Egyre halkabb és erőtlenebb lett az ajtón dübörgő orkok ricsaja, és Calassë már kezdett megörülni hirtelen szerencséjének.

Ismét kilesett az ablakon, és úgy nézte, gyengéd mozdulataival és puha lépteivel esetleg képes lenne leugrani, azonban nagyon nagy a kockázata.

Nekilendült a futásnak, de nem kerülhetett sor arra, hogy valóban kiugorjon. Az orkok újult erővel kezdték ostromolni az ajtaját, ezúttal valamilyen eszközzel.

Calassë figyelme az ajtó és az ablaknyílás között cikázott. Képtelen volt dönteni, úgy érezte, túl későn fog lépni, s addigra az orkok már betörnek.

Elkezdte a szobájában lévő egyszerű és kezdetleges tárgyakat nézegetni, de nem talált semmi használható kapaszkodót, vagy kötelet.

Kihajolt a homályba és sötétségbe, keze csúszott a sikamlós korláton. A torony falát vizslatta, meglepetten tapasztalva, hogy mászásra tökéletes a felülete.

Utolsót pillantott a háta mögött álló, félig már kidöntött ajtólapra. Átmászott az erkély korlátján, erősen kapaszkodva abba.

- Azonnal nyisd ki az ajtót, te féreg! - ordította kintről egy ork. Mintegy végszóra, az ajtó kicsapódott, keretestől kidőlve a helyéről.

Calassë túl sokáig időzött fent, de gyorsan korrigálta magát, s már látótávolságon kívül is volt. Behúzódott az erkély alatti mélyedésbe, így nem láthatták odafentről.

Lenézett a sötétségbe, s így szabadon és fedetlenül érezte csak meg, milyen hideg és metsző is a szél ezen az ocsmány földön.

- Hová tűnt az a féreg? - acsarogta fent egy ork, a tündelány feszült figyelemmel hallgatta az egyre jobban elfajuló vitát.

- Neked kellett volna vigyáznod rá, Grisnák! - válaszolt hasonló hangnemben a másik. Calassë visszafojtott lélegzettel hallgatózott, s erősen szorította a torony építőköveit.

- Te voltál a szobájának őre, én csak egy erre járó beosztott vagyok, te féreg... - Érezhető volt a közeledő csetepaté, a tünde már majdnem elindult lefelé.

Ekkor hirtelenjében kardok csörrenését hallotta meg, s ijedtségében fél keze lecsúszott a fekete kőről. Másik keze görcsösen markolta tovább a falat, de így is rengeteg erőfeszítésébe került fennmaradni a torony oldalán.

Lelógott a levegőbe, a hideg szélnek engedve, hogy szabadon nyúzza. Miközben próbálta magát visszaküzdeni eredeti búvóhelyére, odafent egyre rosszabb lett a helyzet.

A Grisnákkal szembenálló, kicsiny, de igen ravasz ork, támadása váratlanul érte a tapasztaltabb harcost. Azonban ő sem volt rest, előrántotta ócska kardját és megtámadta ellenfelét.

A fiatalabbik meglepően jól harcolt, s így könnyűszerrel kivédte Grisnák csapásait. Calassë kezdett egyre jobban kétségbeesni, nem tudta, meddig képes még a keskeny kiszögellésen egyensúlyozni.

Ekkor különös dolog vonta magára a figyelmét. Az orkok visszafojtott lélegzettel álltak fent, nem mozdultak, csupán Grisnák és a kisebbik ork elhaló szócsatája hallatszott.

- Mi legyen a sorsa, ennek itt? - mutatott a másik Grisnákra, s közben végignézett a többieken. Mindegyik ork mélységesen döbbent volt, nem gondolták volna, hogy az erős vezetőjüket ily könnyedén legyőzheti valaki.

Sokáig viaskodtak magukban, képtelenek voltak eldönteni, mit kellene felelniük. Nem értették, miért őket kérdezték Grisnák sorsa felől. Ha valakit legyőztek párharcban, halál fia volt.

Gúnyos mosollyal tekintett végig az orkokon, majd lenézően felszólalt.

- Látom, még ennyi akaratotok sincs, hogy ellenálljatok nekem. Ezennel én kinevezem magam vezetőtöknek. Ami pedig ezt a férget illeti - bökött a sarokban kucorgó, gyűlölettel bámuló Grisnák felé -, szabadon engedem.

A tömeg megnémult. Mindeközben végigsuhant az agyukon, hogy a fiatalabbik ork hibát követett el. Még az ő helytelen és gonosz elméjüket is megpiszkálta a kegyessége. Szöget ütött a fejükbe annak a lehetősége, melytől rettegtek: a társuk netalán elárulta őket.

Grisnák felé fordultak, szemük megtelt gyűlölettel. Veszélyt láttak egykori társukban, valamit, ami a másik árulásának eshetőségénél is erősebb volt.

Grisnákban, akiben eddig megbíztak, úgy, ahogy ork a másikban még sohasem, valami romlottat kezdtek észlelni. Romlott vágyat.

Túl sokat akart, és túl sokat tudott olyan dolgokról, melyekről nem kellett volna. S az orkok megérezték rajta ezt a különös tudást, kíváncsisága az utóbbi időkben feltűnt beosztottjainak is.

A másik ork nem várt sokáig a többiekre, gyorsan megragadta Grisnák karját, aki semmiféle ellenkezést nem mutatott, mely az orkok elméjét még jobban megmozgatta.

- Örülj, hogy megkegyelmezek neked, féreg - sziszegte a fiatal. Calassë halkan felszisszent, mikor meglátta, hogy Grisnák a korlát szélén lógott ki a semmibe.

Azt hitte, bármelyik pillanatban elengedheti az orkot, s akkor kiléte lelepleződik Grisnák számára. Azonban ekkor váratlan dolog történt, mely még Calassë-t is megdöbbentette.

A fiatalabb odahajolt hozzá, szorosan közel, nehogy a többiek bármit is meghallhassanak.

- Fuss, Grisnák, amíg meg nem gondolom magam. Tudod a dolgod, s nem szeretném, ha hibát követnél el - motyogta, az alattuk fél méterrel csimpaszkodó tündelány viszont így is tisztán hallotta.

- Tudom, Sagrat. Tudom - sziszegte, majd olyan következett be, melyet még Calassë sem gondolt volna.

Sagrat elengedte az ork karját, Grisnák óriási erővel csapódott be a földbe. Calassë már éppen azt hihette volna, a többi orkkal együtt, hogy halott, de ekkor feltápászkodott, utoljára felnézett a toronyba, s elfutott.

A lánynak egy pillanatra olyan érzése támadt, mintha Grisnák meglátta volna. Szinte érezte magán az ork pillantását, az azonban nem szentelt túlságosan nagy figyelmet neki.

Az orkok eszeveszett tanácskozásba kezdtek odafent, mindenki vadabbnál vadabb elképzeléseit osztotta meg a másikkal Sagrat tettéről.

- Csend legyen! - visszhangzott Sagrat hangja a torony tetejéről. - Mindenki, gyorsan el! Keressétek meg a tündét, különben veletek végzek! - Az orkok riadtan felkiáltottak, s égtelen zajt csapva elvonultak az erődítmény belsejébe.

*

Calassë lekémlelt a mélybe, majd ismét a magasba. A Szem szerencséjére még mindig az orkhad kivonulását figyelte, így észrevétlenül maradt. De nem sokáig.

Fogalma sem volt, hogyan fog átjutni Mordoron anélkül, hogy Sauron megészlelné.
Az orkpáncélban végigvonulás már nem szerepelt a tervei között.

A lába alá nézett, s lassan, óvatosan lelépegetett a falon. Minduntalan kilesett a torony mögül, hogy a Szem útját figyelje.

Leért az erődítmény aljára, s tudta, útjának még nincs vége. Sőt, igazából menekülésének fő szakasza csak akkor kezdődött.

Tanácstalanul forgolódott, hisz a magasból csak a nyugaton ágaskodó hegyeket látta, s fogalma sem volt, merre vezet az ő útja.

A nyugati hegyek irányába indult, a porban alig látott, de végigverekedte magát a fagyos keleti szél fúvásában.

Szakadatlanul a háta mögé pillantgatott. Így, hogy Grisnák szabadon kószált, s még Sauron is figyelhette, teljesen csupasznak érezte magát.

A kietlen, kopár földön nem volt semmi, csak por és hamu. Folyvást rúgta maga előtt a földet, hogy így is takarja magát, s ne tűnjön egy esetleges kisebb szélviharnál többnek.

Néhol kiszáradt cserjék, s bokrok övezték útját, azonban semmi ehetőt nem talált ezen a mocskos vidéken.

Szorongatta az idő, az éhség és a szomjúság. A kisebb vízfolyások mellette feketén, s a méreg szagával kanyarogtak a hegyekből.

Teljesen elvesztette tájékozódását az időben, nem tudta, hogy nappal van-e, vagy éjszaka. Végül sok mérföldnyi menetelés után leheveredett egy nagyobb cserje árnyékába.

Fogalma sem volt, mennyit aludhatott, de Mordorra nagyobb sötétség köszöntött, mint mikor elaludt. Felkelt, cserepes ajkait összeszorította, korgó gyomrára ügyet sem vetve.

Összehúzta magán lenge köpenyét a hideg szél ellen, leporolta mocskos lábát, melyről az ütött-kopott csizma majdnem leesett.

Lassan, megbotolva a legapróbb kövekben is, de csak folytatta az útját. Majdnem harmadik napja menetelt már, de úgy érezte, az Árnyékhegység vonulatai egyre távolabb kerülnek, mintsem hogy közelednének.

Nem szokott hozzá a rengeteg gyalogláshoz, s lába amúgy is ismeretlen tájakat taposott, ezzel magyarázható volt lassúsága.

Hirtelen tört rá a szomjúság, melyet eddig megpróbált véka alá rejteni, abban a pillanatban azonban elviselhetetlennek érezte.

Megbotlott egy kiálló, göcsörtös gyökérben, s hasra esett, arccal a porba. Felnézett, de vállait valami súlyos teher nyomta le a földre.

Tarkóján enyhe ütést érzett, majd megpróbált megfordulni, kevés sikerrel. Ismeretlen támadója nem engedte el.

- Maradj nyugton, különben meglát - sziszegte egy túlontúl ismerős hang. S a pillanatban, melyben felismerte Grisnákot, és éppen elkezdett volna menekülni, az ork befogta a száját.

Előtte halavány fény, szinte beteges sugár suhant el, és úgy érezte, ha az ork nem takarta volna el, s a kis bokor sem állt volna előtte, minden porcikája láthatóvá válik.

Kapva-kapott az alkalmon, s amint a baljós világosság arrébb kúszott, abban a pillanatban rúgta le magáról az orkot.

A mozdulat közepette viszont megfeledkezett nem éppen kiváló fizikai állapotáról, s a lába erőtlenül hullott maga mellé.

Grisnák lefogta a karjait, szorosan a háta mögé vonta őket. Calassë egész teste sajgott, mérhetetlenül megviselte ez a kevéske megpróbáltatás.

Elkeseredettségében majdnem elsírta magát. Valóban így lenne vége? Nem akarta elhinni, hogy azután a sok szenvedés és fájdalom után, amit kiállt, ez lenne a sorsa.

Megfeszítette minden izmát, s amekkora ütés tellett erejéből, azzal lecsapott Grisnákra. Az ork meglepődött, de nem vesztette el könnyen az irányítást a tünde felett.

Calassë felszisszent az erős szorítástól, majd legyőzötten hullott a földre. Nem volt elég ereje, hogy ellenálljon, s jól tudta azt is, ezzel akár még nagyobb bajba is sodorhatja magát, mintha nem ellenkezne.

Grisnák elengedte, amint megnyugodott, s Calassë gyorsan elugrott mellőle. Nem volt elég ereje végignézni magán, a bőre, a ruhája, amelyet az ork érintett; mind undorral töltötték el.

Leporolta rongyos köpenyét, majd ugrott még egyet, mikor Grisnák közelebb merészkedett hozzá.

- Ne érj hozzám - suttogta erőtlen, de parancsoló hangon. Grisnák belátta, ha erőszakot fog alkalmazni, nem jut előrébb, így engedte a lánynak a három méteres távolságot.

Calassë percekig méregette az orkot, felmerült benne a kérdés: Miért hagyta, hogy távot tartson? Mikor ő látott orkokat, akiknek a foglyuk nem engedelmeskedett, nagyobb kínokban részesítették az engedetlent.

De Grisnák csak állt ott, s arcáról tisztán leolvasható volt, mennyire nem tetszik neki a kialakult helyzet. De nem tehetett mást. Engednie kellett ahhoz, hogy elérje a célját.

- Mit akarsz tőlem? - A tünde hangjából a kétségbeesésen és a félelmen kívül egy kis kíváncsiság is hallatszott.

Grisnák ráérősen leült egy kőre, jelezve a lánynak, nem kell tőle félnie. Addig, amíg engedelmeskedik, nem.

Calassë lassacskán leereszkedett. Eleinte félt attól, hogy ez valamiféle csapda, s az ork társai hamarosan lekaszabolják.

Emlékezett Sagrat utolsó szavaira Grisnákhoz, melyek számára egyértelműen arra utaltak, hogy el kell kapniuk a lányt. Biztos volt benne, hogy rájöttek.

Mindeközben rájött arra is, hogy az ő segítségével kijuthat onnan, és ha végig a kezére játszik, akár egy óvatlan pillanatban lesújthat rá.

Miután Grisnák hosszú percekig nem felelt a kérdésére, úgy döntött, keresztkérdésekkel fogja kihúzni belőle amit meg akar tudni.

- Mi a feladat, melyet teljesítened kell? - Először Grisnák értetlen arccal bámult rá, majd ködös, de furfangos elméjében kezdett kirajzolódni a lány kérdése.

- Milyen feladat? - kérdezett vissza, mire Calassë enyhén összezavarodott. Hisz eddigi terve az volt, hogy ő fog összezavarni, nem őt fogják.

Leporolta a ruháját, majd szürke szemeit az orkra emelte. Próbált kiolvasni belőle valamit, valamit, ami hasznára válhat.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? Hogyan találtál meg? - Kérdésre kérdéssel válaszolt, így egy kis időre elterelte a figyelmét a botlásáról.

Grisnák habozni látszott. Nem akart egyből a tárgyra térni, de ha továbbra is fenn akarta tartani a tünde érdeklődését, felelnie kellett.

- Hogy honnan? Követtelek.

Calassë megdöbbent. Nem követhette, hisz minden egyes részletre odafigyelt, még amikor fent volt a torony oldalában, akkor is igyekezett a sötétben maradni.

- De hiszen megszöktem! Elrejtőztem! Nem látott senki...

Grisnák váratlanul felnevetett, majd ingatagon felállt.

- Ó, naiv teremtés! Tényleg azt hiszed, Barad-dûr roppant börtöneiből ilyen könnyű megszökni? Tévedsz.

Grisnák közelebb lépett a lányhoz, aki fokozatosan hátrált. Nem bírta, a tünde maradisága és értetlensége fárasztotta.

- Nélkülünk nem ment volna. Nélkülem és Sagrat nélkül nem. Mi szöktettünk meg, féreg.