(jav.: 2020)

Lassan és minél halkabban csuktam be magam mögött a hátsó ajtót, de még így is meglepetés fogadott. Sam a lépcső korlátjának támaszkodva, karba tett kézzel várakozott. Most felnézett.

- Oh... Azt hittem, alszol, Sam.

- Hát én is - nyújtotta karját ölelésre - De hallottam a nyikorgó lépcsőket és utána néztem, ki mászkál ilyen későn - leültünk a lépcsőkre - Aztán egy igen érdekes beszélgetésnek lettem véletlen fültanúja - erre felkaptam a fejem.

- Én... - ugyan, Édua. Ki előtt akarsz te szabadkozni? Pont Sam előtt? - Hangosak voltunk?

- Ne aggódj amiatt, Borzaska - magához ölelt és puszit nyomott homlokomra - Bevallom, nem tetszett, hogy ragadozók közt láttalak a délután - ez meglepett, de rögtön folytatta, hogy a tiltakozás elejét vegye - Tudom, az erdőben is velük voltál... de még mindig az a kép élt bennem, hogy az embereket kerülik a vadállatok. Ebben bíztam. Még akkor is, ha tisztában voltam vele, hogy a te esetedben ez talán az ellenkezője lesz - oh Sam, ha tudnád - De csak most tudatosult igazán, mi is a valóság - a semmibe révedve lassan fejét rázta - A szemem előtt zajlik és szinte semmiben sem tudlak támogatni!

- Sam! Ez nem igaz! - ragadtam meg kezét - Nélküled sehol se lennék. Neked köszönhetem, hogy egyáltalán fel tudom ezt mind fogni.

- Ne túlozz, Kicsi Lány. Már jó ideje a kispadról figyellek. Erre magam is rájöttem. Ez a farkas itt... - fejével az ajtó felé biccentett - ... nagyobb segítség, mint én. Raul, ugye? Meg a medve is, Bernát.

- Sam...

- Az állatok... már nem egyszerű állatok neked, igaz?

- Igaz - nem tudtam mit felelni.

- Úgy bánsz velük, mintha emberek lennének.

- Sam!

- De nem csak ezzel a kettővel. Elismerem, hogy különösek, de a klinikán is így viselkedtél a többivel - nem tudtam, hova akart kilyukadni - Beszélsz hozzájuk, de másként, mint az átlag ember. Már ettől csupán több vagy, mint az átlag emberek - ah, hát meghallotta korábbi aggodalmam, mikor Raulnak mondtam el - Bármi történjék is a jövőben, ne feledd! Te úgy vagy tökéletes, ahogy vagy.

- Oh, Sam! - átöleltem és csak mosolyogtam. Jólesett bátorító szavait hallanom.

- Igazából...

- Hmm?

- Van még egy kérdés, aminek válasza súlyos kihatással lesz a holnapi eseményekre - lélegzetvisszafojtva figyeltem - Fogsz enni még húst?

Kitört belőlem a nevetés! Azt hittem, komolyabb dolog aggasztotta.

- Azt hiszed viccelek, Kicsi Lány? Ez igen komoly kérdés volt.

- Tudom, de... - vigyorogtam, de mosolyom gyorsan arcomra fagyott, amint az elmúlt napokra gondoltam - Tudom, Sam - felnéztem rá és szomorkás félmosolyt erőltettem - A világért se tudnék lemondani a te isteni steak-edről.

Sam mintha gondolataimba látott volna. Mintha érezte volna, ez nem pusztán hízelgés volt részemről.

- Édua...

- Fehérjére szüksége van az embernek. Ezért is jó, hogy egy ragadozó került ki abból a kísérletből, mert egy őz nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy megpucoljam azt a halat - Sam félrebillentett fejjel figyelte arcom - Fogtak nekem halat az egyik nap. Raul leharapta a fejét úgyhogy csak a pucolás volt az én feladatom - mégis megborzongtam az emlékétől.

- Erős vagy, Kicsi Lány!

- Ezt mondta ő is... - motyogtam majd gyorsan tovább tereltem a szót - Viszooont! Mesélj csak, miért is van lakat azon a fészeren!

- Hisz' tudod azt már. Ahogy hallottalak...

- Tényleg?! Egy barlang?

- Nem igazán barlang. Inkább egy kiépített járat.

- Mi?! - felpattantam - Nem természetes üreg, hanem épített?! Mi van arra? Hová vezet?

- Sehová. Apád és én sokszor voltunk benne, de 50 méter után véget ér. Nincs befejezve és nem vezet sehová. Omlásnak nyoma sincsen, elágazás se nehezíti a terepet. Egyszerűen... félbehagyták.

- Ah - valahogy nem erre a válaszra számítottam. Már mindenhol a rejtély folytatását várod, csajszi? - Akkor miért van rajta lakat?

- Ott tároljuk a motort és a quad-ot, nem rémlik? - vonta fel szemöldökét.

- Ah, jogos. Raul is mondta.

- Hmm... Igen közel áll hozzád ez a "Raul" - nevét fölöttébb gúnyosan ejtette ki. Kezével még a macskakörmöt is imitálta a levegőben. Nem tudtam eldönteni, valóban megvetésből mondta így, vagy csak engem akart szivatni ezzel - Aztán nehogy vérfarkasnak gondold és smacizni lássalak vele teliholdkor!

- Hah!!! - köpni-nyelni nem tudtam. Többedszeri próbálkozásra sikerült végre kinyögnöm, hogy - Saaam!

Persze ő hasát fogva nevetett és térdét csapkodta közben. Nem tudom, milyen fejet vághattam, de neki elég volt ahhoz, hogy könnyesre röhögje magát. Duzzogva, orromat felhúzva karba tettem kezem és hátat fordítottam neki. Még épp időben, mert a következő gondolattól forró pír borította el arcomat. Telihold, mi? Ha nem is őt... talán... Talán újra meglátom azt a titokzatos idegent. Őt már esetleg... Nem! Őt egész biztosan!

- Édua? Eszedbe ne jusson! - Sam egy pillanatra elhűlt, mikor idétlen vigyoromat meglátta.

- A te kedvedért, csakazértis! - lehajoltam, gyors puszit adtam neki és felszaladtam az emeletre - Jó éjt, Sam!

- Édua!

A fürdőbe mentem és bezártam az ajtót. Te jószagú rozmaring, ez nem sokon múlott! Még két másodperc és képtelen lettem volna tartani magam. A tükörbe néztem. A háromnapos kosz ellenére is tisztán látszódott, hogy vörös a képem. Hajam összetapadt az izzadságtól és a patak víztől, míg fekete csíkok jelezték a legfrissebb verejtékcseppek útját halántékomon. Bőrömet megkapta a nap és élénk színű pólóm valósággal szürke volt... fekete és barna szőrszálakkal meghintve.

- Tökély... - ráztam fejem a katasztrofális kinézeten.

Lekaptam mindent és a zuhany alá álltam. Valahogy nem vonzott kedvenc tusfürdőm többé és a legkevésbé "szagos" szappan felé nyúltam. Őrület, hogy ilyen apróságok ennyire zavaróakká tudnak válni.

Az ágyamba már tisztán és üdén dőltem vissza, de a nyugodalmas éjszaka elkerült. Rémálmok gyötörtek. Afféle nem ijesztő, de szorongást hozó álmok.

Álmomban egy sötét, erdei ösvényen sétáltam. Nyugtalan voltam. Siettem, de nem tudtam miért vagy hova. Léptek követtek, de amikor oda fordultam, néma csend várt. Emlékeimet suttogó hangok zavarták folyamatosan. Az 'ezüstszemű'! A nagy, EZERÉVES LEGENDA. Egy lány! Lány született! Ilyen még nem volt! Csodabogár! Alig várom! Nagy leszel!

Minden irányból, minden bokorból egy-egy újabb érzés tört rám. Meg kell felelnem. Mi lesz, ha nem sikerül? Mi lesz ha elbukom? Ha csalódást okozok? Ha valaki megsérül miattam? Aggodalom. Az eljövendő rettegése. Késleltetés. Magány. Bánat.

A sok bántó hang és érzés kezdte összeszorítani a torkomat és tudtam, komoly pánik fenyeget kitöréssel. A zaj minden lépéssel nőtt, amihez hozzáadódott az állatok... állathangja. Állat! Hangok! Nem beszéd. Pánik, pánik. Pánik!!! Hirtelen agresszív és mindent túlharsogó ugatás és morgás üvöltötte túl a káoszt. A zaj elhalkult. Megszűnt. Többé nem sértette fülem vagy lelkem. Egyedül egy halk, kellemes morgás szólt ismerős búgással. Nyugtató melegség ölelt körbe és altató dobogás. Szívdobogás ritmusa. Honnan? Melyik irányból? Körbe fordultam és a távolban aranyló szemek villantak fel. Hát még álmomban is vigyázol rám, Raul...?

Többet nem rémített a falevél zörgése, a baglyok huhogása. Nem kergettek nyomasztó emlékek, megfelelési kényszer. Csak azt a biztató szempárt láttam és fülemben a szívdobogás kényeztetett. Végre nyugalomra leltem az éjszakában. Bár tudnám, miért akartam olyan nagyon magam mellett tudni a szempár tulajdonosát.

***

Halli,

Na alakul a molekula... Mármint időzítés terén. Mármint feltöltés időpontjában. ^^'

Szóval, itt is a folytatás kedvenc Éduánk lelki civódásaihoz. Remélem, ti nem mentek át hasonló helyzeteken. \:) Ha igen, hogy birkóztok meg velük?

Shina

U.I.: Skicc a címlap fotón! ;)