Vee

Ugyanúgy zajlott tovább az életünk, mint a csók előtt. Mark úgy tett, mintha meg se történt volna, én pedig megpróbáltam úgy tenni. Álmatlan éjszakáimon ágyamban forgolódva újra és újra felidézem. Dédelgetem az emlékképet, és a kiváltott érzéseket. Ahogy teste testemnek feszül, csípőmön mozgatja alfelét, miközben nyelvünk egymásba fonódik. Most is ezt teszem, fantáziálgatok, mert nekem csak ez jutott.

– Meddig fogsz még mocorogni? – kérdezi Yoo. – Valaki aludni akarna!

– Sajnálom – mosolyodom el, de szerencsére az éjszaka sötétje elrejti.

– Már megint arra gondolsz? – fordul felém, felrázza párnáját, és a csak szeme fehérje világít.

– Ühüm.

Nem akartam neki elmondani, de muszáj volt. Látszott rajtam, hogy valami rendkívüli dolog történt. Egy hétig járt a nyakamra, és addig szívta a vérem, míg kiböktem neki. Eléggé meglepődött, majd teóriákat kezdett el gyártani, már mondhatni összeesküvéselméleteket szövögetett, mint a gonosz pók a hálójában. Előre dörzsölte tenyerét, hogy micsoda kerítő lesz belőle, és egész hátralévő életem során hálálkodhatok neki. De mikor találkozott Mark-kal, akin semmit se lehetett észrevenni, sőt, bejelentette, hogy kapcsolatban van, a tervei kártyavárként omlottak össze. Még ő panaszkodott, mikor én törtem újra össze. Többé nem nyaggatott a dologgal, sőt, arra biztatott, hogy ismerkedjek, hátha hamarabb kiverem őt a fejemből.

– Tudod, – felül, és térdeire támaszkodik – több hónap is eltelt, és nem változott semmi.

– Szerinted nem vagyok tisztában vele? – fordulok felé. – Van eszem.

– Nem veszem észre. A helyedben feladnám a reménykedést.

– De én nem is...

– Figyelj Vee, én nagyon szeretlek, de semmi esélyed. Láttad kikkel jött össze.

– Nem illenek hozzá – suttogom.

– Ez csak a te véleményed – feleli –, ő másképp gondolja.

– Tudom.

– Az se zavar, hogy van párja?

Hogyne zavarna, de nem szólhatok egy szót se, én csak a barátja vagyok. Ilyenkor kissé hanyagol, távolságot tart, de amint összetörik a szíve, mindig az én vállamon sírja ki magát. Én vagyok az, akire számíthat, akinek elmondhatja bánatát. A vigaszt mindig nálam keresi, és ez is több mint a semmi. Belenyugodtam, hogy nekem csak ez jut, ennek is tudni kell örülni.

– Nem – hazudom. – Mi csak barátok vagyunk, semmi több.

– Akkor tartsd a távolságot, még megsérülsz a végén.

– Kedves vagy, de majd én tudom – felelem konokul.

– Hát jó, ne felejtsd el, én szóltam.

– Ha akarnám, se tudnám, mivel mindig emlékeztetsz.

Időközben kiderült, hogy Yoo nagyon jó barát, annak ellenére is, hogy saját törvényei vannak, és a szerint él. Habzsolja az életet, és ha mondom neki, hogy mikor vesz már végre komolyan valakit, csak annyit felel, ha találkozik az igazival. Nem vagyok benne biztos, hogy ez valaha is meg fog történni.

– Holnap kellene a szoba, el tudsz menni valamerre? – zavarja meg mélázásomat.

– Persze, megoldom – nem első eset –, de lehetőleg az ágyamat hagyjátok ki.

– Nem ígérhetek semmit – vigyorodik el, csak úgy virítanak fehér fogai.

– Sejtettem.

– Egyébként, – kezd bele – miért nem keresel egy hozzád hasonlót? – megint témánál vagyunk.

– Ezt hogy érted? – játszom a tudatlant.

– Vee, legyünk őszinték, még ha fáj is – mondja. – Mark nem a te szinted, jóval feletted áll.

– Kedvel engem.

– Mint egy barátot. Semmi több.

– Ez még változhat.

– De nem fog. Én lennék a legboldogabb, ha így lenne – hajtja le fejét. – Te is látod, hogy a vékonyabb, törékenyebb alkatokat kedveli.

Tisztában vagyok vele, hogy nem felelek meg az ízlésének, de vannak olyan helyzetek, amikor a belső tulajdonságok felülírják a külsőt. Hallottam már róla, és talán legbelül én is ebben reménykedek.

– Aludjunk – mondom, és a fal felé fordulok.

– Jól van, de gondold át, amit mondtam.

Némán peregnek könnyeim, túl érzékeny vagyok, ezen változtatnom kell. De ameddig pislákol bennem egy halvány remény, addig nem adom fel, egyszerűen nem megy.

Másnap délután későn érnek véget az óráim, és mire hazaérek, ki van akasztva a kilincsre egy ne zavarj tábla. El is felejtettem, hogy szobatársamnak ma késő estébe nyúló randija lesz. Sóhajtva igazítom meg a táskámat hátamon, és Mark szobája felé sétálok. Nem volt délután az egyetemen, lehet, hogy nem érzi jól magát. Szokásomhoz híven halkan bekopogok, fülelek, és nyikorgást hallok kiszűrődni. Az ajtó továbbra sem nyílik, ezért újra kopogok, kis idő múlva kivágódik, és ott áll előttem alsónadrágban Mark.

– Mit akarsz? – néz rám ingerülten, de mikor meglát enyhül arckifejezése.

– Yoo elfoglalta a szobánkat, nincs hova mennem.

– Sajnálom Vee, de most én se érek rá – süti le szemét.

Jobban szemügyre veszem, és csak most veszem észre kócos haját, kiszívott nyakát, izzadt testét.

– Mark, jössz már? Éhes vagyok! – kiálltja egy kellemetlenül ismerős hang.

Gondolom, nem a kajára gondol, hanem Mark-ra, amit meg tudok érteni.

– Vee, nem gond, ha ma máshová mész? – türelmetlenül toporog, és már menne visszafelé az ágyba.

– Nem, menjél csak, majd megoldom – válaszát meg sem várva sértődötten távozom.

Ennyit bírt szívem, többre nem képes. Azt hiszem, eljött az a pont, amikor azt mondom, elég volt. Nem lehetek játékszer csupán, én is érző lény vagyok. Levánszorgok a kollégium előtti parkba, leülök az első padra, ami az utamba kerül, és csak bámulok kifelé a fejemből. Szerencsére a könnyeim elfogytak, milyen szégyen lenne már, ha itt kezdenék el vonyítani.

A semmiből toppan elém egy lány, arca ismerős, de nem tudom kicsoda.

– Szia Vee! – mosolyog le rám – Ezt neked hoztam! – nyújt felém egy tölcséres jégkrémet.

– Köszönöm, kedves vagy – elfogadom a felém nyújtott finomságot. – Van kedved csatlakozni?

– Azért jöttem – huppan le mellém. – Yiwaa vagyok.

– Szia Yiwaa!

– Miért lógatod az orrod? – néz rám nagy szemeivel.

– Ejtve lettem – sóhajtom.

– Úgy tudtam, hogy nincs senkid – lepődik meg.

– Nem úgy! – egy halvány mosoly jelenik meg szám sarkában – A barátaim dobtak.

– Sajnálom – csúszik közelebb a padon.

– Nem kell, már megszoktam.

– Nem úgy van az, egy ilyen rendes fiút nem szabad hanyagolni.

– Rendes vagy nem rendes, ez jutott.

– Hmm... Értem.

– Honnan ismersz? – kíváncsiskodom.

Barátságos tekintettel végigmér, mosolya fülig ér. A gyenge szél meglibbenti haját, amit kisöpör arcából.

– Az egyetemről –feleli egyszerűen. – Már többször találkoztunk, de még rám sem néztél.

– Túl sokan vannak, én pedig nem vagyok barátkozós fajta.

– Azt észrevettem – kuncogja el magát.

– Miért jöttél hozzám?

– Mert érdekelsz – és ezt úgy mondja, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

– A barátom szeretnél lenni?

– Nem, buta fiú! A barátnőd! – neveti el magát, és tovább nyalogatja a jégkrémet.

Az állam ennél hangosabban már nem is koppanhatott volna. – Utánam érdeklődik? – Hihetetlen, és mégis igaz. Zavaromban nem tudok mit mondani, csak lesütöm szemem, és a járdát kezdem el vizslatni.

– Megadod a számodat?

Bájos lánynak tűnik, és végre valaki érdeklődést mutat irántam, ezt nem szalaszthatom el. Rámosolygok, elveszem a telefonját és bepötyögöm a számomat. Azt hiszem, éppen itt az ideje, hogy megfogadjam Yoo tanácsát.

– Most már megvan! Nyugodtan kereshetsz – visszaadom neki a készüléket.

– Úgy lesz! Esetleg holnap ráérsz?

– Nem vagy te egy kicsit rámenős?

– Talán egy kicsit, de ilyen vagyok! Ha valamit szeretnék, azért teszek is.

Tetszik a hozzáállása, példát vehetnék róla. Ki gondolta volna, hogy a napot egy randival a zsebemben fogom zárni, mert én nem.

Izgatottan készülődök életem első randijára. Yoo kutyaszemekkel vizslat, nem tudja eltalálni, hová ez a nagy készülődés. Nem mondtam el neki, a tegnapi találkozásomat Yiwaa-val, mert ha mégsem úgy alakul, akkor legalább senki se tud róla. Nem kérek a szánakozó tekintetükből, sajnálkozó mosolyukból, ami azt sugallja, hogy erre se vagyok elég jó. Fehér trikót választottam, sötétkék inggel, fekete halásznadrággal, fehér tornacipővel.

Magamhoz képest jól nézek ki, azt hiszem, jót tesz az önbizalmamnak a mai programom. Zsebre vágom a pénztárcámat, és a telefonomat, majd elindulok a találkozási pontra. Túl messzire nem kell menni, mert ugyanott fogunk találkozni, ahol tegnap összefutottunk.

Még csak várakoznom se kell rá, Yiwaa már ott van. Világos, fodros ruhácskában, hozzáillő kistáskával. Válláig érő vörösesbarna haja lágyan hullámzik, mogyoróbarna szeme mosolyogva szikrázik. Mikor odaérek, zavartan köszönök, és megkérdezem, hogy indulhatunk–e. Boldogan bólint, és immár együtt elindulunk a közeli plázába.

– Nagyon csinos vagy – mondom zavartan.

– Köszönöm, miattad vettem fel – simít végig ruháján.

– Kedves tőled.

– Ugyan, ez csak természetes.

– Mit szólnál egy mozihoz?

– Benne vagyok – pillant fel rám hosszú szempillája alól.

Mosolya édes, bár hiányoznak a számomra megszokott kis gödröcskék. – Miért kellett eszembe jutnia? – Ez a délután rólam szól, csakis rólam és Yiwaa-ról. Másnak nincs joga beférkőzni tudatomba. Boldog vagyok, hogy kimozdulhattam, és az, hogy egy ilyen lány szegődött társamul, kimondhatatlan büszkeséggel tölt el. Útunk során hallgatom fecsegését, mert ő aztán mindenről szeret beszélni, velem ellentétben. Néha bólogatok, helyeslek, vagy tőmondatokban válaszolok. Meg kell szoknom a randizást, ez is egyfajta művészet.

Egyszerre lépünk be a klímatizált helységbe, nagy megkönnyebbülésemre, legalább az izzadtság nem fog gondot okozni.

– Mi lenne, ha inkább a játékterembe mennénk? –kérdezem félve.

– Nagyszerű! – ragadja meg kezemet és már húz is. – Ott legalább tudunk beszélgetni is!

Azt hiszem a mozi nem volt túl jó ötlet, ezt megjegyzem magamnak. Legalábbis első alkalomra biztos nem. – Annyi mindent kell még megtanulnom a randizás szabályairól. – Az is furcsa, hogy valaki fogja a kezemet, ráadásul egy cseppnyi szégyenérzet sincs benne. Tetszik, határozottan tetszik.

A játékteremben kiválasztunk egy asztalt, majd elmegyek a pulthoz játékzsetonokat váltani, és ha már itt vagyok, kérek két pohár jeges limonádét. Mikor megkapom, mosolyogva sétálok vissza asztalunkhoz.

– Remélem, szereted! – rakom elé a poharat.

– Köszönöm – pirul el –, az egyik kedvencem – kortyol bele az italba.

– Mivel kezdjük?

– Nézd, – mutat az egyik irányba – dobáljunk kosárra.

– Legyen – állok fel, és odamegyünk a játékhoz.

Az előttünk lévő tartály teli van labdákkal, és a végébe egy kosár van szerelve, abba kell beletalálni. Sose volt jó a gömbérzékem, akárhányszor próbálkozom, mellé dobálom. Már majdnem bosszankodok miatta, de Yiwaa-ra pillantva azt veszem észre, hogy jól érzi magát, jókat nevetgél rajtam. Nem az a gúnyos nevetés, ó nem, ez inkább amolyan kedves, nem is tudom, hogy mondjam. Egy a lényeg, jól érzem magam.

– Menjünk táncolni!

– Ebben sem jeleskedem – mosolyodom el.

– Valami lassút választok! – ragadja meg kezemet, ellenállásnak nincs helye. – Majd tanítalak.

Ráállunk a táncparkettnek nevezett akármire, Yiwaa felvázolja a szabályokat, és már dobja is be a zsetont. Nagyon koncentrálok, nem szeretném elvéteni a lépéseket, és valahogy a szerencse mellém szegődik. Nevetve fejezzük be a játékot, és most először én fogom meg kezét és vezetem vissza az asztalunkhoz.

– Ez jó volt, máskor is játszhatnánk ilyet – mondja egy szuszra.

– Lehet róla szó.

Gyorsan megisszuk az italunkat és újabb játék után nézünk, mikor is egy automata mellett megyünk el, amiből plüssállatokat lehet kihalászni. Yiwaa nagy szemekkel, megbűvölve nézi a plüssöket.

– Szeretnél egyet? – kérdezem.

– Tudsz szerezni?

– Azt hiszem, ebben jó vagyok – felelem –, halászfaluból származom.

– Oh, ezt nem tudtam.

Bedobom a zsetont, és már nyúlok is a vezérlőkarért. Óvatosan, precízen irányítom, és az első próbálkozásomat siker koronázza. Egy aranyosnak nem nevezhető morgós arcú medvét tudtam kihalászni, de Yiwaa ennek is nagyon örül.

– Köszönöm Vee, ezzel fogok aludni.

– Nincs mit, örülök, hogy tetszik.

Még játszunk párat, majd elhagyjuk a játéktermet. Nagyon jól érzem magam a társaságban, csak úgy repül az idő. Megállunk egy fagyira, utána tovább sétálunk.

– Van testvéred? – kérdezi.

– Nincs, egyedüli gyerek vagyok.

– Nekem van egy húgom és egy öcsém.

– Szerencsések, hogy te vagy a nővérük – mondom őszintén.

– Ők nem így gondolják – neveti el magát. – Néha szigorúnak tartanak.

– Téged? Lehetetlen.

– Nehogy azt hidd! Ha szükséges, bekeményítek.

– El se tudom rólad képzelni.

– Majd meglátod! – mosolyodik el.

Lassan elindulunk visszafelé. Nem sietünk sehova, andalogva sétálunk, közben beszélgetünk. Rengeteg mindent megtudok róla, és én is mesélek magamról. Minden szavamat lesi, és látom magam előtt, ahogy agyában elraktározza az elhangzottakat.

Megállunk a kollégiuma előtt, de nem akaródzik bemenni. Megáll velem szemben, szorongatja táskáját, miközben szégyenlősen rám néz.

– Jól éreztem magam.

– Én is.

– Megismételjük?

– Az jó lenne – és komolyan, így is gondolom.

Nem éreztem semmi erőltetést részéről, odafigyelt mindvégig rám, és ami a legjobban tetszett, hogy kíváncsi volt rám. Mással ellentétben, őt érdekelte, hogy mik a gondolataim, milyen a világképem, mit tervezek a jövőre nézve.

Hogy megdobbantotta-e a szívem? Azt kell mondjam, hogy nem, de ki tudja, talán idővel. Néha egy pillanat elég, hogy beleszeress valakibe, máskor viszont több időt kell vele tölteni, és az idő megmondja.

– Akkor most megyek – billeg a talpán.

– Rendben, majd ha lesz időd, írj.

– Fogok, abban biztos lehetsz – mosolyodik el.

Elindul a bejárat felé, majd megtorpan és visszaszalad. Lábujjhegyre áll, átöleli nyakamat és megcsókol. Annyira meglepődtem, hogy pislogni se tudtam. Nyelvének unszolására kinyitom a számat, derekára fonom karjaimat. Kellemes, jó érzés, de közelébe se érhet első csókomhoz. És legnagyobb bánatomra nem indított be, nem váltott ki belőlem semmit, amit mérhetetlenül sajnálok.

Valaki köhécselni kezd előttünk, megszakítja csókunkat, majd az illető felé nézünk.

– Szia Vee – az elképedt Mark áll előttem.

– Szia –suttogom.

– Be se mutatsz? – kérdezi szemrehányóan, szemében vihar dúl.

Partnerem feszengve áll mellém, tenyerembe csúsztatja törékeny kezét. A hideg kiráz ettől a helyzettől, kellemetlenül érzem magam, és a legnagyobb baj az, hogy nem Yiwaa miatt, hanem Mark miatt.

– Mark, ő Yiwaa.

– Yiwaa... Mint a te? – néz kérdőn a lányra.

– Remélem, – néz rám mosolyogva – a leendő barátnője.

Szégyenkezve nézek Markra, és arcán a csalódottság tükröződik, de nem értem miért. Örülnie kellene, egy barát ezt teszi, de akkor ő miért nem?