Shuuka összeszorította a fogát, és belépett a faragott ajtón. Természetesen, amint visszaért a palotába, Shishiko azonnal hívatta. Kimerült volt és poros, de nem ellenkezett.

- Üdv újra itthon. – köszöntötte nyájasan Shishiko – Hogyan utaztál?

- Nem volt semmi probléma, úrnőm. – felelte – És jó híreket hozok.

- Csakugyan? – indult felé az asszony, aki jobb bőrben volt, mint legutóbbi találkozásukkor. Valahogy fiatalabbnak tűnt.

- Igen, a fia, Yashuura herceg valóban a keleti sivatagban rejtőzködik. – Shishiko felmordult.

- Ő nem a fiam. – mondta hidegen, és szárazon. – Egy fiú sosem fordulna az anyja ellen. – Shuuka homlokán izzadtságcseppek gyűltek és mélyen meghajolt.

- Rettenetesen sajnálom, igaza van, úrnőm.

- Egyenesedj fel. – Shuuka úgy tett – És most mondj el mindent.

Shuuka összeszedetten, tömören fogalmazott és mindent kifejtett, ahogy kérték. Majd miután távozott, a szentéj felé indult. És ahogy a végtelennek tetsző lépcsősoron sétált felfelé, akaratlanul is egy könnycsepp hullott a kőlépcsőre. Szörnyű bűntudat mardosta, mint ha valami savba dobták volna. Hiszen mindig is kedvelte Yashuurát. Őszinte, kedves és okos fiú- férfi volt. elsőre nem hitte el, hogy démonná változott, pláne nem, hogy megölte a saját anyját. És bár Shishiko nem halt meg, a tény, hogy Yashuura valóban démonná változott igaz volt. Keserédes mosolyra húzta száját, amikor eszébe jutott a lány, akivel beszélgetett abban az erdőben. Legalább boldog. Még ha csak egy kis ideig is.

Shishiko ezalatt egy hosszú folyosón sétált végig. Egy tágas csarnokba ért, aminek közepén egy magas asztal állt, rajta pedig az ország térképe hevert, és rengeteg könyv. Tornyokban álltak mindenütt. Az asztal mellett egy szék állt, és egy középkorú férfi ült benne. Vagyis aludt, fejét egy könyvön nyugtatva. Kinryuu volt az, Shishiko férje és a császár második fia. Kinryuunak hosszú fekete haja volt, amit laza fonatba fonva hordott és szinte világító, aranyszínű szeme. Testét több ponton aranyosan csillogó pikkelyek borították. Shishiko lábujjhegyen osont be, és mögé lépett. Kezét a vállára tette, amitől a férfi felébredt.

- Shishiko? – kérdezte amikor meglátta. Az asszony elmosolyodott.

- Túl sokat dolgozol. – duruzsolta –Tudsz rám szánni néhány percet? – kérdezte negédesen, Kinryuu pedig bólintott és felállt.

- Sétáljunk egyet. – mondta és kézen fogva elindultak a kertbe. Néhány perccel később Shishiko megszólalt.

- Megtaláltam Yashuurát. – mondta, mire Kinryuu hirtelen megállt, és hangja hirtelen komoly, sőt szigorú lett.

- Ki vele, mit szeretnél? – kérdezte gyanakodva

- Azt, hogy eltűnjön erről a világról. – felelte hidegen Shishiko – Neked nem kell tenned semmit. Csupán a seregre van szükségem.

- Azt akarod, hogy adjam oda az ország összes haderejét, csak azért, hogy megölesd vele az egyetlen fiamat?! – kérdezte ingerülten

- Milyen fiú az, aki kezet emel az anyjára? – kérdezte Shishiko, ahogy közelebb lépett férjéhez. Lassan átölelte és közvetlenül a fülébe suttogott. – Ő csak egy démon. Fenyegetés az országra nézve.

- De mégis a fiam... – mondta Kinryuu

- Akárhány fiút szülhetek még neked, őt pedig el kell tüntetnünk. – a hangja lassan megbabonázta a férfit – Nincs más választásunk... meg kell, hogy tagadjuk, még a tényt is, hogy valaha a mi gyermekünk volt.