak azt érzem, hogy matatni kezd ott lent. Akaratlanul is összerándulok, pedig csak körkörösen mozgatja rajta hideg ujját.

– Ha nem akarod, nem muszáj – ad menekülési utat.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy akarom – felelem –, de te szeretnéd! – mosolygok rá.

– Attól még nem kötelező.

– Fejezd be, és csináld! – erőteljesen szólok rá.

Ha nem teszem, képes lenne visszavonulót fújni, azt pedig nem akarom. Ő különleges számomra, nem hiába vettem el. Ha csak egy egyszerű partner lenne, élből nemet mondtam volna, de most nem akárkiről van szó, hanem a férjemről.

Kölcsönös tiszteleten, szereteten alapul a mi dolgunk. Ráadásul mi egy férj kötelessége, ha nem az, hogy kielégítsék egymás vágyait.

– Rendben – csókolgatja combhajlatomat.

Egyik ujja becsusszan bejáratomon, mire a lepedőbe markolok. Az igazat megvallva rosszabbra számítottam, teljesen elviselhető. Ráadásul, ha ő is kibírta, akkor én is kifogom.

– Lazulj el – suttogja.

– Könnyű azt mondani – mormogom.

Csókolgat, szabad kezével simogat, próbálja fentartani vágyamat.

– Én is kibírtam! – forró lehelete égeti bőrömet.

– Tudom – bosszankodom.

Másik ujja is nekem feszül, masszírozza, majd behatol. Ez már feszítőbb érzés, egyből sűrűbben veszem a levegőt.

Mindent megtesz, amiért nem lehetek eléggé hálás neki, de akkor is fura érzés. Olyan, mintha a férfiasságomtól szabadítana meg.

– Jöhetek?

– Ahogy érzed – fordítom el fejemet.

Hallom, ahogy csorog a kenőanyag, ezért csak odapillantok. Elkeni hosszán, majd még ken a bejáratomhoz is.

Egyik kezével oldalam mellé támaszkodik, másikkal farkát igazítja lyukamhoz. Mély levegőt veszek, ellazítom feszült testemet. Látja rajtam, hogy felkészültem, ezért lassan elkezd behatolni. Tényleg óvatosan csinálja, de akkor is élesen felszisszenek, ahogy érzem, kezd kitölteni.

– Ne fogd vissza magad!

–Nem fogom! – mosolyodik el, és egyre beljebb hatol.

Mikor lesz már vége? Kérdezem magamtól.

– Bent vagyok – suttogja, majd rám borul.

Gyengéden simogatni kezdem haját, mire hálásan rám tekint. Elkezdi mozgatni csípőjét, és egy kis feszítő érzésen kívül különösebben nem érzek fájdalmat.

Mikor már teljesen megszokom, gyorsabban kezd el mozogni. Átkarolom nyakát, teljesen ellazulok, és az ellenérzésem kezd köddé válni. Főleg mikor egy bizonyos pontomat kezdi el döfködni.

– Basszus! – görbítem be lábujjamat.

– Mi az? Talán élvezed? – vigyorogva néz rám.

– Talán – válaszolom és csókra húzom.

Nyers bőrünk egymáson csattan, patakokban folyik rajta az izzadtság. Boldog mosoly terül el arcán, és ez engem is boldoggá tesz.

Belead mindent, újra és újra ugyanazt a pontot érinti. Csípőjének mozgása egyre gyorsabbá válik, tagom meredezve áll, arra várva, hogy elérkezzen a kielégülés pillanata. Lenyúl mozgatni kezdi rajta kezét, ajkával mellbimbómra tapad, és ez a kombináció halálos számomra.

Hátam ívbe hajlik, hangosan lihegek, és magam se hittem volna, de hamarabb elélvezek, mint ő. Ezt látva még gyorsabban mozog, megtekeri csípőjét, majd egy utolsó lökéssel belém élvez. Érzem, ahogy forró nedve betölti járatomat, fáradtan omlik karjaimba.

Kapkodva veszi a levegőt, miközben oldalamat simogatja. Pár perc múlva kihúzódik, nedve kifolyik járatomból, de nem érdekel. Csak a karjaimba akarom venni és dédelgetni. Mellém húzódik, átölel és csöndesen szuszog. Megfordulok, hogy mellkasomba tudjon bújni, átvetem rajta lábamat. Puszilgatni kezdi mellkasomat, hátamat simogatja, nem akar elengedni.

– Köszönöm – motyogja –, annyira szeretlek.

– Nem kell köszönetet mondanod – puszilok bele hajába. – Összetartozunk, egymásért vagyunk.

– Olyan jó, hogy vagy nekem!

– Végre, hogy elismered – nevetem el magam.

A fáradtságtól elnehezülnek pilláim, de azt azért megvárom, hogy először ő aludjon el. Hosszú és megterhelő napokon vagyunk túl mindketten, de végre vége, és elkezdődhet egy szebb jövő, egy közös jövő. Ezekkel a gondolatokkal alszom el, és végig orromban érzem ismerős illatát, Itt van velem, szeret engem és csak ez számít.