Húszonegy éves voltam mikor Yoongival az utolsó esélyem felé tartottunk. Zuhogott az eső, de ami mégjobban zavart az az, hogy izgultam.

"Mi van ha nem tetszem neki?"gondoltam magamban. Hiszen csak egy bőrig elázott kutya voltam azokban a pillanatokban, mikor beléptem a hatalmas ötcsillagos hotel ajtaján, Yoongival mögöttem.

- Szép.- jegyezte meg.

- Még szebb lenne, ha nem árasztanám el a rólam lefolyó esővízzel.- húztam a számat, végigmérve saját magamat.

- Te vagy a legszebb ezen a helyen, Kookie.- kacsintott rám, mire engem elöntött a forróság.

Pontosabban az arcomat. Yoongi kinézetre elmehetett volna egy nagyon jóképű Alfának, mégis Bétának született. Köztudott volt, hogy a Béták védelmezik az Omegákat, míg az én fajtám keresi az ő Alfa társát. Ha egy Béta és egy Alfa összeházasodik, s kölykeik lesznek, megöröklik az Alfa erőt és az Omegából Béta lehet, de csak akkor, ha megajándékozza porontyokkal az Alfáját. Ez persze nálam nem volt esedékes, de nem is akartam feljebb jutni.

- Jó napot, miben segíthetek?- szólított le minket a recepciós.

- Jó napot!- könyökölt a pultra a mellettem lévő.- Két szoba van a nevünkön. Jeon Jeong Guk és Min Yoongi.

- Máris nézem.- kezdett el keresgélni a számítógépben.- Áhh megvan.- csillantak fel a szemei.- Az egyikük kitöltené ezt a lapot?- nyújtotta oda neki az A4-es papírt.

- Majd én kitöltöm. Te addig menj fel a szobádba.- intézte hozzám a szavait.- Elkérhetjük a kulcsot?

- Persze!- pördült meg, s levette a százhatos, és hetes szoba nyitját.- Tessék.-nyújtotta át.

- Lehet az enyém a hatos?

- Miért?- vonta fel a szemöldökét.

- Talán egy páros szám szerencsét hoz nekem.- vontam vállat.

- Jól van.- paskolta meg a fejemet, s odaadta a kulcsot.

- Köszi.- vettem el tőle, de amint megfordultam, megéreztem egy erős csokoládé illatot.

A pupillám azonnal kitágult, a testem pedig felé fordult. Ösztönösen futott végig rajtam a bizsergés, mi az összes porcikámat átjárta. A szívem hevesen kezdett el verni, a lélegzetem pedig felgyorsult. Egy szőke, mogyoróbarna szemű férfi sétált felénk, de nagyon jól tudtam, hogy nem hozzánk, hanem a hölgyhöz igyekezett. Viszont nem tudtam elkerülni azt a tényt, hogy végig a szemembe nézett, mintha a lelkem mélyére látott volna.

- Szia Jennie. Oda adnád a kétszáz hatost?- mosolygott, s a hangja meglepően mély volt az arcához, s alkatához képest.

- Nem mész?- fordult felém, immár tollal a kezében a társam.

- Ja!- eszméltem fel.- De!- indultam el a lift felé, ám mikor beszálltam, az alak mellém állt.

Fel se fogtam ki áll mellettem amíg nem realizáltam, hogy a féfi egy Alfa. A kiállása és hangja azonnal elárulhatta volna, de mikor analizáltam az arcán lévő három apró, alig látszó szépségjegyet, mi az alfák ismertetője volt, mintha villám sújtott volna le rám, úgy megrökönyödtem. Megfogtam a liftben található kapaszkodót, s imádkoztam a Holdhoz, hogy mihamarabb az ötödik emeleten találjam magamat.

- Hanyadik?- kérdezte, ugyanis én hülye elfelejtettem megnyomni a gombot.

- Ö...öt. Ötödik.- nyögtem ki.

Nem mondott semmi mást, csak hümmögött egyet, s innen tudtam, hogy tudomásul vette amit mondtam. Megnyomta az ötödik és a hatodik emeletet, s a lift elindult. Hihetetlenül zavart a csend, ugyanakkor nem mertem megszólalni, nehogy valami rosszat vagy illetlent mondjak neki. Alig telt el pár másodperc, a lámpa lehúnyt, a lift pedig legállt egy hatalmas zárkódással, minek következtében egyensúlyomat elvesztve, ráestem a számomra ismeretlen férfira, ki karjaival stabilan tartott még a padló felett. Belekapaszkodva vettem csak észre, hogy hiába nem látszik, de a ruha alatt igencsak izmos volt. Nem az a testépítő, hanem a legszebb fajta amiért ölni tudnának a fajtámban. Alig volt nálam pár centivel magasabb, mégis éreztem leheletét az arcomnak csapódni, minek következtében éreztem ahogy testem különös módon reagál rá.

- Ne haragudjon.- köszörültem meg a torkomat, majd elengedtem.

- Hmm.

- Nem látok semmit...- suttogtam, s ezzel egyben kétségbeestem.

Biztosra véltem, hogy az előttem álló, kinek vörös szemei árgúsan bámultak engem, tökéletesen látott, de nekem nem járt ki ez a tiszt, rangomból kifolyólag.

- Ugye nem leszünk itt sokáig?- húztam össze magamat.- Tudja mikor fog újra elindulni?

Mondanom se kellett többet, elővette a telefonját, s szélsebesen kezdett el hívni valakit.

- Hallo? Jimin, légyszives kérdezd meg a szerelőket, hogy mikor indul el a lift. Itt ragadtam egy illetővel. Igen. Köszönöm.- zárta le a lehető legrövidebbre, majd elrakta a készüléket.- Pár perc és jó lesz. Az eső szétvágott egy vezetéket.

- Félek.- kezdtem el remegni mikor belegondoltam, hogy mi történhet velünk.

- Nincs mitől.- éreztem meg a karjait átfonódni a testem körül, szorosan magához húzva.

Egyszerre járt át a nyugalom és az izgatottság. Tenyere hatalmas volt, ujjai pedig hosszúak, és vékonyak. Nem is mertem belegondolni miket művelhet éjszaka azzal aki ennek az Alfának a társa.

- Sssh.- kezdte el simogatni a hajamat, mire én becsuktam a szememet és csak élveztem.

Yoongi sosem váltott ki belőlem ilyen érzéseket, mégis arra gondoltam mennyire aggódhatott értem, hiszen még a telefonomat se találtam a zsebemben, így nem tudtam neki szólni, hogy jól vagyok, nem kell megijednie.

- Ti Omegák annyira törékenyek vagytok.- sóhajtott fel.

- Mi a neve?- néztem fel, ugyanakkor hiába nem láttam mást, csak a szemeit, valamiért a félelmem elszállt.

- A nevem?

- Az enyém Jeong Guk, de mindenki Jungkooknak hív. Egyszerűbb és nekem is jobban tetszik.

- Nem akarod tudni az én nevemet.- kuncogott fel, mi az ő hangján eszméletlenül vonzó volt.

Nem akartam feszegetni a témát, de mire kinyitottam volna újfent a számat, a fények felgyújtak, s én szinte azonnal kimásztam az öleléséből.

- Nos.- kezdtem bele mikor elindult a lift, s megállt az én emeletemen.- Örvendtem.

- Hmmm.- biccentett, komoly arccal, mintha egy teljesen más ember lett volna.

Az ajtó bezárult, s én biztosra vettem, hogy nem fogom hamar újra érezni azt az édes csokoládé illatot. Szinte azonnal keresni kezdtem a telefonomat a zsememben, de nem találtam. Úrrá lett rajtam a pánik és az, hogy vajon Yoongi mennyire aggódhatott értem. Persze mintha csak a tündérkeresztanyám küldte volna az égből, alig telt el pár perc a szobám igénybevétele után, már kopogott is az ajtómon. Azonnal kinyitottam neki, ő pedig egy szoros ölelésbe vont.

- Nagyon aggódtál? Ne haragudj.- dünnyögtem a mellkasába.

- Semmi baj. Most már tudom, hogy jól vagy.- suttogta, simogatva a hátamat.- Nem hallottam a gondolataidat és megijedtem.

Hát igen. Az őrzőink hallják a gondolatainkat és pont emiatt ideálisak a védelmezésünkre. Ugyan akkor ez probléma lehet, mikor pont őket szidod le a fejedben.

- Nem találom a telefonomat.- sóhajtottam.

- Veszek neked újat.- engedett el.- Rendezkedj be mert este találkozunk Kim Alfával.

- Vajon itt hány Alfa tartózkodik?

- Csak pár. Max hárommal találkoztam. Az egyik az akivel a liftben ragadtál. A másik kettő idefele sétált szembe velem. Nem kell megijedni. Mindnek van falkája. Ha szerencsénk van, téged is befogad egy.

- Ha nem?

- Akkor együtt maradunk. Nem lesz könnyű, de megoldjuk.

- Rendben.- fújtam ki a levegőt, majd ráugrottam az ágyra.- Elfáradtam.- terültem el.

- Hagylak pihenni.- fogott az ajtókilincsre.- Este találkozunk!- mondta, majd kilépett.

- Várj!- futottam utána, s amint a válla fölött visszanézett rám én egy apró puszit hintettem az arcára.- Többet ilyen nem lesz ígérem.

- Persze, hogy nem! Innentől sehova se mész nélkülem és ha ez az Afla elfogad téged... Nem lesz rám szükséged többé.

- Ne mondj ilyet. Mindig szükségem lesz rád.

- Akkor nincs miért aggódjak.- mosolyodott el, s immár tényleg ott hagyott.

Kimentem az erkélyre, majd füleimet hegyezni kezdtem, ugyanis hangok szűrődtek ki a felettem lévő szobából. Nem tehettem róla, kíváncsi voltam.

- Hihetetlen mennyire naívak az Omegák.- hallottam meg egy ismerős hangot.

Azonnal bevillant, hogy az ismeretlen férfi a liftből beszélt valakivel.

- Mármint?- kérdezte a másik.

- Találkoztam valakivel. A liftben, mikor elment az áram az eső miatt, kábé tíz perce. Az a fiú annyira megrémült, hogy a karjaimba ugrott.- kuncogott fel.- Hihetetlen. Akár egy vérszomjas Alfa is lehetnék, mégis azt hitte megvédeném ha bármi történne.

- Így lett volna, úram?

- Dehogy! Egy tacskóért nem nyújtanám akár a kisujjamat sem.- hagyta abba a kuncogást.

A tacskó szó hallatára összeszorult a mellkasom és nem éreztem jól magamat onnantól. Bántott, hogy viccet űzött a félelmemből és a kis rangomból, holott mikor kettesben voltunk, nem volt olyan, mint mikor hallottam beszélgetni a másik idegennel.

- Mi van ha ez a fiú az ön...?

- A mim? Arra célzol, hogy talán ő az akivel ma este találkoznom kellene?

- Igen.