- Gyere, Lene. Erre van egy igen jól védett hely, melyről senki sem tud. - Umros most egy régen elhagyatott halászviskó felé terelte őket, pedig már legalább egy órája bolyongtak a tökéletes búvóhelyet keresve.

Darlene szíve azonban továbbra is kétségek közt őrlődött. Ahelyett, hogy válaszokat, vagy helyes irányt kapott volna, a férfival való találkozás csak még bonyolultabbá tette döntését. Azt, hogy Umrost meghallgatja, árulásként, fájdalomként élte meg, azt kívánta, bárcsak ne is foglalkozott volna vele.

- Umros! - kiáltotta a lány utána, megállásra intve. A férfi dühösen, szikrázó szemekkel fordult felé.

- Lene, kicsit halkabban, ha kérhetlek! Nem fogod fel a helyzet súlyosságát. - Darlene még válaszolni szeretett volna, de Umros már sarkon is fordult, s menetelt tovább.

Na most, azt feltétlenül szükséges tudni, hogy Darlene igen erős és kemény nő volt, kiváló harcos, éppen ezért mindig arra tanították, hogy minden helyzetben maradjon önmaga, s ne forrófejűsködjék. Azonban ebben a pillanatban szinte lehetetlennek látszott Umros kérése, s a tudatlanság miatt teljesen lángra lobbant.

Szigorú, de dühös léptekkel felzárkózott a férfi mögé, s hirtelen elélépett. Umros igencsak meglepődött, s azon járt az esze, vajon a lány nem őrült már meg most, s nem lesz-e neki sok az az információ és tudás, amit át akar adni neki. Viszont, ha lehet ilyet mondani, a lány következő lépésétől még jobban hátrahőkölt döbbenetében.

- Mikor fogod abbahagyni a titkolózást? Hm? - Tiszteletet parancsoló hangjától beleremegtek a környező földek, ahogy megemelte azt és Umrosra kieresztette a haragját. Umros egy pillanatra igencsak megijedt, de ő is kezdte elveszíteni a józan eszét. Ha valakire igenis mérges tudott lenni, az Darlene volt, aki mindig csak bajba keverte. Addig volt csak hasznos számára a lány, amíg tökéletes harcostársa volt.

- Eddig bíztam abban, Lene, hogy az idő, amit külön töltöttünk, talán meggyógyította a sebet, amelyet Mihaand halála okozott. - Darlene lehajtotta fejét, s érezte, könnyek ülik meg az arcát, és a mocskos, poros földre hullanak.

- Azonban mostanában csak azt látom, hogy még gyengébb lettél, s hogy már temagad sem tudod, ki vagy. Nem úgy, mint régen, mikor tudtad, kinek az oldalán állasz, s bizonyára magad is tudtad a kötelességeidet.

Darlene azt gondolta, mérhetetlenül szégyenkezni fog. Ehelyett csak a legyőzöttség érzése maradt vissza benne, s megadta magát Umros akaratának. Ugyanis képtelen volt vitatkozni azzal, amit mondott, mert tudta jól, hogy az úgy is van.

- Menjünk, Umros. S még mindig tudom, kinek a szolgálatában állok, nehogy abba a tévhitbe ringasd magadat, hogy jobb lehetsz nálam. - Erre már a férfi kételyei is elosztottak, s egy kis időre megkönnyebbülés árasztotta el. Darlene-nek pedig éppen ez volt a tervének egyik fele. Hogy amíg elvonja magáról Umros figyelmét, addig a saját gondolatait is végre összeszedhesse és dönthessen. Csak mert hamarosan azt is kellett.

*

Jócskán túljutott a nap a delelőjén, mikor a már-már elérhetetlennek tűnő, eddig csak a szemnek irdatlan távolban lévő piciny házikót megpillantották maguk előtt.

Darlene a tűző napon való gyaloglástól, és a benne folytonosan dolgozó kíváncsiságtól majdnem úgy esett be a kunyhó ajtaján. Umros is belépett mögötte, csendes és óvatos mozdulatokkal reteszelte be az ajtót és az ablakokat.

- Senki és semmi szeme, sem füle nem láthatja és nem hallhatja ittlétünk és bujdosásunk miértjét. - Umros komoly és elszánt tekintete megrémisztette a nőt. Soha nem látta még a férfit ennyire... félni. Igen, ez a megfelelő szó. Ugyanis Umros meglehetősen félt, szinte reszketett.

- Umros? - Darlene remegő hangja törte meg a csendet, a kőház hűvös levegője metsző hidegként hatott a kinti hőség után.

- Igen? - A férfi Darlene-nek szentelte a figyelmét, miután megbizonyosodott róla, hogy senki és semmi nem ólálkodik a ház közvetlen közelében.

- Mi ez az egész? - A férfi egy hatalmas sóhaj kíséretében helyet foglalt a lánnyal szemben, a rozoga asztalkánál.

- Tegnap furcsa dolgok történtek a szokásos gyűlés után, Lene. Nagyon szokatlan dolgok. - Umros hangja megremegett a félelemtől és az idegességtől. Darlene-nek összeszorult a gyomra, és egy pillanatra megszédült a feszültség és a férfi hanghordozása miatt. Már nem akarta megtudni, mi történt.

- Umros, biztosan velem osztod meg ezt az információt? Ha a törzsfőhöz fordulnál esetleg, vagy a vezetők valamelyikéhez... - Nem tudta befejezni a mondatot, a férfi olyan erővel ragadta meg a vállait, hogy egy pillanatra elfelejtette, mit akart mondani.

- Nem lehet, Lene, nem érted? Vagy nem is akarod megérteni? Engem pontosan a törzsfőnk és vezetőink viselkedése aggasztott, épp ezért kihallgattam a gyűlés vége utáni tanácskozásukat.

Darlene úgy nézett Umrosra, mintha először látná. Umros, a hatalomhoz, a Sötét Úrhoz leghűségesebb ember, aki mindenkit megvet, aki nem tiszteli a hatalmas embereket, most kihallgatja őket, és az információt vele akarja megosztani?

- Most már kezdesz igazán megrémíteni. Mit láttál rajtuk, ami erre ösztönzött? De fontosabb: mit hallottál, ami ennyire felkavart, és ennyire titokban kellett róla beszélniük?

A férfi mély levegőt vett, kezeit a Darlene vállán pihentette. A lány úgy érezte, mintha Umros kezének súlya a helyzet súlyosságának erejével nyomná le a földre, és majdnem összecsuklott. De a kíváncsiság hajtotta, így a lehető legszilárdabban megvetette lábát a talajon, s elszánt tekintettel a férfi mélykék, fenyegető szemeibe nézett.

- Miután véget ért a gyűlés, a törzsfők ottmaradtak, és baljós árnyakról suttogtak keleten. - Körbenézett a szobában, s Lene úgy vette észre, az ég is elsötétült odakint.

- Arról beszéltek, hogy Sauron, a Sötét Úr, napról napra erősebb lesz, s hogy Dol Guldur erődítményében gyűjti össze haderejét. - A napot ekkor határozottan eltakarta egy fekete viharfelhő, Umros pedig egyre gyorsabban és nyugtalanabbul folytatta:

- Vissza...visszahívta a Kilenceket, Lene. Soha, de soha nem tenne ilyet, hacsak...

- Hacsak nem készülne valami nagy küldetésre. Hogyan jövök a képbe én? Nem nagy dolog, hogy a Sötét Úr sereget hívjon össze.

- De a Kilencek... Ma is élnek leszármazottaik, és Sauron még nem elég erős, a Gyűrűlidércek és az orkcsapatok erejével együtt sem. Szüksége van rájuk, szüksége van a régi, númenori vérre, amelyet már csak hű szolgáinak ivadékaiban talál.

- De mihez lenne szüksége rájuk? Elvégre a Kilencek épp elég erősek, hogy mindenkivel leszámoljanak! - Egyre jobban frusztrálta a beszélgetés. Fogalma sem volt, hova akar Umros kilyukadni, de a sok baljós utalás nem tetszett neki.

- Mert ők nem észrevétlenek. Ők nem tudnak könnyen beolvadni. Ha meg is találnák a gyűrűt, a tulajdonosa már mérföldekre járna, olyan gyorsan terjed a hírük! - Darlene döbbenten meredt a férfira, aki a mondanivalója végére kezdte felemelni a hangját.

- Az...az Egy Gyűrűről beszéltél az imént? - Nagyot nyelt, majd kibújt Umros karjainak börtönéből. Hisz az régen elveszett! Elpusztították! Képtelenség, hogy megtalálja bárki is!

- Igen, arról. A te feladatod megkeresni, és elvinni Sauronnak Barad-dûrba, ahol a szolgái már nagyon várják. - Umros arcán váltakozott az elszántság és az őrület, és Darlene-nek mindkettőtől felfordult a gyomra.

- Hogyhogy az én feladatom? Semmi közöm sincsen a Gyűrűlidércekhez!

- Te vagy az egyetlen, akiről biztosan tudják, hogy egyenesági leszármazottja vagy az angmari boszorkányúrnak.

Darlene nem bírta tovább, összeesett, és elterült a földön. Hogy hogyan? Ő azok a borzalmas emberek, sőt, nem is emberek, közül az egyiknek rokona legyen? És rá háruljon ez a teher, mert egy szégyenteljes családba született?

- De...de hogyan? És te mit keresel itt? Mit fogunk csinálni? - Összekucorodott az egyik sarokban, arcát a tenyerébe temette, s hangosan elkezdett sírni. Umros nem vigasztalta, csak távolságtartóan állt a kunyhó másik felében, és undorral nézte a lányt. Gyengének tűnt számára, és ki nem állhatta a gyenge embereket. De segítenie kellett neki, különben a törzsfők megbüntetik.

- Büntetésből a hallgatózásomért társadnak neveztek ki az útra. És mindjárt mindent részletesen elmondok arról, mit fogunk tenni.

*

Darlene kezdte megbánni, hogy követte a férfit. Habár belátta, hogy elkerülhetetlen lett volna a találkozás, és hogy esélye sem volt elkerülni a küldetést.

Umros leült a földre, és az ablakon kinézve merengett, miközben monoton hangon sorolta Darlene-nek, mit kell tenniük, milyen óvintézkedésekre van szükség, és hogy mi a feladat.

- Nagy dolgokra vagy hivatott, Lene. Légy büszke arra, hogy ilyen módon szolgálhatod a Sötét Urat. - A férfi nem nézett a nő szemébe, míg beszélt, sőt, kifejezetten kerülte a szemkontaktust. Szerencsére, ugyanis az arcáról tisztán leolvasható volt az undor és viszolygás.

Így csak hallgatta a lassú, egyhangú beszédet, mely olyan eszmékkel volt tele, amiket a törzs vezetői véstek bele a fejükbe, kiskoruk óta.
Egészen addig ő maga is elhitte, amíg meg nem ölték az édesanyját portyázás közben, és rá nem jött arra, hogy nem mindenki tér haza.

Legszívesebben Umroshoz vágta volna az igazságot, elmagyarázta volna neki, hogy Sauron nem egy úr, akinek ha a szolgálatába áll, akkor hatalmas és híres lesz; nem olyan, aki őt felemelné.

De nem tehette, muszáj volt úgy cselekednie, ahogy a helyzet megkívánta. A helyzete pedig nem volt fényes. Se nyugaton, se keleten, még délen sem találhat megnyugvást, se menedéket. Kiderítik a származását, s aztán börtönbe vetik, vagy esetleg kivégzik. Gyűlölte az összes embert, tündét és törpöt, mert egyikük sem értette volna meg a helyzetét.

- Mint tudod, a Kilencek feltámadtak. Azonban nem nyerték vissza erejük nagy részét, s Sauronnak mások segítségére van szüksége. Olyanéra, aki észrevétlen tud maradni, és titokban tud tevékenykedni. - Itt egy kis szünetet tartott, mintha összeszedné a gondolatait, és azt mérlegelné, kimondja-e a következő szavakat:

- El kell mennünk, Lene. - A nevére a lány is felkapta a fejét, a kijelentés pedig még jobban felzaklatta.

- Mégis hová mehetnénk, Umros? - kérdezte, a hangja kétségbeesetté vált, amivel sikerült a férfi figyelmét felhívnia magára. Acélos, kék szemei most rászegeződtek, és baljós villámokat szórtak. - Sehol sem vagyunk biztonságban!

Umros szeme dühtől izzott, s egyik pillanatról a másikra a keze Darlene arcán csattant. A lány rémülten hőkölt vissza, a férfi erőszakos viselkedése arra sarkallta, hogy azonnal tűnjön el, bármi is történjék.

- Várj! - Megragadta Lene csuklóját, akinek könnyei a félelemtől csendesen folytak le az arcán. Umros ráébredt, hogy gyengédebbnek kell lennie a lánnyal, ha meg akarja győzni. - Muszáj elmennünk, különben rájönnek, hogy maradtunk. Rájönnek, és megölnek.

Darlene olyat látott a férfi szemében, amit az soha nem ismert volna be: félelmet. Visszaült, pedig szíve szerint már kilométerekre járt volna a kunyhótól.

- Legyen. De hova kell mennünk? - Maga is meglepődött, milyen semlegesnek tűnt a hangja. Az előbbi kitörése után meg kellett fogadnia, hogy ezt nem engedheti meg többször.

- Északnyugatra, még Gondornál is messzebbre, a Ködhegységen túlra. Arrafelé lakik Elrond, a féltünde, de nem hozzá vezet az utunk. Angmar romjainak árnyékban fekszik egy ország, melynek lakói már jóideje békében élnek, s talán még nem is hallottál róluk. És valószínűleg ők sem rólunk. Nem vesznek tudomást a nagy világ fenyegetéseiről.

- De akkor mi közünk van ily távoli és piciny néphez? - Lene már hajlandó volt elmenni bárhová, de még mindig nem volt számára tiszta küldetésük mivoltja.

- A hobbitoknál, a Megyében van valami, amelyre a Sötét Úr nagyon vágyakozik.

- Az Egy Gyűrű?! - Darlene hangjában a felismerés baljósan csengett, S majdhogynem iszonyatba csapott át.

- Igen, az. - Próbálta csitítani a lányt, de az vigasztalhatatlan volt.

Most fogunk meghalni - gondolta magában. Egy olyan célért, amely még csak nem is az én érdekemet szolgálja, s melyből semmi jó nem származhatik.

- A mi feladatunk megkeresni, és visszaszolgáltatni Sauronnak. A tolvajjal együtt, akinél megtaláljuk.

- És kit keresünk? - A lánynak kicsit sem tetszett az ötlet. A szerencsétlen teremtést addig fogják kínozni, míg halálért nem könyörög. Csak abban reménykedett, hogy a gyűrű valahol elveszetten hever az úton, s nincs egy hobbitnál. De arra, hogy név szerint is tudják, egyáltalán nem számított.

- Egy Zsákost. Holnap napkeltekor indulunk.