(jav.: 2020)

Hallottam a ház falán, és a néhány nyitott ablakon keresztül, hogy Kassy megállította a srácokat az ajtóban, épp' mielőtt megnyomhatták volna a csengőt.

- Fiúk, gondolkozzatok már! Még csak hét óra van! Tuti biztos, hogy még alszik.

Magamban hálát adtam az égnek, hogy képes volt ilyen aggódónak teremteni ezt a lányt. Hosszú perceket át tartó, kellemetlen fülcsengéstől mentett meg.

- De hát beleegyeztél! - érvelt Matt.

- Nem azt mondom, hogy ne csináljuk csak... előbb hadd küldjek neki egy SMS-t, hátha fent van. - Matt türelmetlenül cöcögött a nyelvével – Így lehet nem kell felverned az egész házat.

Már félúton voltam lefele a lépcsőn, mikor meghallottam a telefonomat rezegni. A szobámban hagytam az íróasztalon.

- Nem reagál - fakadt ki Matt.

- Nincs több időnk, Kassy - szólt Daniel és közeledő léptére recsegett a fa padló.

Mielőtt azonban még fülembe hasíthatott volna a nyomorult csengő érces hangja, váratlanul kinyitottam az ajtót és a fiút mozdulat közben leptem meg.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá a legnagyobb természetességgel.

- Öm... - megrázta a fejét és gyorsan összeszedte magát – Neked is! Szia!

Kitártam az ajtót és kiléptem hozzájuk. A hegyekből leszálló, friss, reggeli levegőtől libabőrös lett a karom. Karba tett kézzel próbáltam magam melegen tartani.

- Szóval? Hogy hogy ilyen korán ébren vagytok? - tettem fel a kérdést, mert nem nagyon akartak megszólalni. Lynda felnevetett a többiek tátott szájas bámulásán majd fellépett mellém a verandára.

- Először szerintem vegyél fel magadra valami melegebbet, mert megfagysz. - értetlenül néztem rá, mire ő végigmutatott rajtam. Követtem a tekintetemmel.

- Hupsz...

Pizsamában voltam. Az én sajátos short és XXL-es póló kombinációjú pizsamámban. Egy pillanatra elvörösödtem. Lynda cinkos mosollyal nézett, míg a fiúk zavartan kapták el a tekintetüket. Ó, ti sunyi népség, hogy nem szóltatok volna! Fiúk! Rosszalló pillantást vetettem rájuk, amitől csak még inkább feszengtek, majd kihúzva magam visszamentem a házba.

- Két perc! - kiáltottam hátra nekik, s közben mindenemmel azon voltam, nehogy elfussak szégyenemben.

Lynda és Kassy kacaja még az éles hallásom nélkül is tisztán kivehető volt a lépcső tetejéről.

- Mi történt? Kik jöttek? - Sam vizes fejjel kilépve a fürdőből már normális ruhákban talált.

- Lynda-ék vannak itt.

- Min ügyködnek ezek már megint? Hívd be őket, nyugodtam üljetek le a nappaliban.

- Köszi! - és már kint is voltam a parkoló kocsijuknál.

- Édua... - kezdett bele Daniel, de Lynda a szavába vágott.

- Bocs, hogy ilyen korán zargatunk, de van még egy csomó dolog, amit meg akarunk mutatni még ma.

- Még ma? Miért ez a sietség?

- Hétfőn már dolgozol, nem? Gina mesélte, hogy már elkezdted a melót a klinikán. Vagy nem?

- De igen. Délelőttönként dolgozom már. De mégis miről van szó, hogy ennyire sürgős?

- Megtudod, csak gyere már.

-Várjatok! Még csak nem is reggeliztem. - komolyan elrabolnátok másodszorra is?

A társaság jobb ötlet hiányában követett, be a házba, de csak miután ötször megígértem, hogy máris elkészülök, voltak hajlandóak leülni a kanapéra. Önmagamat is meglepő sebességgel hajigáltam össze azt a néhány holmit, amire elképzelésem szerint szükségem lehetett napközben, majd a konyhában még két szendvicset készítettem a többiek sürgetése közben.

- Sam! Majd jövök! - köszöntem el nagybátyámtól.

- Vigyázz magadra! - jött a válasz a házból.

- Szóval? Ezúttal hova megyünk? - szálltam be a kocsiba.

- Egy rövid időre vissza, hozzánk - kötötte be magát Matt.

- És mi volt ennyire halaszthatatlan?

- Találtunk valamit a szalagon, még tegnap este. Azon, amit te készítettél. Végighallgattad te azt egyáltalán?

- Nem, mi van rajta még?

- Majd megtudod, csak érjünk már oda. Daniel, taposs a gázba! - és ő tényleg beletaposott – A másik meg, amiért ennyire sietünk az az, hogy utána még időben ki kell érni az erdőbe és megtalálni őket - hadarta.

- Kiket? - egy pillanatra megijedtem. Nem jöhettek rá semmire, ugye?

- Sam nem mesélte?

- Mit is?

- Az idegenek bementek az erdőbe még tegnap. Mindegyikük jókora hátizsákot cipelt. Ha minden igaz, csak egy éjszakát töltöttek ott és ma jönnek vissza.

- Ó, ezt hallottam. De mit akartok velük? Elég nyilvánvaló volt legutóbb, hogy ha nem lett volna nézőközönség, nektek rontottak volna. Vagy legalább egyikőjük biztosan.

- Jah, nem. Ne parázz! Távolról akarjuk őket figyelni.

- De miért? Mit csinálnak most?

- Kassy hallott valamit, amit Gina is megerősített.

- Gina az informátor, igaz?

- Forgalmas helyen van az a fagyizó, az emberek meg sokat beszélnek - hallottam hangján, hogy ennek mélyebb jelentősége is volt – Szóval, az a hír járja, hogy pár napja azért tűntek el a városból, hogy erősítést hozzanak. - oké, erről tudtam, hogy nem igaz, mert amikor találkoztam velük, a létszámuk változatlan volt – És lehet így mérik fel a hegyet. Vagyis mindenképp ott kell lennünk, megtudni, mit akartak és mit találtak egyáltalán.

- És én hogy jövök a képbe? - értetlenül néztek rám, úgyhogy folytattam – Úgy értem, miért olyan fontos, hogy ott legyek meglesni, ahogy visszajönnek.

Matt hátrafordult az anyósülésből. Vállamra tette kezét és a szemembe nézett.

- Édua, a banda tagja vagy te is. Minden, amit csinálunk, amit kutatunk, azt együtt tesszük. Egységben az erő. - elszégyeltem magam, szóval ezért – Másodszor meg... - vagy lehet, mégis van hátsó szándékuk? - ... képes vagy olyan kalamajkákba keverni magad, amikbe mi álmunkban sem lennénk képesek. Amik segítségével mellesleg végre rájöhetünk, mi zajlik a hegy körül.

Sejthettem volna ezt. Matt nem véletlenül kiáltott fel úgy, hogy „tényleg én vagyok a kulcs". Ha ez így halad, már nem sokáig fogom tudni rejtve tartani a titkom. Igaz, nem terveztem túl sokáig halogatni, hogy elmondjam nekik. Csak hát más dolog állatok közt és emberek közt bátornak lenni. Másfajta kurázsi kellett ehhez. Rendben, akkor legyen így. Egyelőre vágjunk jó képet a dologhoz és... majd meglátjuk, mi lesz.

- Értem - próbáltam elérzékenyült mosolyt teremteni az arcomra – Hát akkor, kíváncsi vagyok, mit találtatok a szalag végén.

Többet nagyon nem is beszéltünk. Az előző napon tapasztalt őrült tempóban száguldottunk végig az ismert úton egészen a Mattson lakásig, ahol várt a titokzatos felfedezés a hangfelvételen.

***

Halli,

Utólag is elnézést, hogy ilyen rövidre sikerült. A következőben bepótolom.

Shina