(jav.: 2020)

Sam nevetésének hangja elnyelődött a fák lombkoronájában. Egy pillanatra még a madarak is elhallgattak.

- Gyerekek! - nagy lélegzeteket vett, s közben kezét hasán nyugtatta – Amondó vagyok, haladjunk sorjában. Először is, összegezzük, amit eddig meséltél. Aztán, jöhet az új felfedezés.

Lynda és Matt felkapták fejüket az utolsó mondatára. Hogy gondolhatták, hogy azóta nem találtam újabb érdekességeket? Kis naivak.

- Rendben – Raulra néztem, aki bátorítóan bólintott. - A legendát még te mesélted Sam - helyeslően biccentett – Nektek meg én adtam tovább - a banda egyszerre bólintott. - A legenda... igaz...

- Vagyis?!... - akart közbevágni Matt, de nem hagytam.

- Egy kísérlet folytán ugyebár, megborult és... felturbózódott a genetikánk, ahogy Sam mondaná. Amit akkor csináltak, amilyen módszerekkel, az fejlettebb volt, mint ahol ma tart a tudomány. Már amennyit nyilvánosságra hoztak - előhúztam a medált a pólóm alól.

- Csak nem? - Lynda szolidan, de mégiscsak beleszólt.

- Igen. Ezt a nyakláncot tényleg ők készítették és nem csak az anyaga vagy a formája érdekes... - elakadtam. Tényleg elmondhatom? Mindet? Raul mancsát a lábamra tette.

~ Gyerünk, kölyök. Megy ez neked.

~ Mondd csak bátran, Pöttömke! - Bernát is buzdított. Jól van.

- Apa írta a levelében, hogy ez begyűjti a Hold fényét és ragyog. Tényleg összegyűjti és valóban ragyog. De csak újholdkor. Meg teliholdkor, ahogy hallottam - felpillantottam a fölém magasodó medvére, aki visszamosolygott. - Tegnap este világított. Még a szemem is bevillant tőle. De a legfontosabb! Ezzel el lehet olvasni az írást!

A banda valamennyi tagja egyszerre dobott hátast. Szinte hallani lehetett, ahogy koppant az álluk. Sam egy pillanatig nem értette, mire utaltam, de hamar leesett neki is.

- Azt mondod... a családi regisztert?

- Igen! - magam is újra izgatott lettem a gondolatától – Amikor ez világít, a fényében látszódik a... hmm... vagyis el lehet olvasni. Még nem próbáltam.

- Azt mondod, hogy ezzel dekódolni lehet az összes iratunkat? - Matt szemei csillogtak.

- Azt nem tudom. Majd kipróbáljuk - vettem vissza a szót - Sok mindent nem árultak el ezzel kapcsolatban – sunyítottam a két, szőrös melákra, akik hirtelen a roppant érdekesnek találták a röpködő legyeket.

- Ők?! Hogy jönnek ők ehhez? - kérdezte Lynda.

- Hát... - haboztam és feszült némaság csüngött a levegőben.

- Édua! Van még valami, amit nem mondtál el? - Sam előrehajolt a nyugágy sarkán.

~ Mindent vagy semmit – duruzsolta Raul.

- Tényleg rendben van? - néztem rá és egy pillanatra elbizonytalanodtam.

~ Kölyök! Gyakorlatilag te vagy a vadak ura és úrnője! Nehogy most szálljon inadba a bátorságod! - Bernát mancsával a vállamat lapogatta.

~ Dua, minden rendben! - Raul is hozzám simította orrát.

- Édua? - Sam figyelt. Gyerünk csajszi! Nagy levegő, kifúj. Fejet felemelni.

- Raul és Bernát... Nem csak ideérkezésemkor ismertem meg őket. És nem is 15 évvel ezelőtt láttuk egymást először, mikor visszahoztak.

- Miről beszélsz? - nagybátyám nem értette.

- Ők ketten... sokkal régebb óta ismernek engem és... – néztem fel rá - ... és minket! - Sam egy pillanatra visszahőkölt. Vajon mit láthatott a szememben?

- Ezt hogy érted?

- Engem. Téged. Apát... nagyapát. És a többieket. Ismerték őket mind. Egészen... a kezdetekig! - Így volt. Egészen a kezdetektől fogva, ők mindig is a családunk mellett voltak. Évek, évtizedek, évszázadok óta. Most elmondom. Elmondom, hogy ez a kettő, milyen csodás lény. Milyen lenyűgözőek és hűségesek. Egy ígérethez, 1000 évvel ezelőttről. Hogy bármi történt is, ők mindig itt voltak és vártak. Vigyáztak ránk. Vigyáznak rám.

- Édua!

- Nem csak a mi felmenőnkre volt hatással az a bizonyos kísérlet - belemarkoltam két barátom bundájába – Ők ketten, szintén benne voltak a kísérletben. Utána lettek ilyen nagyok és... bocsi srácok de ... ilyen különlegesen intelligensek. Ők ismerték Alexiát. Az elsőt! Személyesen...

- Várj csak! Itt állj meg! - Sam a homlokát dörzsölgette – Azt akarod mondani, hogy... nemcsak hogy hosszú életűek és 15 évvel ezelőtt valóban ők voltak itt, de... magában a legendabeli kísérletben is... ők voltak benne?! Ez a kettő? - mutatott rájuk.

Némán bólintottam. Sam tekintetét hármunkon tartotta és folyamatosan cikázott hol ide, hol oda. Bernát és Raul nyugodtan és emelt fővel várta a fejleményeket. Daniel és a banda képtelen volt megszólalni.

- Sam.

- Pillanat, Kicsi Lány. Pillanat - Sam a hajába túrt és nagy levegőt vett. Kifújta és a két melákot méregette – Hogyan lehetséges ez egyáltalán? Tudományos képtelenség, hogy... Nem, az nem lehetséges! Ahhoz hogy fizikailag így...

~ Állítsd le mielőtt belezavarodik! - bökött kézfejemre a farkas.

- Sam! - felkapta a fejét – Nem tudom még, hogy hogyan lehetséges, de igaz. A srácok kutatásaiban mindenhol nyomokat találtam, ami hozzájuk és a mi felmenőnkhöz vezetett. Ez valóban igaz!

- Honnan tudod?

- Fotók, fennmaradt legendák, ők maguk mesélték... és álmodtam róluk - ez egy kissé kevésbé ütős érvnek tűnt még önmagam előtt is – Olyan álmom volt, mint a robbanásos, amit meséltem. Amire azt mondtad, hogy 'ösztönszerű emlék' lehet. Az is volt. És máskor is előfordult - nehezen akarta elhinni – Matt!

- Tessék?! - vágta haptákba magát.

- Add a telefonod! Ugye megvannak a képek azon is?

- Persze - átnyújtotta és kikerestem Bernát képét.

- Az első természetfotó, amit valaha készítettek. Ez itt Bernát! - a kezébe adtam a telefont és vártam.

- Ezért... - Daniel elharapta a mondatot.

- Mit? - kérdeztem.

- Amikor a bunkert mutattuk, meg a képeket... ezért ragadtál le a fotóknál!

- Mert ismerősek voltak. Én is alig akartam elhinni... Sam?

- Ez tudományosan nem lehetséges. Ahhoz, hogy ők... ugyanazok legyenek... az öregedést kellett, hogy legyőzzék, de... Nincs az a fizikai, biokémiai feltétel, ami mellett a sejtek regenerálódása tökéletes lehetne. A sejtosztódás során a sejt... és a DNS maga kopik és öregszik. A bőrünk, amikor újratermelődik, sosem ugyanolyan, mint az előtte levő. Gyengül, elveszíti rugalmasságát, ráncosodik. Ez nem...

- A tudomány mai állása szerint, Sam! A MAI állása szerint. De mi volt itt 1000 évvel ezelőtt? Te magad mesélted. Az a kutatócsoport meghaladta korát. De azt nem tudjuk, mennyivel? Még mindig nem értük utol őket, Sam - mellé telepedtem és két kezembe fogtam méretes kézfejét. - Sam, mi magunk vagyunk a bizonyíték rá, hogy az elképzelhetetlen lehetséges. És most újra felfedezhetjük. Te voltál az első, aki elhitte nekem, hogy értem az állatokat és nem néztél hülyének, mikor bárki más azt tette volna. Az lett volna a logikus és ésszerű reakció. Te ismertetted meg velem a legendát és meséltél a felmenőinkről. Az is mind hihetetlen volt, de valóságos. Csak olyan rég volt, hogy feledésbe merült.

- Elég lesz, Kicsi Lány. Elég lesz – Sam szorosan magához ölelt és puszit nyomott a homlokomra – Egy kor után nehéz elhinni dolgokat, de megértettem. Meggyőztél.

- Sam - jól esett az ölelése. Főleg, hogy napok óta nem is láttam. Nem hittem volna, de még az illata is hiányzott.

- Erről egy szót se Apádéknak! - fél karjával még magához szorított, a másikkal meg a hajamat borzolta – Nem hiányzik a cukkolása, arról nem is beszélve, hogy az én gondjaimra lettél bízva. Erre most nézd meg! Mégis ki vigyáz kire?

- Saaaaam!

***

Halli!

És íme! Ennyit arról, h  délután hozom. De még a mai napon. ^^' Remélem azért tesztett ez a rész. Ne kíméljetek a kommentektől! Tudjátok, mennyire szeretem olvasni őket! :* 

Jó éjt!

Shina