(jav.: 2020)

Sietve másztunk át a sok ajtón, hogy elérjünk a garázsig. Ahogy beléptem, ledöbbentem a rendetlenségen, ami még az előző napi kupit is felülmúlta.

- Meddig voltatok ti fenn, hogy ilyen felfordulást csináltatok? - néztem rájuk, de máris az egyetlen üresen álló székhez tessékeltek a lejátszó mellé.

- Ne is törődj vele. Gyakran megesik – legyintett Lynda.

- Inkább ezt figyeld! - Matt elindította a felvételt és az ismert szöveg fogadott – Ez az eleje. Az elképesztő morgással meg mindenféle egyébbel. Az intro, aztán a zaj, és... - hosszú másodpercekig tekerte a szalagot - ... és itt, durván egy órával később... ezt hallani.

Figyeltem. A recsegésen keresztül valami más is átszűrődött. Valami ütemes motoszkálás. Egy pillanat gondolkodás után rájöttem, hogy ez akkor készülhetett, amikor futottam és a készülék a zsebemben volt. A háttérből most is hallottam a vonyításokat, valamivel még hangosabban is, párhuzamosan a zajjal, ami a többiek elől elrejtette az eredeti felvételt. Majd egy nagy koppanás. Riadtan ugrottam meg a hirtelen zajra.

- Akkor tényleg nem hallucináltuk! - örült meg a reakciómnak Matt.

- Bár minket nem ijesztett meg ennyire ez a kis zörej – gondolkodott hangosan Kassy, mire összenézett a többiekkel. Kis zörej? Mi? Hisz' a masinát elejtettem. Miről beszélnek? Ó, hát persze.

- Édua, hadd kérdezzem meg. Mégis mennyire jó a hallásod? - hozakodott elő Daniel – Akkor fent, a dombon is mondtad, hogy hallod az állatokat mászkálni az erdőben. A telihold előtti estén, amikor minden csendes volt.

- Tényleg, én is emlékszem! - csatlakozott Lynda.

Kipattant szemekkel meredtem rájuk. Túlságosan jó megfigyelők, banyek. Ebből hogy' jövök ki? Mit mondjak, hogy hihetőnek tűnjön? Mivel vezethetném őket félre? Várjunk csak! Talán nem is kell. Talán éppen így tudom előkészíteni a terepet szép fokozatosan, hogy majd elmondhassam a titkom anélkül, hogy kísérleti alanyt csinálnának belőlem... vagy őrültnek néznének. Sőt, talán még én is jól járok, hiszen több fej több mindenre juthat, ha találgatásra kerül a sor. Lassan beszívtam a levegőt majd kieresztettem.

- Valamilyen szinten... jobban hallok, mint korábban. Nem tudom pontosan, miért, de mióta megérkeztem, több dolgot is észreveszek, amik korábban elkerülték a figyelmemet. - ez végül is teljesen igaz volt, mégse mondtam el nekik egészen, mi mindenre vagyok képes – Madárhangok, zörejek, amiket észre lehetne venni ha más, erősebb zajok nem nyomnák el. De én így is észreveszem őket.

Egy pillanatig csendben hallgattak, majd Kassy törte meg a némaságot.

- Megmondtam, hogy vérfarkas, hehehe! - kuncogott saját viccén, de Matt tekintete komoly maradt.

- Öm, Matt! Ugye tudod, hogy ez csak poén volt? - Lynda is észrevette és azonnal orvosolni próbálta a helyzetet.

- Hogy mi? Ja, há' persze... Miért is? - nem tűnt meggyőzöttnek.

- Nincs más választásom, ugye? - sóhajtottam.

- Édua? Nem szükséges – Lynda rájött, mit akarok tenni, de hát ha nem hisz a fülének a srác, majd hisz a szemének. Azzal felhúztam a pólóm az oldalamon, épp' csak annyira, hogy látszódjon a behegedt seb – Mondtam, hogy nem kell...!

- Ezt azon az éjszakán szereztem. Ha jól tudom, a vérfarkasok regenerálódó képessége ennél pár fokkal jobb, nem?

Matt feje szégyenében igazán érdekes vörös színt vett fel és hirtelen roppant érdekesnek találta a földet.

- Sajnálom... - nyögte ki - ... néha már nem tudom, mi lehetséges és mi nem. Tényleg, nagyon bocsi.

- Nem gond. Bár attól biztosan kikészülnék, ha valóban léteznének ilyen lények – tereltem a témát.

Közben a szalag pörgött tovább, ezalatt a néhány perces megrökönyödés alatt. Senkinek nem jutott eszébe leállítani, de nem is nagyon figyeltek már rá. Csak ennyit akartak volna mutatni? Való igaz, hogy nem hallottam már mást, ami elég erőteljes lett volna ahhoz, hogy túlharsogja a zajt és feltűnjön a többieknek. De épp', hogy csak végiggondoltam ezt, valami újabb furcsaságra figyeltem fel. Bizonyára észrevették rajtam, mert egyből elcsendesedtek.

Óvatosan feltekertem a lejátszó hangerejét. A recsegés folyamatossága nem szakadt meg, de én hallottam valami könnyedt neszt közben. Valami ritmusos topogást, szuszogást. A hangok erősödtek, de csak én hallottam. Tisztán, kivehetően végre felismertem. Léptek. A ritmusából ítélve, állathoz tartozott. Több állathoz. Karmok koppantak a köveken... farkasok. Ugyanazon az úton mentek vissza, mint amin üldöztek?! Elmentek a magnetofon mellett?

Nyüszögés, vinnyogás. Hogy? És utána nyüszítettek? De mi miatt? Nem kellett sokáig várnom. Súlyosabb léptek dübörgése szólt vissza a felvételről. De hisz' ezek...?! Emberi léptek! A szívem gyorsabban vert. Csak egyetlen személyre tudtam gondolni, aki járt a hegyen, akivel konkrétan még találkoztam is azon az éjszakán. A nyüszítés erősödött... a léptek abbamaradtak és egy újabb fújtató hang csatlakozott. Mintha az illető megállt volna, pont az állatok mellett. Némán vártam. Vajon mi történhetett? Egy dühös, frusztrált és enyhén aggódó is volt a kiáltás, amit a férfi hallatott, mielőtt újra futásnak eredt. Léptei elnémultak, ahogy távozott s közben a nyüszítő farkasok is elinaltak. Újra csend volt.

Lassan felegyenesedtem a hangszóró mellől és a többiek firtató tekintetével találtam szembe magam.

- Na? Mit hallottál? - követelte Lynda.

- Lépteket... - ennyit tudtam elsőre mondani - Ti mit... mit hallottatok ebből?

- Mi semmit. Csak a recsegő zaj szólt végig. Tegnap is hiába hangosítottuk, nem hallottunk semmi mást – magyarázta a lány.

- Mi... miféle lépteket? - szólalt meg nehezen Matt is – Emberi vagy állati?

- Állati. Több állaté lehetett. Talán azoké a farkasoké, amik üldöztek majd valami miatt elmentek. Puha léptek voltak, de néha hallatszott a karmok koppanása a köveken.

- Akkor biztos nem puma vagy hiúz – következtetett Daniel.

- És nem is medve – szállt be Kassy – annak nem „puha" léptei lettek volna.

- De hogy, hogy hallod ezeket? - kérdezte Daniel.

- Nem tudom. De az biztos, hogy az előbbi, amit ti kis zörejnek neveztetek, az akkor volt, amikor elejtettem a magnetofont. És az én fülemben nem apró nesznek hallatszott.

- Meglehet. Amikor azt a rész hangosítottuk fel, azt mi is hallottuk, a hangosításnak megfelelően annyival erősebben is. Ezt a részt viszont nem. Nem tűnt ki semmi sem ebből az egyenletes zajból – folytatta Daniel.

Hirtelen a lejátszóra kaptam a tekintetem. Könnyedt futásból származó léptek zaja hangzott fel. A férfi visszatért.

'Hmm?' - megállt és a motoszkálásból ítélve felvette a készüléket a földről – Heh! - és a felvétel megszakadt.

- Ez meg mi volt? - kérdeztem egyből.

- Itt vége a felvételnek – válaszolt Daniel – Biztos megakadt a szalag, mert a továbbiakban már semmi sincs.

Nem válaszoltam. Már nem is azon csodálkoztam, hogy mit keresett ott ez az ember, ami totális rejtély volt számomra, sem nem azon, hogy miért hunyászkodtak meg előtte a farkasok, ami azért megnyugtatott, mert legalább biztonságban tudhattam ezt a fura ismeretlent. Nem. Ezek még várhatnak magukra. Hanem azon, hogy honnan a francból volt olyan ismerős az a halk, apró kuncogás a végén!

***

Halli,

Megvagyok vele! Remélem elnyerte tetszéseteket ez a rész is. ;) Szerintetek, hogy sikerült? És persze, mire számítotok a továbbiakban? Sok-sok szeretettel várom a kommentjeiteket. :D

Shina