(jav.: 2020)

A következő napon virradat előtt ébredtem. Úgy tűnt, bundás barátaim nem háborgattak az éjjel. Friss voltam és teli energiával.

Mikor Sam lejött már szendvicshegyeket tömködtem a táskámba.

- Hűha. Valaki nagyon készülődik.

- Még szép. Adj még tíz percet és teljesen kész leszek.

Sam puszit nyomott a homlokomra és megölelt.

- Jobban teszed, ha vigyázol magadra! Rendben?

- Rendben.

- Teljes élménybeszámolót kérek az útról, amint visszajössz. Érthető, Kicsi Lány? - figyelmeztetett még mindig ölelésébe zárva.

- Persze. De... mi lenne, ha... előbb eleresztenél, esetleg?

- Menj kis hölgy! - engedett végre el és kezével összeborzolta hajamat – Nemsoká úgy is felnőtt leszel. De nekem aztán oda figyelj magadra! John és Lara kinyírnának, ha megzabáltatnád magad odakint.

- Jaj, ugyan! Már hogy ennének meg? A lehető legjobb testőrrel rendelkezem, amit egy magamfajta természet-bolond lány valaha is kívánhat.

- Na igen, a farkas barátod. Ha ez ugyanaz akkorról... majd meséld el, ha 100%-ban biztos leszel benne. Én még mindig nem vagyok teljesen meggyőzve róla. Őrület lenne!

- Értem, Sam. Utolsó szavaid, mielőtt elhagyom ezt a házat? - vigyorogtam rá.

- Hmmm. Most valami nagy bölcsességet kellene előrántanom... Megvan! Ma fogjuk visszaengedni a sérült farkasokat a vadonba. Biztos, hogy nem akarod azt megnézni?

- Micsoda?! Az a nap ma van? Miért nem mondtad korábban?

- Bocsánat, épp' most jutott eszembe. Becky elékeztetett rá tegnap, hogy egy órával hamarabb menjek be e miatt. Szóval... akkor jössz?

Csábító ajánlat volt. Isten bizony nagyon akartam látni! De az idővel futottam versenyt. Csak néhány napom volt, hogy a háborítatlan erdőben körbenézzek, mielőtt az 'űrlények' újra jönnek. Nem vesztegethettem el egy fél napot sem.

- Tudod, hogy szeretnék. Annyira, de annyira! De nem lehet. - ez volt a végleges válaszom.

- Egészen biztos vagy? Szerintem ők is várnak téged.

- Hát akkor, mondd meg nekik, hogy a kis tó mellett leszek. Ha akarnak, ott könnyedén megtalálnak. Tudom, hogy megértik ha mondod nekik.

- Ám legyen. Nos hát, Édua! Iszkiri! És vigyázz magadra! Nagyon vigyázz magadra! - nyomatékosította üzenetét – Különben egy egész szigorú büntetésekből álló nyarat tudhatsz magad előtt, ha lesérülve jössz vissza!

- Hehehe! Okés, értem. Szia, Sam!

Egy utolsó nagy öleléssel végre utamra engedett. Hogy én mennyire tűkön ültem már eddigre! Izzott bennem a vágy, hogy gőzerővel fussak be az erdőbe, de vissza kellett fognom magam. Nagy tatyó és hosszú-hosszú út előttem... ezekhez türelem és kitartás kellett. Egyenletes ütemet kellett tartanom. Határozott arccal és izgatottsággal a szívemben, kész voltam mindenre.

Átsétáltam a 'hátsó kerten' és mire elértem az első fákat, a nadrágom tocsogott a korai reggeli harmattól. Hát igen, igazán gondolhattam volna rá.

- Mindegy, megszárad útközben.

Ahol a tényleges turista útvonal kezdődött, mármint az erdő vonalán belül, már gyérebb volt az aljnövényzet. Vagyis nincs több akadály a nap hátralevő részére, juhé nekem. Vagy legalábbis a tóig. Ahogy haladtam úgy figyeltem és hegyeztem a fülem a kis neszekre körülöttem és az éneklő, csiripelő madarakra a lombok közt. És képzeld! Amit hallottam, az mind rendes madárcsicsergés volt. Csiripelés, trillázás, aranyos dallamok. Csodás melódia. El kellett ismernem, nincs hozzáfogható a reggeli madárcsicsergéshez. A legkellemesebb hang. Gyönyörű, lágy, kedves és enni valóan édes. De CSAK csiripelés!

Vettem egy mély lélegzetet a friss, korai levegőben. Egyszer csak, halk hangok, suttogások szállingóztak a fülemhez.

~ ... van...

~ Itt van...

~ Visszajött... *csirip*... *trillázás*...

~ ...*csirip*... itt van...

~ Eljött...

A szívverésem felgyorsult. Hallottam őket és mi több, értettem őket! Vicces érzés volt. Kacaráztam magamban örömömben ettől az új megtapasztalástól. Izgatott lettem. Megtörténik! Végre, ténylegesen értem őket! A gyerekkori álmom valóra vált! Már ha egyáltalán csak álom volt az. De kit érdekel, ha egyszer ez most és itt történik meg?

Felpillantottam és a madárkákhoz szóltam, amik még mindig a jelenlétemről suttogtak csilingelő hangjukon.

- Srácok, hallak titeket tisztán, érthetően. Szóval fölösleges sugdolózni, hehe. - már hangosan is kuncogtam.

~ Hallottad?

~ Megértett minket? ... *csirip*... tényleg?

~ Az lehetetlen.

~ De ő ott járt. És visszajött.

A párbeszéd megállás nélkül folyt tovább. Fel se vették, hogy nekik szóltam és csak csilingeltek tovább. Nem tűnt úgy, hogy nagyon elhitték volna, amit mondtam. Lehet, nem volt egyértelmű?

- Értelek benneteket, ti kis énekesek. Miért nem jöttök le és mutatjátok meg csodás tollazatotokat? - vártam, hogy válaszoljanak, mert most bezzeg elhalkultak.

~ Mami, meg karom nézni - szólt egy aprócska hang és máris csapkodó szárnyak hangja követte.

~ Ne repülj közel, Csipi!

Egy cuki, pinduri pinty bukkant elő a lombok közül. A madár kisebb volt még egy verébnél is. Egy alsó ágra röppent és néztem, ahogy a mókás kis fickó kitárja szárny-, és faroktollait.

- Köszönöm. Csodálatos tollaid vannak.

Egy csöppet nagyobb madár érkezett és az előző mellé szállt le. Védelmezően közém és a kicsi közé landolt. Tippem szerint, bizonyára a 'Mami' volt. Felemeltem egy ujjam és feléjük tartottam, hogy ráugorjanak.

- Hé srácok. Miért nem jöttök ide? - egymásra pislogtak egy párat, szemükben a távolságtartás csillogott, majd váratlanul mindketten a vállaimra repültek. Egy pillanatra lemerevedtem, hisz nemrég még olyan félénkek voltak.

~ Hova mész? Akarod látni a tavat? Miért ilyen világos a bőröd? Neked olyan naaagy fejed van. - a kisebbik képtelen volt befogni a csőrét. Kérdést kérdésre halmozott.

~ Csipi, valószínűleg úgysem érti, szóval hagyd abba.

Ránéztem az anyamadárra fél szemmel.

- Értem én, egész jól. Valójában, tényleg a tóhoz készültem menni. A bőrömet illetően, azon nem nem tudok én segíteni.

~ Mami, Mami! Ő hall, ő hallott minket! Ő AZ, ugye?

~ Valóban megvan a Holdfény a szemeiben... *csirip, csirip* - az anyamadár tett egy kört a levegőben és újra a vállamon landolt – Meg kellene keresned a mestereket. A Dal mondja, az arany szeműt kell megkeresned. Azt, ki feketébb az éjszakánál is, és szemei lángolnak, mint a nap.

Biztosan Raulról beszélt. Az én kedves, vadonélő barátomról. Ha kiejtem a számon a valódi nevét most, a szó tova fog szállni, ennyi cserfes madárral körbevéve biztosan, és a meglepim oda lesz. De azt én nem akartam.

- Csak nem arról a hatalmas, fekete farkasról beszéltek? Vele már találkoztam. És valóban szeretném minél hamarabb újra látni. Ezüst Csúcsra megyek egyébként. - a madár csak pislogott rám, jobbra-balra billegetve cuki kis fejét. Nem értette – Úgy értettem, hogy a farkasok hegyére megyek.

Erre a két pinty felreppent vállamról és a fejem felett köröztek hangosan csivitelve. Vissza is jöttek mihelyst lenyugodtak kicsit.

~ Tényleg a farkasokhoz mész? Mami! Ő AZ, ő fel tud menni a hegyre rendben, ugye?

~ Nem csak felmenni fog oda. Vissza megy. Már volt is ott. Adok neked egy apró tanácsot, emberlány. A legrövidebb út, hogy elérd a célod, Észak. Egyenesen északnak tarts, még ha bozótos is.

- Köszönöm. De mit értett Csipi az alatt, hogy én vagyok AZ, és rendben leszek-e?

~ Egy ember se mehet az erdő azon részére. De te vagy AZ, akiről a Dal beszél. Te mehetsz oda. Csak te egyedül az emberek közül.

~ *hu-húúúúúú*

A pintyek egy szempillantás alatt eltűntek, ahogy felhangzott egy másik madár. Igazából a teljes daloló gárda csendesebb lett egy fokkal. Körbenéztem, hogy megleljem a hang forrását és egy fenséges pózban ülő pamatos füleskuvikot pillantottam meg, ahogy ásít egy nagyot.

- Hoppá. Bocsánat, hogy megzavartuk a szundidat. - a bagoly csak nézett rám félig lehunyt szemekkel, pislogás nélkül és nem mozdult. Volt egy olyan érzésem, hogy elkíván már a fenébe is, de muszáj volt még mondanom valamit – Pompásan nézel ki a csodás színeiddel ott. Mint egy csillag az égen. Stella-nak foglak hívni, ha neked is megfelel.

A bagoly még mindig nem pislogott. Kezdtem úgy gondolni, a képességem, hogy beszéljek az állatokkal kifogyott, amikor is fogta magát és hátat fordított nekem. Na ez szép volt! Hivatalosan is duzzogásra tudtam venni egy baglyot. Jegyzet későbbre: ne kezdd el elnevezgetni az állatokat önhatalmúan, nem szeretik. Ezzel ott is hagytam a tollas társaságot és folytattam utamat a tó felé.

***

Halli! 

Vissza is jöttem a nyaralásból és meghoztam a következő részt. Hétvégére terveztem, de a napirendem felborult, vagyis visszaállt normálisra, ami annyit tesz, h hamarabb ragadnak le a szemeim a fáradtságtól és kevésbé tudok esténként írni. 

Mit gondoltok erről a részről és szerintetek, mi fog történni a folytatásban? Írjatok kommentet, mert szeretem a véleményeteket olvasni, és csillagozzatok ha tetszett! Ezer köszönet érte! 

Shina :D