Vee

Elegem van már Ritz ostobaságaiból. Megmondtam neki, hogy hagyja békén Mark-ot, de elengedi a füle mellett. A végén tényleg nem lesz más választásom, mint megválni tőle. Sajnálnám, mert amúgy nem rossz srác, de az érzelmei elveszik az eszét. Erre pedig igazán semmi szükségem.

Amikor felvettük tudtam, hogy nehéz helyzetben van, és megesett rajta a szívünk. Nincs senkije, egyedül van a nagyvilágban, senkire sem számíthat. Egyedüli gyerek, szülei elhagyták, megértem, hogy ragaszkodni szeretne valakihez, de nem én vagyok a számára megfelelő személy.

Többször megpróbált közeledni, amit sikeresen hárítottam is, addig, amíg egyszer el nem mentünk bulizni. A bőséges italfogyasztás megtette hatását, és már csak arra eszméltem, hogy egy ágyban ébredtünk. Innen már nem volt visszaút.

Tisztában volt vele, hogy ebből nem lehet komolyabb, és hogy mellette másokkal is lefekszem, de nem zavarta, csak az számított, hogy senkit se hoztam haza. Most pedig minden megváltozott, mert Mark itt van. Megértem, hogy féltékeny, félti a pozícióját, ragaszkodik hozzám, de ez nem szerelem, csupán csak ragaszkodás.

Befejezem a felmosást, már nem sok van hátra. Yoo a pultra könyökölve figyeli minden mozdulatomat, látom, hogy mondani készül valamit, de valami visszatartja.

– Mondd ki, tudom, hogy valamit akarsz.

– Tudod, hogy ez így nem mehet tovább – kezd bele mondandójába.

– Mit csináljak? – megállok, és felmosó nyelére támaszkodok. – Tanácstalan vagyok.

– Az egyiket el kell engedned – piszkálja körmét –, különben elszabadul a pokol.

– Annyira azért nem komoly a helyzet.

– Valóban nem! Ritz már attól bepörög, ha meglátja! Nem bírja elviselni még a létezését sem.

– Hogy mondjam neki érthetőbben? – kérdezem. – Tudja, hogy ez csak szexről szólt. És azt is mondtam, hogy Mark tabu neki.

– És neked? – húzza fel szemöldökét. – A szemedet se bírod levenni róla.

– Az más.

– Miért lenne más? Döntened kell, hogy mit akarsz, vagyis inkább kit.

– Ha olyan könnyű lenne – sóhajtom.

– Mert az is, ne akard becsapni magad, sose ment.

– Te mit tennél?

– Én teljesen más vagyok, mint te. Olyan nehéz lenne tiszta lappal indulni?

– Nem ismerek olyat.

– Vee, ne csináld! Történt, ami történt, lépj túl rajta. Felnőttél, ő is felnőtt, megváltoztak a dolgok.

– Nehéz a múltat elengedni, mi van, ha megismétlődik?

– Az én komoly barátom, néha igazán gyerekes tud lenni – áll fel a székből, és megindul az ajtó felé. – Addig halogatod a dolgokat, amíg elvesztegeted az esélyedet, és ez most a te hibád lesz.

– Átgondolom.

– Jól teszed, de ne sokáig, ki tudja, mit hoz a holnap.

Elbúcsúzik és magamra hagy a gondolataimmal.

Azok persze csaponganak ide-oda, megállás nélkül. – Miért nem tudlak elengedni? – Pedig olyan jól alakult minden, azt hittem a reptéren hagyom a múltat, annak minden sérelmével és emlékével együtt. De helyette újak jöttek, amiket nem hagyhatok figyelmen kívül.

Itt az esély, hogy valami több alakuljon ki közöttünk, és csak annyit kell tennem, hogy hagyom magam sodródni az árral, és nem ellenkezek. Alig egy hete, hogy beköltözött hozzám, és már most természetes, hogy itt sürgölődik körülöttem. És ez maradjon is így.

Ritz azóta nem jelentkezett, ennek már két hete. Yoo-nak szólt, hogy kivesz egy kis szabadságot, majd jön. Nem akadékoskodok, hátha jobb belátásra tér, és lenyugszik. Viszont, mivel így emberhiányban szenvedünk, befogtam Mark-ot is. Úgy osztottam be, hogy velem legyen egy műszakban, és szép lassan megtanítom mindenre. Fogékony, már csak néha kell rászólnom, hogy azt bizony nem úgy kell.

A vendégekhez nagyon kedves, mosolygós, néha már túlságosan is, amit nem nézek jó szemmel. Nem tehetek róla, a féltékenység felülkerekedik rajtam. Olyan ártatlannak tűnik, pedig tudom, hogy nem az, ismerem. Legnagyobb sajnálatomra nem próbálkozik be nálam, hogy esetleg nem-e lehetne pár éjszakát együtt töltenünk.

Azóta, az éjszaka óta nem voltam senkivel, pedig lehettem volna, de nem. Ha másra gondolok, még az élettől is elmegy a kedvem, nemhogy a szextől. Egyedül, akire vágyom, az itt van egy karnyújtásnyira, de semmi hajlandóságot nem mutat.

Apró és véletlen érintéseken kívül más nem történt köztünk, még csak csókot se loptam. Arra várok, hogy ő kezdeményezzen, de arra várhatok, talán hamarabb fogok megőszülni. Borzasztó egy állapot, mondhatom. Csak csábítgat huncut mosolyával, kétértelmű megjegyzéseivel, és vonzó testével. Sugárzik belőle a szenvedély, arra született, hogy becézgetve legyen.

A mai napunk szabad, ezért engedélyt adtam magamnak, hogy tovább élvezzem ágyam kényelmét. Már rám fér, az utóbbi időben újra túlhajtottam magam, csak hogy eltereljem gondolataimat gondjaimról, aminek jó részét Mark-nak köszönhetem.

Tizenegy óra körül mászok ki az ágyból, és magamról megfeledkezve, anyaszült meztelenül kicsattogok a konyhába. Kinyitom a hűtőt, és csodák csodájára teli van mindenféle finomsággal. Kiveszem a narancslevet, letekerem a kupakját, és már kortyolok is bele.

– Te meg mit csinálsz? – hallom meg döbbent hangját.

Leemelem számról a dobozt, majd félig felé fordulva megszólalok.

– Nem látod, iszok! – húzom fel szemöldökömet.

– Legalább egy alsót vehettél volna fel – mutat rám.

Azt hiszi, hogy nem látom rajta, mennyire élvezi az elé táruló látványt? Szemét fokozatosan végigjáratja testemen, fentről lefelé, mikor az ágyékomhoz ér pillantása, nagyot nyel és elfordul.

– Nem kell elfordulnod, már láttál mindent – nevetem el magam, és elé sétálok.

Közvetlenül előtte állok meg, arca pirosba borul, még így oldalról is látom. Megfogom állát, és visszafordítom, hogy szemébe tudjak nézni.

Hosszú, fekete szempillája megrezzen, ajkait beharapja, majd megnyalja. Orrlyuka kitágul, szinte hallom, ahogy szívja be a levegőt. – Itt a lehetőség! – Megfogom kezét, és mellkasomra fektetem tenyerét. Nem akar, vagy nem mer lejjebb nézni, szigorúan csak a szemembe, vagyis inkább ajkamra tapad.

Elkezdem lefelé tolni meleg tenyerét, átsiklik mellbimbómon, ami érintésétől egyből megkeményedik. Most a kockáimnál jár, élvezem bőrünk surlódását. Mielőtt lejjebb csúsztathatnám kezét, kirántja, és hanyatt homlok elmenekül.

– Nem harapok Mark! – nevetve kiáltok utána. – Csak ha te is szeretnéd!

Hangos csattanással vágódik be mögötte az ajtó. – Nem kell szégyenlősködnöd! – Idő kérdése csupán, hogy újra felfedezze testem rejtett kincseit.

Egész nap elkerültük egymást, hagytam, hadd főjön a feje. Estére viszont elfogyott a türelmem, magamhoz veszek egy zacskó chipset, két dobozos kólát, és bekopogok hozzá.

– Szabad!

Benyitok, az ágyon elterülve találom.

– Van kedved filmet nézni?

Bizonytalanul méreget, nem tudja eldönteni, hogy készülök-e valamire.

– Itt?

– Nézhetjük a nappaliban is, – tartok egy kis szünetet – de itt kényelmesebb. Vagy szeretnél a szobámba jönni?

– Nem, jó lesz itt – ül fel, és az ágya legszélére húzódik.

Leülök, hátamat az ágy háttámlájának támasztom, kinyújtóztatom hosszú lábamat.

– Mit nézzünk? – bontom ki a zacskót és már nyúlok is bele. – Kérsz?

– Igen – feleli és vesz belőle.

Kapcsolgatni kezdi a tévét, keres valami érdekes filmet. Az egyik streaming szolgáltatónál talál egy érdekes horror történetet és el is indítja.

A film közepén mocorogni kezd, forgatja fejét, vállizmát masszírozza. Lábát behajlítva, majd vissza kinyújtja.

– Elgémberedtél?

– Csak egy kicsit.

– Gyere, megmasszírozlak!

– Nem kell – feleli, de már nyúlok is csuklója után, és közelebb rántom. – Ülj ide – paskolom meg combomat.

Vonakodva bár, de teszi, amit mondok. Eltakarja előlem a kilátást, de kit érdekel?

Megérintem nyakát és nyomkodni kezdem, hüvelykujjammal tarkóját masszírozom. Hálásan nyöszörög, teste teljesen ellazul. Lapockájára térek át, majd gerincoszlopán ügyködök.

– Jó érzés?

– Nagyon – sóhajtja. – Ott óvatosabban, nagyon érzékeny terület.

Megragadom csípőjét és ágyékomra húzom, majd szorgos ujjaim tovább dolgoznak testén.

– Ezt vedd le – ragadom meg pólójának alját –, úgy könnyebb lesz.

– Vee, szabad ezt?

– Nem csinálunk semmi rosszat – húzom felfelé pólóját és ő kibújik belőle.

Kezem előre nyomul, hasán gyűrögeti a vékony bőrredőket, majd felfelé indul. Olyan jó érzés érinteni őt, már olyan régen tettem meg utoljára. Hátára hajolok, és belecsókolok két lapockája közé.

Feladja ellenkezését és ringatózni kezd rajtam. Nem is kell ennél több, a hosszom már ágaskodni kezd. Egyik kezemmel mellkasát fogom át, másikkal benyúlok nadrágjába. Boldog mosoly terül szét arcomon, tudva, hogy én is hatással vagyok rá. Megragadom hosszát, gyengéden húzogatni kezdem, felsőtestét szorosan tartom, de csak annyira, hogy hátát csókolgatni, kóstolgatni tudjam.

– Vee – nyöszörgi ringatózva.

– Itt vagyok – harapok bele vállába.

– Ez annyira jó – emeli fel kezét, és beletúr hajamba.

– Lesz ez még jobb is – nyalogatom nyakszirtjét.

Már teljesen kemény vagyok, ezért jelzem neki, hogy emelkedjen fel egy kicsit, majd én is ezt teszem, és lerángatom magamról a nadrágot, már amennyire tudom, végül visszaültetem. Farkamat fenékvájatához illesztem, még ha ruhán keresztül is, de isteni érzés.

Hátranyúl, megragadja botomat, erősen fogja, és magához dörzsöli. Kezem visszakalandozik nadrágjába, és újra játszadozni kezdek. Annyira belemerülünk, hogy a filmre már nem is figyelünk. Ilyen helyzetben van valaki, aki oda tudna figyelni? Mert én nem.

Végül elérjük végső határainkat, mellkasomnak dől, és hangosan nyögve nadrágjába élvez.

– Mozogj – suttogom fülébe.

– Mindjárt – türelmetlenül várom, hogy összeszedje magát és mozgásba lendüljön.

Nem kell sok hozzá, és forró nedvemet hátára spriccelem.

– Ez jól esett – döntöm homlokomat hátának.

– Ühüm...

Lekászálódik rólam, hozzám vágja a pólóját, hogy letörölgessem magam, majd miután végeztem, megragadja és elhagyja a szobát.

Mikor visszatér, már másik nadrág van rajta, toporogni kezd, nem tudja, mit csináljon. Csak mosolyogni tudok rajta, annyira aranyos ilyenkor. Megütögetem magam mellett az ágyneműt, jelezve, hogy üljön ide. Tisztes távolságot tartva elhelyezkedik, de ezt nem hagyhatom. Köré fonom karomat, és közelebb húzom.

– Így már jó lesz – suttogom és újra a tévét bámulom, mintha nem történt volna semmi.

– Nem akarsz bemenni a szobádba?

– Hmm...Nem. itt alszom.

– Hogy mit csinálsz?

– Nyugi, kistigris, mást nem fogok tenni veled – fejét megragadva közelebb húzom, és hajába puszilok. – Vagy azt szeretnéd?

– Isten ments! Belőled ennyi is elég!

– Ha te mondod...

Többet nem szólunk, fura így itthon lenni, de egyben megnyugtató is. Ő meg én és tévé. A lehető legegyszerűbb dolgok, amik bearanyozzák az estémet.

Másnap délután állunk munkába, a tegnap estét nem hozzuk szóba. Nem is tudnánk mit mondani, megtörtént és kész. – Fog még itt több is történni! – Főleg, ha rajtam múlik.

Elég nagy a forgalom, alig győzzük, de legnagyobb megdöbbenésemre beállít Ritz, hogy beáll dolgozni. Megengedem neki, de szigorúan csak a pult mögött. Mark-nak mondtam, hogy kint tevékenykedjen, vegye fel a rendeléseket, hordja ki, szedje le az asztalokat, ilyesmi.

Fél szememet mindig rajta tartom, hátha szüksége van segítségre, na meg muszáj a tulajdonomon tartani a szemem. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem tetszik, hogy mosolyog az emberekre, nevetgél, viccelődik, és talán még flörtöl is.

– Igazán jól érzi magát – szólal meg Ritz egy idő után.

– Csak dolgozik – felelem konokul.

– Én is így szoktam?

Ártatlan kérdés, mégis a szívembe markol. Nem hagyom magam felültetni, így csak unottan válaszolom.

– Azt nem szoktam megfigyelni.

–Még szerencse – fújtat dühösen.

– Dolgozz, ne a szád járjon.

– Igenis, főnök.

Jelenleg nincs más dolgom, így a pultot törölgetem, Ritz pedig feltölti az italos hűtőt. Nevetés hallatszik, mire odakapom a tekintetemet, és azt kell lássam, hogy Mark vidáman beszélget egy csapat fiatal sráccal.

Az egyik még arra is vetemedik, hogy megfogja kezét. Bár Mark mellett szóljon, hogy elnéző mosollyal kihúzza, nem hagyja, hogy szorongassa.

– Látod megmondtam, nagyon szeret flörtölni – sutyorogja Ritz a fülembe.

– Az ő dolga – markolom meg a törlőkendőt, és mérgemben a mosogatóba vágom.

– Igazad van, végül is, ő is csak egy srác – motyogja. – Aki szabadon válogathat, kötöttségek nélkül.

– Jól mondod.

– Szerinted melyiket válassza? – folytatja. – A barna hajút, vagy azt a festet szőkét.

– Ha rajtam múlik, egyiket sem.

Ennyi volt, nem bírom tovább nézni, ahogy enyelegnek vele.

Elhagyom a pultot, hatalmas lépésekkel mellette termek, átfogom vállát, majd az asztaltárasághoz fordulok.

– Sajnálom, de most dolgunk van – magamhoz szorítom Mark testét, és kedvesen folytatom. – A következő kört a ház állja, a pultos majd kiszolgál titeket. Elnézést, de mennünk kell.

Megragadom csípőjét, előttem tolva a raktár felé vesszük az irányt. Alig várom, hogy bezáródjon mögöttünk az ajtó, már bele is kezdek.

– Mi volt ez az előbb? – kérdezem felháborodva.

– Mégis micsoda?

– Flörtöltél velük!

–Én? Dehogy, csak kedves voltam, hogy nagyobb legyen a forgalom.

– Neked – bököm meg mellkasát –, nem kell kedvesnek lenned! Nem mosolyoghatsz, nem bazsalyoghatsz. Még csak meg se rezdülhet az arcod!

– Mi bajod van? Azt hittem örülni fogsz, hogy rendelnek!

– Ilyen áron nem! Értsd már meg!

– De miért?

– A fenébe! – túrok bele hajamba. – Mert féltékeny vagyok! – lépek párat hátra, és forgolódni kezdek.

– Mi vagy? – lép közelebb.

– Jól hallottad, még egyszer nem mondom el!

– A drága jó Vee – simít mellkasomra –, féltékeny? Rám?

– Ne húzd ki a gyufát! – sziszegem.

– Azt tudod, hogy miért? – még a sötétségben is látom, ahogy csillog a szeme.

– Nem – vágom rá.

– Dehogynem tudod – ujjaival lefelé lépeget övem felé.

– Ne játszadozz! Velem ne! – nyögöm, és már pezseg is a vérem.

– Igenis, főnök –hajol fülemhez, és megnyalja fülcimpámat. –Jó fiú leszek.

– El is várom!

– És mit kapok érte, ha teljesítem a kívánságodat?

– Jó fizetést.

– Csak azt? És ha nem arra vágyom – csókol fülem mögé.

Illata orromba tolul, érzem testének hőjét, fürtjei államat csiklandozzák.

– Mark, dolgozunk...

– Igen, valóban – ujját végighúzza dudoromon.

– De azt hiszem – már azt se tudom, hogy mit akarok mondani.

– Mit is? – duruzsolja.

– Tarthatunk egy kis szünetet.

– Akkor jó! – távolodik el, és az ajtó felé mozdul. – Már ideje volt, elfáradtam.

A szemtelen kölyök felhúz, majd magamra akar hagyni. – Ezt nem engedem! – Résnyire nyílik az ajtó, elnyúlok feje felett, és visszanyomom, halka kattanással bezáródik.

– Ezt most nem úszod meg! – nyomom az ajtó lapjának.

– Vee, mit csinálsz?

– Amit már régóta kellett volna – mondom és nyakára cuppanok.

Eszébe se jut ellenkezni, megfordul, karját nyakam köré fonja, és hangosan sóhajtva adja át magát az érzékek birodalmának.