Nem bírtam tovább hallgatni, ahogy elviselni sem a gondolatot, hogy az az ember lehetne akár a társam. Minden erőmet vettem elő aznap éjjel. Felvettem egy fekete inget, szintén ilyen színű kiegészítőkkel és nadrággal. Yoongi is elegánsabban festett az átlagnál, mégse tudta volna megmondani az ember, hogy ez nem a minden napi viselete, annyira könnyedén, és komfortosan lépdelt mellettem az étterembe, hol szaglásom nem hagyott cserben. Legalább öt Alfát éreztem a túlnyomók közül, engem mégis az ismerős csokoládé illatú vonzott, mint a mágnest. Fal fehér arccal karoltam Yoongiba, ki kézfejemre simítva nyugtatgatott, hisz tudta, hogy izgulok. Csak ő tudta ki az az Alfa az öt közül akihez jöttünk, s akivel találkoznom kell. Lassan lépdeltünk egyre közelebb a fapofával ülő, édes illatú idegenhez, nekem pedig a hasam görcsbe rándult. Nem akartam elhinni.

- Yoongi.- torpantam meg, mire ő felvont szemöldökkel nézett rám.

- Mi a baj?- hajolt közelebb az arcomhoz.

- Nem érzem jól magam.- nyeltem egyet.

- Mindjárt le tudunk ülni.- indult volna el, de én visszafogtam.- Jungkook?

- Nem akarok oda menni.

- Mi történt? Talán tegnap a liftben...?- próbált célozni valamire, de én azonnal elkezdtem rázni a fejemet.

- Nem, nem csinált semmi olyat csak szédülök, meg a hasam sem jó.- simítottam a pocakomra.

- Na ide figyelj.- állta el a látványt az Alfáról, két kezét az arcomra téve.- Eszméletlenül jól nézel ki, kedves vagy, vicces, okos, kicsit zakkant, de nálad nem ismerhetne jobb Omegát egy farkas sem. Ha nem kellesz neki, nagy kaland, túléljük és együtt megoldunk mindent.

- Ígéred?- néztem a szemeibe, ő pedig bíztatóan bólintott egyet.- Jó.- fújtam ki a levegőt, kissé megnyugodva.

- Mély levegő...- szívta be, én pedig utánoztam.- És ki...

- Huuuu.- fújtam ki.

- Jobb?

- Igen. Köszönöm, Yoongi.

- Na gyere!- indultunk el, s mikor odaértünk a szőke hajúhoz, az felállt, begombolta az ingjét, s kezet fogott Yoongival, viszont a tekintete nem árulkodott olyasfajta meglepődöttségről, mint az enyém mikor megláttam őt.- Jó napot!- köszönt neki a barátom.

- Tegeződjünk.- villantott meg egy igencsak erős kamu vigyort.- Üljetek le.

- Nos.- köszörülte meg a torkát, miután helyet foglaltunk.- Ő lenne a gyámom, Jungkook. Remélem első látásra azért valamilyen szinten szimpatikus.

- Ami azt illeti...- pillantott rám végre.- Reggel találkoztunk a liftben. Fényben nem túl elragadó, sötétben pedig egy nyúl, mintsem farkas.- komolyodott el.- Ha az Omegám akar lenni, igencsak erőteljesebb személyiség társulhatna hozzá.

- Mr. Kim... Ne haragudjon! Jungkook még fiatal. Csupán húszonegy éves.

- Tudomásom szerint már tizennyolc éves korban találnia kellett volna egy Alfát. Mi volt az oka, hogy ilyen későn kezdtétek a keresést?

- Nem most kezdtük, de... Minden Alfa elutasította, hogy őszinte legyek.

Csak ültem ott, mint egy fadarab, a szívem pedig hevesen vert. Tudtam, hogy Yoongi csalódna ha nem engem választana Mr.Kim, ezért nyomást éreztem magamon.

- Értem, de mi volt az oka?

- Nem adtak erre választ.

- Pedig most soroltam fel őket.

Már akkor tudtam hanyadán álltunk. Piszkálta Yoongit, engem pedig sértegetett. Próbára tette a türelmét azzal, hogy engem akart eláztatni.

- Ez mind igaz, de Jungkook okos, őszinte, vicces, kedves és jó minden sportban, a házimunkát is örömmel csinálja. Jól tud főzni, kertészkedn, énekelni, gitározni.

- Ez mind szép és jó. Na de ő is meg tud szólalni vagy csak dísznek ül itt?- sandított rám, én pedig egyre kellemetlenebbül éreztem magam.

- Tudok beszélni.- kezdtem el.- Lehet, hogy félős vagyok, de ha úgy alakul a helyzet, én is tudok szívós lenni. Megvédem azokat akiket szeretek.

- Igazán?- vonta fel a szemöldökét, kissé közelebb hajolva hozzám.

- Igen!- jelentettem ki határozottan.

- Mégis megijedtél a sötétben. Melyik farkas ijed meg?- villantotta meg a fogsorát.

- Az akinek a szülei sikolyát kellett hallania egy koromsötét lyukban mikor kicsi volt.- sötétült el a tekintetem, s ő figyelmeztető morgást adott ki.

"Ez az Alfa most tényleg rám morgott?" lepődtem meg, Yoongi pedig az asztal alatt átnyúlt, s megfogta a kezemet, mi lenyugtatott.

- Tetszik.- kapta fejét Yoongira, ki hirtelenségiben elsápadt.

- Mi?- pislogott.- Mármint, tessék?

- Tetszik.- ismételte meg.

- A...A...akkor...? Talán...?

- Igen. Társamul fogadom.- bólintott teljes magabiztossággal.

Az öröm egyszerre járt át mind a kettőnket, s egy emberként ugrottunk fel, majd borultunk egymás karjaiba.

- Annyira örülök.- suttogta a fülembe, megszorítva engem.

Az idilli pillanatunkat, az Alfa vállamra rakva a kezét, húzott el tőle, mire mi azonnal tudtuk, hogy miért teszi. Hisz amint kimondta, hogy társául fogad, az övé voltam.

- Innentől nincs rá szükséged.- nézett le rám.

- Mindig szüksége lesz rám!- állt ki magáért az előttünk lévő, összehúzott szemöldökkel.

- Már én vigyázom rá. Menj haza farkaska. Örülj annak, hogy az Omegádnak lett egy Alfája.

- Ő az otthonom és én az övé.- szólaltam meg én is.

- Legyen.- sóhajtott fel.- Rendeljetek magatoknak valami ételt. Én állom.

- És te?- fordultam felé.

- Ne törődj az én dolgaimmal. Egyenlőre semmi közöd hozzá.- zárta le a beszélgetésünket, s egy perc múlva már a színét se káttuk, s a szagát se éreztem többet.

- Ügyes voltál, Jungkookie.- küldött felém egy bíztató mosolyt.

- Szerinted nem fogja meggondolni magát, ha megtudja, hogy...

- Nincs mit megtudnia.- vágott a szavamba.

- Jó.

Vacsorára mind a ketten félig nyers steaket ettünk, sült, ropogós burgonyával és édes, vörösborral. Mindezek után nem volt maradásra való okunk az étteremben, engem mégis elfogott egy nyomasztó érzés. Nem akartam vissza menni, és azt sem akartam, hogy igazából valaki szánalomból fogadjon el társául, hiszen ha találkozni fog az igazi Holdjával akkor újra nincstelen lettem volna.

- Ne gondolkozz már annyit.- nyögött fel a mellettem álló, miközben a lifttel haladtunk felfele az emeletünkre.

- Elfelejtettem, hogy hallod... Ne haragudj.- hajtottam le a fejemet.

- Hé...- nyúlt állam alá a mutató ujjával, így a szemembe tudott nézni.- Bízz bennem egy kicsit, jó? Nem lesz semmi baj és hidd el, ha nem te lennél a Hold számára akkor nem egyezett volna bele. Ismered az Alfákat.

- Neked nem bűzlik egy kicsit, hogy nem is ismerkedett velem mielőtt igent mondott volna?

- Nekem nem ez bűzlik, hanem a szaga. Olyan, mintha egy záptojásba áztatott zoknit hordana.- fintorodott el, hátrább lépve.

- Tényleg ilyen illata van számodra?- lepődtem meg.

- Miért? Neked milyen?

- Csokoládé... Az az édes fajta ami krémes és szétolvad a szádban.

- Na jó! Elmegyünk holnap a dokihoz!- nevette el magát.- Ennek az embernek szörnyű szaga van, nemhogy csokoládé!

- Nincs baj a szaglásommal!- szűkítettem össze a szememet.

Mire válaszolt volna, az ajtó nyitódott, én pedig előrehaladva intettem búcsút Yoonginak, aki még mindig szórakozott azon, hogy számomra milyen az illata az idegennek. Mindezek ellenére amint kinyitottam a szobám ajtaját, nem gondoltam már semmire. Kiürítettem az agyamat és csak arra koncentráltam, hogy vége legyen a napnak. Ha nem az utolsó esélyemről lett volna szó, akkor önként utasítom el azt az Alfát, de nem volt mit tenni. El kellett fogadnom a sorsomat és azt, hogy valószínűleg egy pokol lesz az életem onnantól kezdve.