(jav.: 2020)

Miközben pakoltam kifelé a cuccomat a tatyóimból, a nyitott ablakokon keresztül az erdő ritmusát hallgattam. Sam házának közelsége a vadonhoz ugyanis lehetővé tette, hogy mindent halljak, ami a közelben történt. És az állatok izgatottnak tűntek. A lépések, szárnycsapkodások és különböző állathangok mind egyfajta feszültséget tükröztek.

- Klassz lesz itt majd éjszaka. Olyan zajosak, minta történt volna valami.

Miután már a könyveimet is feltettem egy polcra, kiültem az ablakpárkányra. Egyik lábam a szobában, a másik a levegőben lógott a ház falán. Nem hiányzott a tanyálás abból a magasságból, de nem is idegeskedtem miatta. Nem voltam tériszonyos. Sosem értettem, hogy lehetséges egyáltalán. Kényelmesen néztem végig a réten. Figyeltem a rohangáló apróságokat, a madarakat az égen. Tökéletes nyugalom.

Belefeledkeztem a fecskék táncába, mikor is a szemem sarkából észrevettem némi mozgolódást a fák között. Valami nagy testű állat lehetett.

- Szarvas?

Talán. A mozdulatból láttam, hogy az állat éppen megfordult. A farka hosszabb volt egy szarvasénál és hosszú, sötét szőr borította, akárcsak egész testét. Ez nem lehet szarvas. Akkor medve? Nem, a medvéknek is rövid a farkuk. De milyen más állat él egy erdőben, ami lehet ekkora méretű? Valami elfajzott hibrid kutya tenyészet? Valaki elvesztette sétáltatás közben? Láttam videókat nagymacska hibridekről, amik óriásiak voltak. Szóval elméletben lehetséges az óriás méret. Vagy... csak nem? Lehetnek erre ekkorák a farkasok? Megráztam a fejem, hogy elhessegessem a gondolatot. Még mindig lehetett medve is, amit láttam, hisz' nagy része a fák takarásában volt és árnyékban.

- Ééééduaa! Kész a kaja!!! - Sam üvöltött a konyhából.

Nem maradtam tovább az ablakban találgatni. Valaki ételt említett, és én egy olyan lány voltam, aki nem hagyta az ilyesmit figyelmen kívül. Meg bármi ehetőt úgy általában.

- Jövööök!

Nem is beszélve arról, hogy Sam kiváló szakács. Mindig azt mondta, az embernek tudnia kell egy bizonyos szinten főznie. Plusz még megígérte, egyszer megtanít a titkos családi receptre, amiben anno Apa elbukott. Remélem, hamar megmutatja.

***

Vacsora után segítettem az edények mosogatásában.

- Figyelj, Édua. Szeretnék mutatni neked valami, amint ezzel végeztünk.

- Persze. Mi az?

- Egy térkép. A városról és a környező hegyekről. Azt akarom, hogy ismerd meg a környéket is.

- Oké. De akkor mindenképp mutasd meg a titkos helyeidet az erdőben! - vigyorogtam.

- Ej te természet-bolond! - csóválta a fejét, majd rám kacsintott – Remélem, ezúttal nem tévedsz el.

- Sose tévedek el erdőben. Ez azon kevés tulajdonságaim egyike, amire büszke vagyok - néztem rá játékos sértődöttséggel.

- Jó tudni. Bezzeg, mikor kicsi voltál, mindig meg kellett téged keresni. Egyszer itt a házban tévedtél el. Apádnak kellett megtalálnia téged. Egy sarokban kuporogtál és sírtál, mint egy bébibaba.

- Az nem létezik! Anya mindig azt mondta, félelmet nem ismerő kölyök voltam.

- Való igaz. Egy idő után, amint hozzászoktál, hogy elcsavarogj és távol legyél a szüleidtől. De most biztosra megyek, hogy nem veszel el. Rég volt már, mikor utoljára itt jártál és nem tudok egyből szaladni hozzád, ha gáz van. Tudod... khm.. én most egy igen elfoglalt szakmában vagyok és jó vagyok benne - húzta ki magát Sam és láttam a szemében, hogy szórakozik.

- Na jó! Szállj le a magas lóról! - letettem az utolsó edényt is. - Hol van az a térkép?

- Fent a szobámban. Gyere!

Sam hálója a kocsi felhajtóra nézett. A lépcsőn felfelé elgondolkoztam, be akarok-e én oda menni. Mi van ha egy olyan tipikus pasi szoba? Áporodott és rendetlen? Akarom én azt látni? De mikor beléptem, minden korábbi elképzelésemet megcáfolta a látvány. Tökéletes rend és tisztaság. A ház rendben volt, a szobája is makulátlan... ember ő egyáltalán? Ráadásul családtag? Ki van zárva, még én se tudok tökéletes rendet tartani odahaza. Mindig akadt egy ruha, pulcsi, valami a székemen vagy az ágyon.

Sam a falra mutatott, szemben az ágyával. A térkép majdnem teljes egészében fedte a falat. A város csak töredékét tette ki a képnek. Középen helyezkedett el. Északra hegyek, egyik a másik után. Délre művelésbe vont földek, szántóföldek, állatfarmok. Egy folyó keresztezte a területet, ami fenn a hegyekben kezdődött kis patakokként, majd erős folyóként szelte ketté a várost és hagyta el a térképet délkeleti irányban.

Sam egy rajzszeget döfött egy tisztáshoz, néhány kilométerre a házunktól.

- Ez itt. Ez közel van a házhoz és meglehetősen népszerű turista célpont. Van egy közvetlen ösvény a hátsó kertből is, ami ide vezet, de a főútvonalakról is elérhető a hely. A sok patak és vízforrás a hegyekből egy nagy folyammá áll össze, de mielőtt a városba érne egy tavat alakít ki a tisztás mellett. Ez egy mesterséges tó, gátrendszerrel duzzasztották fel a vizet. Ha valaha is eltévedsz a hegyekben, csak kövess egy patakot. Mindegyik belefolyik ebbe a tóba, onnan meg egyenes út vezet ide vissza.

- Rendben, értem.

- Sok útvonal van az erdő közeli részein, majd adok róluk egy turista kalauzt.

- Nagyon király ez a város melletti vadon!

- Vagy vadon melletti város.

- He he. Ott a pont - néztem végig a több száz négyzetkilométerre kiterjedő erdőségre, ami folytatódott a térképen túl is – Szóval, van erre bármi nagyvad, amivel vigyáznom kéne?

Sam elvigyorodott, ahogy a válaszon morfondírozott. Hogy mi? Most van vagy nincs? Ugyanazt az arcot vágta, mint amit Apa szokott, mikor cukkol, vagy direkt nem mond el valami vicceset, mert úgy gondolja, úgyse érteném.

- Nem hiszem, hogy problémád lesz ezzel. Nem volt erre semmilyen baleset, amióta itt vagyok.

És ezzel én mihez kezdjek? Még ha jó is vagyok az állatokkal, az nem számít a vadon élőknél. Vagy igen? Miért ilyen biztos benne?

- Tehááát, azt mondod fél kézzel megszelídítem a medvéket az erdőben?

- Ha egyet is látsz, címlap story leszel a helyi újságban.

- És mi van a farkasokkal? Vannak?

Sam arcáról lehervadt a mosoly, szája egyenes vonallá vált. Mintha még a szeme is más fényben tükröződne.

- Vannak farkasok. Sok is. Hallhatod őket vonyítani a holdra. Bár nem bántják az embereket sem a városban sem a szántóföldeken.

- És az erdőben?

- Az is biztonságos kivéve egy hegyet. - Sam egy újabb rajzszeget tűzött a térképre több dombbal északabbra az előzőtől – Ezt itt úgy hívják, Ezüst Csúcs. Egy rég kimerült ezüstbánya van erre. Valamilyen okból kifolyólag a farkasok minden erre tévedőt, vadőrt és turistát elkergetnek, akik csak a közelébe is merészkednek. Eddig még nem jelentettek olyan esetet, ahova orvos is kellett, de ne kockáztasd. Ha erről a hegyről van szó, akkor a természet a feje tetejére áll. A városból senki sem megy erre. Még a legelvetemültebb, adrenalin hajhász banda is kerüli.

Ez aztán megfélemlítő beszéd volt, mégis kiváltott egy késztetést bennem, hogy az első adandó alkalommal egyenest oda menjek. Sose hallottál még arról, hogy ha azt mondod valakinek, 'ide ne menj', az lesz az első, ahová menni fog? Már csak azért is, mert tiltva van. Ez gyenge próbálkozás volt nagybátyó.

- Akkor merre mehetek? – úgyis elmegyek oda.

Újabb szegeket tett fel a térképre, valahova az első hegyek és a város közé.

- Itt és itt. Apró, békés kis paradicsomok. Később majd elviszlek mindhez, mert egy térképen sincsenek útvonalak hozzájuk. Egy-egy forrás, szamóca bokor az egész, de az ott levő nyugalom felbecsülhetetlen.

- Rendben. Holnap meg is mutathatod őket - mosolyogtam nagybátyámra.

- Csigavér, te lány! Holnap délig a klinikán vagyok, de a délután szabad. A város többi részét terveztem, hogy megmutatom.

- Hahh, rendben. De még a héten el kell vinned az egyikhez - húztam össze a szemem.

- Áll az alku. De most már menj aludni. A mai nap épp' elég hosszú volt neked.

- Ja, fogjuk rá. Hát akkor, jó éjt Sam!

- Jó éjt, Kislány!

Ugh. Szentséges sajt és habcsók! Ezt még úgy visszakapod egy nap!

Visszamentem a szobámba és készülődtem a lefekvéshez. Nyitva hagytam az ablakot. Az esti hűvös levegő frissítő volt és nyugtató egyszerre. Egy pillanatra megálltam és kinéztem az erdő irányába. Úgy éreztem, valaki figyel. De ez butaság volt, még magamnak is. Ha azt a tényt nézzük, hogy az éjszakai állatok ilyenkor aktivizálják magukat és kutatnak élelem után, természetes volt, hogy mindenfelé néznek, még a ház körül is. De valahogy ez az érzés olyan volt, mintha engem nézne. Nem máshova, hanem pont rám.

Elléptem az ablaktól és becsusszantam az ágyamba. Reméltem képes leszek végre aludni egy kicsit