(jav.: 2020)

Ahogy a reggeli órák vége felé járt az idő, úgy emelkedett a hőmérséklet és a levegő páratartalma is a bozótosban, ahol kényelmes helyet találtunk a régóta várt beszélgetéshez. Ilyen közel a talajhoz, lényegében az aljnövényzettel egy szinten ez igen is erősen érzékelhető volt. Barátaimon hatalmas bunda gyűjtötte a meleget, amit szemlátomást nehezen tűrtek, míg én a lassan vánszorgó napfényben egy kósza verítékcseppet töröltem le homlokomról. De minderről szinte tudomást se vettem, hiszen Raul épp' az imént árulta el, hogy végre elmondják ittlétem okát. Vagyis... hogy miért is raboltak el. Igen... szó szerint. Bármi kérdésem lett volna még, mert hát, aki ismer, az tudja, hogy ki nem fogyok belőlük, az most mind háttérbe szorult. Csak figyeltem. Tekintetemet rájuk szegeztem és vártam, hogy folytassák, bármit is akartak.

~ Ezt akkor nemnek veszem – ásított Raul majd felült és rázendített – Először is, Édua, hogy kordában tudd tartani magad és ebben mi is segíteni tudjunk, mondd el miket tapasztaltál eddig. Ténylegesen mi az, ami előjött az örökségedből és hogy' fogadtad ezeket.

- De hát ezeket már tudjátok. Miért kellene megint végigmenni rajta?

~ A te szádból akarom hallani és a te véleményed fontos itt most. Ahogyan te érzékeled ezeket és ahogyan te reagálsz rájuk az a döntő szerep, hiszen ezután is te fogsz velük birkózni. Mellesleg, olyan még nem volt, hogy valaki elfelejtette a képességét, hogy érti és beszéli az állatok nyelvét, mikor egyszer már képes volt rá.

- Oh, vagy úgy. Ami legelőször történt... és ehhez köthető... Az talán az első kirándulás során... nem is. Már az első nap, amikor megérkeztem. Amikor Sam körbevitt városnézésre és a klinikára is bekérettem magam. Az ottani két farkasról tudtam, hogy a válluknál lőtték meg őket, de még nem is értettem akkor az állatokat.

~ Honnan tudtad?

- Hát... olyan volt, mint egy megérzés. Csak néztem őket, ők meg engem és azon gondolkodtam, milyen értelmes szemeik vannak. Hogy lényegében csak egy nyelvi korlát van az emberek és az állatok közt – elmosolyodtam magamban, hogy Murphy törvénye még itt is érvényben volt – Így utóbb rájöttem, tényleg majdnem csak egy nyelvi korlát van köztünk.

~ És hogyan fogadtad ez a felfedezést?

- Először fel se tűnt, hogy ez olyan különleges lenne. Sam mutatott rá, hogy ezt a részletet honnan tudtam, mert ő nem is említette. Zavarba jöttem. Ezután mesélte el a legendát, amiről előtte nem is hallottam. Miért nem hallottam róla?

~ Ah! Tehát még tartják ez a hülyeséget - morgott a farkas – Egyikőtöknek lett egy olyan becsípődése, hogy legyen évhez kötve a történelem tovább adása, mert akkor nagyobb jelentőséget fogtok neki tulajdonítani. De csak megzavarja az embert.

- Régen nem így történt?

~ Nem hát!

~ Annak idején nem volt ez a nagy felhajtás a titkolózással sem - dörögte Bernát is.

~ Következő mi volt? - terelte vissza a szót Raul.

- Hát a túra. Az első túra a srácokkal. Nem fáradtam el, mikor nekik már földig lógott a nyelvük. Majd később a hallásom élesedett. Még meg is jegyezték, hogy milyen éles a fülem, mert olyan kis neszeket is meghallottam, amiket ők nem. Nem gondoltam bele semmit, még csak nem is kötöttem a legendához. De később, a telihold estéjén... - Raul és Bernát alig észlelhetően előrébb hajolt - ... miután annak az üldözős jelenetnek vége volt, zseblámpa nélkül találtam el a kunyhóig és fel se tűnt, mert láttam - elhallgattam, ahogy belegondoltam valójában mennyi minden történt azon az estén – Talán... a fizikai erőnlétem is megugrott akkor, mert hát... nem értek utol a farkasok, márpedig az emberileg lehetetlen. Meg... akkor világított először a szemem is. Bár azt nem tudom, hogy mi váltotta ki.

~ Felragyogott a szemed?

- Igen. Pont, amikor sarokba szorítottak és nem volt hová menni már. Egy villám csapott át az égen abban a pillanatban. Egy pillanatra minden lelassult és az állatok szemében láttam a sajátomat visszatükröződni. Valami hihetetlen adrenalin löket érhetett, mert ilyet sosem tapasztaltam még. Szabályosan láttam az esőcseppeket egyenként hullani az arcom előtt! - kezemet lassan engedve le az arcom előtt szemléltettem a cseppek lassúságát - Alig egy másodperc volt az egész, de mégis olyan hosszúnak tűnt. Ekkor fordult a kocka és futottak el nyüszítve.

~ Meglátták a szemed és rájöttek, mit tettek és kivel - bólintott Raul, de hangjában érződött az elmarasztalás.

- Most már én is így gondolom, de akkor és ott fogalmam sem volt mi és miért történt. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy fedett helyet találjak az eső elől és szerencsém volt.

~ Szóval abban a pillanatban, nem utasítottad éppen a farkasokat semmire? Amikor a szemed... tudod.

- Nem.

~ Hmm? - Raul Bernátra nézett, de ő csak visszadobta a labdát. Nem volt még ötlete. A nagy feketeség nem szólalt meg egyből, inkább hümmögve agyalt valamin. Mindig is furcsálltam Raulon és Bernáton, hogy a többi erdei állatra ugyanúgy utaltak, mint én magam. „A farkasok", „az állatok", csak nagy ritkán vonták bele önmagukat is, mint „mi, szőrösebb állatok" vagy „mi, ragadozók". Mintha tudatosan húztak volna egy vonalat maguk és az egyszerű, hétköznapi vadállatok közé. Talán büszkeségből? Mivel ők ilyen hosszú életűek és nyilvánvalóan értelmesebbek? Vagy más oka lenne?

~ A szemed... visszatükrözi... a természetes fényeket... - gondolkodott hangosan Raul.

- A természetes fényeket? De akkor... állandóan világítana, hiszen majdnem mindig napon vagyok és a Nap fénye...

~ Az éjszakai fényeket – szakított félbe – Az éjszakai, tiszta fényeket. A villámot, a Holdat, talán még a csillagokat is. Fények, amivel a Nap túlzott sugárzása nem érintkezik - láttam rajta, ezt most fedezte fel. Nem is rám nézett, csak maga elé s közben szemei ide-oda pattogtak, ahogy gondolatai cikáztak tekervényes útjaikon. - Sem a napkelte, sem lenyugta nem hozott elő hasonló jelenséget nálad, hiszen az akkori fényekkel együtt már a fény- és színskála teljes zuhatagai tódulnak az ember szemébe és elnyomják a gyengébb ibolya és kék fényt, így ezért nem látszódik nappal a szemed csillogása, igaz?! - fülei megrebbentek az izgatottságtól, ahogy monológja végére ért.

- Ja, gondolom. Várj! Mi?!

~ Éjszaka azért nehezebb a tárgyak körvonalát kivenni, mert nem csak hogy kevesebb fény van jelen, de még azt is csak egy bizonyos spektrumon lehet érzékelni, amire az éjszakai állatok szeme specializálódott. Az ember ezért nem lát a sötétben és te ezért látsz a sötétben! - na most ezt próbáljam meg felfogni - Az esti fény, ami olyan gyengének tűnik, igazából nem is gyenge, csak nehezen érzékelhető, ha nincs hozzá megfelelő műszered – borostyán szemeivel duplát pislogott – De neked van, mert ez is az örökségedhez tartozik és a tied! A látásod! Képes vagy érzékelni a magas frekvenciájú fényt is, ami másoknak halvány derengésnek sem fogható fel. Vagyis...

- Éjjeli látás!

~ Igen, de erre reagál is a szemed. Mint vakura a macskák szeme.

- Bevillan... mert tükrözi!

~ Pontosan! A retinád érzékenyebb és többszörösen kifinomult receptorokkal rendelkezik. Éjjel, amikor a szemed nem védekezik a nappali, erős sugárzások ellen, észleli a legtisztább fényrezdülést is. Bámulatos!

~ De ez akkor azt is jelenti, hogy akaratlagosan nappal is képes változtatni a látásmódján? - Bernát furcsa kérdést tett fel, ami magyarázatra szorult – Rendben, figyeljetek. Tegyük fel, hogy éjjel, amikor nem védekezik a szemed, öntudatlanul is több fényt ereszt be. Így láthatod az éjjeli ibolya és kék fényt, és így tükröz a szemed hatványozottabban.

- Igen?

~ Nappal. Nagyobb fényár, nagyobb védelem, de még így is, bár más indoktól, képes felvillanni a szemed. Ha tudnád kontrollálni a védelmed és több fényt beereszteni a szemedbe nappal is, képes lennél nappal is a teljes színskálát érzékelni!

~ Elméletileg.

~ Igen, elméletileg.

- Mi, mi az, hogy a teljes színskálát? Én sosem voltam színtévesztő vagy színvak.

~ A vöröstől az ibolyáig terjedő szivárvány színskála nem a 'teljes' – magyarázta tovább Bernát – A színek és fények az infravörössel kezdődnek és az ultraibolyában végződnek. Sok állat képes érzékelni az ultraibolya fényt. Madarak, lepkék. Más színekben látják az ismert világot.

~ Ugyanakkor, nem véletlen van az emberek szemén és Éduáén is az a bizonyos védelem. A nap...

- A túl sok káros sugárzás látáskárosodáshoz is vezethet. Gondoltam. Veszélyes kísérletet ajánlasz fel, Bernát, ugye tudod?

~ Édua! - Raul próbált fegyelmezően hatni, de még fenn volt akadva azon, hogy többedszerre is félbeszakítottam.

- Csak egyszer próbáljuk ki! - sandítottam a medvére, de közben magam is kíváncsi lettem, lehetséges-e ez egyáltalán.

Behúzódtam az árnyékba, kezem a szemem fölé emeltem, hogy védjem, amennyire lehet és elnéztem a túlsó bozótos sárga virágaira.

- Mintha éjjel lenne – suttogtam és rákoncentráltam. Egy darabig nem történt semmi. Csak a meleg gyötört és az erős fény, ami hunyorgásra késztetett, majd egy lemondó sóhaj közben, ahogy elengedtem feszült arcizmaimat, hirtelen minden irányból fény áradt és szúrt kegyetlenül a szemembe. Mintha nem is a Földön lennék, olyan erővel ostorozott. A levelek lilás színt vettek fel, a sárga virág pedig piros árnyalatot mutatott. Pislogási roham jött rám, de a fény intenzitása csak nem akart enyhülni – Áááhh! A szemem!!! - becsuktam a szemem és két kezemet az arcomra tapasztottam, hogy szabaduljak a fénytől, de még mindig láttam a virágokat magam előtt.

~ Édua!

~ Dua! - hallottam barátaimat közvetlen mellettem, de nem mertem felnézni.

***

Halli,

Ezer köszönet a türelemért és a sok buzdításért, míg nem hoztam a folytatást. Íme! Meghoztam ezt is! ^^ Kinek az agya robbant fel a "tegyük fel hogy" mondat után? Vagy már előtte? 

Kommentet kérek, szerintetek mi lett Éduával? ^^ :*

Shina