A Kiscsillag másodpercek alatt életre kelt és miniatűr szerkezete működésbe lépett. Érzékelte szemem ragyogását, azon a különleges frekvencián, majd azt magába fogadta és sokszorosan visszaadta. Csodás látványt nyújtott. Megunhatatlan volt valahányszor láttam.

Nekiláttam a lapok áttekintésének, hátha sikerrel járok valamelyikkel. A földre terített regiszter írása rögvest kitűnt a többi közül. Szavainak titka csábított, de most a lapokra kellett koncentrálni, melyek sehogy sem akartak reagálni a fényre.

- Nos? - Lynda próbálkozott, de csak a fejemet ráztam.

Lényegtelen volt milyen közel tartottam a medált, milyen szögben érte a fény, a szöveg kódja nem tárulkozott fel.

- Egyezik az írásmód... - gondolkodtam hangosan - Talán ha megtalálom a regiszterben az írásra vonatkozó instrukciókat, meglesz a pontos kódolás és azt bemagolva talán meg tudom fejteni a többit is.

- És ezt hogy is gondoltad pontosan? Gyakorlati lépésekben. - Daniel a lényeget kérte.

- Figyelj, a családi regiszterben az eredeti módszerrel és anyagokkal készült a szöveg. Ez valahogyan aktív, mert a fényben kivetíti az értelmezhető szöveget. Ha rájövök, melyik betűt melyik jellel írták...

- Meg lehetne fejteni a többit is.

- Pontosan - bólogattam.

- Vagy akár... - szállt be Matt - elkészíthetjük azt a spéci tintát és átírhatjuk vele a nyomtatott szövegeket és voilá. Te máris láthatod a megfejtést a medállal.

Döbbenten pislogtam. Hogy tudnak ilyen egyszerű ötletei támadni ennek a srácnak?

- Te tényleg zseni vagy.

- Banyek, igaza van - csatlakozott Kassy - Túl akartuk agyalni a megoldást, miközben tök egyszerű lett volna.

- Tudom, hogy mennyire szerettek - vigyorgott tettetett nagyképűséggel Matt. - Már csak a tintát kell megcsinálni hozzá.

Várakozón fordultak felém mind, de kellett egy lassú pillanat, hogy leessen.

- Ja! Hogy azt a receptet nekem kellene megtalálnom - fordultam vissza a papírok felé, hogy munkához lássak, amikor az egyik lap sarka a szétterített fénymásolatok közül magára vonta a figyelmem.

Az nem holt papír volt, ahogy magamban utaltam már a másolatokra. A lap kikandikáló része berezonált, mikor végigfuttattam tekintetem rajtuk az imént. Előhúztam. Ismerős kép köszönt vissza, melyet először a szupertitkos bunkerban láttam, Matt-ék garázsában, és nem várt transzba ejtett. Egy nőt ábrázolt hanyatt fekve, feje fölé pedig egy méretes, vigyorgó farkas tornyosult. A szomorú kép. Az írás rajta egyből reagált a fényre. Ez... eredeti lenne?!

- Mi az? Mit látsz, Édua? - sürgetett Lynda.

Az érzés, ami akkor elöntött, most magyarázatot nyert végre. Az írás olvashatóvá vált és magába szippantott a kíváncsiság.

"Fenevadat szelidítő idegen. Pontatlan szóhasználat, de abban a pillanatban idegen voltam számára. Ellenség. Drága barátom értelmes szemében téboly kapott helyett és a torkomat vette célba. Ha nem rendelkeztem volna a Szó Erejével, az lett volna az utolsó napom ezen a sárgolyón. Hogy történhetett ez vele?! Nem ezt érdemli. Néma ígéretet tettem ekkor, hogy megoldást találok rá. Helyrehozom."

A. G.

- Alexia? - nyögtem ki egy sor tátogás után és felnéztem - Ez ő! Ez a lap eredeti, srácok! Honnan van ez?

- A könyvtárból, mint a többi - nézett Kassy elgondolkozva a megsárgult lapra, amit nem voltam hajlandó kiadni kezemből - Az mondták fénymásolat.

- Nem is tudták, hogy eredeti dokumentum? - döbbent le Daniel is. - Várj, eredeti? Egyik ősöd írta?

- És mit ír? - követelte Matt.

- Nem is akármelyik. Ezt Alexia írta. És pont azt, amit elsőre csak megérzésnek gondoltam. Szomorú esetnek állítja be, ami a farkassal történt, mert barátjának nevezi - merengve figyeltem a rajzolat vonásait. Egy átlag farkas kétszerese is lehet egy németjuhász méretének. Ez az állat a képen még annál is nagyobb volt. Csak nem? - Ez... szerintem ez Raul...

- Mi?! Ez biztos? Írta valahol? - Lynda-t nem lehetett lelőni, de válaszként csak a fejemet ráztam.

- Nem, csupán annyit, hogy megoldást fog találni a farkas helyzetére - mélyedtem el egyre jobban a képben - Tébolyodottságot ír, amit helyre akart hozni. Talán ez már sikerült is. Raul és Bernát, ha mindkettejükre ugyanúgy hatott a baleset, már teljesen nyugodtak és értelmesek. Már régóta azok.

- Tehát, bármit is akart megoldani velük kapcsolatban, az sikerült? - kérdezte Daniel.

- Nem hiszem - néztem fel - Vagy nem teljesen. Végtére is nem mondhatóak "normális" állatoknak. Sem méret sem intelligencia szempontjából.

- Az örök életről nem is beszélve - tette karba kezét Kassy.

- Talán... - a zárt és betakart ablak felé pillantottam, mintha tartanék tőle, hogy továbbra is hallgatóznak - Talán Alexia... kifogyott az időből. Hogy ténylegesen helyrehozza, ami egykor történt.

Bár barátaim ebben a pillanatban csak az én arcomat látták valamelyest kivehetően a besötétített szobában, mindannyiuk szemébe komorság költözött, ahogy a szavak értelme tudatuk táptalajába hullott. Az első szürkeszemű talán a halála napjáig folytatta a próbálkozást és kereste a megoldást arra, amit a fehér robbanás okozott. Vajon mit érezhetett, amikor rájött, hogy Raul és Bernát nem öregszik. Hogy részükre megállt az idő, de Alexiának nem. Miként élhette meg a két óriás, mikor látták őt elenyészni az idő vasfogai közt, a kor kegyetlen átkában. Üvegfal mögül, mintha filmet nézne az ember és nem tud közbeszólni, megállítani a lejátszást. Nincs szünet, nincs ismétlés, nem tudod visszatekerni az elejére, mikor mindez még meg sem történt. Ha egyszer végigpörgött a megállíthatatlan szalag...

Akaratlanul is elejtettem egy kósza könnycseppet. Visszagondoltam az estémre a Hegyen a kis tűz parazsa mellett, mikor Raulnak dőlve gyönyörködtem a csillagokban. Mikor Raul sokadjára is elkalandozott. Belegondolni is szívmarcangoló, hányszor nézték végig családom egyes tagjainak teljes életét. Születéstől a koporsóig. Újra és újra és újra és megint csak újra. Miért fáradoztak ennyit? Miért kínozták saját magukat? Minek kellett ennyire ragaszkodni ahhoz az ígérethez, hogy vigyázni fognak a gyermekekre, hogy terelgetik őket és ott teremnek ha baj történik? Támogatják őket és magyarázatot nyújtanak... ha egyáltalán megértik őket. Miért nem felejtették el az egészet úgy ahogy van? Nem lett volna egyszerűbb? Nem lett volna kevésbé fájdalmasabb? Mi kötötte őket ide továbbra is, annak ellenére, hogy még a képesség is ritkaságszámba ment már, amivel az állatok nyelvét érthettük. Amivel kommunikálhattunk egymással.

Féltem tovább menni a keserves gondolati szálon. Éreztem, hogy az őrületbe vezetne csekély visszaúttal. Becsukott szemmel próbáltam visszaszerezni az irányítást érzelmeim felett. Nagy levegő és kifúj.

Arcomnak teljes masszázst adtam, két tenyérrel míg rendbe tettem gondolataim. Ne figyelj arra, amit nem tudsz még megoldani! Ne hagyd, hogy felkavarjon! Csak arra koncentrálj, amire kihatásod van, ami közvetlen előtted van! Szépen sorjában!

Tekintetemet megacélozva utoljára átfutottam a kiterített fénymásolatokon. Egy sem reagált a medál fényére. Csak ez az egy volt eredeti.

- Be akarod fejezni? - kérdezte váratlanul Daniel.

Beletelt pár pillanatba, hogy felfogjam a kétértelmű kérdést. Válaszul egy halvány, fáradt mosolyt villantottam, és a ki nem mondott ígéret ott csüngött valamennyiünk szemében.

Hallgatásunk néhány másodpercében tisztábban szólt Sam földszinti ügyködésének zaja. Hangos volt. Nem úgy, mint aki főzött éppen. Ajtók csapódtak, majd sietős léptek jelezték, hogy felfelé jön, hozzánk.

- Mi a ménkű van itt, hogy? Édua, nektek nem tűnt fel, hogy... ? - nyitott be hozzánk és torkára fagyott a szó, bármit is akart eredetileg mondani.

Egy csapat, sötétbe burkolózó tini nézett vissza rá, akik egy misztikus, világító medált, kiterített ősi iratokat ültek körül síri csendben. Ez nem lehetett hétköznapi látvány. Nyilván mindezt megkoronázta a saját, ragyogó szempárom, amivel felpillantottam Sam lépteire, mikor belépett. Friss felfedezésekkel és elhatározással a lelkemben valóságos földöntúli jelenséggé fejlődhettem. Talán még magamat is megriasztottam volna.

- Micsoda, Sam? - kérdeztem fejemet megbillentve.

Nagybátyám nagyot nyelt, mielőtt kipréselhetett volna bármit is száján.

- Ez... ez a csend - mutatott ujjával maga köré - Mindenütt. Még a kertben is.

- Hogyan?

Lynda felpattant és lerántotta a takarót az ablakról és kitárta azt. Ártón rontott be a délutáni, még mindig erős napfény a szabaddá tett bejáraton.

- Te jóságos ég! - hüledezett egy pillanat múltával.

- Mit hallasz? - kérdeztem félig vakon.

- Semmit. Egyáltalán semmit - nézett a szemembe halál komolyan - Se madarak, se tücskök. Mind elnémult.

Megrendülve kapkodták fejüket egymásra magyarázatért a bizarr és hátborzongató helyzetre. Sam-nek tűnt fel csupán, hogy én bosszúsan mindössze halántékomat dörzsölgettem, mielőtt nyugodtan az ablakhoz sétáltam és kihajoltam.

- Most már mehet! - villantottam fel szemem aznap utoljára.

*** 

Halli!

Ahogy ígértem mystic2356, szombat. ;) :* 

Egy kis extra a kimaradt hetek miatt. A továbbiakban heti rendszerességgel fogom hozni. Remélem sikerült örömet okozni a mostani hét 2 feltöltésével. 

Közvélemény kutatás: milyen felületen olvastok a legtöbbet? (wattpad, kindle, ekönyv, fizikai könyv, bármi más felület és megoldás - kifejtendő kérdés )

Kváncsian várom választotokat! 

Shina