A második napom ugyan úgy kezdődött, mint az első. Esővel, villámokkal, és a sikolyokkal, mik álmomban kísértettek, s mitől a szemem arany barnán világított a hajnali órák sötétjében. Éppen ezért mentem le a hotel hatalmas kertjébe annak ellenére, hogy Yoongi nélkül sehova se mehettem. A nap már kezdett előbukni, de én csak leültem a fűbe, becsuktam a szememet és a fejemet kettő tenyeremmel tartottam, a térdemre helyezve.

- Nem tudsz aludni?- csapott meg az ismerős illat, s hang.

- Hagyj békén.- nyögtem ki.

- Jól vagy?- gugolt mellém, én pedig mérges tekintettel kaptam rá a fejemet.

- Azt mondtam, hogy hagyj békén!- kiabáltam rá.- Csak egy tacskó vagyok, nem? Akkor hagyjál! Mit foglalkozol velem? Úgyis csak szánalomból fogadsz a Holdadnak...- halkultam el a végére.

- Ki beszél itt szánalomról? Ne haragudj, hogy hallottál mikor tacskónak neveztelek, nem ellened irányult. A másik meg... Nem szánalomból mondtam azt, hogy elfogadlak.- ült le.

- Akkor csak megsajnáltad az esetlen kis tacskó, Omegát?- csuklott el a hangom.

- Csak segíteni akarok, a Hold szerelmére...- túrt a hajába.

- Magadon segíts!- sziszegtem.

- Megvesztél? Komolyan kérdezem.

- Nem vagyok veszett.- ráztam a fejemet.

- Nem gondoltam komolyan mikor tacskónak neveztelek, de azt igen, hogy elfogadlak, mint a párom.

- Értem.- nyugodtam le.

- Szeretnél Béta lenni? Ezért keresel egy Alfát magadnak?

- Nem szeretnék Béta lenni.- ráztam a fejemet.- Nem tudnék egy Alfa helyettese lenni bárhogy nézzük.

- Értem. Egyébként nagyon ritka az olyan Omega és Béta akiknek nincs falkája. Mi történt a tiétekkel?

- Nem hallottad mi történt a Jeon falkával?

- Nem igazán jutnak el egészen szöulig a dolgok. Ha mégis akkor se hiszek nekik, hiszen át lehet festeni bármit, nem?

- Igaz. Az emberek akik még maradtak... elkezdték terrorizálni a falkánkat. Először csak apróbb dolgokat tettek, de mi inkább menekültünk, mintsem harcoljunk. Aztán egy nap... a kölyköket elrabolták. Bevágtak minket egy fekete gödörbe, a falka többi tagját pedig hozzáláncolták egy farönknek. Éreztem a gázolaj szagát és a sikításokat... majd a tüzet. Felégették az otthonunkat, a falkát, minket pedig el akartak adni jó pénzért, rabszolgának azoknak az embereknek akik túlélték a kór-t.

- Sajnálom.- karolt át.

- Nem kell.

- Nehéz volt idáig az út? Sok Alfa utasított el?

- A nők nem, de a férfiak... egyik sem szeretett volna örökös nélkül maradni.- halkultam el teljesen.- Nem is értelek...

- Miért nem akartál nőstény Alfát?

- És te miért nem akarsz nőstény Omegát?

- Igazad van.- mosolyogott el.- De én pusztán diplomáciai okok miatt nem akarok.

- Miért? Mi lehet annyira szörnyűbb egy kölyöknél?

- A szuka. Amint bétává változnak, meghülyülnek. Sokaknak elmegy az esze.

- Szóval megvesznek a hatalomtól?

- Mondjuk.- biccentett.- Meg amúgy is... Nem vonzódom hozzájuk.

- Az mióta diplomáciai?- kuncogtam.

- Mióta annak tartják a fajtalan életet. Két éve pont ez volt a minisztériumban a téma egy ideig. Aztán eltörölték, mert a mi fajtánk elenyészően kevés.- sóhajtott.- Jut eszembe!- folytatta.- Merre van a kiskutya aki mindig körülötted csóválja a farkát?- hajolt hozzám közelebb, engem pedig idegesítően túlnyomott a csokoládé illat.

- Valószínűleg még alszik.- nyeltem egyet.

- Akkor kérdezhetek valami igazán indiszkrétet?

- Uhum.- bólintottam.

- Milyen az illatom számodra?

- Csokoládé...

- Komolyan?- hökkent meg.

- Igen. Miért?

- Legtöbben utálják az illatomat. Ezért is tolom literesével a parfümöt.

- Pedig nagyon finom csoki illatod van. Az a friss, roppanós, de krémes.

- Aham.- pislogott, nagy szemekkel.- Tudni akarod nekem milyen az illatod?

- Milyen?- kérdeztem meg remegő hanggal.

- Mint az epernek.

- Yoongi is ezt mondta.- csúszott ki belőlem, ő pedig mint akit megrázott volna az áram, úgy hajolt el.- Mi az?

- Értem.- nyelt egyet.- Számodra milyen illata van Yoonginak?

- Talán vanília.- gondolkodtam el.- Inkább, mint egy piskóta.

- Más farkasoknak is édes illatuk van számodra?

- Nem. A családomnak például narancs illata volt, de a többi farkasnak... kábé olyan, mint amit Yoongi leírt rólad.- kuncogtam fel.

- Tudtad, hogy a farkasok akkor érzeznek édes illatot ha a családtaguk vagy a társuk az illető?

- De... én nem értem akkor.- képedtem el.- Yoongi nem a családtagom.

- Ahogy én sem.- mosolyodott el lágyan, mire a szívem kihagyott egy ütemet.- Azt hiszem harcolnom kell azért, hogy a társad lehessek.- sóhajtott fel.

- T...tessék?

- Jól hallottad kicsi Omega.- villantotta meg a fogait.- Nem engedhetem, hogy egy Béta elvegye azt ami engem illet.

- Yoongi nem lehet a társam.- ráztam a fejemet.- Hiszen ő egy Béta én meg egy Omega. Sosem képződött ilyen páros.

- Ritkán igen. De sosem élnek sokáig. A Béták gyengébbek az Alfáknál és végtére is... Minden Omega párja egy Alfa, csak nem mindegy fejben, hogy dől el ez. Ha az Omega mindenképpen a Bétát választja úgy járnak ahogy a legtöbben.

- Hogyan?- döntöttem oldalra a fejemet.

- Meghalnak. Ha maximum harmincöt éves korodig nem találod meg a társadat, szépen lassan legyengülsz. Nem mondták még?

- Szóval a társam valamelyikőtök?

- Mondhatjuk így is.- biccentett.- Remélem én vagyok.- nézett rám.

Nem tudtam mit mondjak, csak néztem a szemeibe, mik úgy csillogtak akár a csillagok az égen, s az idő egyre jobban lelassult. Mintha csak mi ketten léteztünk volna.

- Tudod, Jungkook...- kezdett bele.- Nagyon örülnék ha a párom lennél.

- Miért?- halkultam el, elveszve szemei börtönében.

- A te illatod olyan számomra, mint a drog. Úgy érzem, hogy minél többet akarok érezni belőle. Feltölt energiával, sosem tudnék betellni vele... ahogy veled sem.

A légzésem felgyorsult, s éreztem ahogy elönt a meleg. Álmomban sem gondoltam, hogy valaki ezeket fogja nekem mondani, nemhogy egy olyan Alfa akit tisztel, és fél mindenki. Taehyung falkája volt a legveszélyesebb és leghírhedtebb, ezért is hagytuk a legvégére, hiszen úgy voltunk vele, hogy ha ő is elutasít akkor tényleg értéktelen Omega vagyok akinek nincs más megváltás csak a halál. A szemeim akaratlanul is sárgára váltottak át, mit ő észrevett, s teste megfeszült. Tekintélyt parancsolóan villantotta meg az ő vöröseit, kihúzva magát, fölém kerekedve. Nyilván valóan félreértette a helyzetet és azt hitte, támadni szeretnék, de nem így volt. Egyszerűen csak izgalomba jöttem. Gyorsan sütöttem le a szemeimet, nem nézve az övéibe.

- Ne haragudj...- szólaltam meg.

- Ezt még egyszer ne.- nyugodt le, én pedig felnéztem rá.

- Akkor szokott lenni mikor izgatott vagyok.

Az arcát elnézve nem lepődött meg, mégis éreztem azt a feszültséget a legkörben aminek sosem voltam a híve.

- Értem. Mi hozott izgalomba? A bókom?- hajolt közelebb.

- I...igen.

- Hozzá kell szokj pedig.- mosolygott féloldalasan.

Nem tudtam hová tenni a szavait. Sosem tudtam mikor csipkelődik és mikor mond komolyan valamit csak azt, hogy sosem éreztette addig velem soha senki, hogy tényleg akar amíg ő az életembe nem lépett.