A tenyereim izzadnak. A szívverésem szaporább mint egy átlagos napon. A légzésem nem egyenletes. Az arcom kipirosodott és az egész homlokom lángol. Melegem van, de már felkötöttem a hajam, hogy ne ájuljak el. Rhia mellettem szorongatja a karom és apró szavakkal próbál nyugtatni. A tizedik vagyok a sorban, és még csak most járunk a negyedik festménynél. Eltelt a két hét és itt vagyunk a Golden Gallery által megrendezett árverezésen. Mielőtt leültünk volna, aláírtam pár szerződést, majd gyorsan helyet foglaltunk mielőtt még tényleg elsötétedett volna minden előttem. Rajtam kívül még egy kezdő festő van, aki egy tizennyolc éves fiú, de fele ennyire sem tűnik izgulósnak mint én. Konkrétan a pánikroham szélén állok, de Rhiának hála egyben maradok. Most mindenki mondhatja azt, hogy minek izgulok ennyire, hisz csak eladják a képem amiből a hatvan százalék az enyém lesz, míg a maradék negyven a galéria kasszájában végzi majd. Viszont ez az egész annyira fontos nekem, hogy azt szavakba sem tudom önteni. Ezért izgulok. A fontos dolgokért amik az életemben részt vesznek azokért nagyon rá tudok parázni, épp ahogy most is.

Az alsó ajkamat rágcsálom miközben az éppen eladandó festményt szugerálom. Egy meleg színekkel mázolt vászon helyezkedik el az emelkedőn. Az első kikiáltási ár, kétszáz dollár ami ötvenesével emelkedik egészen addig amíg egy idősebb nő el nem viszi kerek ötszáz dollárért. Elismerően bólintok, majd kihozzák az új képet. Időközben már a nyolcadikat. Már csak kettő és én jövök. Felsóhajtok és Rhiára pillantok aki egy mosollyal ajándékoz meg. Ezek után az idő egy másodpillanat alatt elillan, és mire feleszmélek az ötven év körüli pasas, Mr. Roberts – aki mellesleg a GG tulajdonosa –, felhozatja a tízes számú festményt.

- Moonlight – mondja bemutatásképpen. – Három és fél hónapon át készült mű, Gwendolyn Jones által. Első kikiáltási ár százötven dollár!

- Kétszáz! – szólal fel valaki a hátsó sorból.

- Kétszáz-húsz! – újabb árajánlás.

- Háromszáz!

- Négyszáz-ötven! – váó!

- Hatszáz! – utolsónak egy vékonyabb női hang szólalkozik fel.

Hatszáz dollár, jézusom... az nagyon sok pénz ezért a képért. Mit szeretnek ennyire benne?
Eltelik pár másodperc mire Mr. Roberts ismét felszólal.

- Hatszáznál valaki többet?

- Hétszáz! – mély férfias hang hasít bele a levegőbe.

Egy nagy gombóc nő a torkomban. Rhia értetlenkedve kezd el nézelődni mellettem, miközben kikukucskál a sorokból. Halkan elkáromkodja magát és visszahelyezi magát a székére. Lehajtom a fejemet és reménykedek abban hogy valaki még egy dollárral mondjon többet.

- Hétszáz-ötven! – újabb női hang. Hála az égnek!

- Nyolcszáz! – és ismét a hátborzongatóan ismerős hang hallatszik fel hátulról.

Eltelik tíz kínkeserves másodperc és Mr. Roberts kikiáltja a végleges árat. Nyolcszáz dollár. A Moonlight el kelt nyolcszáz dollárért. Hirtelen felpattanok és az éppen kiviharzó férfit követve kezdek el futni. Befordul az egyik szobába ahol a különböző papírokat intézik ilyenkor. Követem és én is belépek a helyiségbe. Neki támaszkodom a falnak és úgy szugerálom őt hátulról. Hátra fordul és rám néz, viszont vele egyetemben a kis hölgy is rám vezeti a tekintetét.

- Valami gond van, Ms. Jones? – kérdezi a szőke, fekete szemüveges hölgy. Egy udvarias mosolyt küldök felé, majd az ujjaimat tördelve, megszólalok.

- Beszélhetnék pár szót az úrral? – mutatok a férfire aki megvette a festményem. Ha nemet mond, akkor is beszélni fogok vele, hisz ő veszi meg a művem. Jogom van hozzá.

- Oh természetesen! – mondja és már el is tűnik az ajtóban, maga után bezárva azt. Könnyebben ment ez az egész mint gondoltam.

Ketten maradtunk a szobában. Próbálom rendezni a feszültséget magamban, de az indulatok túluralkodnak rajtam, így hát ez rajtam is tuti meglátszik kívülről.

- Te teljesen megőrűltél? – viszem fel a hangomat a kérdésem végére. – Nyolcszáz dollár, Nick? Neked teljesen elmentek otthonról! – mutatok a fejemre, nyomatékosítás képpen.

Tényleg kiakasztó ez az ár, de valahol a lelkem mélyén tudom, hogy nem emiatt vagyok ennyire kiakadva, amire Nick is rájön hisz túlságosan ismer engem.

- Ez csak pénz, Gwen – sóhajt.

Csak ekkor veszem észre, hogy az arca mennyire kimerültnek tűnik. A pár napos borosta ott virít az arcán, ami jól áll neki de mégis más keretet ad a pofijának. Haja rövid tincsekben hullik bele a homlokához, amit percenként simít el onnan. Két hete nem láttam Nicket. Azóta az eset óta, ő sem és én sem kerestem őt. Ugyan miért is tettem volna? Ezért sem hittem volna, hogy ő megjelenik ma itt.

- Hogy kerülsz ide?

- Nem akartam, hogy más kezei közé kerüljön a Moonlight – ad egy ésszerű magyarázatot a kérdésemre.

- Ha ennyire kellett neked az a francos kép akkor miért nem mondtad? Odaadtam volna, és most nem kéne kifizetned érte nyolcszáz szaros dollárt!

- Te is tudod, hogy nem adtad volna ide. Azt akartad, hogy a kép minnél messzebb kerüljön tőled, hogy végre egy kicsit is megvonhasd magad az érzelmeidtől! – lép közelebb, mélyen a szemeimbe nézve. Direkt csinálja. – Most, hogy nálam lesz... – nem hagyom, hogy befejezze a mondandóját.

- Most, hogy nálad lesz... hmm.. – gondolkozok el. – Tudod, hogy ezen fogok kattogni, és sosem fogom kitörölni az irántad táplált érzelmeimet! Ez volt a terved? Hát most sikerült! Tudtad, hogy mennyi emlék fűz ehhez a műhöz és te kihasználtad! Gratulálok – nevetek fel hisztérikusan és a kilincsre rakom a kezemet, azzal a szándékkal, hogy kilépek az ajtón és itt hagyom Nicket.

- Nem szeretném, hogy az érzéseid kitörlődjenek, Gwen. Igazad van, tényleg nem akarom! – hirtelen a karomnál fogva magához ránt, én pedig ezáltal elengedem a kilincset. – Az enyémek sem tűntek el amit te irántad érzek... pedig hidd el, próbáltam! Mennyire próbáltam, de minden egyes percben a nap huszonnégy órájában csak rád gondoltam! Rájöttem, hogy nem tudnálak soha sem, nem szeretni.

És kimondta. Kimondta, hogy szeret. Jó konkrétan nem, de ha úgy vesszük akkor mégis.

- Ezt most csak azért mondod, mert kell egy csaj, Nick – rázom meg a fejemet.

- Nem egy csaj kell... Hanem te kellesz – belém ragad az összes szó, amit eddig valaha is mondani akartam Nicknek.

Robinson elmosolyodik, mire lassan én is elengedem magam és egy kis mosolyt varázsolok az arcomra. Amint közelebb hajol hozzám a fiú, az ajtó kinyílik, mi meg szinte azonnal szét is reppenünk.

- Jaj, elnézést! – szabadkozik a szöszi hölgy.

- Nincs gond, jöjjön nyugodtan – enged el Nick, és kezébe veszi a tollat, hogy aláírja a szerződéseket.

Egész végig rajtam tartja a szemeit miközben a hölgy elmond neki minden egyéb fontos dolgot. Az ajkaimat harapdálom, és próbálok nem mosolyogni, de nem megy. Végre megtört a jég Nick Robinsonnál is. A nőci kihozza az egyik szobából a Moonlightot és becsomagolva Nick kezeibe adja. Elköszönök a hölgytől és kilépek a folyosóra. Nick követ engem, én pedig apró lépéseket teszek a kijárat felé. A fiú elém szalad, maga felé fordít és megcsókol. Egy szenvedélyes csókban részesít, amit ugyanolyan hévvel viszonzok.

- Gwendolyn...

- Lyn – javítom ki amikor elhajolok tőle.

- Gwen – javít ki ő is engem. Elnevetem magam.

- Mi az? – nézek fel rá kíváncsian.

- Ezen a két hét alatt rájöttem, hogy mit veszítenék, ha hagynálak kicsúszni a kezeim közül.

- Oh igazán? – incselkedve megérintem a mutatóujjammal az orrát, de Nick folytatja amit elkezdett.

- Gwen Jones... ha minden odaadásommal azon leszek, hogy végre a legtökéletesebb barát váljon belőlem... Megtisztelnél azzal, hogy a barátnőm leszel?

Szinte biztos vagyok benne, hogy az arcom paradicsomra pirosodik. A kezeimet Nick nyaka köré fonva, az ajkaira suttogom a válaszomat.

Igen.