(jav.: 2020)

Szótlanul ettünk tovább. Ez túl sok információ volt egyszerre és örültem, hogy Sam nem erőltette tovább. Olvastam már olyan feljegyzéseket, hogy emberek megelőzték saját korukat. Kirekesztettek voltak, szörnyetegnek hívták őket vagy sarlatánoknak. Lehet nyakig voltak okkultizmusban, mint a sámánok, manapság már csak részegesek, de sokan csupán jártasabbak voltak a tudományokban. Gyógyszert vontak ki növényekből például.

Ha igaz a történet, kijutott nekik a különcségből rendesen. Mármint, én magam is különc voltam odahaza, akinek sose volt hasonló érdeklődési köre a barátaival, de ez azért mégis más. Bárhogy is, hogyan lehetséges, hogy én erről még nem hallottam? Még furcsábbnak tűntem volna tőle? Valószínűleg. Lefogadom a szüleim azért nem mondták el a legendát, mert akkor tényleg minden időmet az állatokkal tölteném. Már így is jobban szerettem nyugodt csöndes helyeken lenni, olvasni vagy a természetben sétálni, mint emberektől nyüzsgő helyen lébecolni. Totálisan remetévé válnék.

De azért ez a legenda... családi történelem, hallani most, mind őrültségnek hangzott, mégis tetszetős volt. De a kételyeimet fenntartottam.

- Azóta nem is volt elsőszülött lány a családban? Egyáltalán? - kérdeztem egy idő után.

- Egész jól fogadtad. És igen, igazad van. Habár rejtély, miért. Pont ezért is volt akkora meglepetés, mikor megszülettél és mondták, hogy lány vagy.

- Már hogy lett volna meglepetés? Úgy értem, ma, ultrahangos vizsgálattal ez...

- Azok a srácok meglepetésnek akarták - megmosolyogtatott, ahogy a szüleimre utalt – Ami őket érdekelte, az annyi volt, hogy egészséges vagy-e, és pedig az voltál, szóval minden más hab volt a tortán. Plusz John-nak van ez a heppje, az első benyomásról. - Sam akaratlanul is elnevette magát, ahogy visszaemlékezett - Amikor először látott, emlékszem, azt mondta, ez annyira különleges esemény, hogy ehhez méltán különleges név lesz a tied. A karjaiban tartott, amikor a doki megkérdezte, mi legyen a neved, és te pont azt a pillanatot választottad, hogy kinyisd a szemed és ránézz. A szava is elállt, majdnem sírt is. El tudod képzelni?! Az én bátyámat, az apád, ahogy ott állt és te egy pillantással levetted a lábairól. Alig hallhatóan mondta: 'Csodálatosan szép a szemed, Édua.'

Sam elmerengett a múlton. Ritka látvány volt, sose gondoltam volna, hogy szentimentális hajlamai is lennének.

- Mikor volt? - törtem meg az emlékáradatot.

- Mármint a születésed?

- Nem. Úgy értem, az a nő. Mikor élt?

- A történet közel ezer évvel ezelőttről ered. A konkrét esemény, az igazság a szemszín mögött ismeretlen, de az ideje fel van jegyezve. Azóta pedig nagy figyelemmel követik az öröklődés vonalát.

- Ezer évvel korábban? Ez lenyűgöző. Hogy van feljegyezve, ha senki sem írta le?

- Családfa. Egyfajta regiszter. Ez az egyetlen, ami követi az eseményeket. Vannak nemesi családok, ahol még hagyomány feljegyezni a leszármazottakat, vagyis az ősöket a mi szemszögünkből. A miénkben egyszerű nevek, dátumok vannak és egy apró csillag jelölve a szürke szem megjelenését. Vagy egy félhold, ahol az illető tudta használni az örökölt tulajdonságokat. Most apádnál van ez a könyv. Meg is kérheted, hogy mutassa meg a legközelebbi találkánál.

Lassan ettem a vacsorámat. Sok volt ezt mind befogadni. A kaját az asztalon, meg a híreket a családomról, egyaránt. Az ablakon kipillantva láttam, a nap már lement és az ég sötétbe borult. A csillagok egyesével jelentek meg az égen. Késő volt már. Egy lusta vonyítás visszhangzott a hegyekből és a szívem ugrott egyet. Nagybátyámra néztem, aki a fejével intett a lépcsők felé.

- Jobb, ha most mész és lepihensz mára - mosolygott és puszit nyomott a homlokomra.

- Rendben. Akkor jó éjt!

- Jó éjt Kislány!

Nem tudtam a megjegyzésére reagálni. Minden gondolatomat a felfedett titkok és történetek töltötték be. Valóban adott némi alapot az állatokkal való érdekes megtapasztalásaimnak. Mennyire oltári menő lenne már, ha igaz is lenne. Én, beszélni az állatok nyelvét? Meg vagy huzatva, ez életem legnagyobb kívánsága mióta láttam a Mauglit meg a Tarzant. És az már régen volt. Belépve a szobámba néhány kései madár hangját hallottam kintről. Ahogy sejtettem, ez csak madárcsicsergést.

- Nem beszélek állatul. Az álom, álom marad - sóhajtottam.

Hirtelen libabőr futott végig a karomon. Az érzés megegyezett az előző estével. Valaki tényleg van odakint, a gyomromban érzem. Odasétáltam az ablakomhoz és a függönyök félrehúzásával kihajoltam az éjszakai levegőbe.

- Jobban teszed, a végre békén hagysz és nem zavarod a pihenésem. Marhára nincs humorom kukkolókkal is foglalkozni! Úgyhogy szedd a sátorfádat! - kiabáltam ki.

Vajon célba ért? A válasz egy halk morgás volt és suhogás a távoli bokrokban. A szívem újra a torkomban dobogott, de maradtam az ablakban míg el nem ment. Nyugodt csend lett. Igazán rákérdezhetnék Sam-nél, mégis mennyire merészkednek ki az erdőből az állatok.

Végigdőltem az ágyamon és próbáltam megoldást találni a helyzetemre a legendából meg a tényleges történetekből. Ez a ritka szemszín. Odahaza, ahogy az állatok mindig szót fogadtak, követték a szavaim. Azok az értelmes szemek. Mindig is úgy gondolkodtam, csak nyelvi akadály van az emberek és állatok között. Ha az emberek értenék az állatok nyelvét... hát az biztos, hogy piszkosul több vegetáriánus lenne. Arra gondoltam, ha én érteném a csirkék kotkodácsolását... képtelen lennék csirkehúst enni.

A vicces részletek után újra a mítosz felé fordult a figyelmem. Miféle csoport lehetett az? Kutatás és kísérletezés? Ezer évvel ezelőtt? Állatokon kísérleteztek? De mégis mi volt képes színcserét okozni a szemben, úgy hogy örökletes legyen? Egyik kérdés követte a másikat, míg el nem nyomott az álom.

Az elmém megismételte az esti beszélgetést Sam-mel, majd képek villantak fel előttem. Láttam egy kisebb társaságot egy kupacon valami furcsa szobában. Jobban megfigyelve egy nagyobb teremben, amit mindenféle csövek, palackok, üveg lombikok és masinák töltöttek meg. Az emberek középen furcsa ruhában voltak. Mint valami olcsó futurisztikus film színészei. Majd rájöttem, annyira nem is jövőbeli az öltözetük. Felismertem néhány anyagot, szőrmét rajtuk. Hogy mi? Ez a múlt? Most tényleg, csajszi, komolyan?! Így képzeled el a múltat? Micsoda fennkölt képzelőerő! Tisztában voltam vele, hogy álmodom, és tudni akartam, a tudatom hogyan fogta fel a történteket, habár ez az egész nevetséges.

A férfiak közül az egyik bevezetett egy medvét a terembe. Láncon. Kettőt pislogtam, mert ilyen jelenetet még nem láttam. Majd belépett még valaki egy farkassal, és a harmadik is egy szarvassal. Ahogy körbenéztem a teremben, észrevettem, hogy rengeteg állat van ketrecekben, kalitkákban mindenhol. Madarak, rágcsálók, halak, bogarak és hüllők is. Egy nő jelent meg, kezében egy üveg folyadékkal, amit behelyezett az egyik gépezet belsejébe. Az emberek visszavezették az állatokat, ahonnan hozták, miután vér, szőr és nyálmintát vettek tőlük. Mi ez, valami DNS teszt? Komoly elhatározást és odaszántságot láttam az arcukon. Ezek az emberek nem csak szórakoztak. Azt akarták, hogy sikeres legyen, bármi is volt az, amin ügyködtek.

Egy ember megnyomott valami gombot és a plafon lassan kinyílt, mint valami kabrió teteje. Ez igazán high-tech. A nő helyet foglalt egy halom billentyű és kijelző mellett, és ketten azok közül, akik hozták az állatokat, a terem közepébe léptek. A nyíló tető alá. A harmadik férfi elrendezett néhány kábelt és kapcsolót körülöttük és kilépett a hold fényéből. Az ég tiszta volt és a telihold teljes erejével tűzött be a nyíláson. Megkezdték a kísérletet. Szóval, ők magukon kísérleteztek? A kábelek és csövek folyadék áramlásának zaját árasztották. Apró szikrák pattogtak itt-ott, ahogy fények villantak fel. Úgy tűnt, minden a terveik szerint haladt. De akkor hatalmas puffanást és csörömpölést hallottam egy másik helységből. Egy bagoly repült be a laborba. A farkas meg a nyomában. Felborogatták az üvegcséket, amik a földön darabokban kötöttek ki. Az anyagok összefolytak a padlón és fehér füstöt eresztettek. Az állatok ámokfutása nyomán káosz tört ki és pánik. Még egy villanás erejéig láttam, ahogy a nő a képernyők mögül előugrik, hogy elkapja valamelyiket. De eddigre már mindent elborított a fehérség. Nem láttam semmit a szikrázó vezetékeken kívül. Egyszer csak egy vakító villanás takart ki mindent. Robbanás? Nem tudtam mit tegyek. Meg fogok halni. ŐK fognak meghalni! Valaki szedje ki őket onnan! VALAKI SEGÍTSEN! MOST!

Hevesen kapkodtam a levegőt, amikor másnap reggel felébredtem. A saját ágyamban. A túlzott adrenalin miatt mozdulni se tudtam, de éreztem, izzadtságban úsztam. Az ablakon át rószaszín csillogás szűrődött be. Néhány perccel napfelkelte előtt lehettem.