Pár perc beszélgetés után elköszönök Nicktől, és a kijárat felé veszem az irányt. Miközben lépkedek kifele, azon gondolkodom, hogy ha haza megyek akkor mit fogok csinálni. Lehet venni kéne egy forró fürdőt aztán letudva a tanulást festeni valamit. Amint eldöntöm, hogy akkor ezt meg is fogom valósítani, a telefonom pittyen egyet, én pedig feloldom és megnyitom az akkor érkezett üzenetet.

"mikor végzel? Bryan."

Nézem egy pár pillanatig a képernyőt és újra olvasom ezt a három szót, amikor tudatosul bennem, hogy Bryannel ma bizony találkozóm van. Felsóhajtok, hogy akkor amit elterveztem azt nagyon nem tudom majd végrehajtani.

Kissé idegesen megyek végig a parkolón, majd egyenesen a parkhoz indulok. Bryan már ott áll az egyik fának dőlve, miközben valakivel telefonál.

Amin odaérek hozzá leteszi a mobilját és belecsúsztatja a farmerja zsebébe. Rám néz, tetőtől talpig végigmér, ami egy picit kellemetlen helyzetbe hoz, de próbálom nem mutatni.

- Helló – köszön elsőnek, majd átkarolja a derekamat.

- Szia – próbálok egy kis kedvet csempészni a hangomba ami nagyon remélem, hogy sikerül is. – Mit terveztél mára? 

- Van egy kedvenc kajáldám kicsit a városon kivűl, gondoltam elmehetnénk oda, ha nincs ellenedre – pillant rám.

Erre lehet mást mondani a beleegyezésen kívül? Kétlem.

- Nincs ellenemre – motyogom, és elindulunk Williams sportkocsija felé.

A felmenői elég gazdagok ahhoz, hogy megengedhessen magának egy drágább járgányt, csak néha nem kéne felvágnia vele. Rhia elég sokat mesélt a srácról az elmúlt pár napban, és ezért nagyon sokat megtudtam Bryanről. Jókat, na meg rosszakat is. De inkább az utóbbiból volt több.

Amint odaérünk az autóhoz, Bryan rögtön be is ül, én pedig követem a példáját és lehuppanok az anyós ülésre. A rádió automatikusan bekapcsolódik és kisorulunk a parkolóból. Bryan elhajt balra, majd elindul a városból kifele. Az ablak felé fordulva nézem az elhaladó tájakat mellettünk, amikor Williams felszólal.

- Robinsonnal ennyire jóban vagy?

- Öhm, igen. Az utóbbi pár napban elég jóban lettünk – válaszolok a kérdésére furán, hisz nem értem, hogy miért érdekli ennyire ez az egész dolog köztem és Nick között.

- Arra nem gondoltál, hogy be akar fűzni? Most szakítottak a vöröskével – pillant rám fél szemmel, miközben az utat próbálja figyelni.

- Nem gondoltam erre, hisz csak barátok vagyunk.

- Biztos?

- Igen, biztos – nevetek fel kínosan. Ez a helyzet kezd egyre furább lenni.

- Neked is csak barát?

- Bryan. Ha Nickel nem csak barátok lennénk, akkor nem találkozgatnék más fiúkkal – forgatom meg a szemeimet.

- Akkor jó – hagyja annyiban a témát végre.

Az út további fele csöndben telik. Néha felszólalok, amire Bryan válaszol de amúgy egész végig meg sem szólal. Fogalmam sincs, hogy miért nem beszél velem, de kezd egyre kínosabbá válni, ami miatt rosszul érzem magam. Mindig is egy csacsogós ember voltam, de ezzel a sráccal semmit sem lehet beszélni.

Húsz perc kocsikázás után végre megállunk egy kis gyorsétteremnél. Bryan behajt a parkolóba, majd mindketten kiszállunk a kocsiból és belépkedünk a kajáldába. Ahhoz képest, hogy mennyire kint van a várostól, eléggé sokan vannak ezért meg is lepődök. Bryan hirtelen odakiált valakiknek a bal sarokba, ezért én is odavezetem a tekintetemet. Öt srác ül egy boxban és mindannyian integetnek a mellettem álló fiúnak.

- Nem baj, ha odaülünk hozzájuk? – fordul felém Bryan, a kérdést nekem intézve.

- Ők is az egyetemre járnak?

- Nem, őket máshonnan ismerem. Na? – küld felém egy ezer wattos mosolyt, ami miatt fújtatok egyet de végül beadom a derekamat.

- Jó, üljünk.

Elindulunk az asztalukhoz, és ahogy odaérünk az összes fiú egyszerre üdvözli Bryant. Összepacsiznak, meg végrehajtják az összes ilyen fiús dolgot amit ilyenkor szokás. Amint végeznek, helyet szorítanak nekünk és beülünk melléjük. Csak ekkor vesznek észre engem.

- Williams! Kit hoztál magaddal? – kezd el kérdezgetni a fekete hajú fiú aki jelen esetben pont velem szemben ül.

- Ő itt Lyn – karolja át hirtelen a nyakamat, és szorosabban magához von. Elmotyogok egy halit a többieknek, mire ők visszaköszönve folytatják a társalgást Bryannel.

Unottan előveszem a telefonomat, és rácsatlakozok az ingyen wifire. Felmegyek instagamra, végig lájkolgatok pár képet, megnézem a hírességek sztorijait, majd amint meguntam, ráírok Rhiára.

"hallod, halálra unom magam. mit csinálsz?"

Elküldöm az üzenetet, de mivel semmi reagálást nem kapok vissza ezért újra írok neki.

"szarj le. mindjárt megölöm magam, bryan egy faszkalap."

Amikor ezt az üzenetemet sem látja, elhatározom, hogy inkább folytatom az instán lévő tevékenységem. Hirtelen eszembe jut, hogy már régóta van egy kép amit már nagyon sokszor kiakartam rakni, csak eddig még nem nagyon volt rá időm. Megszerkesztem, írok hozzá valami szöveget, és amint átnéztem, hogy minden okés-e, feltöltöm az oldalamra.

Visszarakom a telefonomat a táskámba, bár mielőtt ezt megtenném, megnézem az időt. Jézusom, már másfél órája itt ülünk és semmit sem csinálunk. Legalább is én, mert a mellettem ülő baromarc el van a többiekkel.

- Mindjárt jövök – mondom és elindulok a mosdóba.

Hála az égnek, senki sincs ott ezért nyugodtan kipihenhetem az elmúlt egy óra fáradalmait. Belenézek a tükörbe, és elképedek, hogy milyen szörnyen nézek ki.

Körül belül öt percet tölthetek ebbe a picike helyiségbe, amikor rájövök, hogy jobb lesz ha visszamegyek. Kimegyek az ajtón és visszasétálok a fiúkhoz. Leülök, majd újra telefonozni kezdek.

- Hol voltál? – intézi felém a kérdését Bryan.

- Mosdóba – morgom. És innentől kezdve ismét nem foglalkozik velem. Minek hívott el akkor?

Rányomok az üzeneteimre és újra elkezdek pötyögni valamit a képernyőn. Csak most nem Rhiának.

"mizujs?"

Az válasz azonnal érkezik.

"az előbb beszéltem skypeon a húgommal. veled?"

"ahhh, végre, te vagy az egyetlen aki visszaírt nekem! itt vagyok Williamsel és a haverjaival valami étterembe és halálra unom magam."

"Bryan Williams? Azta, nem is tudtam, hogy találkoztok."

És egy fránya nevetős emojit odabiggyesztett a végére!

"NICK! ez nem is nevetséges:( mindjárt meghalok"

"miért nem jössz el onnan?"

Ha megtehettem volna, már rég nem itt ülnék.

"mert egy kocsival jöttünk és nem tudnék mivel haza menni, és kint vagyunk a városon kívül."

"elmenjek érted?"

"úristen! komolyan?"

"igen."

"megköszönném!!!"

"mi a cím?"

"mindjárt írom."

Felállok ismét az asztaltól és odamegyek a kiszolgáló pulthoz. Az eladó rögtön észeveszi, hogy ott állok ezért idesiet hozzám.

- Miben segíthetek?

- Megtudná nekem mondani az étterem pontos címét? – villantok egy bájos mosolyt a pultosra, aki egy aprót bólintva felírja egy kis cetlire a címet.

- Tessék – átnyújtja nekem, én pedig megköszönve elveszem tőle.

Miközben visszafele megyek az asztalhoz, leírom Nicknek a címet. Amint ez megtörtént és elküldtem az üzenetet, belegyűröm a zsebembe a papírkát és visszaülök a helyemre mintha mi sem történt volna.

Újabb üzenetem érkezik Nicktől.

"jójó, már is ott vagyok!"

"életet mentesz." – írom neki vissza.

Tovább ülök ott a srácok között, akik néha-néha hozzám szólnak egy szót, amire én csak egy vállrándítással válaszolok. El sem hiszem, hogy végre megszabadulok tőlük!

Eltelik tíz majd öt perc, és én még mindig ott telefonozok amikor végre meglátom a nagy üveg ablakokon keresztül az ismerős fekete Mercedest.