A kanapén ültem és az interneten bújtam a neveket. Annyi értelmetlen nevek van fent, hogy csak néztem. Nem is értem kiad olyan nevet a gyermekének, hogy Prune (szilva) és nálunk elég népszerű Eiffel is. Már, mint az Eiffel még okés, bár a név hallatán akkor is Eiffel torony jut először az eszembe.

-Mit nézegetsz?-heveredett mellém Daniel.

-Csak a neveket.-mondtam, és közben a telefonom képernyőjét pörgettem.

-És van valami szép fiú név?-kérdezte.

-Igen, Elyne, Rose és még tetszik a Naia.-mondtam.

-De ezek lánynevek.-nézett rám rögtön, ahogy sorolni kezdtem a neveket.

-Tudom, csak vicceltem. Fiúnevek közül tetszik a Nolan, Milo és még a Aymen.-mondtam már komolyan.

-Szép nevek.-bólogatott.

-És neked milyen nevek tetszenek?-kérdeztem, és felé fordultam a kanpén.

-Csak a Daniel.-nevetett.

-Nem lesz Daniel, ha esetleg fiúnk lesz.-reagáltam le azonnal.

-Gondolhattam volna.-nézett rám mosolyogva.

-Nem akarom, hogy a te vagy az én nevemet viseljék, akár első akár második névként.-magyaráztam, és reméltem, hogy megfogja érteni.

-Egyébként én sem szeretném.-mondta.

-Nem visszük le a kutyát a parta?-kérdeztem.

-De vigyük.-mondta én pedig azonnal el is dobtam a telefonomat.

-Bonheur gyere.-hívtam magamhoz a kutyánkat aki éppen a saját kis helyen pihent.

-Megyünk sétálni.-simogatta meg a fejét Daniel még én felraktam rá a pórázt.

-Hihetelen már most mekkora.-nézett a kutyára Daniel, majd én ki is mentem vele a kertbe.

-Valóban hatalmas.-simogattam meg Bonheurt, majd sétálni kezdtünk a part felé.

Kevesen tudják, hogy Toulousét hívják a helyiek úgyis, hogy Ville Rose azaz rózsaszín város. Franciaország negyedik legnépesebb városa. Még fontos tudni, hogy Toulouse a Garonne folyó partján fekszik, ahová pont mi is tartunk.

-Emlékszel régen milyen sokat jártunk ki ide?-kérdezte a folyó partjához érve.

-Igen, emlékszem.-mondtam, majd Bonheurt elengedtük, hogy kicsit megbarátkozzon a vízzel.

-Tetszik neki.-mutatott a kutyára aki boldogan sétálgatott a vízben.

-Igen, aranyos.-mondtam, majd a kutyán nevettem aki néha el-el sülyedt.

-Bonheur gyere.-hívtam magamhoz a kutyát, ugyanis sétálni akartam a víz mellett még egy kicsit.

-Merre megyünk?-kérdezte Daniel.

-Jobbra.-mondtam, majd Bonheurt újra pórázra téve elindultunk.

Elindultunk abba az irányba ahol mások is voltak, szintén kutyával. Ahogy közelebb értünk elengedtem Bonheurt hadd játszon a többi kutyával, szerencsére jól reagált és nem volt semmi gond.

Bonheurt figyeltük, ahogy más kutyákkal a vízben játszik, fel sem tűnt, hogy egy idegen engem és Nesht fotózz.

-Nem gond ha csináluk még magukról?-kérdezte a férfi.

-Nem.-válaszolt helyettem is Nesh.

-Csókolja meg a hölgyet.-nézett rám a fotós.

-Gyerünk.-mosolygott Nesh, majd a kezét megfogva megcsókoltam.

-Készen vagyunk.-mondta, majd oda sétált hozzánk.

-Maga ugye nem valami újságíró?-támadtam le, ahogy közelebb ért hozzánk.

-Nem, esküvői fotós vagyok. Csak néha kijárok, hogy párokat kapjak lencsevégre, majd a róluk készült képet oda adjam nekik.-magyarázta.

-Ez nagyon aranyos magától.-mondta Nesh, majd elvette a rólunk készült fekete-fehér képeket.

-Szép képeket csinál.-néztem meg a képeket.

-Köszönöm.-mondta.

-Régi ez a gép? Manapság már egy gép sem nyomja ki magából azonnal a képeket.-néztem meg alaposan a gépét.

-Ez egy 40 éves gép.-magyarázta.

-Az bizony akkor elég régi.-mondta Nesh, majd Bonheur is oda szaladt hozzánk.

-Most viszont megyek, még az óváros részen is akarok képeket készíteni.-mondta, majd elsétált.

-Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?-kérdeztem és felkaptam a lányt majd a levegőben megpörgettem.

-Igen tudom.-nevetett a levegőben.

-Bonheur gyere vissza.-hívtam oda a kutyánkat, majd ráraktam a pórázt.

-Haza megyünk-Kérdezte Nesh és megfogta a kezemet.

-Igen, vagy te még akarsz maradni?-kérdeztem és egy pillanatra megálltam.

-Nem.-mondta, majd tovább sétáltunk.

-Szerinted holnap megtudjuk, hogy fiú vagy lány lesz?-kérdezte.

-Remélem.-mondtam.

-Izgulok.-rakta a szabadon lévő kezét a hasára.

-Nem kell emiatt izgulnod, csak legyen egészséges.-raktam a kezemet én is a hasára.

-Nézd milyen szép ez a ház.-mutatott rá egy házra ami már az utcánkban van.

-Tényleg szép, fel sem tűnt, hogy ez itt van.-néztem meg alaposan azt a házat amelyikre rámutatott.

-Nem kell megvenni.-mondta azonnal.

-Még meglátom.-mosolyogtam, majd elengedtem Bonheurt aki egyből oda szaladt a házunk kerítéséhez.

-Imádom a házunkat.-mondta Nesh, mikor oda értünk a szüleim házához.

-Én is szeretem ez a lakást.-mondtam, majd ajtót nyitottam a kuytának és Neshnek.

Nesh nem tudja, hogy Párizsba fogunk költözni mielőtt még a gyermekünk megszületne. Hiszen régota tudom, hogy az életét mindig is ott képzelte el, a szerelem városában. És hát én is imádom Párizst, meg hát nem nagyon szeretnék Mr és Mrs Royer közvetlen közelében élni, főleg azt nem, hogy a gyermekem az ő közvetlen közelükben éljen. Így a Toulousében található házunk a továbbiakban csak egy nyaralós otthonnak fog megmaradni. És annak is csak a szüleim emléke miatt, akik a két kezükkel építették fel a gyerekkori otthonomat.