Vee

Kávémat kortyolgatva támaszkodok a pultnak, és csak arra pillanatra várok, hogy előjöjjön rejtekéből Mark. Tegnap este teljesen elázott, annyira részeg volt, hogy még magáról se tudott. – Mi történhetett? – Mi válthatta ki ezt nála? Amikor elváltunk még jól volt.

Igaz, hogy rossz hangulata volt, de azt én okoztam. Elég durván visszautasítottam, láttam rajta sértődöttségét, viszont nem foglalkozhattam vele. Úgy döntöttem, hogy nem akarok kapcsolatot fenntartani, legyen az baráti vagy éppen testi. Újra elárult, elhagyott volna, és erre nem volt szükségem. Most viszont itt van, visszacsöppent életembe, felborítva ezzel terveimet.

– Hahó, van itt valaki? – közelít hangja.

– Itt vagyok – kiálltom.

– Ki az? – lép be a konyhába. – Oh, Vee! Te hogy kerülsz ide? – vakarja meg fejét.

– Pontosan ezt akartam tőled kérdezni – iszok bele poharamba.

– Hol vagyok? – értetlenül néz körül. – Nem emlékszem semmire.

– Nálam – lököm el magam pulttól, és előtte állok meg.

Olyan közel, hogy fel kelljen rám néznie. Zsebre vágom kezeimet, laza testtartást veszek fel, tekintetem szigorúságot tükröz.

–Vagy úgy – mindenhová néz, csak rám nem.

– Szóval, mi történt veled? – emelem fel állát.

– Nem szeretnék róla beszélni – süti le szemét, beharapja száját.

A legszívesebben magamhoz szorítanám, és addig csókolnám, míg vérezni nem kezdene szája. Rá kell jönnöm, hogy tudat alatt azt akartam, hogy újra felbukkanjon, de ezt nehéz beismernem.

– Én viszont, tudni akarom.

– Nincs hová mennem – könnyesedik be szeme. – Hazamentem, de onnan ki lettem költöztetve. Jobban mondva, lecseréltek.

–Miért nem mész a szüleidhez?

– Megbolondultál? Saját lábra akarok állni, és függetlenedni.

– Azt mellettük is megteheted.

– Te nem ismered őket – szomorúság csendül ki hangjából.

– Valóban, sose meséltél róluk.

– Mert nincs mit mondanom.

– Ülj le, csinálok neked egy kávét.

– Esetleg van valamid másnaposság ellen? Iszonyatosan hasogat a fejem.

– Minek iszik, aki nem bírja?

Csinálok neki egy erős kávét, és a másnaposság elleni szert elé teszem. Hálás mosolyt villant, és az utóbbit le is hajtja.

– Köszönöm, hogy befogadtál – suttogja.

– Nem volt más lehetőségem – dünnyögöm.

– Ha esetleg használhatnám a fürdőt, utána elmegyek.

– A folyosón balra.

Bólint, majd iszogatni kezdi a kávéját, és maga elé néz.

– Hová fogsz menni?

– Nem tudom, az összes bankkártyám kuka, letiltották.

– Készpénz?

– Amit hazahoztam magammal.

– Menj valamelyik barátodhoz, majd ő segít.

– Vee, ne aggódj értem, megoldom.

– Ki mondta, hogy aggódok? – nevetek fel. – Túl sokat képzelsz magadról.

– Keresek munkát, addig megleszek valahogy – közli dacosan. – Nincs szükségem senki sajnálatára.

– Nem úgy nézel ki.

– Megváltoztál Vee, régen jobban szerettelek.

– Te sohasem szerettél.

– Csak azt hiszed – feláll, és mielőtt válaszolhattam volna, magamra hagy.

Az ablakon kinézve csak a beborult eget látom, ami szürkévé varázsolta az amúgy színes környezetet. Úgy döntött az ég, hogy megszólal. Fülsértő dörrenésekkel tudatja velem, hogy túlmentem egy határon. Legalábbis ezt a következtetést vonom le belőle. Az időjárás általában jó tanácsadó. Dühös villámokat szór, és óriás cseppekben esni kezd, siratva az elmúlt napokat.

Amíg fürdik, összedobok egy laza reggelit. Olyan mindent bele félét. Pirítok bacont, rá hagymát, paprikát, gyömbért, cukkinit, majd ütök rá pár tojást és összesütöm. Utolsó mozzanatként szórok rá pár csili karikát és sót. Egyszerű, fehér tányéron tálalom, már az illatától összefut a nyál a számban.

– Valaminek jó illata van – szólal meg mögöttem.

– Gyere, reggelizz – megfordulok, és leesik az állam. – Te miben vagy?

– Ez maradt tiszta, nincs más ruhám.

Egy iszonyú rövid nadrág van rajta, formás combjai gusztusosan villannak minden egyes lépésénél, lábfejét strandpapucsba bújtatta, míg felülre egy majdnem átlátszó trikót vett fel.

– Hülyéskedsz? Megfagysz odakint!

– Az én bajom, nem a tiéd – mogorván ül le az asztalhoz, és ahogy közelebb ér, látom, hogy feláll a szőr a karján.

Biztos fázik, látom rajta, de túl büszke, hogy bevallja vagy, hogy segítséget kérjen. Bemegyek a hálószobámba, kiveszem a kedvenc melegítőgarnitúrámat, egy pár meleg zoknit és visszamegyek hozzá. Értetlenül pislog, ahogy odaadom neki a holmikat.

– Ne legyél már értetlen! Vedd fel.

– Nem kell.

– Emeld a kezed!

– Nem.

– Márpedig felemeled! – rángatom fel a székről, és addig szenvedek, míg nagy nehezen ráerőszakolom a pulcsit. – Le ne merj ülni! Nem végeztünk!

Lehúzom a rövidnadrágját, és ágyékával találom szembe magam, amire nem voltam felkészülve. Nagyot nyelek, egyből piszkos gondolataim támadnak. – Megőrjítesz! Már most kívánlak! – Feladom rá a zoknit, majd a nadrágot is. Elégedetten nézek végig rajta, igaz minden pár számmal nagyobb, de nem ez a lényeg.

Az én ruhámat viseli, az én konyhámban, az én házamban. Olyan érzésem van, mintha ki akarnám sajátítani, megjelölni, hogy ő bizony, hozzám tartozik. Mert amíg az én portámon van, addig az enyém.

– Ez az, itt a megoldás! – Az enyém, ameddig csak akarom.

– Ha kimostam visszahozom, és leadom a bárban – szúr villájára egy falatot.

– Honnan is hozod vissza? – kérdezem.

– Még nem tudom, csak találok egy bérlakást, ahol meghúzhatom magamat – vonja meg vállát és tovább falatozik.

– Azt hiszem, tudok egy helyet.

– Hol? – érdeklődve csillan szeme.

– Itt maradhatsz, legalábbis egy darabig.

– Nem akarlak zavarni.

– Nem fogsz!

– De hát nem azt akartad, hogy ne találkozzunk többet? Hogy még a létezésemet is elfelejthessed?

– Minden változik. Maradhatsz, de...

– De?

– Nem ingyen lesz! Nem vagyok jótékonysági intézmény. Kedvező lakbért számolok fel.

– Azt hiszem, nem hangzik rosszul.

– Tiéd lehet a szoba, amiben aludtál.

– Rendben – bólint.

A legrosszabb pillanatban kopogtatnak az ajtón. Éppen csak belemerültem tervezgetésembe, most félbe szakítanak, és ennek nagyon nem örülök.

Tekintetével azt kérdezi, hogy nem akarom kinyitni az ajtót? Így, habár nehezemre esik is, odavánszorgok. Meglepetésemre, nem várt vendéggel találom szembe magam, akinek most nem igazán örülök, de akár még jól is jöhet.

– Szia Vee! Hoztam neked reggelit! – mosolyog rám Ritz.

– Gyere beljebb.

– Köszi, már hiányoztál! Hová tűntél öt napra?

– Volt egy kis dolgom.

– Olyan szűkszavú vagy! – cicceg. – A vendéged elment már? – hirtelen megtorpan, a táskát kiejti kezéből. –Úgy látom, nem.

– Szia pultos srác! –köszön neki Mark.

– Van nevem is! – kezdődik a cicaharc, dörzsölöm össze tenyeremet.

– Bocsáss meg, nem akartalak megsérteni.

– Mark, ő Ritz, a pultosunk.

– Vee, a pultostól azért egy kicsivel több vagyok – dől mellkasomra, és végigsimít rajta.

Tudtam, hogy így fog viselkedni, és kíváncsi voltam, Mark hogyan reagál.

– Annyi is elég lett volna, hogy Ritz – mondja, majd visszafordul tányérja felé.

– Te ki vagy? – kerüli meg az asztalt és leül a helyemre, majd csipegetni kezd tányéromból.

– Az az enyém, ne egyél bele!

– Azt edd, amit hoztam neked – kényszeredetten lehajolok a táskáért, bemegyek a konyhába, és tányérokra teszem tartalmát, majd visszamegyek.

– Mark, vegyél belőle – ülök le mellé, amiért Ritz-től ferde pillantást kapok.

– Szóval Mark-nak hívnak?

– Mint hallottad.

– És ki vagy?

– Túl kíváncsi vagy Ritz! –szólok rá.

– Nem lehetek?

– Nem annyira.

– Egyetemi barát vagyok, semmi egyéb – feleli Mark.

A fenéket! Mark mindig is jóval több volt, mint barát. És a nyaralás óta csak bonyolódott a kapcsolatunk.

– Mikor indulsz? – fontoskodik Ritz.

– Elég legyen! Semmi közöd hozzá.

– Valamennyi azért van! – vitatkozik. – Mégiscsak közünk van egymáshoz.

Mérges pillantást kapok mindkettőjüktől, de senkinek se tartozok magyarázkodással. Mark-kal úgy volt, hogy a nyaralás után megszakítjuk a kapcsolatunkat, Ritz-zel pedig csak alkalmi kapcsolatunk van.

Megmondtam neki, hogy csak szex lehet közöttünk, kötöttségek, kérdések nélkül. Amibe boldogan beleegyezett, de most már egyre zavaróbb a ragaszkodása.

– Nem leszek útban – feleli Mark, és ez sérti büszkeségemet.

– Azt jól teszed! – fogja meg a kanalat, de elhúzom előle a tányért.

–Jobb, ha most mész.

– Elküldesz? – képed el. – Nem mondod komolyan.

– De mondom, majd beszélünk.

Felállok, hátha veszi a lapot, és ő is ezt teszi. De nem nagyon akar mozdulni, ezért megköszörülöm torkomat, jelezve, hogy figyeljen rám. Mikor megteszi, fejemmel az ajtó felé biccentek, mire dühösen feláll, és az ajtóhoz rohan, majd becsapja maga mögött.

– Nem tudtam, hogy van párod.

– Mert nincs is – ülök vissza.

– Nem úgy néz ki – motyogja.

– Ne ártsd bele magad a dolgaimba.

– Oh, eszembe sincs! Abból nem jönnék ki jól.

– Okos fiú! – mosolyodom el.

A Ritz-től kapott ételhez nem nyúlt, megette, amit elé raktam, és utána jólakottan hátradőlt.

– Munkát kell találnom.

– Mifélét?

– Mindegy, csak fizessenek érte.

Egy terv kezd körvonalazódni bennem. Úgy tartják, tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb. És őt nagyon közel akarom tartani, legalábbis az újonnan kialakult helyzet óta.

– Tudok egyet, de lehet nem fog tetszeni.

– Hol, mi? – érdeklődve csillog szeme.

– Takarítót keresünk a bárba. Kemény munka, nem is fizet olyan jól, de mégiscsak valami.

– Rendben, kezdésnek jó – mosolyodik el.

Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű lesz rávenni, de most hogy beleegyezett, boldogságmámorban úszok.

– Szabályokat viszont be kell tartani.

– Miféléket? –érdeklődik.

– Egy, a rendre figyelni kell, nincs kupleráj, a házimunkába neked is be kell szállni.

– Ez alap.

– Kettő, a hűtőt neked is tölteni kell, ha kifogy valami, veszel.

– Ez természetes.

– Három, magánvendégeket szabadon fogadhatunk.

– Bármilyen jellegűeket?

– Így van, mindkettőnknek megvannak a maga igényei.

Szemében mintha fájdalom bujkálna, de egy pillanat múlva nyoma vész, talán csak káprázik a szemem.

Hagyom, hogy azt higgye, szabadon bárkit felhozhat, de ez csak kamu. Nem fogom átengedni más karjába, viszont lefeküdni se fogok vele. – Abból nem eszik! – Ha már így van, szenvedjen egy kicsit, ahogy én tettem. Majd rájön, hogy nem játszadozhat kedvére emberekkel.

– Van még valami?

– Igen, szigorúan korlátozzuk a kapcsolatunkat lakótársra. Nem barátok, nem szeretők, csak két srác, aki együtt lakik. Rendben leszel vele?

–Azt hiszed, hogy újra lefeküdnék veled? – neveti el magát. – Ugyan, Vee! Ezt nem gondolhatod komolyan!

– Nem is gondoltam, – hajolok közelebb – de jobbnak látom tisztázni, mielőtt többet képzelsz a dolgokba.

– Ezt lesz a legegyszerűbb betartani – felém dől, már majdnem összeér a szánk –, remélem, nem gondoltad, hogy eszembe is jutott akárcsak egy pillanatra is?

– Akkor ezt megbeszéltük?

– Meg – bólint.

– Pecsételjük meg.

– Mégis hogyan?

– Így – csapok le ajkára, amire a legjobban vágytam.

Egy pillanatra ellenkezik, mellkasomra csúsztatja kezét, próbál ellökni, de nem hagyom. Tarkójára simítok és szorosan tartom. Addig becézem nyelvemmel, amíg engedni kezd, és bejutok barlangjába. Esküszöm, most is olyan, mint legelőször. Édes, selymes, izgató. A végtelenségig nyújtanám, de csak addig csókolom, amíg teljesen átadja magát, és már ő simul hozzám. Falja ajkamat, harapdálja számat, szívja nyelvemet.

Ekkor megszakítom csókunkat, nedves ajkán végigsimítok, figyelem zavarodott, kipirosodott arcát. Még mindig ellenálhatatlannak tartom, és csak remélni tudom, hogy elég akaraterőm van, hogy ellenálljak neki.

– Mifelénk kézfogással pecsételik meg a dolgokat –nyöszörgi.

– Felém nem, így szórakoztatóbb.

– Kinek?

– Ahogy elnézlek – állok fel –, neked is.

– Rosszul látod.

– Kedves Mark, nagyon is jó szemem van – kacsintok, majd folytatom. – Rendezkedj be, holnap munkába állsz.

– Értettem, főnök – bólint. – Pár cuccomat elhozhatom?

– Persze, érezd magad otthon – ezzel magára hagyom.

A délutáni műszakot bevállaltam, mivel már így is kihagytam pár napot, amiért bűntudatom van. Nincs nagy forgalom, bírni fogom, Yiwaa később csatlakozni fog. Kiszolgáltam a vendégeket, figyelem, ahogy iszogatnak, páran falatoznak is, közben az italokat és a poharakat rendezgetem.

– Mi a helyzet Vee? – ül le a bárszékre Yoo. – Elment már a vendéged?

– Igen – suttogom –, de visszajön – lélekben felkészülök a letolásra.

– Mi a... – döbben meg. – Minek?

– Nálam fog lakni.

– Elment az eszed?

– Az lehet, de nem rakhatom az utcára.

– Miért? Oldja meg a saját baját!

– Tudom, de én így döntöttem.

– Tisztában vagy vele, hogy mibe mászol bele?

– Yoo, felnőtt ember vagyok, el tudom dönteni, hogy mit csinálok.

– Ember! Mark-ról van szó! Életed nagy szerelméről!

– Az már régen volt.

– Te sem hiszed el! Az még rendben van, hogy lefeküdtél vele, de hogy együtt élj! Nonszensz!

– Mi a különbség? – húzom fel szemöldökömet.

– A dugás és az együttélés között? Soroljam?

– Ne csináld már!

– Újra bele fogsz szeretni, és csak szenvedni fogsz.

– Ha ez megnyugtat, nem fogok. Csak szórakozom.

– Olyan naiv vagy! Mark a te Achilles sarkad.

– Miről beszélsz?

– Ha róla van szó, nem tudsz helyesen gondolkozni.

– Dehogynem, figyeld csak meg.

– Ritz mit szól hozzá?

– Nem érdekel.

– De a szeretőd! Mondtam, hogy ne szűrd össze a levet vele!

– Igazad van, ostobaság volt, most elégedett vagy?

– Igen, már csak az a kérdés, kinek szurkoljak?

– Nekem esetleg?

– Hmm... Ha választanom kellene, hogy Ritz vagy Mark... Hát...

– Hát mi?

– Mark-kal boldog lennél, Ritz-zel meg kielégült.

– Az előbbivel sokkal kielégültebb – motyogom.

– Hogy mondod? – vigyorodik el Yoo.

– Semmi, csak magamban gondolkodom.

– Szóval azon agyalsz, hogy megszerzed magadnak?

– Miért tenném?

– Ismerlek! Őt akarod, mióta megismerkedtünk.

– Nem lesz ebből semmi, tudod, hogy nem akarom.

– Sok mindent tudok, de ez nincs köztük.

– Bízd rám, majd én tudom.

– Bevallod vagy sem, de így van.

Csörögni kezd a telefonja, unottan előveszi, majd a kijelzőre pillantva felragyog az arca. Gyorsan felveszi és beszélni kezd.

– Édesem, bent vagyok a bárban.

– ...

– Megnyugodhatsz, itt van – ujját szája elé teszi, hogy meg ne szólaljak.

– ...

– Ha megtudok valamit, úgyis szólni fogok.

– ...

– Igen, igen, nagyon úgy néz ki.

– ...

– Oh, hogy ott van nálad? És mit mondd?

– ...

– Rendben, akkor később beszélünk! Szeretlek!

Bárgyú vigyorral arcán teszi a telefont, és még utána is bámulja a készüléket. Meglepődök, mert így még soha nem viselkedett. Azt hiszem, nagy a baj.

– Mégis, mikor volt időd becsajozni?

– Bepasizni Vee, bepasizni! – mosolyodik el.

– Ismerem?

– Nem, nem a mi társaságunk.

– Hogy ismerkedtetek össze? – érdeklődöm.

– Az egy hosszú és hihetetlen történet.

– Mégis mikor ismerted meg?

– Úgy két hónapja, és képzeld, szerelmes vagyok! – vigyorog Yoo.

– Ne nevettess! Te sosem esel szerelembe!

– Tudod Vee, egyszer lesz, ami sose volt!

– És még te papolsz nekem, hogy mit csináljak? – méltatlankodom.

– Az más! Te nem vagy tisztában az érzéseiddel.

– Dehogynem – állítom, pedig igaza van.

– Akkor mondd meg, mit érzel iránta? – bámul kikerekedett szemekkel, hátha leolvas valamit arcomról.

– Ki iránt? – bukkan fel mellettünk Ritz.

– Te mit keresel itt? Nem vagy műszakban – mondom neki.

Kellemetlenül érint, hogy megjelent. Délelőtt elég volt belőle, nem hiányzott.

– Csak megjelölöm a területem.

– Az nem itt van – tényleg kezdem unni.

– Vee, tudod, hogy fontos vagy nekem – búgja mézesmázos hangon.

– De ne legyek.

– Gonosz vagy – biggyeszti le ajkát. – Hol van az a ficsúr?

– Kire gondolsz?

– Az új lakótársadra! Süt róla, hogy nem közénk való.

– Jobban, mint te – szúrja közbe Yoo.

– Egyszer mondom el, és utoljára. Semmi közöd hozzá! Ha megtudom, hogy bármit is csinálsz vele, megbánod.

– Mi az? Talán a szeretőd? – hepciáskodik.

Fején találta a szöget, az, és ha minden jól megy, az is marad, legalábbis egy darabig. Egy ilyen finom falatról nem tudok lemondani, ha már így alakult. – Hogyan is tudnék? – Yoo-nak igaza van, ő az én gyenge pontom.

– Nem – inkább tagadom, mert ismerem Ritz-et, nem akarom, hogy belekössön Mark-ba, még megijed, és elmegy.

– Úgy is maradjon! Nem adom, ami az enyém.

– Sose voltam a tiéd, ezt ne felejtsd el.

– Ugyan már, előbb vagy utóbb, de az leszel – kacsint, majd magunkra hagy.

– Ideje lenne dobnod – sóhajtja Yoo –, főleg ha Mark-ot akarod.

– Ezen még gondolkozom.

– Úgy tudtam! Te tényleg akarod őt!

– Menj már innen! – csapom meg a törlőkendővel. – Csak zavarsz!

– Megyek már, megyek – neveti el magát. – De most már tudom, hogy kinek kell szurkolnom!

– Hess!!!

– Hajrá Mark, én veled vagyok – ugrik el a pulttól, és jókedvűen távozik.

Mibe keveredtem? Még egy hét sem telt el, és teljesen felfordult a világom. Abban nem vagyok biztos, hogy ez milyen hatással lesz rám, de reménykedem a legjobbakban. Viszont Yoo-nak nincs igaza, nem szerettem bele újra, és nem is fogok, bizonygatom. Remélem így is marad, mert ha nem, akkor csak nagyobb bajba kevertem magam. – Mark, kérlek, ne vedd el a szívemet, újra, azt nem élném túl.