- Arra gondolsz, ami... - minden további külső zajt lehengerlő erővel blokkolt gondolataim újabb árja.

Eddig bele sem gondoltam, hogy a "miért" mellett van egy másik, legalább annyira fontos kérdés, ami válaszra vár. HOL? Hol történt az a kísérlet? Hol van, ha még megvan az a hely, ahol azon az éjszakán a Hold fényében levezényelték a családi legendámat elindító eseményeket? Hol történt az a robbanás? Hova gyűjtöttek össze megannyi állatot? Honnan indult az első káosz?

Ezért térne vissza minden ezüstszemű a városba, ahogy Raul is mondta? Ez lenne leírva a családi regiszterben? Benne lenne nem csak az ok és a részletes jellemzése a "génnek", de az eredeti helyszín is? Ahol a baleset történt. Az a hegy... ha ennyire ragaszkodnak egy helyhez... ha ennyire őriztetik... ha még egy bányát is képesek voltak lezáratni miatta... Ezért záratták le?! Ők záratták be azt? Akkor nem lehetett pusztán a természetvédelem az oka mindennek. Az ezer évvel ezelőtti kutatócsoport laboratóriuma, vagy akár bázisa lehet ott. Annak kell lennie.

- Annak kell lennie... - suttogtam akaratlanul is hangosan.

Védik a helyet, mert ott indult el minden. Több is az már egy közönséges otthonnál. Mintha az életük, nem is, a MI életünk indult volna el onnan. És ez a hely az Ezüst Csúcs rejtekében szunnyad egy évezred óta.

- A hegy belsejében kell lennie... - szemem előtt láttam újra a barlangot, amin aznap keresztülhurcoltak - Ezért lehetett ott a világító lárva faj, mint környezetidegen faj. Nem természetes úton került oda. - hiszen állati kísérleteket folytattak. Bevillant a hang, a járat belsejében zúgó patakról és a fa pallóról, amin átkelve Raul karmai hangosan kopogtak - Így kerülhetett oda az is!

- Éd...! - valaki a távolban mintha szólítani akart.

Láttam magam előtt és hallottam is Raul meg Bernát suttogását újra, aminek akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. "~Szerinted? ~Mindjárt meglátjuk." A barlangi fülkében voltunk, ahova pokrócokat hordtak össze. Még direkt körbe is néztem, mire érthették. "~Tehát még nem. ~Még nem." A falakat kellett volna jobban megnéznem? Figyelmetlen voltam talán? Nem is természetes barlangjárat volt?

- Mire értettétek akkor? - fel kellett volna talán ismernem jeleket a falon? Magát a bejáratot? De semmit, még csak egy ajtó látszatának a közelében járó dolgot sem láttam. És különben is, biztos lakat alatt tartják. Nem hiányzik, hogy bárki is véletlen betévedjen, vagy egy ügyes állat befúrja magát valami résen. Lakat... kulcs... nyitja a zárat. A kulcs! A nyaklánc!!! - Talán kulcs lenne ehhez is?! - úgy éreztem ezt már sikítottam, de hang nem jött ki a torkomon.

Lekaptam nyakamból a láncot és a legközelebbi sarokba fordultam újra magamhoz ragadtam a családi regisztert.

- Hálistennek! - sóhajtott kórusban hátam mögül a banda.

Megrökönyödve kaptam fel a fejem és pillantottam feléjük. Ezeknek meg mi bajuk?

- Azon túl, hogy megint a frászt hoztad ránk, nincs semmi különös - legyintett Lynda miután kiolvasta tekintetemből az egyértelmű kérdést. Gyanús volt a terelése és egy pillanat erejéig még a könyvet is letettem. A lány fáradtan sóhajtott fejét mélyen lehajvta a mozdulattal. - Igazán megtehetnéd, hogy ha lelépsz a gondolati síkra időnként azért levegőt is veszel, ha már nem reagálsz a szólításra.

Csend. Feszült csend.

- Oh? Már megint? - újból megtörtént.

- Védelmére legyen említve, hogy a menet közben hallott motyogása jelezte, hogy nem teljesen fagyott le - Daniel is csak a fejét rázta.

Gonosz vigyor kúszott képemre.

- Mégse pofoztatok vissza a jelenbe.

- Mert nem járt le még a 2 perced - adta vissza a magas labdát a srác.

- Touché! - azzal vállat vontam és visszafordultam megkezdett tervemhez.

Nem bojgattam tovább a témát. Fontosabb dolognak néztem elébe. Kinyitottam a regisztert a legelső kódolt oldalon, majd fölé tartottam a medált. Kíváncsi fejek hajoltak egyre közelebb, és a banda lélegzetvisszafojtva várt, de nem történt semmi.

- Talán ha fénybe tartod... - kezdett bele Matt de azonnal elharapta a mondat végét, amint felkaptam rá a fejem.

- Zseniális! - ez az! Fény! Fény kellett neki, hogy aktiválódjon, de nem akármilyen. Éjjelifény kell. Az éjjel jelenlevő ibolya és kékfény talán. A Hold fénye kell. De nappal volt és az égitest akár legcsekélyebb hasznosítása napokra volt még. Ultraibolya?

- Tudom én az, de miért is? - riadt vissza a fiú.

- Matt! Van UV lámpád, igaz?

A fiú lassan bólintott, de Lynda megelőzte és már adta is kezembe a kis detektor jellegű lámpát, amivel kézpénz hitelességét szokták ellenőrizni. Meg se kérdőjeleztem, honnan és miért volt nekik ilyen.

Bekapcsoltam, de a nappali fényár nagyban gyengítette eredményességét. Éppenhogy csak halvány derengésre késztette a medál kristálydíszét.

- Várj! - Kassy felpattant és a két lány pillanatok alatt betakarta az ajtó üvegét egy súlyos és egyértelműen nem erre a célra szánt anyaggal, majd lekapcsolta a villanyt. Teljes sötétségbe borult a helység. Újra bekapcsolta a lámpát. Egyedi ragyogása betöltötte a teret és a tárgyak új színeket kaptak. Matt cipője neonzölden ragyogott, míg Kassy-nek a pólóján egy felirat emelkedett ki. A bőrünk átható lila színre váltott és a elővillanó mosolyokban vakító fehér fogsorok nevettek fel. A fogkrém fluorid tartalma megtette a magáét.

Pillanatokkal később újabb árnyalatbeli változás ment végbe a helység látványán. Egyre több és egyre erősebb fény mutatkozott, ahogy a kristály reagált az UV-re. Nappali világosságnak tűnt hosszú másodpercek múltával a környezet, de mintha csak nekem tűnt volna fel mindez.

- Azta, de király! - Lynda továbbra is a nyakékre fixálta tekintetét.

- Az eszem megáll! - fogta fejét Matt.

Kassy szájára tett kézzel figyelte, míg Daniel döbbenten próbálta megérteni a magyarázatát. A Kiscsillag nevéhez hű, csodálatos ragyogását én sem voltam képes mellőzni. Erősebb volt, mint pár napja az erdőben a tábortüzem forró parazsa derengésében. Fénye betöltötte a teret és folyton azon kaptam magam, hogy körbe-körbe járatom a fejem a minden zugot elfoglaló ketyeréken.

- Jesszus! - Lynda sikolyára riadtan ugrottunk fel és kerestük félelmének okát - Basszus, Édua állj már meg! Te vagy az! - ragadott karon.

- Mi?!

- Szentég... - akadt Daniel száján a szó, ahogy egyesével, mind rám néztek.

- Mi van!

- A szemed! - nyelt Daniel.

- Hogy? - nem éreztem, hogy világított volna. Nem is világíthatott, hiszen nem adtam ki parancsot állatnak, de még csak nem is gondoltam rá. Nem lehetett... hacsak... - Pedig ez nem is természetes fény - pillantottam egyenesen a lámpa izzó fénycsövére.

- Hogy a manóba? - Lynda továbbra is szorosan tartotta a karom és lassan az arcomba kúszott. Mintha egy bogarat vizsgálna nagyító alatt. Tekintetét a szemem és a lámpa közt kapkodta - És még csak nem is lila fényt vet vissza az íriszed!

Szemforgatva ráztam a fejem, de amikor rápillantottam, saját szemei csak még inkább kikerekedtek. Mégis mennyivel lehet ez másabb, mint mikor normális körülmények közt világít? Normális? Igen, azt már vehetjük tulajdonképpen annak.Mindegy is. Mit foglalkozom én már ezzel? Sokkal inkább...

A regiszer felé hajoltam újra. Az UV lámpát letámasztva megemeltem a medált újra. Fényét az írás fölé egyensúlyoztam.

- Segít ez bármit is? - kíváncsiskodott Matt.

- Persze, sokkal erősebb a fénye, mint az UV no meg... ha minden igaz, ennek fényben olvasható az írás. - értetlen fejjel néztek rám mind - Mi van?

- Bocs, hogy tőlem kell hallanod... de ez aligha igaz - Matt alig tudta megfogalmazni, mit is akar kinyögni, míg várakozón figyeltem - A medál tényleg világít, de csak annyit, mint egy apró LED lámpa. Alig vet fényt.

- Ez igaz, Édua. Az UV-nak erősebb a fénye. - erősítette meg Lynda is, majd feleszmélt - Nekünk. Csak nekünk tűnik így! Srácok, mi van ha...

- Ha a fényeket is másként látja? - fejezte be Kassy - Az UV érzékelése az állatvilágban valóban eltér az emberekétől. Édua?! Milyen? Mit látsz?

- Elég, elég! Nem a lámpa fényét látom másként. Lila, mint mindig is. A neon holmijaitok pedig fluoreszkál, mint bárki más esetében. Csak ez a kristály ad ki más fényt - pöccintettem meg a felfüggesztett drágaságot - És ennek valóban komolyabb fénye van. Számomra olyan, akár egy zseblámpa, a jobb fajtából.

Nehéz lett volna elmagyarázni, amit még én magam sem értettem. Raulék fejtegetése, ha egyáltalán lehet annak nevezni, szerint csak a természetes éjjeli fény tudta működésbe hozni a medál szervezetét, amiben a kristály maga gyakorlatilag csak egy prizma volt. Vagy egy nagyító. De ezek szerint ráhibáztunk és valóban az UV-t hasznosítja a szerkezet. Kék és ibolya, vagy ultraibolya tartományt. Ezek után roppant kíváncsi lettem, hogy maga a Telihold mégis mekkora hatást váltana ki belőle.

A kódolt írásra fordítottam figyelmem, eleresztve fülem mellett a további kérdéseket, amik kísérleteket javasoltak a látásomra vonatkoztatva. A lapon levő írás, a megsárgult oldalon... legnagyobb csalódottságomra továbbra is, változatlanul olvashatatlan maradt. Forgattam a medált felette, közelebb hoztam, majd távolabb, de semmi. Mégis végig, mintha vibrált volna szemem előtt a teljes oldal.

Hirtelen kihunyt az UV, bizonyára a régi elem benne épp' felmondta a szolgálatot, és egyedül a Kiscsillag tündökölt. Apró, különleges fénye csak számomra nyújtott elegendő világot, hogy mindent lássak tisztán. Mindent is. Sápadt fényében a lapok életre keltek. Értelmet nyertek. A rejtelmes sorokba torlódott jelek, mintha szikráznának rögzített helyükön és kettős képet mutatnának. Erősen pislogtam mire végre rádöbbentem, hol a magyarázat. A képzelt szikrázás vagy vibrálás volt maga az üzenet! Nem a lapon szerepelt a szavak értelme, hanem egy centivel felette a levegőben, mondhatni hologramként úszva közvetlen párhuzamban az alatta elterülő kódolással.

- Látom...

***

Halli!

Ezzel  fejezettel kívánok nektek kellemes hétvégét!  Ne felejtsetek el kommentelni, ha még követitek a történetet. Messze megdobnátok a kedvem a folytatáshoz! ;) 

Pussza

Shina