(jav.: 2020)

(Hosszú lesz. Az eddigiekhez képest. :*)

***

A hosszú láncon függő medállal a kezemben a parázsba bámultam. Jó lett volna még fát dobni rá, ugyanakkor nem akartam nagyobb feltűnést kelteni a szükségesnél. Végtére is még mindig az emberileg megközelíthetetlen hegyen voltam és ezt jobbnak tartottam titokban tartani a város előtt. Amennyire lehetséges.

A medált forgatva, a tűz fényébe tartva jó darabig szótlanul néztem ki a fejemből. A tűzben csillogott a kő, de nem világított. Talán az nem számított természetes fénynek? Valóban csak az a bizonyos frekvencia indíthatja be, amit a Hold sugároz? Ami a Napban is ugyan jelen van, de minden más vele együtt olyan erős, hogy elnyomja a kék és ibolya fénytartományt. Talán ezért tudja kevésbé hasznosítani a nappali világosságot.

- Micsoda talány ez – sóhajtottam, mire a két melák felnézett. Eddig ők is a táncoló izzást figyelték a parázs darabkái közt.

~ Lenyűgöz az emberi tervezés?

- Igen – fordultam felé – De ha belegondolok, hogy ezt mikor készítették... Heh! Akkor igazán lassan fejlődött a társadalom technikai tudása közben. Még csak nem is tudnak erről az éjjel terjedő fénytartományról. Vagy legalábbis még nem lehet róla olvasni. De az őseim már hasznosították közel ezer évvel ezelőtt! Egy ilyen apró szerkezetben! - ujjammal végigsimítottam a foglalat díszítésén, mintha a tapintására is emlékezni akarnék. Akartam is. Minden részletét és zegzugát ismerni akartam a drágaságnak. Hisz' az enyém! És máris micsoda eszméletlen dolgokat fedeztem fel vele kapcsolatban. Vajon mikre képes még? Mit építettek még bele? És milyen céllal? Jut eszembe.

- Fiúk! Egyáltalán, miért világít ez? - hogy erre eddig még nem gondoltam. Valamilyen oka kellett, hogy legyen. Puszta szórakozásból az ember nem vesződik egy ilyen bonyolult és kifinomult szerkezet megalkotásával. Ami évszázadokat vészel át!

~ Soká tartott, mire leesett – próbált csipkelődni a farkas.

- Szóval? - de most nem tudta húzni az agyamat.

~ Hmm. Valóban van oka. Hiszen ez egy kivételes fény, amit kibocsájt.

- A kék és ibolya fény?

~ Nem láttad, hogy fehéren ragyogott? A befele szűrődő fényt erősítve őrzi, de ez kifele is igaz. A kisugárzott ragyogás szinte fehérnek hat, még az egyszerű szemnek is. De nem az. Továbbá, ez a fény egyfajta... - hangját elhúzta, mint aki a kísértet sztori legizgalmasabb részéhez ért - ... kulcs egy bizonyos dologhoz.

- Kulcs? Miféle kulcs? - és leesett. - A regiszter? A családi regiszterben levő íráshoz?! Ez a fény a megoldás?! Ennek a fényében olvasható, mint, mint... mint valami láthatatlan tint...?! - hirtelen nem tudtam beszélni, mert Raul az arcomba nyomta szőrös farkát.

~ Nyugalom. Fontos hogy lélegezz is közben. Még a végén beájulsz az oxigénhiánytól nekem.

- Kösz szépen – toltam félre, s közben nagyban köptem ki fél bundáját, ami a számhoz tapadt.

~ Egyébként, igen. A 'regiszter'-hez van köze. Bár nem ez az egyetlen módja az elolvasásához.

- Van más is?

~ Igen – vigyorgott – Amit már mondtam. De arra már igazán rájöhetsz magadtól is.

- Rendben. Az lesz az első, amire rájövök, amint visszamegyünk.

~ Megyünk?

- Megígértétek. Be akarlak mutatni titeket. Ráadásul holnap a szüleim is itt lesznek. Azt mondták, hogy a hétvégére eljönnek a szülinapomra. Tuti le fog esni az álluk, amint meglátnak.

~ Igen, igen. Valóban megígértük, ugye Bernát? - a medve keskenyre húzta szemeit, de aztán megadóan sóhajtott.

~ Csak figyelj a tálalásra! Az emberek többsége nem reagál jól egy medve és farkas látványára. Pláne nem ekkorákra.

- De ők a szüleim! És a banda. El kell ismerned, hogy nem az ijedős fajtából valóak.

~ Persze, persze, Pöttömke - de ennyiben hagyta.

S minthogy ez a megállapodás oltári izgalommal töltött el, nem is tudtam az este másról beszélni. Tervezgettem a holnapot. Hogy napkeltekor első dolgunk az lesz, hogy indulunk. Ha akartak volna, se tudtak volna lelőni. De rám hagyták. Hadd beszéljem ki magamból az izgalmat, hogy aztán végre aludhassunk.

A csillagképek sokat vándoroltak az égen, mire végre kezdett leragadni a szemem. A parázs kihűlt, egy szellő sem tudta feléleszteni. És mivel nem volt kedvünk körbevándorolni az egész hegyet, vissza a barlangba, ott a kunyhó mellett, illetve benne töltöttük az éjszakát. A harmat már leszállt így Bernátot nem aggasztotta a további nedvesség, de engem még didergésre késztetett a hűvös és nedves levegő. És minthogy Raul is átfért az ajtó keresztmetszetén, ő is úgy döntött, hogy fedett helyen tölti az este további részét. Bevackolódtam a takarók közé, mikor a farkas egyszercsak óvatosan megbökött.

~ Dua? - suttogta.

- Hmm?

~ Boldog születésnapot!

Felnéztem és éberen figyelő szemeivel találkoztam. Az óriás farkas ezúttal sem szűnt meg meglepetést okozni nekem. Kellemes meglepetést. Végtére is ez volt a 18. születésnapom.

- Köszönöm, Raul – suttogtam vissza és karommal átöleltem. Válaszképp szorosabban hozzám bújt és bundájával betakart. - Hmmm... finom meleg.

~ Jó éjt... Édua!

- Hmm... - válaszra már nem volt energiám, a kellemes melegben egyből elaludtam.

***

A hétvége első napsugara előtt, még a rózsaszín égbolt színei alatt már a kis tó mellett haladtunk. Hazafelé. Mennyi ideje is volt már? Alig 2 napja jöttem el, de mintha hetek múltak volna el.

- Vajon ébren lesznek, mikor megérkezünk?

~ Korán van még. Nem biztos.

~ Kellett nektek ilyen korán indulni. Reggelizhettünk volna előtte - Bernát gyomra tökéletes időzítéssel kordult meg.

- De hisz' tegnap bőségesen belaktunk.

~ Csak te, Pöttömke. Meg tudnék enni most akár egy farkast is - nyálcsorgatva Raulra nézett, aki ezer wattos vigyorral fogadta a kihívást.

~ Ahhoz túl lassú vagy, öregem - egy fürge mozdulattal megkerülte a medvét és annak hátára ugrott, majd vissza mellém. Pöffeszkedve nézett a fejét kapkodó cimborájára. - Na, mit mondtam?

~ Hm! - fintorgott Bernát.

- Majd eszünk, ha odaértünk. Sam-nek mindig teli a hűtője, mintha ő főzne az egész falura – csitítottam őket nevetve.

Az ébredező erdőben egyedül a hajnali madarak voltak már talpon. A fák lombjában csiviteltek és köszöntötték az új reggelt. Egy-egy nagyobb madár felrebbenő és érkező manővere lerázta az ágakon összegyűlt harmatot, amivel egyszer telibe is találtak. Hideg víz a nyakba... tökéletes ébresztő. Brr!

Elértük a házunk mögötti tisztásra vezető ösvényt. Innen percek alatt az erdő széli bozótosban találtuk magunkat. Már csak néhány méter és otthon vagyok! Nemsoká. Vajon, mit fognak szólni? Hogy fognak reagálni? Óóóó, látni akarom a banda arcát, amikor meglátják őket! És Sam-ét is. Ő még csak Rault látta pár pillanat erejéig. És Apa meg Anya! Végre itt lesznek! Mennyi mesélni valóm van a számukra! Mennyi mindent fogok mutatni nekik! Csak most tűnt fel igazán, mennyire is hiányoztak. Eddig lefoglalt az a rengeteg esemény, ami a nap 24 órájában körbevett, meg telefonon is beszéltem velük. Bár az nem volt ugyanaz. Vajon...?

~ Édua?

Raul félrebillentett fejjel nézte egy helyben topogásomat. Valamiért nem tudtam rávenni magam, hogy átlépjem az utolsó bokrokat.

~ Izgulsz? - dörgölte méretes fejét a vállamnak. - Nagy levegő és kifúj!

- Haahhhh... - csak nyugalom. Itt itthon vagy, nem igaz? - Hmm? Ti is érzitek?

A nagy lélegzetvétellel a tisztáson keringő illatok is eljutottak hozzánk. Bernát gyomra újra megkordult.

- Sam ébren van! És főz valamit.

~ És nincs egyedül.

- Hogy? - Raul a ház előtti felhajtót figyelte, ahonnan egy ismerős dzsip orra kandikált ki. - Aah! Itt vannak hát ők is. Vajon a szüleim? Nem látok el arra az oldalra teljesen... Megvan!

A lombok felé fordultam és egy rövid füttyentéssel magamra vontam a madarak figyelmét.

~ Dua?

- Repüljetek a ház köré és lessetek be az ablakokon! Nézzétek meg, hány ember van bent és hány nagy autó a ház túloldalán! Indulás!

~ Okos - brummogta, majdnem doromboló hangon Bernát.

A hajnali kórus néhány tagja hamar megjárta az utat. A tisztás széléről láttam, hogy a raj egyesével beles minden ablakon körös-körül. Leszálltak a párkányokra és már röppentek is tova.

~ Megvan... megvagyunk! - csivitelték, ahogy visszatértek.

~ Megnéztük... *csipp*!

- És?

~ A Doki, a Doki. Ott volt a Doki! - Sam megvan.

~ Kettő még alszik. Még alszanak - ketten? A szüleim?

~ Másik kettő észrevett minket. Felkeltették az alvókat... *csipp*!... A négy kisebb, mint a Doki.

~ Más ember nem volt a házban, *csipp*.

~ De kettő nagy, hangos izé van a túloldalt!

- Köszönöm! - elengedtem a madarakat, mert ennyi infó bőven elég volt. Sam ébren van és már főz is, mint ahogy érezzük. A banda meg ébredezik és hamarosan.... Ajtócsapódás hallatszott és hangos, izgatott kiabálás. Ahogy gondoltam. Bár szüleim még nem érkeztek meg, ami lehangoló volt, el kellett ismernem, még éppen, hogy csak pirkadt. Jó ez így is.

- A banda tudja, hogy itt vagyok.

~ Okos gyerekek azok - brummogott halkan Bernát.

- ÉDUAAA?! - harsant fel az első kiáltás a ház bejárati ajtajából, amit követett a többi.

~ Tied a következő lépés – súgta Raul.

- Enyém - nagy levegő és kifúj.

Minthogy válasz nem érkezett az első néhány kiáltásra, a ház más-más oldalairól próbálkoztak. Lynda volt az első, aki a 'hátsó kert' és egyben tisztás ajtaján rontott ki és kiáltotta nevem. Sam a nyomában. Majd a többiek.

- Várjatok! – vettem suttogóra hirtelen.

~ Mi az?

- Taktika – jelent meg egy ravasz vigyor az arcomon. - Megvan, hogyan csináljuk. Csak akkor gyertek elő, amikor jelt adok.

~ Drámai belépő, heh? - Raul rájött, mit szeretnék elérni. - Na szaladj, már várnak!

- Köszi!

Kiléptem a bokrok takarásából pont, mikor már feladták és fordultak vissza a házba.

- Édua... - Sam visszafordult, amint éles szeme a legkisebb mozgást is kiszúrta a bozótosban. Nem szándékozta hangosra venni, de én így is hallottam szavát.

- Hol?

- Hol! - a banda egy emberként kapta vissza fejét és tátotta el száját.

Lassan, sétálva jöttem a hajnali párával belengett réten át, a korábbi madárrajjal körülöttem. Az izgága társaság érdekesnek találta jelenlétem és nem akart odébb állni, miután felderítette nekem a terepet. Új játék voltam számukra. De ők nekem meg... kolosszális belépő a helyszínre! Egyikőjük még a vállamra is szállt.

- Mi ez...? - hüledezett Kassy.

- Háttemmeg?! - Matt sem hagyta szó nélkül.

- Édua? - Daniel nem bírta levenni szemét rólam. Ahogy Sam sem. Ahogy egyikőjük sem.

Lynda képtelen volt magát tovább türtőztetni. Elstartolt és porcsíkot húzva maga után, a rét közepén rám vetette magát. Vajon mikor kedvelt meg ennyire? Nem érdekelt, mert szívből örültem neki. Ám még ezzel a lendülettel sem tudott kiteríteni. Összegömbölyödtem az első ütközéskor és együtt bukfenceztünk a harmattól csöpögő fűben hátra.

- ÉDUAAA! - visította, ahogy ölelt én meg csak nevettem.

- Megjöttem - beért a banda többi tagja is és sorra a nyakamba borultak miután felsegítettek – Az ember azt hinné, hogy a halálból visszatértet köszöntitek, he he he!

- Hát majdnem! - vetette a szemembe Matt. - Mégis mire számítsunk, ha nöm veszed föl a telefonod és a legutolsó pillant, amikor láttunk, az a démoni morgás vett körül?!

- Oh, igen - elővettem a 2 napja lemerült telómat – Kipurcant.

- Minek van neked egyáltalán telefonod? - fogta fejét Sam, majd ő is magához ölelt – Szerencséd, hogy küldtél egy SMS-t, KÉT NAPPAL EZELŐTT!

- Oké, oké. Vettem az adást. Legközelebb viszek pótaksit...

- Az a minimum..! - akart félbeszakítani Matt.

- De! Lenne itt valaki, akit bemutatnék. Pontosabban valakik, akiket bemutatnék.

Mintha csak erre a mondatra vártak volna. Még be sem fejeztem, de a két, hegyomlásnyi állat kilépett a hajnali ködben úszó lombok rejtekéből. A társaság ledermedt, arcukból kifutott a vér míg szemük írisze gombostűnyire zsugorodott. Egy lépést elhátráltam tőlük, de nem fordultam meg. Látni akartam arcuk minden rezdülését. Raul és Bernát közeledő lépteit tökéletesen hallottam. Tudtam, milyen közel voltak. Felemeltem két karomat, tenyeremmel fölfelé és a két melák feje hozzám simult.

- Hadd mutassam be nektek Rault... – döntöttem fejem a farkaséhoz - ... és Bernátot! - majd a hatalmas grizzly-éhez.

***

Halli,

Az ígéret szép szó... Így hát itt is van a folytatás! Na viszont EZ a jelenet mág régóta pörgött az agyamban. A nagy visszatérés. Csak az ide vezető út volt kikövezetlen. Mondhatni, járatlan vadcsapás. ;) 

Az események folytatódnak, visszatértünk a városba, vagyis a város szélére és mindenki le van döbbenbe. Megkövülve. Földbe gyökerezett lábazva... ezt nem így használják, na mindegy. De a patthelyzet adott. Innen nincs visszaút. Ki hogy reagál rá? >:) 

Shina