Síri csend ült a mécsesekkel megvilágított barlangban. Mindenki egy szó nélkül evett, és Tsurugi kénytelen volt elismerni, hogy a kölyök főző tudománya lassan, de biztosan fejlődik. Egy sziklába faragott asztal mellett ültek, szintén a falba faragott padon és lassan befejezték a vacsorát. Tsurugi lenyelte az utolsó falatját és sóhajtott.

- Azt ígértem, hogy elmagyarázom, mi is történt. – kezdte, miközben az üres tányérját bámulta, mire Hikarimaru bólintott. Tsuru folytatta – Már említettem neked a reiki-t, igaz? – a fiú ismét bólintott – Kicsit jobban meg kell értened a működését, ahhoz, hogy értsd mi is történt. A reiki, mindent átitat. Nem az ereidben folyik és nem a sejtjeid állítják elő, hanem a levegőben van. Téged csak átitat, ki érzékenyebb rá, ki nem. Embere válogatja. De nem csak az embereket itatja át, hanem mindent körülöttünk. A fákat, a földet, a vizet. Mindent. Keresztül folyik mindenen. Igen ez talán még jobb kifejezés is mint az, hogy átitat. Úgy képzeld el a reiki-t, mint a vizet. Felveszi a tartó edénye alakját, de átfolyik rajtad, ha nincs edényed, amivel megtartanád. Még nagyon ritkán az is előfordul, hogy alakot ölt ez a rejtélyes energia. Ezeket a különös lényeket hívjuk Ayakashinak. – intett fejével Shiro felé – Azt mondják, hogy a Hold is egy ilyen lény, aki végtelen ki-t áraszt magából. Gondolom Gin említette, hogy én egy szentéjben nőttem fel. – fordult végre hallgatósága felé. – A papok már nagyon korán megállapították, hogy extrém érzékeny vagyok a reikire. Ezért is akartak belőlem papnőt nevelni. – egy pillanatra elhallgatott – De aztán kiderült, hogy vannak bizonyos hátulütői annak, hogy ennyire érzékeny vagyok rá. – sóhajtott – Beszéltem tudósokkal, keleten és bérgyilkos mesterekkel nyugaton. Többségük úgy vélte, hogy az erőm egy kétélű kard. Feltehetőleg a Holdból áramlik felém az a hatalmas mennyiségű reiki, amit egy átlagember nem bírna el. Egy kész rejtély vagyok, hiszen nem lehetnék életben ennyi energiával. Az igazi baj akkor van, amikor a reiki túlcsordul. Minél nagyobb része látszódik a Holdnak, annál több energia gyűlik fel bennem, és teliholdkor van maximumon. Olyankor esélytelen, hogy kordában tudjam tartani. Teliholdkor egyszerűen elönt a vérszomjúság, és szinte megőrülök. Mindent és mindent összezúzok a közelemben, bár ezt csak másoktól hallottam. Olyankor ugyanis kikapcsol az agyam és semmire sem emlékszem a tombolásaimból. Ma rengeteg reikit felhasználtam, így talán most nem lesz olyan vészes, de három nap múlva telihold lesz. – fogait összeszorította és öklével az asztalra csapott – Gyűlölöm magamat, amiért nem tudom kordában tartani ezt az irdatlan erőt. – suttogta.

Az elkövetkező két napot a sziklaerődben töltötték. Hikarimaru vért izzadt a számtalan párbaj során, amit mesterével vívott, noha a nő kezében nem volt kard, nem kímélte ifjú tanítványát. a szabály egyszerű volt: nyerni minden áron. a párbajok az első véres vágásig tartottak, így Hikarimaru viszonylag hamar rengeteg, apró vágással rendelkezett. Tsurugi keményen visszafogta magát, mégis lassabban mozgott, szándékosan réseket hagyva a védelmén. Minden alkalommal más stílusban harcolt, néha fegyvertelenül, majd tőrökkel. Lándzsával és karddal. Előfordult, hogy másodjára is ugyan azt a fegyvert használta, Hikarimaru mégis úgy érezte, hogy minden alkalommal egy másik ember ellen harcol. Shirotsuki ezalatt felderítette a komplex barlanglakást és a biztonságos távolból figyelte társait. A sziklában összesen négy nagyobb helyiség volt, az előtér és központi csarnok szerű étkező, a konyha, a raktár, a fürdő és az edző pálya, ahol megszámlálhatatlanul sok fegyver lógott a falon, valamint mindenféle tárgyak hevertek össze vissza különböző ládákban. Ezek mellett volt legalább tíz kisebb szoba. Hálótermek, és további raktárhelyiségek. Tsurugi említette, hogy méregkeverő műhely is van, ám Shiro nem akadt a nyomára, hisz már így is elég mélyen járhatott a föld alatt. Felmerült benne, hogy vajon kik készíthették ezt a szinte bevehetetlen erődöt, de amikor Tsurut kérdezte róla a nő csak vállat vont, majd folytatta a tanítványa sebeinek tisztítását. A második nap estéje volt, amikor Hikarimaru először súrolta pengéjével Tsurugi vállát. A nő ekkor épp egy tesszent használt, másik kezében nem tartott semmit. Hikarimaru koncentrált, megpróbálta előre látni a mestere lépései, ahogy azt a nő korábban tanácsolta neki. A tesszenes harcstílust már használta egyszer, így a fiú nagyjából tudta mire számítson, hogy például a többnyire ártalmatlannak tűnő legyező pengéi egy gyengébb idegméregbe vannak mártva, ami olyan húsz percre kiüti az áldozatot, ha a vérbe kerül. Ezt legutóbb tapasztalta. A közepes méretű tesszen jóval rövidebb volt, mint a kardja, így a legjobb taktikája az volt, hogy tartja a távolságot és ha rést lát, lecsap. Tsuru tudta, mit tervez a fiú, de mivel most nem önmagát alakította, nem foglalkozott vele. Félkörben sasszézott a fiú körül, hogy kikerüljön a látóteréből és váratlanul lecsaphasson. Még ő is meglepődött amikor a fiú hirtelen megpördült és bár reflexből hárított, a penge még így is karcolta a jobb vállát. Elismerően megveregette a tanítványa vállát.

- Szép volt kölyök. – mondta mosolyogva, majd egy ronggyal letörölte a kiserkenő vért a válláról. Tényleg gyorsan tanulsz. Egy hete még néhány egyszerű gyakorlatot is alig tudtál megcsinálni.

- Mondd, mester, mikor tanítod meg, hogy hogyan használjam a reikit? – kérdezte Hikarimaru csillámló szemmel, de Tsurugi rögtön elkomorodott.

- Még korai. A tested nem bírná a terhelést. – felelte szigorúan

A harmadik hajnalon hagyták el az addigra otthonossá vált sziklába vájt bázist, és újra lóra ültek. Naphosszat vágtattak füves pusztákon át, elkerülve minden utat. Amikor a nap már alacsonyan járt, feltűnt előttük egy sűrű bambuszerdő. Keskeny csapásokon haladtak lassan ügetve, míg egy viszonylag nagyobb tisztásra nem értek. A tisztáson néhány nagyobb szikla és egy kitudja mikor kihűlt tűzrakóhely állt. Tsurugi az égre pillantott. A nap már alacsonyan járt, már amennyire az eget verő bambuszoktól azt látni lehetett. A tisztás közepén lecsusszant a nyergéből.

- Mára itt verünk tábort. – jelentette ki, miközben leoldotta a korábban nyergére rögzített két nyulat, amiket még korábban fogtak.

Hikarimaru kezébe nyomta őket, aki egy szó nélkül hozzá látott megnyúzni az állatokat. A bambusz jól égett. Száraz volt és sok volt belőle. A tűz pattogásán kívül nem hallatszódott semmi. A felkelő telihold fénye lassan bevilágította a kis tisztást. Mindhárman csendben ültek a pattogó tűz körül. Tsurugi érezte, hogy már nem bírja sokáig. A feje lüktetett, érzékei kiélesedtek. A legkisebb hangok is vérfagyasztó üvöltésként érték. Összekuporodott és fejét a térdére hajtotta. A tisztás hirtelen megtelt élettel. A bambuszok mögül mindenhonnan férfiak léptek elő és a tűz körül ülő három alakra meredtek. Tsuru lassan felállt és megropogtatta a nyakát. Egyetlen laza mozdulattal kioldotta az obiját és a földre dobta a yukatáját. Alatta szűk felsőt és buggyos nadrágot viselt, mint mindig. Arcára túlvilági mosoly ült ki, miközben beszélt.

- Csak nem keresnek valakit az urak?

- Állj! Ha még egy lépést teszel nyilat repítek a fejedbe, te szuka! – üvöltött re egy íjász.

- Ez szörnyen goromba volt! – mondta Tsuru miközben felemelte a földről az időközben karddá változott Shirotsukit. – Hééé! Shiroooo! Szerinted is goromba volt igaz? – nem felelt, a nő megnyalta az ajkát és még szélesebb mosolyra húzta a száját. – Meg kéne őket büntetni, nem?

- ...Mester...? Minden... rendben? – Hikarimaru hangja remegett.

- Hátrább, kölyök. Most szeretnék szórakozni egy kicsit~! – felelte már-már túl vidáman Tsurugi.

Hikarimaru tett egy tétova lépést hátra majd még egyet és lassan eltűnt a bambuszok között. Tsuru Felemelte Shirot és végighúzta ujját a pengén. Az egyik katona váratlanul felkiáltott.

- Én szóltam, hogy maradj a helyeden! – megfeszítette az íját és lőtt. Tsuru röptében kapta el a nyilat és kettétörte.

- Ez nem volt vicces. – hangja most félelmetesen nyugodt volt, mint a vihar előtti csend. – Mutasd, a véred. – ajkai ismét őrült mosolyra húzódtak.

Elrugaszkodott és teljeserőbedobással rávetette magát az íjászra. Shirotsuki úgy szelte ketté mintha ott sem lett volna. Megígértem neki. – Végig ez járt a fejében. Tsuru kacaja velőtrázó volt ahogyan egymás után vágta le a fejeket és aprította miszlikbe a testeket. Lassan fogyatkozni látszott a sereg. Pár perccel később pedig már csak egy nagy halom hulla tornyosult a réten. Tsuru a kupac aljánál állt és kezére fröccsent vért nyalogatta. Hirtelen valaki megmozdult. Egy fiatal fiú volt alig több tizenhárom évesnél. Tsuru reflexből suhintott egyet felé ám megállt, mielőtt levágta volna a fejét.

- Kérlek! Könyörülj...! Én...! Én...! Ne... Ne...Ne... ölj meg! – Tsuru rá sem hederített, azonban Shiro visszaváltozott.

- Hagyd életben. Csak egy kölyök.

- Oda a hírnevem, ha hagyok túlélőket. – panaszkodott a nő, aki most inkább emlékeztetett egy mohó kisgyerekre

- De meg adta magát! És fegyvertelen! – Shiro-n már látszott, hogy ő sem bírja tovább. A fiú lassan felállt és futni kezdett.

- Most meg meglóg! Haszontalan vasdarab! – csattant fel Tsuru, majd egy kést húzott elő kitudja honnan és a fiú felé dobta. A kés egyenesen a torkába fúródott. A gyerek összeesett és köhögött. Tsuru odasétált hozzá. – Haszontalan. Már félig halott vagy. – mondta lenézően.

- Tas...u..ke..te...

- Nem értem mit beszélsz, fiú. – lehajolt hozzá és kezét a fiú vérző nyakára tette – Szép álmokat. – mondta, majd kedvesen elmosolyodott és eltörte a nyakát. Azután egy pillanatra megingott. Hirtelen felállt és felsikoltott. Hátrálni kezdett a holttesttől és beleütközött a mögötte álló Shirotsukiba. Megfordult majd, amikor meg látta ki az... Sírni kezdett. Először csak lassan, majd egyre jobban folytak a könnyei. Shiro hirtelen nem tudott mit mondani. Meglepődött a nő hirtelen Pál-fordulásán. Tsuru közelebb lépett hozzá és Shiro érezte ahogy neki dől. Lenézett, de a szeméből még úgy is folytak a könnyei, hogy már nem volt magánál.

- Végül is, csak egy magányos kislány vagy, nem igaz? – Shiro elmosolyodott. Megsimogatta a haját, ám hirtelen zajt hallott mögülük.

- Shiro...? Itt... Meg... A fene történt? – kérdezte dadogva a szőke fiú, ahogy körülnézett a véráztatta tisztáson.

- Hikarimaru! A frászt hoztad rám. – felelt Shiro.

- Shiro...?

- Csak egy kicsit kiengedte a gőzt. Már minden rendben van. – mondta a kard

- Mindenkit... megölt...? Ilyen... lesz a teliholdkor? – kérdezte Hikarimaru még mindig sokkosan.

- Azt hiszem. Mindenesetre most el kell mennünk innen. – Hikarimaru lassan bólintott.

- ...jó... Már összeszedtem minden holminkat...

- Akkor irány a lovakhoz!

- ... rendben... – a fiú csendben indult a lovaik felé.

Shiro felemelte az ájult lányt és követte Hikarimarut. Valahogy feltette Tsurut az egyik ló nyergébe, majd felült mögé. Mialatt ezzel foglalatoskodott Hikarimaru is feltornázta magát a nyeregbe és elindult kelet felé. A telihold lassan lement és helyette a nap első sugarai festették aranysárgára a nagyhalom hullát, ahogyan a két ló elvágtatott.