(jav.: 2020)

A következő pillanatban felágaskodott hátsó lábaira és nagy lendülettel lesújtott a megrepedt, de még egyben levő, így lábamat fogva tartó deszkára. A rozzant híd megremegett a behatásra, a deszka meg kettétört és a patakban landolt. Kis híján én is mentem vele. Hogy ebben az állatban még így is mennyi erő van!

Kiszabadultam! Felhúztam a lábam és kezemmel dörzsölgettem a térdem, ahol a lécek közé szorult. Hál' Istennek, nem sértettem fel sehol. Ahogy felnéztem megmentőmre, aki ezúttal ténylegesen is segített és nem csak a távolból drukkolt, akkora elégedett büszkeséget láttam a szemeiben, mintha legalább egy égő házból hozott volna ki. Hát ne tudd meg.

- Köszönöm. Azt hittem, itt töltöm az estét - nyúltam a farkas bundája felé és hálásan megsimítottam. Ő közelebb jött, hogy jobban elérjem. Vajon miért nem torpan meg, mikor felé nyújtom a kezem? A legelső pillanattól fogva csak nyugodt türelemmel figyelte a mozdulataimat. Bizony vannak itt még felfedni való rejtélyek.

~ Bármikor kölyök, bármikor. Heh, Wolfy-ra mindig számíthatsz - kuncogott a név kiejtése közben. Hogy ez micsoda nagy mellénnyel képes beszélni! Na de ezt figyeld, most jövök én.

- Milyen jó lett volna, ha a tó mellett is segítesz, mikor pont a legszűkebb járatot választottam ki, és nem csak a távolban figyeled, hogy meddig tart - vetettem oda könnyedén, szinte csak úgy félvállról – Igaz, Raul?

Csend. A farkas megdermedt és szabályosan összement ölelésem alatt. Felemeltem karomat és széles vigyorral fordultam a döbbenettől mozdulni képtelen, hatalmas bundáshoz. A pupillája összeszűkült aprócska ponttá és pislogás nélkül figyelte az arcom. Valahol a közelben egy jóízű hahotázás zendült fel az erdőben.

~ Bvah-ha-ha-ha-hahh! Ezt hogy benézted! Hah-ha-ha-haaaahhh! Ez jó, ez nagyon jó! - a hang alig tudta abbahagyni a röhögést.

- Bernát? - fordultam a dörmögés irányába, mire az elhallgatott.

A név hallatán Raul is magához tért, de még mindig megszeppent döbbenettel a szemében állt fel és méricskélt tovább. Attól féltem, kiugrik a helyéről a szeme, úgy bámult. Állkapcsa kinyílt, szinte szólásra, de hang nem jött ki a torkán. Még egy árva nyüszítés sem. Füle megrezdült és óvatosan, mint, aki nem biztos a dolgában előre fordította. Úgy festett, mint egy feszülten figyelő vadászkutya, főleg, hogy menet közben egyik mancsát is felhúzta a földről és úgy maradt.

Továbbra is mosolyogtam rá, várva, vajon mit fog még reagálni. Éreztem ahogy lassan megenyhült a légkör és Wolfy, vagyis Raul, farka vége finom csóválásba kezdett.

~ Te... - hangja elakadt.

- Én? - kérdeztem vissza még mindig eszelősen vigyorogva. Raul szeme látványosan felragyogott, no nem szó szerint, hanem az örömtől. Felvillanyozódott, mint én, mikor végre tisztán értettem az állatokat.

~ Édua...

- Raul? - a farkas tett egy óvatos lépést felém.

~ Te... értesz? - vastag, bundás farkát egyre lelkesebben csóválta – És emlékszel?

- Igen - feleltem nagy büszkén – Habár, csak egy-két eseményre emlékszem a múltból. De épp eleget ahhoz, hogy tudjam a nevetek. Tényleg, Bernát nem jön elő? - néztem el az erdő felé, hátha meglátom.

Raul egy-néhány pillanatig még az arcomat fürkészte, majd megfordult, hogy barátja után nézzen.

~ Most leszel itt nekem szégyenlős... - bosszankodott félhangosan a farkas, bár egyáltalán nem volt rossz kedvében. Még egyszer visszanézett rám mielőtt eltűnt volna egy bokor mögött.

Hallottam az avar zörgését és karmok kaparászását a fákon. Csak nem felmászik valahova.

~ Ne cirkuszolj már! - szűrődött ki a suttogás.

Most meg mi a frász van? Lehet, egyszerűbb lenne ha én mennék oda és nem a medvét rángatná ide? Már levettem a táskám és azon voltam, hogy nekikészüljek az odalopakodásnak, mikor Raul újra megjelent. Pár lépéssel lemaradva mögötte egy kolosszális méretekkel megáldott, fenséges grizzly követte. Léptei súlyát a talaj remegésén át éreztem. Ahogy közeledett, lenyűgözve figyeltem hullámzó bundáját a kiugró, magas vállain. A grizzly-k karakterjegye, az aprócska fül és több mint tíz centis karmok mellett. 'Nagyfiú', jutott eszembe az egyik becenév. Az nem kifejezés! Nyeltem egyet, mielőtt megszólaltam volna.

- Bernát?

A medve hajszálnyit megemelte fejét és a farkasra nézett. Szavak nélkül, majdhogynem csak szemkontaktussal kommunikáltak. Régi haverok lehettek ha ilyen jól megértették egymást. A hatalmas izom-, és szőrtömeg megindult felém. Lehet, ez a megfogalmazás bunkónak tűnik, de akkor és ott nem tudtam másra gondolni. Ha eddig Raulra mondtam, hogy hatalmas, meg akkora, mint egy medve... hát akkor Bernát meg maga a hegy.

Az óriás szép lassan, cammogva és néhányat pöffentve hozzám sétált. Fejét lehajtotta, hogy egy vonalba kerüljön az arcommal. Valamiért az álmomból, nem rémlett, hogy ekkora lett volna. Mármint, annyi megmaradt, hogy a két állat hasa alatt álltam. Persze, olyan két-három évesen könnyű az embert felülmúlni magasságban. Bernát némán állt előttem az egyre inkább szürkülő égbolt alatt. Nem szólalt meg, csak figyelt. Mint, aki minden arcvonásomat az emlékezetébe akarná vésni. Nagy lelkierőmbe telt, hogy egyenesen álljam tekintetét. Hatalmas állat volt. Ügyeltem, hogy ne remegjen a hangom, mikor megszólaltam, de nehéz volt.

- Helló, Bernát! - semmi válasz – Mondd, mit vizsgálsz rajtam ennyire? - nagy pöffentéssel belefújt az arcomba egy olyan jó, büdös, medve leheleteset.

Prüszkölve léptem hátra, mire ő hahotázva huppant a hátsó fertályára. Úgy nevetett, hogy közben a földet ütögette.

~ Figyelted? Remegett, mint egy őzgida! Hehhehee! - szólt hátra Raulnak, aki közben csatlakozott és barátja mellé ült.

Kész, ennyi volt! Az a csöppnyi megszeppenésem is tovaillant, ahogy nevetni kezdett az a hegynyi izomtömeg előttem. Bár karmai mély barázdákat szántottak a talajba, figyelt, hogy véletlenül se találjon el velük. Karba tett kézzel mértem végig a két melákot.

- Nos örülök, hogy jól mulatsz.

A medve befejezte a mókázást és pinduri bűntudattal nézett rám. Raul szemében ez azért nagyobb volt. Neki több volt a számláján. De végül is, ha jobban belegondolok, mindketten ott lehettek a ház körül, mikor esténként nem tudtam aludni, vagyis mindketten ludasak lehettek.

~ Bocsáss meg, Picur. Nem akartam a frászt hozni rád. De olyan édesen próbáltál helytállni. Pont mint régen, amikor még kicsi voltál. Igaz, akkor mindentől hozzánk futottál és elbújtál a karjaink között. - Bernát már a füle tövét vakargatta mellső mancsával zavarában. Nagyon helyes volt, meg kellett hagyni. Gondoltam egyet és a nyakába ugrottam egy nagy öleléssel. De még így se értem körbe a nyakát. A meglepetéstől mozdulatlanná dermedt, majd óvatosan megpaskolta a hátam.

- Örülök, hogy újra látlak, Bernát - fúrtam bele dús bundájába az arcom.

~ Heh, én is neked, kölyök. Jobb is, hogy felnőttél. Régen mindig csak Rault ölelgetted. - jól hallottam azt a kis féltékenységet a hangjában?

Elváltam tőle, épp' csak annyira, hogy lássam, merre néz. Gesztenyebarna szemei nem is engem, hanem az egyik fa ágát figyelték, látszólag. Ránéztem Raulra. Na mit gondolsz? Vigyorgott mind a negyvenkét fogával, mint egy fogkrém reklám. Farkát eszelősen csóválta. Ő is várta az ölelést. Pontosabban, az újbóli találkozás ölelését.

Elengedtem a hatalmas medvét. Ő letett a földre, merthogy közben felemelt, és odasétáltam a ragyogó borostyánszemű védelmezőmhöz. Arca, már ha lehet ezt mondani egy állatra, egy pillanatra megnyúlt, mikor nem borultam oda hozzá egyből. Megijedt, hogy csak áltatom és nem akarom megölelni.

- Gyere ide, neked is van egy - ereszkedtem térdre és ő egyből ugrott is. Kedvesen és nagyon finoman bújt hozzám, mint aki tisztában van vele, mégis csak ő az erősebb. De még mennyivel!

~ Isten hozott, Dua! Pöttömke Dua! - duruzsolta.

Nagyot dobbant a szívem az új becenévre. Már hallottam ezt! Valamikor nagyon régen, egy számomra kedves személy így szólított és azóta senki. Mostanáig meg is feledkeztem róla. Tehát ő volt az.

- Milyen rég volt már, hogy így szólítottak - súgtam a fülébe, igazából inkább csak magamnak.

A meghitt pillanatot Bernát morrantása szakította meg.

~ Khmmm! A kölyöknek szállást kéne találnia, nem gondolod Raul? A kunyhó jó is lesz szerintem.

~ Szerintem is. Van kedved ott éjszakázni, ahol azon az éjjel is voltál? Teliholdkor?

- Van, persze. Az is volt a tervem, hogy ott töltöm az éjszakákat, míg itt vagyok.

~ Hát akkor indulás, ha még teljes sötétedés előtt oda akarunk érni! - azzal Bernát felkapta a hátizsákomat a szájába és elindult a patak felé.

Egy pillanatig még filóztam, miért nem a hidat használja, de hamar leesett. Ha alattam betört egy léc, mi történne egy közel egytonnás teremtmény súlya alatt? Pozdorja. Így hát Raul és én egyesével átlépkedtünk a hídon és folytattuk utunk immár együtt azon a bizonyos ösvényen. Pont mint közel egy hete. Csak akkor szakadt az eső és sárosan, megkergetve, egyedül kellett az ismeretlenben botorkálnom. De most nem voltam egyedül. Többet már nem.

***

Halli,

Itt is vagyok a folytatással. Nos, mit szóltok a fejleményekhez? Az előző fejezetben feltett kérdésem még mindig aktív. Sok szeretettel várom a válaszokat és tippeket. :D

Shina