(jav.: 2020) 

Abban bíztam, hogy a csodálkozás okozta sokk tovább kitart, de nem. Alábecsültem barátaimat. Millió plusz egy kérdést tettek fel reggeli közben, mint akikben átszakadt a gát és most ömlesztik rám, ami felhalmozódott. Sam is tele volt kérdésekkel. Látszott rajta. Ugyanakkor, mint egyedüli felelős felnőtt, érett módon állt a helyzethez. Segített csitítani a lehetetlen bandát, akik inkább megfulladtak volna kajával a szájukban, mintsem elhallgassanak és lenyeljék azt. De kis utazásom során tanultam egy-két technikát. Beszéltem eleget „közönség" előtt és ért elég váratlan esemény. A sok éjszakai várakozás és türelemjáték. Az a hajnali halászat... Ez a reggeli áradat ahhoz képest kezelhető volt.

Letettem a villát és a gőzölgő teáért nyúltam. Hangtalanul belélegeztem aromáját és apró hörpintéssel belekóstoltam. Mindezt egy mindenki számára idegesítően nyugodt arckifejezéssel, figyelmen kívül hagyva a kérdésáradatot. Bejött. Elhallgattak. Sam-re kacsintottam, aki elismerő pillantással jutalmazott.

- Tehát... az a régi eset. Sam mesélte, mert én már el is feledkeztem róla. Olyan 3 éves lehettem, amikor elcsavarogtam itthonról... - tapintani lehetett a feszültséget, ahogy egyszerre 4-es is az arcomba hajoltak, de... csöndben végighallgatták a történetet.

- Hogy lehet egy ilyet elfelejteni?! - Lynda kérdése őszinte volt. Én magam is kiakadtam, mikor először hallottam.

- Igazából nem felejtettem el, csak variálódtak a kiskori emlékeim.

- Még mondtad is... - Daniel félúton elhallgatott.

- Mit mondtam?

- Az első túránkon. Azt, hogy gyerekként mindig farkasokról és medvékről álmodtál. Akkor az nem is álom volt, hanem...

- Igen – bólintottam - Emlékek.

Befejeztem a rántotta végét, amit a világért sem voltam hajlandó félbeszakítani egy válaszért. Kikészítettem őket. De élveztem, mert most rajtam volt a sor. Végül sikerült a reggeli végére érni. Kivezényeltem a bandát a hátsó verandára, mire ők csodálkozva kapkodták körbe fejüket.

- Hova lettek?

- Eltűntek.

Mosolyognom kellett rajtuk, mert éppen csak a bokrok túloldalán voltak Raulék. Egy biccentéssel kellett csupán jeleznem és már jöttek is. Kassy és Lynda önkéntelenül is hátrált néhány lépést, de a fiúk elismerést érdemlően tartották a pozíciójukat még akkor is, mikor a két melák helyet foglalt a kitaposott előkertben.

- Folytassuk a többit közösen – sétáltam közéjük és leültem a lassan száradó, puha fűbe.

Matt és Daniel egymásra néztek tanácsért, de egyformán nem tudtak mozdulni. A lányok rég felejtősek voltak.

- Sam? - néztem nagybátyámra.

- Igenis, vettem az adást - odahúzta a közelben levő nyugágyat és Bernát mellé telepedett – Gyertek gyerekek! - invitálta a banda vonakodó tagjait.

- Ne már, srácok! - cukkoltam őket – Ti, akik azokat a különleges, hegyőrző farkasokat keresitek és akarjátok levideózni, pont egy ilyen alkalomtól ijedjetek meg?

A srácok újra csak egymásra pillantottak, majd Daniel fejét ingatva felsóhajtott.

- Már az első nap éreztem, hogy valami nem stimmel veled - közelebb jött és lassan, körültekintően maga is leült. A bandának csak fejével intett és követték. Végre. - De ha már ilyen rendben összegyűjtöttél minket... talán kifejthetnéd, amit az előbb mondtál.

- Nem lenne hátrány – szállt be Sam is a követelődzők sorába.

- Amit az előbb...?

- Hogy a táborunknál ő-ők... hagyták a nyomokat! - Lynda hirtelen szavamba vágott, de elhalkult, amint a két óriás állatra nézett.

- Nos... igen – mosolyogtam – Mondhatni ott kezdődött ez az egész. Akkor este találkoztam Raullal és mielőtt nagyon kiakadnátok, mondom, hogy az a bizonyos felvétel, az horrorisztikus morgásokkal... rendezett jelenet volt - kissé felhevült arcom, ahogy ezt kimondtam, de már éppen ideje volt. Kivételesen nem szakítottak félbe. – Aznap este nem tudtam aludni, így kiültem a parázs mellé és bámultam a csillagokat. Ekkor jelent meg a bozótosból ő - Raul végighemperedett a füvön és fejét a lábamnak nyomta.

~ Csak szépeket mondj rólam.

- Na persze – simítottam végig hosszú orrán.

- Most... most is beszélt? - Lynda kezdett nekibátorodni.

- Mindig beszél.

~ Hé!

- Tévednék? - néztem a már hátán hempergő farkas szemébe.

~ Vigyázz, gyorsan tanul a kölyök! - nevetett Bernát mély hangján, mire a többiek felkapták fejüket.

- Édua?

- Tessék?

- Ez most totál olyan volt, mintha ti... mármint olyan, mintha ők is beszélnének.

- Konkrétan válaszolt is – bólogattam.

- De úgy, mint egy ember! - tért a lényegre a lány.

- Pontosan – bólintottam újra, sokat sejtetően végignézve a társaságon – Ez fogott meg bennük először. Még az első éjjel a tűz mellett. Mert hát akkor még nem értettem az állatokat, de Raul elérte, hogy felfogjam mondandóját.

- Hogyan? Azt ne mondd, hogy beszélni is tud!

- Hát... majdnem. Próbálj tőle kérdezni valamit! Akármit - barátaim összenéztek és arcukról tisztán tükröződött a döbbenet, de nem kételkedtek.

- Hát... legyen... - Lynda elgondolkodott egy pillanat erejéig – Raul, ugye? Ő meg...

- Bernát.

- Bernát, igen. Szóval Raul! Melyikőtök erősebb? Te vagy Bernát?

Erre a kérdésre nem számítottam, de érdeklődve figyeltem a választ.

~ Mintha ránézésre nem látszana - a farkas felállt, mancsát megemelve látványosan a vigyorgó medve felé bökött.

- De miért? - jött azonnal a második kérdés.

~ Kis lány. Bármennyire is hízelgő ez a feltételezés, nézz már rá! - mancsával újra felé bökött, majd a méretére utalva nagy kört írt le a levegőben. - Ezzel a hegynyi hústömeggel szemben, főleg ha rám találna ülni, már én sem tudok mit kezdeni - mancsát magához húzta, majd egy kisebb méretet jelezve a levegőt tapicskolta maga előtt.

A hallgatóság tátott szájjal bámult, míg én próbáltam nem megfulladni a kommentjeitől. Bernát továbbra is vigyorogva nagyban bólogatott, majd fejem fölött átnyúlva a farkas fejét paskolgatta.

- Pffff! - Sam későn kapta kezét a szája elé, a röhögés már elszabadult – Ez még szinkronhang nélkül is világos volt.

- Ilyen nem létezik! - tátogta egyszerre a testvérpár.

***

Halli,

... éééÉÉÉÉSss... GYŐZELEM!!! Sikerült vasárnap hoznom a vasárnapi adagot! Tapsvihart kérek! ^^  Köszönöm, köszönöööm!  (*≧∀≦*)

Viccet félretéve, tényleg majdnem kicsúsztam. ;)

Remélem ki tudtátok használni ezt a csodás, hétvégi 20°C-ot. Nagyon erősen hívott a természet, hogy kint töltsem minden szabad percemet. Nem sokon múlott. Még jó, hogy már korábban elültettem a szükséges dolgokat, így nagyjából nem volt dolgom a kertben. -_-

A történetre visszatérve, ne hagyjatok lógva! Dobjatok meg egy pár kommenttel esetleg kisregénnyel, legyen min örömködnöm holnap hajnalban. :D ^^ 

Korai jó éjt mindenkinek! :*

Shina