(jav.: 2020).

Egyikünk sem tudott szólni. Én a kérdőjelektől a fejemben, Raul és Bernát meg a döbbenettől. Egymásra kapták tekintetüket, mint akik elszólták magukat. Másodpercek töredéke alatt gondolatok és feltételezett összefüggések sorozata futott át agyamon. Reflexből vágták rá ezt a nevet. Jól ismerik. Női név. Megregulázta őket. Olyan, mint én. Szürkeszemű. Ezüstszemű! Nő! De csak férfiak voltak szürke szeműek! Hacsak nem? Nő. Ezüstszemű és nő! Alexia! De sose volt lány a vonalban. "Pontosan, csak a legelső." Sam mesélt róla. A legenda. A történet. A mi történetünk. A családunk történelme. Az én történelmem! Alexia! Az első. Raul és Bernát ismerte! Jól ismerte. Az első ezüstszemű. A legenda. Ezer évvel ezelőtt! Raul és Bernát ismerte őt! Éltek már akkor...

Bernát bólintását a szemem sarkából érzékeltem.

~ Édua... - kezdett volna bele, de félbeszakítottam.

- Alexia volt az első szürkeszemű... Ő volt az, akinél az a félresikerült kísérlet a változásokat eredményezte... - félig suttogva, de a néma csendben mégis kiáltásnak tetszően szólt hangom. A két állat lélegzetvisszafojtva és emelkedő pulzussal figyelt. Bevillantak az ezzel kapcsolatos álmaim és ábrándjaim, amikről eddig azt hittem, csupán képzeletem túlpörgései - Az elszabadult kísérlet az állatokkal, az éjszaka fényében. Az a fehér robbanás és a sok rémült állat. - kikerekedett szemeimet lassan a melákokra emeltem - Ott voltatok... benne a kísérletben a többi állattal együtt, igaz? És ami ott félresikerült, az eredményezte, hogy ti ketten... évszázadok óta tapossátok az erdő talaját. Ugye?

A két állatnak egyszerre koppant az álla. Éreztem, hogy az izgalomtól megremegett a hangom, talán még a szemem is felragyogott, mert ugyanabban a pillanatban a két óriás szemén arany- és mogyorószínű csillanás futott végig. Ennyire kiélesedett volna a látásom, hogy észreveszem a saját szemem generálta gyenge fény visszaverődését? És hogy lehet, hogy ezen csodálkozom és már normálisnak veszem, hogy egyáltalán képes ragyogni?!

~ Édua... - Raul szava elakadt, de egy mély lélegzetvétel után mégis folytatta - Ez... mind igaz. - ezúttal az én állam koppant - Amiről a családod már csak legendaként emlékezik meg, valóban megtörtént. Ami veled és a családod elsőszülöttjeivel történik, mind annak a kísérletnek az eredménye és... az valóban káoszban végződött. Nem mindenki élte túl... ember és állat. A rémület nagy volt. Mi is... - Bernátra nézett - ... a többi állattal futottunk, ki merre lát módjára, míg Alexia össze nem szedett minket. Akkor derült fény a kísérlet okozta eredmény egyik tulajdonságára.

- Parancsolt az állatoknak.

~ Igen. Onnantól kezdve indult el a „legenda" és a további fejlemények dokumentálása. A ti „családi regiszteretek" - a farkas lekuporodott velem szemben és a medve is helyet foglalt, de ő lent a földön. Mégis egy vonalban volt a szemünk. Fránya mega méretek.

- Hogy lehet... hogy ilyen hatalmasak vagytok? - hosszú hallgatás után csak ennyire futotta.

~ Nem tudjuk. De ez is megkülönböztet az erdei állatoktól. Erősebbek vagyunk náluk, de nem mindig gyorsabbak. A méret hátránya - rázta meg fejét.

- Hogy... maradtatok rejtve?

~ Kiváló érzékek - lobogtatta meg füleit.

- Minden szürkeszemű ismert titeket?

~ Technikailag véve igen. De akik nem értették az állatokat, akik nem voltak ezüstszeműek is egyben, nem tartottuk velük a szoros kapcsolatot. Ahogy felnőttek, már nem volt idejük az erdőben bóklászni olyan sokat és idővel megfeledkeztek rólunk. Se te, se apád nem tudta már kik vagyunk. Pedig gyerekként, mindegyikőtökkel találkoztunk. Valószínűleg Graymont vonás, hogy elkószáltok egész fiatalon.

- Apa is?

~ Őt egyenesen az Ezüst Csúcs lábától hoztuk vissza - csatlakozott be Bernát - Annak ellenére, hogy nem értett minket, csöppet sem félt. Nagyon vagány kölyök volt ő is.

~ Bezony. Úgy rángatta a füleim, hogy kénytelen voltam lepasszolni őt Bernátnak.

- Szóval, amikor azt mondtad, hogy nem járt más ember a hegyen a családomon kívül... a teljes családomat értetted. Az összes eddigi szürkeszeműt. Merthogy láttad őket.

~ Pontosan. És csak néhányan látták igazán, ahogy már te is részben láthatod - erre felkaptam a fejem - Csak azoknak tudtuk megmutatni a barlangrendszert és az érdekességeit, akik értették, hogy mit mondunk. A többiek egyszerűen nem követtek minket.

- Oh.

~ Most én kérdezek - Raul közelebb kúszott, míg mancsa lábamhoz nem ért - Hogy kísérletezgetés volt mindennek a kezdete, az legendaként megmaradt, az oké. De honnan tudtad, hogy egy félresikerült kísérlet volt az és ráadásul fehér robbanásban végződött?

- Umm... Még nem meséltem nektek, de volt egy furcsa álmom, ami Sam szerint ösztönszerű emlék volt. Mármint egy fennmaradt ösztön, amit az agyam összerakott egy képsorozattá.

~ Emlékké?

- Ő úgy magyarázta, hogy egy át nem élt esemény, ami ismerős lehet, mint az állatoknak az ösztön. Ahogy az ösztönüket követve tudnak eljutni melegebb vidékre, holott sosem jártak még ott. Valahogy így lehetett, hogy álmodtam róla.

~ Alexia szemszögéből?

- Nem tudom. De az álomban szerepelt egy nő. Meg rengeteg állat. Meg emberek. És éjjel volt, mert láttam a Holdat világítani. Majd egy állat kiszabadult, felborogatott dolgokat és elszabadult a káosz. Itt ért véget az álom.

~ Egész pontos.

~ Valóban.

- Ez így történt?!

~ Igen. Nagyjából. Következő kérdésem. Honnan jött a gondolat, hogy mi magunk voltunk jelen a kísérletben és nem valami felmenőnk? Az egy dolog, hogy kölyökkorodban találkoztunk és megint más dolog, hogy évszázadokat megéltünk.

- Hát az... a banda mutatta meg a kutatásait. A srácok, akikkel idefele találkoztunk, hogy milyen furcsa dolgokat fedeztek fel eddig, ami a várossal és a heggyel kapcsolatos. Sok monda volt a gyűjteményükben. Mind hasonló, hajszálnyit összefüggő és mind más-más korszakból. Többször is előfordult egy legenda egy bizonyos „éjszínű szörnyetegről", amiről egyből te ugrottál az eszembe.

~ Hmm?

- És egy, az első természetfotósok közül készített egy képet Bernátról. A kép megvan és felismertelek - fordultam a medve felé - Te nem igyekeztél elbújni a kíváncsi szemek elől. De téged is majdnem lekaptak, Raul.

~ Pfff! - Bernát elröhögte magát - És mit össze hencegtél nekem eddig, hogy sose maradt nyom utánad.

~ Nem is!

- Valóban. Csak egy elmosódott fekete folt van azon a képen. Meg tudom nektek mutatni őket, ha érdekel. Csak ahhoz vissza kellene menni és elkérni a lapokat a srácoktól és...

~ Amikre egyelőre nem tudunk sort keríteni - vágott szavamba Raul.

- Miért?

~ Holnap este újhold van és ha jól látom, már megkaptad a családi ereklyéket - orrával a nyaklánc felé bökött, ahol a medál kikandikált a pólóm alól - Mint hogy nem tudtad, kik vagyunk, gondolom, azt sem tudod, milyen tulajdonságai vannak annak a kis ékszernek.

Kezembe vettem a csecsebecsét és ujjaim közt forgattam izgatottan.

- Mi köze van ennek a holdfázishoz?

~ Hmm... - a farkas megnyalta száját és vigyorogva válaszolt - Majd meglátod.

***

Halli,

Kellemes vasárnap estét mindenkinek és... kommentelésre fel! Tudom, ez egy rövidebb fejezetre sikerült, de ezt is munka közben írtam (pszt, ne mondjátok el a főnöknek ;) ). Szóval, a lényeg az, hogy várom, kiben milyen hatást keltettem. ^^

Igyekszem visszaállni a rendszeres, heti, szombatra elkészülő ritmusra, de még nem teljesen sikerült. Remélem megbocsájtjátok. Na halli!

Shina