- Nos hát, fiókák! Pakolódjatok össze, mert Sam nemrég szólt, hogy várja Éduát haza.

Matt apja nem csupán kíváncsiságból nézett tehát be hozzánk. Sam üzent. De miért nem nekem mondta? Előszedtem telefonom a sarokba hajított táskámból és a képernyőn 2 nem fogadott hívás értesítője villogott. Upsz.

- És ha már mentek mind, egyúttal vihetnétek egy rakat sütnivalót is. - értetlen fejjel néztünk rá, de ő csak legyintett - Sam kérte. Úgy vettem mi szavaiból, sütögetni akar vagy valami barbeque estet tartani de csak néhány főre.

Néhány főre? Milyen néhány főre? Nem hívja meg újból a fél várost? Az egyetlen, amire még gondolni tudtam, az egy családi sütögetés volt, de... a szüleim nem lesznek itt. Kikre gondolt akkor? Daniel és Lynda szinte egyszerre állt fel és rögvest rájöttem. A bandát akarja még vendégül látni Sam. Családi kör? Fogjuk rá. Talán még a melákok is megjelennek.

Ekkor ping-elt a telefonom, üzenet érkezését jelezve. "Hozzatok hazafele soookkkk húst. Két mega nagy szempár ólálkodik a kert végében már fél órája. S. " Nem bírtam megállni a kuncogást.

- Srácok. Akár indulhatunk is - álltam fel magam is és összepakoltam kevéske holmimat. Lánc a nyakamba, regiszter gondosan elrakva. - Irány a bolt!

Éppen időben érkeztünk. A kisvároska boltja fél órán belül zárt, tekintve hogy vasárnap volt. Az eladó rosszalló szemmel méregette a banda tagjait. Nyilván sejtette, hogy milyen előszeretettel kerültek slamasztikába, de nem szólta meg őket a jelenlétemben. Annál inkább látszott rajta a több kiló hús és zöldség furcsálása.

Nem gond. Nem kell tudnia, kiknek is visszük ezt mind igazán.

- Az anyját! - kiáltott fel Sam, amikor meglátta a felsorakoztatott holmikat a konyhaasztalon - Tudom azt írtam, itt vannak az óriások is, de...

- Sam, ugyan! Állatokkal foglalkozol. Tudod, mennyit képesek enni. Szorozd azt meg legalább 2-vel.

- Jól van, Kislány. De akkor most mi legyen ezzel? - azzal kinyitotta a hűtőt és egy teljes polcot elfoglaló, pácban érlelődő, szeletelt húsos tálra mutatott.

Koppant az állam. Az ott... az ott Sam isteni steak-je! A látványától is megindult a nyáltermelésem. Látványosan nyeltem egyet és vigyorogva pillantottam vissza rá.

- Nem hiszem, hogy gondot okozna az eltüntetése - kacsintottam. Persze az óriás adagnyi reggelimre gondoltam, aminek már nyomát sem éreztem. Megfeledkeztem minden zavaró tényezőről, mint általában ha Sam steak-jéről volt szó. Az a gondosan pácolt, tökéletesen fűszerezett, puhára átsütött hús, aminek enyhén pörcös a széle. A gondolattól egyszeriben megkordult a gyomrom.

Sam megemelte szemöldökét és gyorsan becsukta a hűtőt.

- Ki a konyhából te éhenkórász, mielőtt nekiesel úgy ahogy van! Remélem azt még ki tudod várni, hogy megsüssük őket - nevetett és kitessékelt minket felségterületéről.

- Ki tudja? - kuncogott Lynda pimaszul - Ha a vérfarkasos elméletünk mégiscsak helytálló...

- Lynda! Ne már! - tiltakoztam pirulva, még mindig a hasamat fogva.

- De miért? Olyan jó sztori lenne! - nevetett már fennhangon.

- Ja, ja. De csak neked - fogta fejét feltűnően Matt, aki kivételesen értette a viccet - De mi lenne akkor az állatokkal? Az erdő parancsolója mégsem lehet vérfarkas.

- Olyan, aki ráadásul a városban él - szállt be Kassy is - Igazi svédasztal várja minden ház hátsókertjében és úri állófogadás a külsőbb kerületekben, ahol a nyájak legelnek.

Cinikusan nevettem hülye viccükön, míg felvonultunk a szobámba. El akartam rakni a regisztert biztos helyre.

- Mielőtt megírnátok a teljes önéletrajzomat, ajánlom figyelmetekbe az óriás farkast ott kint. De ha már ezzel le is tudódik a vérfarkas ügy, találjatok ki egyet Bernát számára is. Vérmedvét vagy valami hasonlót.

~ Heh?!

A nyitott ablakon keresztül egy nyikkanás hallatszott be a távolból. Úgy tűnik hangos voltam és az állati kukkólók most már hallgatózókká léptették elő magukat. Összenéztünk a srácokkal és hangos nevetésben törtünk ki.

- Egyébként, Édua! Tetszik a szobád, de ezt nem mondhatod komolyan! - Lynda vigyorogva dobta el magát az ágyamon és a párnám felé nyúlt - Te is plüssel alszol?!

Kihúzta a kikandikáló plüss kutya lábát és ölébe vette, mint egy kisgyermeket.

- Még szép hogy! - próbáltam magabiztosnak hangzani, mert azért mégiscsak milyen az, hogy 18 évesen, felnőttként, plüssel játszik az ember?

- Mondtam én, hogy tök normális ez - csatlakozott be Kassy is és csípőre tett kézzel nézett a fiúkra - Ti meg mit össze cikiztetek minket a sajátunk miatt!

- Hé! Az... - Matt szava elakadt, amint felvont szemöldökömre tévedt tekintete - Az totál jogos volt... akkor. - de az utolsó szót már csak motyogni volt képes. Daniel a tarkóját vakarta és zavarában mosolygot. A lányokkal csak nevetni tudtunk szenvedésükön, olyan jóízűen, hogy azt szégyen lenne tagadni.

- Egyébként - Daniel szeme megakadt a bőröndömön - Itt vagy már több mint 2 hete, de még nem csomagoltál ki.

Követtem tekintetét. Félig nyitott, nagy bőröndömből még összehajtogatva pislogott kifelé néhány pólóm és nadrágom. Korábban nem ítéltem magam rendetlennek vagy lustának, de be kellett valljam, ha csak magamnak is, hogy azokat már rég a helyükre kellett volna raknom.

- Úgy tűnik, nem sokat voltam itthon - vontam meg a vállam és megindultam, hogy befejezzem a 2 hete megkezdett kipakolást.

Csendben figyelték, ahogy szekrényem rejtekébe súvasztom a holmikat és közben a szoba apró részletein járatták szemüket. Az íróasztalon hagyott csokis zabfalatok végén a gyűrt csomagolásban, a becsukott laptopon, amin néhány könyv és a megkezdett rajznaplóm hevert egymásra hajítva. Egy oda nem illő, puccos képkereten az asztal sarkára állítva, amiben egy mosolygó pár képe kapott otthont. És a szoba üres felén, amit most már a bőröndöm sem tett színesebbé.

Daniel az ablak párkányának dőlt karba tett kézzel, időnként a kinti világot csodálva. Raul és Bernát nem mutatkozott ez alatt a pár perc alatt, de a szél járásából éreztem, hogy a közelben vannak. Valószínűleg épp csak a bokrok túloldalán vártak.

- Neked tényleg el kellene néhány lakberendezési tanács - nyögte ki hirtelen Lynda, miközben rosszalón tekintett körbe. - Ekkora tér és te lényegében csak az ágyat és az asztalt használod ki... öm... azokat is ritkán.

Csípőre tett kézzel néztem rá, de nem szóltam. Cinikus mosolyom leapadt, ahogy rájöttem valóban igaza van. Pangott az ürességtől a helység.

- És akkor szerinted mégis mi hiányzik innen? - láttam rajta, hogy mennyire várta a kérdést, de az is biztos volt, hogy nem állt szándékomban kacatokkal telepakolni a szobám.

- Először is egy bolyhos szőnyeg, meg egy babzsák szék abba a sarokba. Máris otthonosabb! - Lynda felpattant az ágyamból és lelkendezve mutogatott, mit hova tenne. Teljes átalakítást látott a térben és határ a csillagos ég volt számára. Mégis, amikor a beltéri vízeséshez ért, képtelen voltam tovább türtőztetni magam és felkacagtam.

- És mondd csak, mindezek után én hogy férek még be a képbe? Heh? - kuncogtam, majd Lynda szintén nevetve egy sarokba mutatott az ajtó mellett.

- Pont oda! - pimasz mosolyát meg se próbálta türtőztetni.

- Jól van, jól van! - csitítottam le újból felcsigázott képzeletét. - Inkább nézzük meg a maradék kódolt szöveget. Amiket ti gyűjtöttetek.

Matt elővette táskájából a lapokat és szétterítette a földön. Köré ültünk. Előkerült az UV lámpa is és néhány kazetta, amiket eleinte nem értettem, de kiderült, azok a teliholdas éj felvételei. De, hogy Matt azokat miért hozta most magával, rejtély maradt. A fiú nem tette szóvá.

- Mellesleg, mióta gyűjtitek ezeket a mítoszokat? - vetettem fel, ahogy végignéztem a lapokon.

- Hát, jó rég óta - vakarta fejét Matt.

- Tényleg megvan már néhány éve... fuh, mióta is? - Lynda sem tudta a pontos kezdést.

- Nem sokkal azután, hogy Matt-ék ideköltöztek. - szállt be Kassy - Valamikor 5-6 évvel ezelőtt, ahogy összeverődtünk a bulibalhé után.

- Hm? - erre felfigyeltem.

- Ne képzeld túl nagynak. Csak egy szombat esti városi ünnep során olyat akartunk kipróbálni, aminek szüleink nem örültek... utólag.

Gyanakodva hallgattam magyarázatát, de nem győzött meg ennyivel.

- Na jó. Berúgtunk pár ablakot labdával, miközben rekordot akartunk önteni dekázásban. Legfiatalabb legtovább dekázó guinness rekordot.

- De nem jött össze - rázta fejét Matt - Viszont ekkor jött az első ötlet a hanggal történő üvegtörésre. Bár még csak ötlet volt.

Nocsak, mik ki nem derülnek. Vigyorogva néztem szét rajtuk és felválta hol pironkodtak, hogy jókedvvel emlékeztek vissza az ominózus eseményre. Bajkeverő és adrenalin függő banda? Korán kezdték. Ha velem egyidősek most, akkor 12-13 körüliek lehettek ekkor. Talán kifejezőbb lenne ambiciózusnak nevezni őket és nem bajkeverőknek. Végtére is, most is egy mítosz nyomát kutatját és velem együtt jutnak is el a megfejtéséhez.

Kinyitottam a családi regisztert az első oldalán és igyekeztem a kódolást összevetni a fénymásolt lapokkal. A szavak egyeztek. A kódolás hasonló sorrendben és gyakorisággal követte egyik a másikat. Apró különbség volt, hogy a regiszter lapjai még a napfényben is enyhén vibráltak, minta várnák, hogy megmutathassák a kódolt üzenetet, míg a fénymásolatok élettelenül várakoztak rögzített helyükön.

- Nos? Tudod ezeket is olvasni? - kérdezte Daniel egy idő után.

- Nem - ráztam a fejem - Ez nem ugyanazzal a tintával íródott. Nem adja ki ugyanazt a képet.

- Képet?

- Az eredetiben... ahogy olvastam is, a kódolás titka a tinta anyagában rejlik. Amikor mondtam is, hogy olyan az egész, mintha vibrálna a szöveg, gyakorlatilag hologramot vetített ki és úgy tudtam olvasni a szöveget a medál fényében.

- És ha megpróbáljuk ezt is a medállal olvasni?

- Ahhoz teljes sötétség kellene először is, mert a napfény túl erős.

Lynda és Matt már pattantak is és takarómat az ablakomra rögzítették, majd a ajtót is becsukták. Megteszi. Kassy bekapcsolta az UV-t és... rá kellett jönnünk, hogy az elem nem cserélte ki magát.

- Hopsz.

- Hopsz bizony. És most?

- Van elemetek? - hozakodott elő Kassy.

- Van, de nem ilyen kicsi. Venni kellene.

- És a bolt is bezárt már. - Daniel halántékát dörzsölte.

- Hát akkor? - Matt tanácstalan volt.

Nem tudták, vagy csak nem jutott el a tudatukig még teljesen, de volt még egy éjszakai fényforrás, ami beindíthatta a medált. A szemem. Egyrészt a természetes fényt tudja visszatükrözni kiválóan, de saját kibocsájtásra is képes, ami megegyezik a Hold fényével, ha utasítok egy állatot. Mivel nem akartam senkit sem fölöslegesen ugráltatni, igyekeztem csupán elképzelni a helyzetet. Nagy levegőt vettem és...

- Ssshhh!... - láttam a rét zsongását a házon kívül kismillió lakójával együtt és csendre intettem őket. Nem kérlelve, könyörögve nekik, hanem mint aki uralkodik felettük és szava abszolút hatalommal bír. Ez az érzés kellett. Megtaláltam. - Helyes. - mosolyodtam el elégedetten, amikor megláttam barátaim arcát. Szemem világított - Na most.

Felemeltem a medált és az rögvest tündökölni kezdett.

***

Halli !

Meg is hoztam a folytatást. 

Kérlek nézzétek el nekem kivételesen ezt a késést. Az elmúlt 2 hétvégem házon kívül töltöttem. 2-2 napos kenuzás és sátrazás. ;)

Kinek hogyan telik a nyara? Merre jártatok, vagy fogtok még utazni?

Shina

PS: Ne felejtsetek el kommentet írni, már csak azért is mert jólesik beszélgetni veletek! ;*