Mialatt Yashuura a kietlen keleti-fennsík sivatagának rejtett oázisában kezdett új életet, vagy többnyire újat, a palotában csak a káosz uralkodott. Shuuka, a fiatal főpapnő, a szentélyben csendjében lelt menedékre, pillanatnyi békére. Épp halkan imádkozott, amikor egy fiatal szolga lihegve közeledett az irdatlanul hosszú lépcsősoron. Mikor a tetejére ért, megállt és kifújta magát, majd Shuuka felé indult.

- Tiszteletre méltó főpapnő. – szólította meg, ám ránézni nem mert. – Shishiko úrnő hívatja.

- Köszönöm, hogy értesítettél. – mosolyodott el kedvesen, majd elindult lefelé a lépcsőn. a fiatal szolga egy pillanatig habozott, majd elindult utána.

Shuuka belül tajtékzott a dühtől. Shishiko nem tisztelte az isteneket, ezért sosem kedvelte. Mégis, kitépték a szívét, de még mindig él. Igaz fokozatosan haldoklik. Bármennyire is gyűlölte, nem mutathatta ki az érzéseit, hiszen gyakorlatilag ő volt az ország második leghatalmasabb vallási vezetője, a császár után. Nem engedhetett meg magának olyan önző dolgokat, mint a gyűlölet. Gyors tempóban sietett végig a palota normális esetben majdnem kihalt folyosóin, ahol mos össze vissza rohangáltak a szolgák. Shishiko ajtaja egy hatalmas fenyőből faragott kétszárnyú ajtó volt, amit Shuuka számára érthetetlen szimbólumok leptek el. Belépett. A hatalmas terem közepén egy hatalmas ágyon feküdt a középkorú nő. A harmincas-negyvenes éveiben járhatott. Dús, mogyoróbarna haja fátyolként lebegett utána ahogy felkelt az ágyból, amint kinyílt az ajtó.

- Hívattál, úrnőm. – hajtott fejet Shuuka.

- Shuuka, – kezdte rekedtes hangon – a fiam, Yashuura, veszélyessé vált. – a papnő pislogott kettőt – Az országunk békéjét fenyeget, puszta létezésével is.

- Azt kívánod, hogy öljem meg, úrnőm? Papnő vagyok, nem bérgyilkos.

- Pontosan ezért hívattalak téged, gyermekem. – felelte Shishiko – Megölni nem tudnánk. Le kell pecsételned. Elzárni, mélyre, egy szentély alá. – Shuuka döbbenten figyelt. – néhány kereskedő látta őt keleten, a fennsíkon.

- Yashuura nem ostoba. Nem fogja hagyni, hogy csak úgy elzárjam.

- Ahogy mondod. – Shishiko köhögött – Csapdába kell csalnunk– Shuuka nyelt egyet – Azt akarom, hogy menj oda. Találd ki a módját, hogy csapdába csaljuk.

Shuuka három napon át utazott, mire elérte a sivatagot. A süvítő szélben csilingeltek a hajába font csengettyűk. Botját a sivatag homokjába szúrta, és meditálni kezdett. Nem volt szükség rá, hogy bejárja a sivatagot, hátha rábukkan a hercegre.

Belélegezte a fennsík ritka levegőjét, majd összpontosított. A hatalmas szél megkönnyítette a dolgát. Érezte ahogy a reiki keresztül áramlik a testén, majd lehunyta a szemét. Fülelt és figyelt. Két órán át hallgatta a szeleket, mire végre mást is meglátott lelki szemeivel, mint a kavargó homok. Egy homályos, zöld folt. Egy apró oázis. Fák és bokrok. Beszédre lett figyelmes. Az egyik hang egyértelműen Yashuurához tartozott, a másik pedig lágy volt és dallamos. Egy nő.

Yashuura hirtelen érezte, hogy feláll a hátán a szőr. Valaki figyelt. Valaki, valahonnan. De honnan? Megfeszült. Moriko, aki mellette állt, kíváncsian fordult felé.

- Mi az? – kérdezte

- Valaki figyel minket. Érzem. – fordult a lány felé elkomolyodva.

- Nincs az erdőben. – felelte Moriko. – Senki nem lépett be az erdőbe.

- Akkor honnan...? – hirtelen bevillant – Shuuka! – Moriko értetlen arcot vágott – Shuuka az emberek főpapnője, és a szelek az ő szemei és fülei. Biztos vagyok benne, hogy valaki a palotából, küldte utánam.

Shuuka kíváncsian hallgatta a beszélgetést, de néhány pillanat alatt nyilvánvaló volt, hogy a lány lesz a kulcs. Valahol, mélyen szomorú érzés öntötte el, hisz tudta, hogy nem ez a helyes döntés.